Média Technika logó

Mike Blackman - az ISE 20 éve

Médiatechnika | 2024. január 29., hétfő 18:00

Az ISE 20. évfordulója alkalmából leültünk Mike Blackmannel, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatójával, hogy megismerjük a belső történetet annak minden aspektusával. A legelején kezdtük…

Kik voltak az InfoComm, a CEDIA és az NSCA fő mozgatói, a show eredeti tulajdonosai? Kinek az ötlete volt az integrált rendszertechnológiát bemutató kiállítás?

Az igazi első lépést Randy Lemke tette, az InfoComm-tól (később AVIXA) – ővé volt az ötlet. Néhány évig tartottak egy InfoComm-show-t Németországban, a Photokina-val együtt, de  nem igazán volt sikeres. Amikor elkezdték, voltak olyan kiállítóik, mint pl. a Kodak, az emberek több diavetítőt és hasonló dolgokat használtak prezentációkhoz, azonban az ipar megváltozott. A Photokina közönsége is inkább a fényképészeti, mintsem az AV-oldalon állt.

Ezért Randy úgy döntött, hogy érdemes az InfoComm számára önálló kiállítást rendezni, de a CEDIA-t és az NSCA-t is potenciális versenytársként azonosította a piac azon részein, ahol az ISE ténylegesen fejlődni fog. Ezért megbeszélést folytatott Billilynne Kellerrel a CEDIA-tól és Chuck Wilsonnal az NSCA-tól, és beugrottak, azt mondták: „Igen, rendben, ezt akarjuk csinálni”. És felmerült az ötlet, hogy tényleg megcsinálják a showt.

Ezután egy fejvadászon keresztül közeledtek hozzám. Miután megbeszéltük, és ránéztem, és arra gondoltam: „Ez jó lehet, ez jó móka lehet, ez megy valahova”, azt mondtam: „Igen, ezt akarom csinálni.”

 

Hol dolgoztál, amikor először megkerestek az ISE-vel kapcsolatban? Milyen volt az előéleted?

Először könyvelő akartam lenni. De valójában miután megszereztem egy helyet az egyetemen, és előtte gyakorlatot végeztem, úgy döntöttem, hogy ez nem nekem való karrier. Így hát átmentem a Financial Timeshoz, és folytattam: marketinget tanultam, diplomát szereztem nemzetközi ipari és fogyasztói reklám- és marketing szakon, majd egy kis időt publikációkkal töltöttem a Financial Times és a Personal Computer World magazinoknál.

Ekkortájt a Montgomery Exhibitions  fejvadász útján talált meg, hogy építsem fel a Personal Computer World kiállítást. Így bekerültem ebbe a kiállítás környezetbe. Ezután ismét fejvadászat útján kaptam egy megbízást, hogy menjek Németországba számítógépes és technológiai rendezvénysorozatot indítani. Ezután rendezvény és marketingtanácsadóként alapítottam saját vállalkozást, és körülbelül 10 évet töltöttem ezzel: tanácsokat adtam cégeknek rendezvények lebonyolítására, rendezvényeket hoztam létre cégeknek, és segítettem a piacon, elsősorban Európa szerte. Az volt az érzésem, hogy ez az iparág növekedni fog, a piac fejlődni fog. És akkor megkeresett az egyik régi főnököm, aki egy fejvadász cég vezetője volt. Azt mondta nekem: „Mike, ezt a munkát neked találták ki.” Megnéztem, és hirtelen arra gondoltam, hú, ez izgalmas lehet – nos ez az ötlet indította el az ISE-t.

Mi volt az, ami miatt azt gondoltad, hogy izgalmas lehet?

A piac egy részét már ismertem. Ismertem néhány érintett gyártót. De tudod, én egy kicsit tech-rajongó vagyok. Szóval csak ránézésre azt sugallta nekem, hogy ez izgalmas dolog – ez engem személy szerint érdekel. Az volt az érzésem, hogy mindez nőni fog, a piac alakult fog. Egyre több olyan dolgot láttam, ami egyre inkább beépült az életmódunkba, és azt gondoltam: „Ez az idő előrehaladtával egyre fontosabb lesz.”

    Megragadtad a lehetőséget, vagy meg kellett győződni?

    Egy folyamaton mentem keresztül, a piac megismerésében. Amikor megláttam, azt mondtam: „Rendben, ez szerintem működhet”, és bezártam a tanácsadói üzletemet, és elekzdtem ezt csinálni. De az igazi dolog, ami igazán azt mondta nekem, hogy izgalmas lesz, az az volt, amikor néhány hónappal később meglátogattam az első InfoComm-ot, majd az első CEDIA Expó-t, és valóban láttam, hogyan fejlődik mindez, milyen cégek vesznek részt és valójában hol építhetnénk fel valami újat.

    Mikor kezdtél az ISE-nél? Te voltál az egyetlen alkalmazott? Mik voltak az első lépéseid azon kívül, hogy megnézted a többi kiállítást?

    2002 karácsonyán kerestek meg. És akkor és 2003 márciusa között végig mentünk az önéletrajzon. Majd márciusban voltak az első interjúim.

    Amikor elindítottuk a céget, néhány hónapig egyedül voltam, de kaptam támogatást az InfoComm csapatától. Ők csinálták a könyvelésünket, de minden mást helyben csináltunk. Aztán kaptam egy Godwin Demicoli nevű srácot, aki ezután az InfoComm német közép-európai képviselője lett, és volt egy gyakornok is a fedélzeten. Tehát hárman voltunk, akik megcsináltuk. 2004 januárjában elkezdtünk mindent összerakni, hogy indíthassuk a showt.

    Hogyan alakulhatott volna másként a magánéleted, ha nem dolgoztál volna az ISE-nek?

    Ha azt nézem, amit csinálok, és az embereket, akiket ennek eredményeként ismerek – akikkel együtt dolgoztam, személyes barátokat, kapcsolatokat hoztam létre –, ezek közül sok valószínűleg nem lenne most itt. Talán lennének mások egy másik útvonalról.

    Biztosan még mindig Németországban lennék, hacsak nem jön egy másik ajánlat, ami elég izgalmas  ahhoz, hogy elhúzzak. Talán még mindig meglenne a tanácsadó cégem.

    Akkoriban a BMW megpróbált rávenni, hogy én legyek felelős a Mini stratégiai marketingjéért. Érdekes munka volt, de nem tudom, hogy beleférnék-e egy ilyen céges munkakörnyezetbe.

    Ó, és képzeld amikor ezt az állást felajánlották nekem, a Harley-Davidson volt az egyik ügyfelem. Éppen a 100. évfordulójukat szerveztem. Amikor megérkezett az ajánlat, fel kellett mondanom a Harley-vel kötött szerződést. Nos látod azért voltak izgalmas storyk az ISE előtt is.

      Az ISE szervezetének fejlesztése

      Mike Blackman ügyvezető igazgató elmeséli, hogy az Integrated Systems Events egyedüli alkalmazottként indult 2003-ban, majd az első években fokozatosan növekedett.

      Hogyan indítottad be a gépezetet?

      Amikor 2003 tavaszán elindítottuk az Integrated Systems Events programot, néhány hónapig egyedül voltam. Júliusra vagy augusztusra felvettem Godwin Demicolit, aki ezt követően az InfoComm német közép-európai képviselője lett. Volt egy gyakornokunk is, Emmanuel Simon – ő még tanulás közben került a fedélzetre, és jó kés volt a fiókban. Mi hárman elintéztünk itt mindent. Mi csináltuk a marketinget, az értékesítést, mi csináltuk az összes logisztikát.

