A túra során szilárdtest alapú mikrofonos rögzítővel örökíti meg a maga és az úton megismert emberek történetét – tudósít Kevin Hilton.

 

Williams 100 000 fontot szeretne összegyűjteni az Alzheimer Társaság javára. A Brit-sziget körüli gyalogtúrájára Brightonból indult el február 20-án, és július végére elérte Skócia délnyugati partjait. Útközben egy Yellowtec iXm szilárdtest alapú hangrögzítő segítségével készít interjúkat, amelyeket rádiósorozat és könyv formájában szeretne közreadni.

 philip-200.jpg

 

Williams így nyilatkozott arról, miért is kelt útra: „Édesanyámról néhány éve állapították meg az orvosok, hogy Alzheimer-kóros. Ez a betegség megdöbbentően sok embert sújt, főleg időseket, és bárkinek a családjában felütheti a fejét. Az Alzheimer-kór gyógymódjának keresése olyan nemes ügy, amely megérdemli a támogatást. Már sok érdekes emberrel rögzítettem beszélgetéseket, és örömmel készítek interjút bárkivel, aki el szeretné mondani a történetét.”

 

iXm_USB.jpg

 

Williams megjegyezte, hogy manapság sokféle hangrögzítő készülék van forgalomban, és maga is többet kipróbált, mielőtt a Yellowtec iXm mellett döntött. Ezt a mikrofonos rögzítőt „igazi riporternek való eszközként” jellemezte. „Az iXm külsőre, és érzésre is olyan, mint egy profi mikrofon, így segít kialakítani az interjúalanyokban a megfelelő szellemi hozzáállást. A lényeg a mikrofon nyelében van. Ha 48 órányi tömörítetlen WAV anyagot rögzíthetünk egy 16 GB-os cserélhető SD memóriakártyára, az rengeteg önbizalmat ad egy-egy helyszíni felvétel során.”

 

iXm_SD_Card.jpg

 

Williams három Beyerdynamic fejet tart magánál. Egy körsugárzót, egy kardioidot, és egy szuperkardioidot, amelyeket aszerint váltogat, hogy mikor mit csinál, és milyenek a helyszíni hangviszonyok. Szeles napokra, márpedig Nagy-Britanniában többnyire ilyen volt a nyár, egy Rycote szélvédőt is vitt magával. 

( – )