Oknyomozás és tényfeltárás a televíziós újságírásban címmel rendezett konferenciát csütörtökön Budapesten az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet. A műhelybeszélgetés többek között arra kereste a választ, milyen jogi és erkölcsi határai vannak az információgyűjtésnek, használhatnak-e az újságírók rejtett eszközöket, álcázást a munkájuk során. A vitaindító előadást Brigitte Alfter, az Oknyomozó Újságírás Európai Alapjának (The European Found for Investigative Journalism) igazgatója tartotta.

Nem igaz, hogy a tényfeltáró újságírás a törvényesség határán táncoló műfaj, mint ahogy az sem feltétlenül, hogy drága – utalt vissza előadása elején Brigitte Alfter Majtényi László nyitóbeszédére. Az ORTT elnöke többek között azt mondta: akinek nincs elég pénze, bele se vágjon az oknyomozásba. Alfter szerint erre a problémára van megoldás: a jó szervezés, a hatékony finanszírozás és a határokon átívelő kutatás nagyban megkönnyíti az oknyomozó újságírók munkáját. „A politika, az üzleti élet, de még a szervezett bűnözés is nemzetközi keretek között működik, ha mi újságírók csak otthon dolgozunk, lemaradunk” – mondta.

Alfter – aki Németországban született, hosszú évek óta Koppenhágában él, de rendszeresen dolgozott Brüsszelben is – előadásában példákkal illusztrálta a nemzetközi oknyomozás hatékonyságát. A Gripen-sztorit például három svéd újságíró – Joachim Dyfvermark, Sven Bergman és Fredrik Laurin – kezdte el, de amikor elakadtak, bevontak a munkába brit és cseh kollégákat is, így egyesült erővel folytatták a nyomozást.

Munkájuk során eljött az a pont is, amikor mérlegelniük kellett, hogyan szerezzenek bizonyítékot a korrupcióra. Ekkor döntöttek úgy, hogy álcázzák magukat és rejtett kamerát használnak – mondta el Fredrik Laurin abban az (angol nyelvű) interjúban, amelyben nemcsak azt ismertette, hogyan használták a rejtett eszközöket, de azt is hozzátette, erre csak akkor kerülhet sor, ha máshogy nem tudják megszerezni a szükséges információkat.

Alfter is azt hangsúlyozta előadásában, ez csak a végső eszköz lehet. Munkája során ő legtöbbször legális, az információszabadságról szóló törvény alapján – legalábbis elvileg – hozzáférhető dokumentumokból dolgozott, igaz, előfordult, hogy bíróságra kellett mennie a szükséges iratokért. Az információszabadság elvére épült az Uniós agrártámogatások sorsát nyomon követő projektjük, a Farmsubsidy.org is – ami szintén nemzetközi összefogás eredménye. A kereshető adatbázisba rendezett dokumentumok alapján aztán sok cikk született – az Egyesült Királyságban például címlapos sztori lett abból, hogy vagyonos nemesek hatalmas támogatásokat kapnak az Uniótól.

A magyar információszabadság-törvény nem kevésbé radikális, mint a skandináv szabályozás, de oknyomozó munkára használhatatlan – vélekedett Majtényi László, aki szerint a törvény használata „nem kifejezett eszköze az oknyomozó újságírásnak”. Az ORTT elnöke szerint az információszabadságról szóló törvény érvényesítésére jó példa, hogy a Társaság a Szabadságjogokért a közelmúltban pert nyert egy az Alkotmánybíróság által eltitkolt indítvány ügyében Strasbourgban. Lehetett volna egy másik útja is annak, hogy a szóban forgó indítványt megszerezzék – vélekedett Majtényi –, mégpedig az, ha elviszik a titkárnőt vacsorázni, és megszerzik tőle, vagy ha kilopják az indítványt az Alkotmánybíróságról. „Szerintem ez lett volna az oknyomozó újságírás” – mondta Majtényi, mire a teremben ülők erős morajlással reagáltak szavaira. Az ORTT elnöke aztán meg is jegyezte: ez nem jelenti azt, hogy egyet is értene ezzel a módszerrel.

A rejtett eszközök használatával kapcsolatban Gyuricza Péter, az ORTT tagja a BBC irányelveit, Móricz Ilona, a Független Médiaközpont igazgatója pedig a Brit Sajtótanács vonatkozó útmutatását ajánlotta a magyar média figyelmébe: mindkét dokumentum csak legvégső megoldásként engedélyezi és ajánlja például az álruhás újságírás vagy a rejtett kamera használatát.

„Sokszor használunk rejtett kamerát, sokszor vannak erkölcsi aggályaink, de ezeket félretesszük. Nem akarunk lemondani erről az eszközről” – mondta Kováts Mihály, az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztője. Ha a történet ér annyit, vállalják a pert – mondta, és azt is megjegyezte, az az elsődleges, hogy – mint például Polgár Géza rokkantkártyás riportjánál is – bizonyítani tudják a törvénytelenséget. Ugyanakkor azt is megjegyezte: mivel a klasszikus oknyomozó műsoroknak nincs akkora nézettségük, ami eltartana egy műsort, a várható nézettség még a későn adásba kerülő Házon kívülben is behatárolja a témát és a műfajt, így ritkán készülnek valóban oknyomozó riportok.

A konferencián bejátszották a HírTV riportját is, amelyben az újságírók Veres János pénzügyminiszter kampányfőnökének adva ki magukat roma vezetőktől érdeklődtek a roma szavazatok „árfolyamáról”. A riportot az ORTT elmarasztalta, „ezt elviseljük, de nem értünk vele egyet” – mondta Gajdics Ottó. A HírTV műsorokért felelős igazgatója szerint a cenzúra ma sajátos formában, az információk elhallgatásában és elzárásában jelentkezik. „Sokszor mondják, hogy a mi eszközeink nem etikusak, de ha a demokrácia őrkutyái akarunk lenni, akkor túl kell lépni a legális eszközökön” – védte módszereiket, hozzátéve: „nekünk a sajtószabadság fontosabb bárminél”.

„Nem rejtett kamera volt a jelem az óvodában. Azért használjuk ezeket az eszközöket, mert rákényszerítenek minket” – mondta Krakkó Ákos, a csatorna Célpont című műsorának riportere, aki panaszolta, hogy a politikusok egy része nem nyilatkozik nekik, nem fogadja el a műsoraikba szóló meghívásokat. Kétféle valóság van ma Magyarországon: az, amit akkor lehet megismerni, ha forog a kamera, és az, amit akkor, amikor áll. „Lehet vitatkozni a módszerekkel, de ezek a felvételek szükségesek ahhoz, hogy ezt az off-record valóságot meg tudjuk mutatni” – mondta.

A felkért hozzászólások után vitára, kötetlen beszélgetésre már nem jutott idő. Az Alkalmazott Kommunikációtudomány Intézet a neten élőben közvetítette a konferenciát. Aki lemaradt róla, az a beszélgetés teljes felvételét megtalálja az AKTI honlapján ezen a linken.

forrás: e.MaSa, Vorák Anita