      Az InfoComm (vagy az AVIXA jelenlegi állapotában) csapata támogatta az adminisztrációt és a könyvelést. Jason McGraw, aki az InfoComm show-t vezette, nagyon sokat dolgozott velem, hogy elkészítse az első kiállítást az Egyesült Államok részéről. De minden mást helyben csináltunk. 2004 januárjában elkezdtünk mindent összerakni, hogy indíthassuk a programot.

        Kik voltak az ISE kulcsemberei egy kicsit később?

        Nos, akkor döntöttünk úgy, hogy egy kicsit erősebbnek kell lennünk a szervezetünkben, de továbbra is karcsúk szeretnénk maradni. Mivel kulcsfontosságú funkciók vannak az Egyesült Államokban, az időzónák problémát jelenthetnek.

        2005-ben úgy döntöttünk, hogy Hollandián belül szeretnénk további támogatást kapni, pályázatot írtunk ki, több logisztikai céget megkerestünk. Ben Goedegebuure, a Congrex nevű cég értékesítési és marketing igazgatója nagyon gyorsan visszajött és ajánlatot tett nekünk. És végül is ez volt az az ajánlat, amelyet hozzánk illőnek éreztünk.

        Csapatunk a Congrexen belül Sander Beunk, Farieda Ramautar és Suzanne Van Vliet volt. (Suzanne most tulajdonképpen a RAI-nál dolgozik.) Ők segítettek a logisztikában, és velem együtt csinálták a marketinget, és ott volt a könyvelési részlegük is.

        Úgy döntöttünk, hogy mindig saját értékesítőt alkalmazunk. 2006-ban felvettük Thomas Haegert egy speciális feladatra, hogy segítsünk az ISE profi audio szektorának felépítését.

          Hogyan fejlődött ezután a cég?

            Néhány évig együtt dolgoztunk a Congrex-szel, majd elhatároztuk, hogy show-ként saját munkatársakra van szükségünk, és saját embereinket akarjuk, vagy legalábbis ugyanazokat az embereket, hogy folytonosak tudjunk maradni.
            Amikor elkezdtük saját munkatársaink alkalmazását Amszterdamban, először Martine Niermanst vettük fel. Martine akkoriban a RAI-nál dolgozott projektmenedzserként, őt felvettük operatív igazgatónak. Aztán felvettük Daniëlle Inostrozát is. Így volt egy irodánk Martine-nal és Daniëlle-lel.
            Akkoriban közös irodákban működtünk. Aztán épültünk és növekedtünk, és még néhány embert felvettünk Hollandiában a műveleti csapatba. Hollandián kívül csak én voltam, és Thomas Haeger, folyamatosan építettük a céget, ő 2008-ban Ian Morrish-t bízta meg a épületünk felépítésével, majd 2010-ben Elizabeth Kondakow is csatlakozott hozzánk, hogy elkezdje az építkezést Közép-Európában, különösen Spanyolországgal és Olaszországgal, valamint a dél-európai országokkal.
            A szervezet nőtt és nőtt, mi pedig erősebbek lettünk azáltal, hogy szerintem inkább saját embereink voltak, nem pedig a túl sok kiszervezés. A marketing osztályra Dan Goldstein 2007-ben csatlakozott hozzánk, miután néhány évig a CMP-nél dolgozott az ISE Daily szerkesztőjeként, majd 2008-ban vettük fel Stefanie Hanelt.
             
            Te mindig is az ISE nyilvános arca voltál a kiállítók, a látogatók és a média számára. Ez szándékos döntés volt, vagy csak spontán történt?
              Szándékos döntés volt, mert három olyan egyesületünk volt tulajdonosként, akik kissé versenyképesek voltak egymással. Ekkor született meg az a döntés, hogy az egyesületek egyik ügyvezető igazgatója sem szólalhat fel a show nevében; az egyetlen szóvivő legyek én, mint ügyvezető igazgató. Nos így alakult ez ki. Természetesen továbbra is minden egyesület felső vezetése benne van a testületben, akiknek tulajdonképpen beszámolok, tehát továbbra is ők irányítanak. De akkoriban három egyesületünk volt, amelyek nagyon amerikaiak voltak – bár Európában voltak az emberek, az erősség az USA-ban volt –, és azt akarták, hogy európainak tekintsenek bennünket. Szóval ez volt a másik ok, amiért a nyilvánosság elé kerülte: angol voltam, Németországban éltem, és Svájcban vezettem kiállításokat. Szóval így nagyon európainak hangzott az egész.

                Az első kiállítás Genfben

                Lehet, hogy köztudott, hogy az ISE első kiadására 2004-ben került sor Genfben – de elgondolkozott már azon, hogyan és miért is választották éppen ezt a svájci helyszínt? Az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója, Mike Blackman elmondja, hogyan jött létre a show, és mi sült ki belőle.

                Hogyan határoztátok meg az első helyszínt és időpontot?

                 
                Ez még 2002-ben történt, mielőtt engem beszerveztek.
                Randy Lemke az InfoComm-tól (később AVIXA) és Cherif Moujabber – ő volt a régi főnököm és a fejvadász, aki beszerzett – körbejárták Európát, és helyszíneket néztek. Szép javaslatot kaptak Genfből, óriási kiállítóterem, remek infrastruktúra. Mivel Svájcról volt szó, úgy érezték, ez egy jó semleges helyszín.
                De Svájc egyszerre van Európában is meg nem is. És ez volt az egyetlen dolog, ami Genf ellen szólt. Az, hogy a kiállítás olyan helyen zajlott, ahol az összes európai kiállítónak exportálnia és importálnia kellett felszerelését, sok ember számára újabb kihívást jelentett. És ez volt az oka annak, hogy utána el is költöztünk Genfből.
                Mely bemutatókra jártál, hogy potenciális kiállítókat keress?
                 
                Néhány céget ismertem, amelyek az ügyfeleim voltak, amikor technológiai rendezvényeket szerveztem – Sony, Mitsubishi stb., de megnéztünk néhány szórakoztatóelektronikai bemutatót is.  Nyilvánvaló, hogy a show alapjait az InfoComm, a CEDIA és az NSCA adta. És még azok a cégek is, akik még mindig a kölni Photokinában voltak érdekeltek, ahol az InfoComm-nak volt egy közös bemutatója, és a Prolight + Soundnak, és nyilván a Plasának is Londonban. Tehát ezek voltak azok a helyek, ahol sok ügyfelünket láttuk.
                Az első kiállításra kimentem az útra, és minden egyes kiállítóhelyet magam adtam el. Emlékszem, körbe utaztam Európát, sok céget meglátogatva, és végül 120 kiállítót sikerült bevonzani. Jó néhányan az Egyesült Államokból, nagyon erős támogatást kapott néhány olyan cég, akik az NSCA, az InfoComm és a CEDIA elkötelezett tagjai voltak, mint például a Crestron és az Extron. Nagyon beálltak a show mőgé és segítettek a helyére tenni.

                Hogyan emlékszel vissza a genfi kiállításra?

