
A kilenc hónapos utat, mely Darwin világ körüli útját követte a HMS Beagle-lel, a Stad Amsterdam nevű clipper fedélzetén forgatták – mely nemcsak háromárbocos hajó, de úszó laboratórium is egyben, valamint rendelkezik saját beépített TV-stúdióval –, majd belga és holland közönségnek mutatták be, illetve közzétették az interneten is.
A 35 részes sorozat „Beagle” címmel került adásba, és Charles Darwin 200. születésnapjáról, illetve könyve, „A fajok eredete” kiadásának 150. évfordulójáról emlékezik meg.
Ronald de Graaf útmérnök elmondása szerint – aki a technikai lebonyolításért volt felelős 2009. szeptember elejétől egészen 2010. június végéig – a terv több mint 1000 órányi reality-show elkészítése volt 1080i HD felbontásban. A Q-Ball kamerák kiválóan működtek, sok szögből, és minden időben hatékonyan tudtak megfelelő adásképet biztosítani a rendező számára, és mindig tökéletes HD képet adtak napfény és éjszakai infravörös megvilágítás mellett egyaránt.
A Q-Ballokat a legfontosabb pontokon helyezték el szerte a hajón: a főfedélzeten, az első vitorlarögzítő kötélen, a térképszobában és a hátsó árbocon. Az ötödik Q-Ball hivatalosan tartalék volt, ám mint kiegészítő kamera mégis jó szolgálatot tett egy Egripment Genie Jib állványra szerelve.
A négy fixen rögzített kamerát folyamatosan rögzítette egy Avid Airspeed , melynek tartalmát később válogatták és szerkesztették. A kamerák kimenő képét ezen kívül 175kb/s-os Windows Media-stream-ként műholdon jutatták el a VPRO hilversumi központjába Hollandiába, ami egyben a folyamatos élő webes közvetítés alapját képezte.


