A magyar seregszemlével párhuzamosan zajlik a 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál, amely az elmúlt két évben a világban készült filmek nemzetközi versenye. A hivatalos versenyprogramot információs vetítések és retrospektív vetítési programok színesítik, így a fesztivál öt napja alatt 425 alkotást mutatnak be, ezek közül kiemelkedik a 31 Oscar-díjas film vetítésének programja. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő biennálé egyedülálló rendezvény Magyarországon, és a világban a 12 legjelentősebb animációs fesztivál között tartják számon.

1985-ben rendezték meg az első animációs filmszemlét, mely csak magyar filmek seregszemléje volt, néhány külföldi programmal. A három évente megrendezésre került események során 1996-ban döntött úgy a szervező bizottság, hogy az európai filmek is a versenyben szerepelhetnek. 2005 óta rendezik meg kétévente a fesztivált. Az ötnapos filmünnep összművészeti fesztivál és családi rendezvény is egyúttal, mert minden korosztály, a legkisebbek, a fiatalkorúak és a felnőttek is megtalálják az életkoruknak megfelelő filmeket és a vetítések mellett zenei események, szakmai előadások, bor- és gasztronómiai kultúrát népszerűsítő rendezvények is megtalálhatóak a kínálatban.

Kecskeméten már keddtől, tehát június 16-ától vasárnapig az egész főtér átalakul egy nagy kerthelyiséggé, ahol egyszerre több ezren, óriáskivetítőn nézhetnek rajzfilmeket. június 16-án, este 21 órától Ternoszky Béla klasszikus filmjét, a Macskafogót vetítik. Június 17-én, szerdán este 20 órától a Kormorán együttes ad koncertet a főtéren, majd 21 órától Gémes József Daliás idők című filmjét nézhetik meg az érdeklődők. Június 18-án, csütörtökön 20 órától a Kaláka zenél a főtéren, majd egy másik Gémes klasszikust vetítenek 21 órától, Vili, a veréb kalandjait. Június 19-én a Csík együttes zenél 20 órától, majd Ternovszky Béla rövidfilmjeiből és a legendás Gusztáv-sorozatból láthatnak néhány részt az érdeklődők. Június 20-án, szombaton este 21 óra 30 perctől Cakó Ferenc egyedülálló homokanimációs show-ját láthatja a közönség. A művészt a 45 tagú Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kíséri. Június 21-én, vasárnap este 21 órától a hazai és nemzetközi verseny díjnyertes filmjeit vetítik a város főterén.

Az idei fesztivál kiemelkedő programja lesz az animációs Oscar-díjat nyert filmek vetítése. 1959 és 2009, tehát 50 év legjobb – elsősorban – európai díjnyertes filmjeiből láthatnak az érdeklődők válogatást 7 blokkban, két helyszínen. Egyfelől a fesztiválnak otthont adó Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban, másfelől június 17 és június 20 között, minden este 18 órai kezdettel a Malom Moziban.  Ez a fesztiválprogram minden bizonnyal nagy érdeklődésre tart majd számot, hiszen még soha, sehol nem mutattak be ilyen válogatást sem itthon, sem külföldön. Szintén nagy érdeklődés övezi majd az Erotika az animációban elnevezésű programot, amelyet június 19-én, pénteken este 23 órától láthatnak az érdeklődők a Kulturális Központban, illetve ismétlésben az Otthon Moziban június 20-án, szombaton este 23 órától.

A rendezvény lehetőséget kíván teremteni a nem professzionális filmkészítők bemutatkozására is. Az évek óta üresen álló Városi Mozi lesz  a helyszíne a fiatalok által készített – szinte új népművészetnek nevezhető – számítógépes rajzfilmek bemutatójának. A SZAFT, azaz a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója nem csak filmes seregszemle lesz; a programot koncertek és képregény-kiállítás is színesíti. A fesztivál panoráma programjában több nemzet animációs filmkultúrájával ismerkedhetünk meg. Az Európai Közösség elvárásának megfelelően a partnerfesztiválok díjazott filmjei kerülnek bemutatásra, többek között az annecy-i, zágrábi, espinhoi, brüsszeli, prágai, pozsonyi és londoni fesztiválról érkeznek filmek. Gazdag válogatást ad a fesztivál a külföldi gyermekműhelyekben készült alkotásokból is, de bemutatkozhatnak a MOME animáció szakos diákjai és a kaposvári ifjú filmkészítők is. A szokásos előadások sem maradnak el, csak néhányat említve pl. John Halas ismeretterjesztő animációs filmjeiről lánya, Vivien Halas beszél. Marc Vandeweyer, a Cartoon elnöke a nemzetközi nonprofit szervezet tevékenységéről ad tájékoztatást, de megismerhetik az érdeklődők az angol Channel 4 műsorstruktúráját, illetve a világhírű filmes, Norman McLaren életművét is.

A hivatásos szakmai zsűrik mellett működik a hetventagú általános és középiskolásokból álló gyermek zsűri – minden kecskeméti általános- és középiskola két-két fővel képviselteti magát, pedagógusok felügyelete mellett – és az ország minden egyetemi városából érkező művészeti egyetemek hallgatóiból álló diák zsűri. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál több mint két évtizedes története nyomon követhető a www.kaff.hu/ honlapon és itt lehet tájékozódni az idei rendezvény részletes műsoráról. A fesztivál nyitó és záró ünnepségét interneten is közvetítik.