                Az első érdekes dolog akkor történt, amikor megnyitottuk a regisztrációt. Minden nagyon-nagyon jól nézett ki, és több száz ember regisztrált olyan távoli helyekről, mint pl. Afrika. Így hát azt gondoltuk: „Hú, ez a kiállítás nagyon-nagyon nemzetközi lesz!” Aztán volt egy kis idegesség a körül, hogy valójában hány ember fog megjelenni, mert ezt a mai napig nem lehet tudni.
                „Volt jó néhány vállalatunk, akik a pálya szélén ültek és nézték, hogy merre is tart a műsor.”
                Az első kiállításra körülbelül 3500-an regisztráltak. Senki sem jött Afrikából, nagyon gyorsan megtanultuk, hogy a miénkhez hasonló kiállítások segítségével vízumot lehet szerezni Európába, és ez megváltoztatta azt a módot, ahogyan a jövőben a regisztráció kezeltük.
                De volt más meglepetés is. Genfben az AV Stumpfl nagy standot foglalt a csarnok közepén, de még nem jelentek meg az építés utolsó napján sem. Pánikba estem: „Hogyan fogják felállítani azt a hatalmas standot nulla idő alatt?” És akkor hirtelen felbukkantak és bumm! Megcsinálták!
                Átmeneti oktatási helyiségeket kellett építeni a héjrendszerből. Hatalmas termünk volt, de nem töltöttük meg. De a 120 kiállítóval és a közönségünkkel ez elég erős volt ahhoz, hogy mindenki bízzon benne, van jövője ennek a bemutatónak.
                Az első év küzdelem volt. Ami viszont nagyon jó volt, az az volt, hogy volt jó néhány társaságunk, akik a pálya szélén ültek, – megnézték merre tart a show. A Sony eljött hozzám a kiállítás alatt; a felelős menedzser azt mondta: „Japán megkért, hogy nézzem meg ezt. Alapszabály: soha nem adunk először bemutatót.” (Ez akkoriban így volt.) „Azt akarják, hogy nézzünk az ISE-re, mert úgy érzik, egy ilyen show-nak Európában kell lennie, és ha sikeres, akkor ők is részesei akarnak lenni.” A következő évben hangsúlyos jelenléttel érkeztek, és ennek eredményeként sok más kijelzőgyártót is üdvözölhettünk a kiállítóink között. Azt hiszem, a 2004-es első bemutatón az egyetlen kijelzőgyártónk a Mitsubishi volt. De nagyon jól képviseltük ezt az iparágat a kiállításon.

                 

                Milyen tanulási pontokat tudsz a magadénak az első kiállításból?

                Először is a regisztrációról – csak annak megértésére, hogyan is működik ez Európában. És azokra az emberekre tekintve, akik nem jönnek el. Sokat tanultunk arról, hogyan reagálnak az emberek az oktatásra Európában. Ez nem ugyanaz, mint az Egyesült Államok; az oktatás nagyon erős ott: sok sikert látnak abban, hogy behozzák a tanulókat, a technikusokat és azokat az embereket, akik szeretnének bejutni az órákra. Miközben azt tapasztaljuk, hogy inkább konferenciákat és gondolatvezetést kell csinálnunk, nem oktatást.

                 

                Mikor gondoltad először: „Valami nagy dologra készülünk itt?”

                Közvetlenül az első kiadás után.

                 
                Csak az általad látott benne rejlő potenciál miatt?
                Nos igen, láttam a potenciált, már mielőtt beléptem volna. Mivel marketingtanácsadóként sok nagy cégnél dolgoztam – akkori ügyfeleim olyan ügyfelek voltak, mint a BMW, a Texas Instruments, számos nagy kiadó, a Harley-Davidson –, az egyik dolog, amit meg kell tanulnod, az az, hogy belenézel a vállalkozásokba. Aztán felteszed a kérdést: ez egy olyan vállalkozás, amellyel kapcsolatban szeretnék lenni? Másodszor pedig: „Mi a hosszú távú potenciál?” És itt volt valami, amit úgy láttam, hogy hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik.
                Van valami, amit utólag visszagondolva másképp csináltál volna?
                 
                Tudod, én mindent evolúciónak láttam. A genfi indulás nem volt hiba. Nem ez volt a megfelelő hely az induláshoz, de segített, mert semlegesen tartotta a show-t. Ha Németországban, Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban indítottuk volna el, valószínűleg német, francia vagy brit bemutatónak tekintenék. Tehát bár ez nem segített nekünk a fejlődésében, valójában segített abban, hogy semleges eseményként, multinacionális eseményként tartsuk meg.
                Szóval bármit is másképp csináltam volna? Valószínűleg nem. Mindent, amit tettünk, legyen az jó vagy rossz, tanultunk belőle valamit. És ennek eredményeként valóban jobbat csináltunk.

                Költözés Amsterdamba és (Brüsszelbe)

                2004-es Genf után az ISE következő három kiadására Amszterdamban, Brüsszelben, majd ismét Amszterdamban került sor. Az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója, Mike Blackman elmagyarázza a helyválasztás mögött meghúzódó gondolkodásmódot.

                 

                Milyenek voltak a visszajelzések az első ISE kiállítás után?
                 
                A visszajelzések meglehetősen pozitívak voltak. Mivel minden kiállítónk ott volt, a kiállítás utolsó napjára összehívtunk egy találkozót. Meghívtuk az összes kiállítót, hogy üljenek le velünk és beszélgessenek az ISE jövőjéről. Nagyon világos üzenetet kaptunk, hogy mindenki egyöntetűen akarta ezt a show-t, és ott akart lenni, de nem akarta, hogy Genfben legyen. Így azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk és keressünk egy közép-európai helyet.

                Az eredmény az volt, hogy jómagam és Jason McGraw, aki az InfoComm show-t vezette, a következő héten útnak indultunk Európa-szerte. Készítettünk egy szűkített listát, különböző helyszíneket javasoltunk a csoportnak, és ebből a listából Amszterdam lett az új otthon legalább egy évre.

