Kedves Lajos

Pár nappal ez elött kaptuk a hírt, hogy elmentél… Tudtuk, hogy baj történt, de mégis reménykedtünk, mert az nem lehet, hogy Te nem jössz ki jól minden bajból! Olyan életet éltél, amit csak csodálni tudtunk valamennyien, akik veled dolgoztunk, és volt okunk rá. Közel húsz éve működő szerkesztőségünkben Te voltál az egyetlen, akinek példamutató munkája, szorgalma, szakmai felkészültsége és pontossága mindenkit megszégyenítő volt. Kis túlzással, az órát lehetett hozzád igazítani, hosszú évek alatt a Te lapod volt az egyetlen, ami mindíg határidőre elkészülve ment a nyomdába. Igazi profi voltál. Az egyetlen!

Emlékszem sordöntő és véletlen találkozásunkra a Duna Palotában, amikor a Médiatechnika szerkesztésére kértelek, amiből pár hónap elteltével tekintélyes szakmai lapot, a hazai broadcast egyetlen hiteles fórumát hoztad létre, és aminek nyugdijba vonulásod után is állandó munkatársa maradtál. Ez a Te lapod volt,  sajátodnak tekintetted, együtt éltél vele, és nem fogom elfelejteni sohasem – ha már megköszönni nem tudom – azt a segítséget, amit az elmúlt évben nyújtottál. A lap új lendületet kapott egy nagyon nehéz periódusban, és ennek nem szabadott volna íly módon véget érnie…

Irigyeltelek a döntésedért, volt bátorságod nyugdíjba menni, és letenni magadról azokat a terheket amiket nehéznek éreztél, hogy jusson időd másra is még az életből. Eszembe jutnak a közös teniszcsaták, mert partinak nem merném nevezni őket, amiben mindíg alulmúltam magam a játékban, miközben „megfejtettük” a világ dolgait – igaz nem mentünk vele semmire.

Mikor újra a „csatasorba” álltál, ísmét magam előtt láttam a példát, hogyan kell ( kellene ) élni egy veled egykorú kortársnak. Fizikai értelemben verhetetlen voltál, hétköznapjaidnak az állandó sport és testmozgás adott lendületet, szellemi frissességed, szakmai érdeklődésed és tudásod páratlanul biztos pont volt az életünkben, és a lap életében egyaránt. Tele voltál tervekkel, és a magad által választott műtét is csak egy pár napos kitérő volt a naptárodban ( és a miénkben is ) ami után minden ment volna tovább az általad kijelölt pályán.

Nézem a fotót, ami idén nyáron készült rólad, és be kell valljam, eddig fel sem tűnt mennyire kiegyensúlyozott és boldog tekintettel nézel a kamerába. Csupa optimizmus, mosoly, derű és emberfeletti nyugalom. Ez voltál Te! A boldog nyugdíjas, a kíváló szakember, a kolléga és a felsorolás végén utólagos engedelmeddel – jóbarát!

Szeretem ezt a képet, így fogok emlékezni rád!

Soltész Rezső