                 
                A kezdeti években voltak olyan célvállalatok, amelyekről úgy érezted, hogy hangadók, amelyeket sok más cég követne?
                Abszolút. Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a megjelenítő cégek megszerzésére. Így a második évben megkaptuk a Sony-t, a Barco-t, a Samsungot, a Philips-t, és még néhányat. Azt is láttuk, hogy a profi hangzás kulcsfontosságú terület. Tehát a következő fázis jött, hogy a professzionális audio piacvezetők közül néhányat kiállítókká szerezzünk meg, hogy segítsenek nekünk építeni a show ezen részét is.
                Hogyan viszonyult az első amszterdami show a genfi bemutatóhoz?
                A bemutatótér és a látogatottság több mint kétszeresére nőtt, mindez egy másik nagyon erős üzenet volt a show támogatására. A legtöbben már hallottak az ISE-ről.
                „Az európai AV-piac erőssége abban az időben minden bizonnyal az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország. Volt egy helyszínünk, amely nagyon is ennek a közepén található.”
                Egyre több céget kaptunk, akik azt mondták, hogy szeretnének részt venni a műsorban, és segíteni szeretnének a növekedésben.
                Az ISE 2006-ban elhagyta Amszterdamot és Brüsszelbe ment, de a következő évben visszatért Amszterdamba. Miről szólt ez az egész?
                Nos, nagyon sok minden közrejátszott abban, hogy 2006-ban nem tudtuk megszerezni a helyszínt. Az ISE-nél az a folyamat, hogy a következő évre a bemutató alatt elkezdjük az átfoglalást. Abban az időben egy másik show, amely szintén Amszterdamban volt, úgy érezte, versenyképesek lehetünk; ott volt a történelem, és az a személy, aki azt a show-t vezette, úgy döntött, hogy nem lenne jó nekik, ha ott lenne az ISE. A RAI-nak tehát döntést kellett hoznia arról, hogy ott maradhatunk-e a jövőben.
                Mivel a bemutató előtt nem tudtuk meghozni ezt a döntést, el kellett döntenünk, mit tegyünk a következő évben. Ezért úgy döntöttünk, hogy Brüsszelbe megyünk, mivel valahol szintén elég központi helyen volt, és ott volt egy jó helyszín is. Küzdöttünk, hogy megszerezzük a francia közönséget, amit inkább kulturális és nyelvi dolognak éreztünk. Úgy gondoltuk Brüsszel jó, semleges hely lehet a francia nyelvűek vonzására.
                Tehát a brüsszeli kiállítást terveztük, de az ISE 2005 alatt a RAI felvett valakit, aki tanácsot ad nekik, aki valójában a show irányítója, aki azt mondta: „Nem, nem látom az ISE-t versenytársnak, és nincs okuk arra, hogy ne maradjanak Amszterdamban.” Az eredmény az volt, hogy a RAI azt mondta: „Szeretnénk, ha visszatérnél.” Felajánlották nekünk a helyszínt 2006-ra, deakkor már elköteleztük magunkat Brüsszel felé, de azt mondtuk, hogy 2007-ben visszatérünk.

                Saját technológiánk felhasználásával

                Az ISE a professzionális AV-technológia vezető kiállítása – és ezért van értelme, hogy a technológiát saját céljainkra is használjuk. De ahogy Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója elmagyarázza, a kiállítók újrafoglalása néhány évbe telt.

                Milyen módokon használta az ISE az AV technológiát saját céljaira?
                Minden kiállítás valamilyen módon újra gondolkozik, ahol a kiállítók kiválaszthatják a helyet a következő évi kiállításra. Mi megtesszük a magunkét már az aktuális kiállítás alatt.
                2005-től kezdve ott álltunk egy alaprajzos szobában, vonalzóval és ceruzával, és vonalakat húztunk, és volt radírunk is, ha valaki meggondolta magát. Néhány év múlva azt mondtam: „Tudod mit? Mi egy AV-műsor vagyunk – ehhez képernyőket kellene használnunk. A háttérben egyébként is a CAD-szoftvert kellene használnunk.”
                Számos dolgot beépítettünk, hogy kifinomultabbá, felhasználó-barátabbá és kényelmesebbé tegyük kiállítóink számára a környezetet. Azok a srácok nem akarnak ott állni egy órát, hogy újra lefoglalhassák, hanem a standjukon akarnak beszélgetni az ügyfelekkel. Ezért fel kellett gyorsítanunk a rendszert. Amai az évek során fejlődött és kifinomultabbá vált.
                Olyan helyzeteket láttunk, amikor az ügyfelek a képernyő előtt álltak a telefonjukon, és az Egyesült Államokban, Kínában vagy bárhol kollégáikkal vagy főnökeikkel beszélgettek, és megpróbáltak kiválasztani egy helyet, és megpróbálták leírni azt. Ezért aztán élőben feltettük mindent az internetre, hogy valóban azt mondhassuk: „Itt egy link. Kérem, menjen és nézze meg ezt.” Ha pedig a döntéshozó nem volt jelen a bemutatón, és látnia kellett, hogy mi történik, akkor élőben, valós időben követhették az átfoglalási folyamatot.
                „Amikor a RAI Centerben voltunk, először betelepítettük a nagy képernyőt az Európa bejáraton belülre. Emlékszem az emberek arcára. Besétáltak, és azt mondták, „wow”. Ott kicsit forradalmiak voltunk. Az Egyesült Államokban működő testvér kiállításaink most ugyanezt teszik, de mi kezdtük el az elektronikus online foglalást.
                Az egyik dolog, amit mindig is mondtam az ISE-ről, hogy papír helyett a tematikánkhoz tartozó technológiát kellene használnunk. Így egyre több a show körüli feliratok digitálissá válása. Olyan dolgokat lát, mint az újrafoglalás, vagy más, amit csinálunk, megváltoztattuk az AV-ipar termékeit és megoldásait. Ez egy kirakat, amelyet bárki megtekinthet.
                És elkezdtük nézni az ehhez hasonló dolgokat, és azt mondtuk: „Rendben. Min változtassunk? Miért kellene megváltoztatnunk? Lehetséges megváltoztatni? Mi a haszna?” És ezt igyekszünk megvalósítani.
                Sok mindent csináltunk a RAI-ban Amsterdamban. Az első digital signage-t a Sony-val közösen, 2008-ban, 2007-ben építettük be a kiállításon. A Sony irodájában voltam, és megmutatták az akkori digital signage-t, és azt mondtam, hogy jó lenne ezt betenni az ISE-be. A 8-as csarnokban voltunk, és ideiglenes digital signage-t helyeztünk el az egész csarnokban. A RAI vezérigazgatója odajött és azt mondta: „Mike, ez érdekes. Csináljuk ezt meg a RAI-ban?” Azt mondtam: „Természetesen.” Az eredmény az volt, hogy a RAI egy évvel később bevezette a digital signage rendszert.
                Tehát csinálunk néhány dolgot, ami befolyásolja a történéseket. Néhány dolgot már megváltoztattunk a Fira Barcelonánál, és még sok új dologról beszéltünk a Fira Barcelona vezetőségével. Nagyon nyitottak és elfogadják az elképzeléseinket.

                A növekvő kiállítás

                Az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója, Mike Blackman megvizsgálta az ISE évek óta tartó növekedésének néhány okát – és azt, hogy miért fontos meghallgatni az ügyfeleiket.

                Az Amszterdamban eltöltött évek során az ISE növekedése alapvetően egyenes vonalú volt – akár látogatószámot, kiállítási számot vagy standterületet nézünk. Szerinted melyek voltak az ISE azon kulcsfontosságú döntései, amelyek a növekedést előmozdították?
                Meghallgattuk, mit mondanak kiállítóink és résztvevőink, és megadtuk nekik, amit akartak. Ilyen egyszerű! 
                Azt hoztuk, amit a résztvevők szerettek volna, ha a megfelelő kiállítókat hoztuk oda, és – ez a csirke és a tojás, de a megfelelő kiállítókat úgy szereztük meg, hogy egyre több megfelelő típusú résztvevőt hoztunk. Akkoriban volt egy csomó kiállítás, egy-két olyan, ami ma már nem létezik, beszélő boltok voltak, inkább a prospektusok kézbesítése volt, de nem vásároltak, nem találkoztak ügyfelekkel.
                Mi odahoztuk a vásárlókat, így a kiállítók örültek, hogy ott lehetnek, mert a megfelelő emberekkel beszélgettek és találkoztak.
                De biztosan mindenki hallgat a vásárlóira, ugye?
                Ezt reméled. Csak azt tudom mondani, hogy csináljuk, és nyilván az eredmények azt mutatják, hogy elég jól csináljuk. Nyilvánvalóan nem tudunk mindent kínálni, amit ügyfeleink kérnek, de igyekszünk konszenzusra jutni, hogy mit akarnak a vásárlók, és megpróbáljuk teljesíteni. Ennek részeként megalakítjuk tanácsadó bizottságainkat, amelyek közül jelenleg több is van a show különböző technológiai szektoraiban. Meghallgatjuk őket, igyekszünk megérteni, kit akarnak elérni, mit kell tenniük, hogy a megfelelő módon mutassák be magukat, min kell változtatnunk, ha lehetséges, hogy lehetővé tegyük számukra a bemutatkozást és olyan ügyfélélményt nyújtson, amelyet a résztvevők szeretnének. Szóval ezért hallgatunk a jó szóra. És ennek meg is kapjuk az eredményét.
                Nemrég arról beszéltünk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a kiállítók magukkal vigyék a közönséget.
                A kiállítók számára az egyik legfontosabb dolog minden kiállításon az, hogy meg kell hívnia ügyfeleit, potenciális ügyfeleit és bárkit, akit a radaron talál. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy lehetőséget ad a négyszemközti párbeszédre, és talán olyan dolgokat is megtanulhatsz, amelyekről esetleg nem is tudsz. A második az, hogy nagy valószínűséggel a versenytársaid is meghívják őket, és nagyon furcsán fog kinézni, ha a versenytárs meghívta egy fontos ügyfelét, te pedig nem.
                Még ha nem is jönnek el, érezni fogják ezt a linket hozzád – te hívtad meg őket egy ingyenes belépővel egy előadásra, ahol közel 200 eurót kellene fizetnie, hogy normálisan részt vegyen.
                Ezáltal a vásárlók minősége nagyon magas, mert hisszük, hogy a kiállítóink csak azokat hívják meg, akikről úgy gondolják, hogy vásárlók. És mivel több mint 1000 kiállítónk csinálja ugyanezt, ez növeli a megfelelő emberek számát.
                Szerinted fontos elemezni, hogy mi ment jól, és mi nem, egy show után?
                Úgy gondolom, hogy az ISE csapatként az egyik legerősebb tulajdonsága, hogy leülünk a show után, és boncolgatjuk azt. Mindent megnézünk, amit tettünk – a jót is és a rosszat is. És úgy gondoljuk, hogy a jó dolgok jók voltak, mert jól csináltuk, vagy csak szerencsénk volt? És a rossz dolgok rosszak voltak, mert rosszul csináltuk, és megcsinálhattuk volna jobban is? Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás minden évben segített abban, hogy fejlődjünk, hogy jobban csináljuk a dolgokat, és ez az oka annak, hogy még a nem működő dolgokból is tanultunk, és a jobb dolgok felé haladtunk.
                Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, ami minden alkalommal segít abban, hogy tovább lépjünk. Ha minden egyes ISE-t megnézünk, az a show lebonyolítása szempontjából fejlődik. Ez aszerint alakul, hogy milyen cégeink vannak, és milyen technológiai területeket fejlesztünk, mert ezt nézzük, és azt mondjuk: „Rendben, hová vigyük ezt?”
                Mindig azt gondolom, hogy a veszély az, hogy mi vagyunk a világ első számú kiállítása. Szóval mindenki kihívás elé állít minket. Ahhoz, hogy ott maradjunk, nem dőlhetünk hátra, nem csinálhatunk, hogy nem csinálunk semmit, és elfogadhatjuk, hogy ez tovább fog menni, és alulról felfelé bugyog. Nekünk kell vezetnünk. Mindig a szélen kell lennünk, és azt kell néznünk, és azt mondanunk: „Rendben, mit kell tennünk ezután, hogy ott tartsunk, ahol vagyunk? Mit kell tennünk ezután, hogy a versenytársaink előtt maradjunk? Mit kell tennünk, hogy ügyfeleink elégedettek maradjanak?”

                Barcelonába költözés

                2018-ban bejelentették, hogy az ISE a Fira Barcelonába költözik. Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója visszatekint a helyszín kiválasztására – és a bejelentésre adott reakciókra.

                Mikor gondoltad először, hogy az ISE túlnőhet a RAI Centeren, és milyen lépéseket tett a RAI ennek enyhítésére?
                Ez vicces, emlékszem, hogy 2007-ben Hans Bakkerrel, aki akkoriban a RAI vezérigazgatója volt, körbejártuk a területet. Ez akkor történt, amikor éppen visszajöttünk Amszterdamba, és azt mondtam neki: „Hans, egy napon mi leszünk a legnagyobb kiállításod.” Ő pedig nevetett, és azt mondta: „Mindenki ezt mondja.”
                Tudtam, hogy valamikor kinőjük a RAI-t. Soha nem számítottam rá, hogy ilyen hamar következik ez be.  A RAI bővült. Megépítették az Eliciumot, hogy több teret, több tárgyalót teremtsenek. Hozzáadták az 5-ös csarnokot is a létesítményhez. Lehetőséget adtak nekünk az általunk telepített ideiglenes szerkezetekkel, amelyek nyáron jól működnek, de télen nem ideálisak, amikor az ISE működik. Tényleg minden tőlük telhetőt megtettek.

                De Dave Labuskes (AVIXA vezérigazgatója) azt mondta nekem: „Nem építhetsz templomot pusztán húsvétra és karácsonyra. Az év hátralévő részére kell tekintenie, és meg kell mondania, hogyan irányítja a vállalkozását?” És a RAI-nak nyilván ugyanazt kell néznie. Ha építenek, nem lehet olyan létesítményük, amit csak nekünk bővítenek. Más ügyfeleket kellett találniuk, akik ezt is elfogadják.
                Más megoldásokat is megvizsgáltunk, hogy Amszterdamban maradjunk. Az egyik az volt, hogy az előadás egy részét egyéb Amszterdam környéki létesítményekben helyezték el. Vannak más, kisebb csarnokok is a városban, de ez ront abban, hogy legyen az az egy központi helyszín, ahol minden egy helyen van.
                A nap végén úgy döntöttünk, hogy csak elodázzuk a problémát. Mert ha építenének is egy másik csarnokot, láthatnánk a növekedésünk pályáját, és azt, hogy mik az elvárásaink, azt jelenti, hogy öt év múlva újra szembesülünk a problémával.
                Így aztán az a döntés született, hogy azt mondják: „Rendben, keressünk egy nagyobb létesítményt egy olyan városban, ahol van elegendő szállás, és amely megközelíthető.” A megközelíthetőség tekintetében nagyon nehéz legyőzni Amszterdamot. Van egy repülőtere, amelyen a legnagyobb a forgalom egész Európában, naponta több mint 200 úti cél.
                Ismét láttuk, amikor Barcelonába jöttünk, hogy vannak itt más nagy show-k is, amelyek hasonló profillal rendelkeznek a résztvevők országokat tekintve, mint az ISE, és rendkívül jól működnek.

                Milyen további helyszíneket vizsgáltatok Barcelona kiválasztása előtt?
                Nos, először elvégeztük az asztali kutatást, hogy megnézzük, mely helyszínek elég nagyok.
                A második fázis az volt, hogy megkérdezzük, van-e a városnak elég szállása ahhoz, hogy a résztvevők elégedettek legyenek, a harmadik pedig az volt, hogy oda tudunk-e juttatni embereket, és körbe tudnak-e járni a városban? Tehát sok tényező volt, és tényleg nagyon részletesen mentünk. Európa-szerte több nagyvárost tartalmazó listához jutottunk, de sok közülük lekerült a listáról, ha közelebbről megvizsgáltuk ezt a három tényezőt.
                Barcelonában mindent kínáltak: elég nagy helyszínt, amely lehetőséget adott a növekedésre. A város, ahol volt elég szállás. A repülés megközelíthetősége jó volt.
                De volt benne egy másik rész is, ami más városokban nem volt, vagyis van benne gasztronómia, éjszakai élet és minden más. Volt benne egy kis plusz, ami sok más városban nem, ami vonzóvá tette a résztvevőink számára.
                Mielőtt bejelentettük, hogy költözünk, felmérést készítettünk kiállítóinkon és résztvevőinken. Névtelen információkat akartunk szerezni anélkül, hogy azt mondanánk nekik: „Az ISE költözésen gondolkodik, hova menjünk?” Ezért olyan kérdéseket tettünk fel a kiállítóknak és a résztvevőknek, mint például, hogy melyek a legfontosabb tényezők a kiállításon való részvételhez? Mi befolyásolja látogatottságát? Olyan válaszokkal tértek vissza, mint a szállás és a repülőjegyek költsége és elérhetősége. Éjszakai élet. A létesítmény.

                Aztán miután megkaptuk a városok szűkített listáját, a korábban megválaszolt kérdések alapján megkérdeztük őket, hogyan értékelnék a különböző városokat? Az eredmény pedig minden tekintetben megvolt, kivéve egy Barcelonát, amely a középső vagy a csúcsra értékelt. Soha nem a középső alatt, kivéve egy kérdést, és ez a nyelv volt. Az egyetlen aggodalom, ami sok embert foglalkoztatott Barcelonával kapcsolatban, az volt, hogy az emberek hajlandók-e angolul beszélni. Azt hiszem, a múltban ez probléma volt; mondjuk 20 évvel ezelőtt szerintem küzdöttél ott, ha nem beszéltél spanyolul. Manapság szinte bárhol, ahol turistaként vagy üzleti ügyben érintkezik, bizonyos mértékig angolul beszélnek. Szóval ez volt az a valami, ahol azt hiszem, miután itt vagyunk, a legtöbb ember másképp válaszolna erre a kérdésre.
                A legmagasabb pontszámot azonban a vendéglátás, a szórakoztatás és a szállodák szintjén érte el. Szóval ez nagyon erős ítélet volt a Barcelona javára.

                Mióta bejelentették, hogy az ISE Barcelonába költözik, milyen volt a fogadtatás a helyi önkormányzatoktól és más szervezetektől?
                Szóval a Barcelonába költözés… Amikor bejelentettük, az első dolog, ami történt, az volt, hogy megpróbáltuk titokban tartani, miközben még tárgyaltunk a szállodákkal, de az üzenet kiszivárgott. És ez zsongott egész Spanyolországban és az összes újságban, így nyilvánosan a bejelentés mögé kellett futnunk.
                Az eredmény az volt, hogy a Barcelona nagyon izgatott lett. Abban a városban, ahol eddig csak egy igazán nagy bemutatót tartottak a Mobile World Congress-t, hirtelen valami más jött be, ami egyenértékű méretű lehet. És ez akkor történt, amikor a gazdaság nem volt itt a legmagasabb. Épp az egész helyzetük a függetlenségi akcióval volt kapcsolatban, ami ahhoz vezetett, hogy sok üzlet Madridba és máshová költözött, és ekkor hirtelen egy nagy show vonul be. Ez nagyszerű hír volt számukra.
                A város reakciója fenomenális volt. A városi politikusok, a helyi és regionális önkormányzatok reakciója elsöprő volt. Mindannyian 100%-ban mögöttünk állnak, és azonnal kinyújtották a kezüket, és megkérdezték: „Miben segíthetünk?” Nálunk sehol máshol nem volt ilyen. Tehát ami a sínek zsírozását illeti, ez nagyon-nagyon jó volt abból a szempontból, amit csinálnak, és segítenek. Amit most látunk, az magában a városban van, az emberek hallanak az ISE-ről, és egy kicsit jobban megértik, hogy miről is van szó.
                Most azt látjuk, hogy még több izgalom jön, ahogy a város szívesen lát minket és bekapcsolódik. Láttunk más intézményeket, sok helyen, ahol AV-t használnak, amikor kapcsolatba léptek, és azt mondták: „Hogyan kapcsolódhatunk be, hogyan lehetünk részesei ennek, hogyan támogathatjuk Önt?” Tehát egy szívélyes fogadtatás, ami elterjedt a városban. A show tartalmát illetően természetesen ott van az ACCIO és az AV Cluster és ehhez hasonló szervezetek. Valóban érzik, hogy ez egy fontos partnerség, amelyhez hozzá akarnak járulni.
                Igen. És nem csak az ACCIO, hanem Barcelona városának is nagy kiállása az ügy mellett. Az ACCIO, amely a regionális kormányzat fejlesztési ága, komoly álláspontot képvisel, elindítja az induló vállalkozásokat, piacra lépő vállalatokat, vagy növekvő vállalkozásokat, hogy megjelenjenek az ISE részeként, és segít más területek fejlesztésében is az ISE-n belül. Úgy gondolom, hogy a közeljövőben nagyon erős fejleményeket fog látni az általunk kialakított helyi együttműködések eredményeként.

                ISE és a pandémia

                A COVID-19 világjárvány évtizedek óta a legsúlyosabb fennakadásokat okozott a munkában és a háztartásban.  Mike Blackman arról beszél, hogy az ISE hogyan fordult az online és helyi események felé, és mit tanult belőlük a szervezet.

                Az első COVID-19-zárlat közvetlenül az ISE 2020 után kezdődött, az utolsó évben Amszterdamban. A világjárvány idején az ISE néhány tevékenysége onlinera váltott, a szervezet két kis bemutatót tartott 2021-ben Barcelonában és Londonban. Mit tanultál ezekből a virtuális és valós eseményekből?
                Így, mint minden más szervező, mi is igyekeztünk fenntartani üzletünket és fenntartani a kapcsolatot ügyfeleinkkel. Mivel a fizikai események nem voltak lehetségesek, az online megoldás tűnt az egyetlen lehetőségnek, és több ezer megoldást kínáltak a virtuális show-k köré. És ezeket próbáltuk ki. Tapasztalatunk az volt, hogy bár a virtuális rendezvények elégedettek lehetnek a résztvevőkkel, a résztvevők nem igazán hajlandóak sok pénzt fizetni azért, hogy részt vegyenek a virtuális eseményeken.
                És a kiállítók, akik fizettek, nem kapták meg a befektetés megtérülését. Nem kapták meg azt az interakciót a résztvevőkkel, amit szerettek volna, és nem találtunk olyan megoldást, amely arra ösztönözné a résztvevőket, hogy többet lépjenek kapcsolatba a kiállítókkal.
                A másik, amit megtanultunk, hogy ha valaki eljön egy szakkiállításra, akkor az az egész napot ott tölti, és ha szerencsénk van, akkor mind a négy napot. Az ISE átlagos látogatottsága körülbelül 2,5 nap.
                A virtuális eseményekkel kapcsolatos tapasztalataink, és ezt minden szektor szervezőitől halljuk az, hogy az emberek nem hajlandók néhány óránál többet online tölteni, és többnyire ha hallgatnak is, akkor is több feladatot végeznek – lehet, hogy telefonálnak, esetleg e-mailt írnak egyszerre stb. Nem koncentrálnak teljesen az online eseményre.
                És rájöttünk, hogy az online létből nem tudunk üzletet csinálni. Kiállítóink támogattak minket, kipróbálták, de megint sokan nem tudták elérni azt a ROI-t, amit szerettek volna egy online rendezvényen. Ennek eredményeként minden iparágban tapasztaltuk a személyes események fellendülését.

                Származott valami kis előny a barcelonai és londoni élő showk-ból?
                Nagyon sok kiállító jött el hozzánk és kérdezték, hogy szerveznénk-e helyi rendezvényeket? Az eredeti elképzelés az volt, hogy Barcelonában kezdjük, ahol a legkevesebb korlátozás volt, majd mindent teherautóval Münchenbe költöztetnek, Münchenben egynapos rendezvényt vezetnek, majd tovább Amszterdamba egy egynapos rendezvényre a RAI-ban, majd Londonba, és ott egy egynapos rendezvénnyel zárunk.
                ​ Nagyon erős jelenlétünk volt Barcelonában, mind a kiállítók, mind a résztvevők részéről, nagyon elégedettek voltunk. Ízelítőt adott a helyi közösségnek az ISE-ből, és fenntartotta a kapcsolatot néhány kulcsfontosságú érdekelt felünkkel is.
                Münchenben és Amszterdamban az akkori korlátozások azt jelentették, hogy ott nem tudtuk lebonyolítani a rendezvényeket, és le kellett mondanunk azokat. De London megadta nekünk a lehetőséget. Sok emberünk nem utazhatott Londonba a korlátozások miatt. Tehát ismét csak egy helyi esemény volt, és ismét összejött a közösség néhány kulcsszereplője. Mindez kielégítő volt, de tátongtak rések a fedélzeten.
                Szerinted megváltozott az általános étvágy a kiállítások iránt a világjárvány után?
                Még 2021-ben is voltak aggodalmak, de minden iparágban láttuk a fellendülést a kiállításokon. Az iparági adatok azt mutatják, hogy mindenki erős számokról számol be, amelyek a 2020 előtti időkre térnek vissza. Számunkra minden bizonnyal pozitív, idén túlléptük a 2020 előtti szintet 58 ezer fővel. Szerintünk ez nagyon-nagyon jó eredmény volt.
                A nem jelenlévők körében végzett felméréseink során pedig azt tapasztaltuk, hogy  akik nem jöttek el,  szeretnének jönni a jövőben, és 2024-ben részt kívánnak venni a kiállításon. Szóval igen, visszatértek a kiállítások. Az ISE visszatért. Nagyon-nagyon erős látogatottságot és elégedett kiállítókat látunk.

                Van-e bizonyíték arra, hogy az emberek óvatosabban szánják idejüket a kiállításokra? Vajon válogatósabbak az események tekintetében, amelyeken részt vesznek?
                Azt hiszem, korábban is volt ilyen. A járvány egyik negatív aspektusa az volt, hogy hányan kötelezték el magukat a repülőjegyekre, szállásra és utazásra, akik emiatt pénzt veszítettek – és ennek eredménye az, hogy az emberek sokkal, de sokkal később hozzák meg a döntéseket, mintsem. kockáztassák a pénzüket. 
                De természetesen azt gondolom, hogy az emberek általában egyre válogatósabbak ebben. Az ISE 2023-ról az volt a tapasztalatunk, hogy azok, akik nem jöttek el, akik nem jelentek meg, inkább a cégek fiatalabb emberei voltak. Ahelyett, hogy egész cégek nem jelennek meg.
                Beszéltem egy németországi kiállítóval az ISE előtt, és figyelmeztettem, hogy a németországi regisztrációs szintünk alacsonyabb a vártnál. Ez a vezető menedzser pedig közvetlenül a bemutató után felhívott, és azt mondta: „Láttunk mindenkit, akit Németországból vártunk. Megnéznéd még egyszer a számaidat?” Amikor megvizsgáltuk a részt vevő cégeket, azt tapasztaltuk, hogy bár kevesebb volt a megjelent cégek száma, mint korábban, ez nem volt akkora csökkenés, mint a részvételünk csökkenése. Azt láttuk, hogy azok a cégek, akik talán 10-20 fővel jöttek, ezúttal csak négy-öt fővel jöttek. Tehát nyilvánvalóan egy kicsit nagyobb a válogatás a körül, hogy ki utazhat el egy kiállításra.

                ISE és az iparág

                Az AV és a rendszerintegrációs iparág és az ISE egymás mellett nőtt fel. Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója 20 évvel ezelőttre tekint vissza, és elgondolkodik arról, hogyan hatott az ISE az iparágra.

                Milyen volt a rendszerintegrációs ipar az ISE indulásakor?
                Attól függ, honnan nézzük. Az Egyesült Államok akkoriban sokkal fejlettebb volt, mint Európa, itt még mindig fejlődő piac volt, az amerikai cégek domináltak a szoftverek, a vezérlőrendszerek stb. terén. És nyilvánvalóan a projektor és a kijelző oldaláról, a japánok voltak jelen. A vezérlő oldalon nagyjából akkoriban csak Crestron, Kramer és Extron voltak.
                Ami az integrátort és az felhasználói telepítő oldalt illeti, azt tapasztaltam, hogy az egyéni telepítés elég erős az Egyesült Királyságban, de nem igazán Európa többi részén. A rendszerintegrátorok esetében egyre gyakrabban fordult elő, hogy a cégek professzionális installációkat kerestek, elsősorban tárgyalóterekbe és vállalati környezetbe.

                Az ISE kezdeti időszakában az emberek megértették, miről szól a show és mire való?
                Az AV csatorna megértette, mi az ISE. De a lakossági oldalon voltak olyanok, akik nem támogatták határozottan a show-t, mert nem látták, hogy akkoriban hasznot húztak volna egy európai show-ból, mivel a CEDIA-nak volt egy bemutatója az Egyesült Királyságban, és ez egyre nőtt. Azt hiszem, az ott részt vevő cégek többsége úgy látta, hogy vállalkozása nagymértékben az Egyesült Királyságban működik. De ez később megváltozott.
                Szerinted az ISE kialakulása jól időzített, figyelembe véve az iparág fejleményeit?
                Ó igen, határozottan jó időzítés. De még egyszer, semmi sem túl korai. Azt hiszem, akkor kellett kezdenünk, amikor megtettük, megalapítani a showt, és megmutatni, miért van ott, és miben rejlik a lehetőség. Az ISE illeszkedik a piachoz és az iparhoz, és az iparág fejlődik és változik. Vannak olyan dolgok, amelyek most nagyon erősek az ISE-nél, amelyeknek 2004-ben nem volt sok esélyük.
                Ha a videokonferencia piacot nézzük akkoriban alapvetően két cég volt, a Tandberg és a Polycom, és mindegyik telefonvonalra épült – tehát nagyon drága és nem olyan elterjedt, mint most. Láttuk, hogy a kommunikáció IP-alapúvá válik, ami sokkal olcsóbbá és elérhetőbbé tette a videokonferenciákat. Az eredmény először is az, hogy a piacnak ez a része nőtt, másodszor pedig ezek a cégek az ISE-t találják a megfelelő platformnak. Szerintem soha nincs olyan, hogy túl korán. Azt gondolom, hogy öt év múlva minden másképp fog kinézni. Megint lesznek olyan dolgok, amik ma talán még nem is léteznek.

                Szerinted az ISE szerepet játszott az AV és a rendszerintegrációs iparág fejlődésében? Vagy fordítva volt?
                Azt hiszem, kezdetben az ISE volt az a hely, ahol sokan piacra dobták új termékeiket. Az első két évünkben az összes termékbemutató az Egyesült Államokban, az InfoCommnál történt júniusban. Amit láttunk, az a kutatás, fejlesztés folyamatban bekövetkezett változás, mivel egyre több vállalat januárra, februárra összpontosítja termékbevezetését. A display cégek számára ez nagyon logikus, mert bizonyos felszereléseket visznek a CES-re az Egyesült Államokban, majd közvetlenül az ISE-hez szállítják. Így pár héten belül lehetőséget kapnak arra, hogy két kontinensen is piacra dobják termékeiket. Ugyanezt látjuk profi audiocégeink esetében is. Segít nekik bemutatni termékeiket a piacon. Úgy gondolom, hogy az ISE egy olyan szakasz felé halad, amiko elkezdi befolyásolni az iparban ténylegesen zajló eseményeket. Szerintem még nem tartunk ott. De minden bizonnyal lehetőséget ad a vállalatoknak, hogy piackutatást végezzenek az ügyfelekkel és a potenciális ügyfelekkel, hogy megtudják, mit akarnak és mit tanuljanak.

                Mike Blackman öt legjelentősebb technológiai fejlesztése az elmúlt 20 év során:

                1. LED fejlesztések, beleértve a rugalmas LED-es és virtuális díszleteket

                2. A felbontás és a pixelszám kérlelhetetlen növekedése

                3. Videokonferencia és együttműködés IP-n keresztül

                4. Magával ragadó hang

                5. Távoli hozzáférés hálózati rendszerekhez.

                6. Technológiai zónák és kiállítási tartalom

                Az ISE 20 évét összefoglaló különleges interjú utolsó részében Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója arról beszél, hogyan és miért változott a show tartalma az idők során.
                Mikor jelentek meg először a technológiai zónák a kiállításon?
                Amikor elindítottuk az ISE-t, az volt az ötlet, hogy mindent összekeverünk, mert így az emberek megtalálják azokat a dolgokat, amelyeket esetleg nem is keresnek. És ha csak 120 vagy néhány száz kiállító van, akkor ez nagyon egyszerű. De aztán mindez kezdett növekedni.
                A másik dolog, ami felmerült, az volt, hogy sok cég azt mondta: „Nem akarok a versenytársaim mellett lenni”, de aztán azt mondták: „A cég közelében kell lennem”. Így kezdtük látni, hogy a versenyképes vállalatok közül sokan mindenképpen klaszterbe akarnak kerülni.
                Azt hiszem, 2008-ban döntöttünk a technológiai zónák mellett. Még minden vegyes volt, amikor 2007-ben visszatértünk Amszterdamba. De kezdtük azt mondani: „Rendben, hogyan összpontosítsunk? Hogyan hozzuk létre a növekedést a többi csarnokban, és hogyan tegyük azt mindenki javára?”

                Nos akkor az évek során fokozatosan hozzáadtad ezeket a kiállításhoz? Hogyan döntöd el, hogy itt az idő egy új zóna létrehozására?
                Ennek nagy része a piactérrel folytatott megbeszéléseken, a kiállítókkal való beszélgetéseken múlik. Azt látjuk, hogy a növekedés és a potenciális vállalatok klaszterei elég nagyot alkotnak ahhoz, hogy fontosak legyenek.


                És ez olyasvalami, amit a kiállítóink is nagyon szeretnek. Együtt akarnak tömörülni. A legnagyobb cégeket – például a Samsungot és a Crestront – bárhol elhelyezhetjük a kiállításon, vonzani fogják a közönséget. A kiegészítő termékeket és megoldásokat kínáló többi vállalat számára előnyös, ha a nagy halak közelében tartózkodhatnak. A nagy halak pedig a kisebb cégektől is érkeznek az etetőre. Tehát mindenkinek vannak előnyei.
                A második dolog a közönség, akit megpróbálunk bevonzani. Az ISE túl nagy ahhoz, hogy egy nap vagy néhány nap alatt mindenki láthassa, és úgy éreztük, hogy segítenünk kell a résztvevőinknek. Tehát a cél az volt, hogy először azokra a dolgokra koncentrálj, amelyek a legfontosabbak számodra, majd szánj időt minden másra. Ehhez pedig jobb volt megpróbálni a technológiákat klaszterezni, hogy megkönnyítsük résztvevőink dolgát. Ezért hajlamosak vagyunk először megnézni, és azt mondani: „Rendben, melyek azok a területek, amelyek növekednek az iparágunkon belül?” Az új, amit tavaly indítottunk el, a tartalomgyártás volt; ez évek óta növekvő terület az ISE-n belül, de addig nem láttuk elég erősnek. Aztán tavaly nagy fellendülést tapasztaltunk az iparág átalakulása miatt – azt látjuk, hogy a LED-falakat egyre gyakrabban használják tartalomkészítésre és filmezésre. És volt néhány fontos dolog az elmúlt néhány évben, mint például a The Mandalorian, ahol a virtuális stúdiók váltak az egyik fő hajtóerővé. Ennek eredményeként azok az emberek, akik tartalom létrehozásával foglalkoztak, sokkal, de sokkal relevánsabbnak látták az AV-t, mint korábban.
                Az ISE évek óta tart fizetős konferenciákat, valamint ingyenesen látogatható vitaindító előadásokat és prezentációkat is. Mi a filozófia a háttérben?
                A vitaindító előadásokat közönségvonzónak tekintjük, mindig érdekes gondolatvezetőket keresünk, olyan embereket, akiknek van valami mondanivalójuk, ami általában véve nagy érdeklődést kelthet az egész iparágban. 
                Mindig egy leírást használok: az ISE olyan, mint egy kiadvány, és minden kiadvány része a reklám és a szerkesztés. A reklámozást a kiállítók ellenőrzik; nem tudjuk megmondani nekik, mit csinálnak a standjaikkal. De mint szervezők felelősséggel tartozunk azért, hogy semleges szerkesztői tartalmat hozzunk létre, olyan dolgokat, amelyeket nem árulunk el résztvevőinknek, hanem több információt és hátteret adunk nekik az iparágról; és ennek egy része jó, érdekes történetek, amelyek relevánsak számukra. Itt jönnek be a vitaindítóink és a sok előadásunk. A többi rész a gondolatvezetés, hogy segítsen nekik megérteni, mi történik. És ez ismét visszatér ahhoz, amit show-ként próbálunk elérni. Ez nem csak azt tükrözi, hogy mi történik, hanem valami olyasvalami, ami segít a vállalatoknak abban, hogy fejlesszék azt, amit üzleti tevékenységük jövője érdekében tesznek, valamint segít a kiállítóknak olyan termékeket és megoldásokat kifejleszteni, amelyekre az iparág vágyik.