A Sony budapesti központjában rendezett házi kiállítás lehetőséget biztosított az élő műsorgyártás legmodernebb, egyben költséghatékony eszközeinek megtekintésére, kipróbálására. A rendezvényen jelen voltak a Sony angliai mérnökei, és magyar munkatársai, hogy az érdeklődők mindenre kiterjedő válaszokat kapjanak.

 

Ezt ki kel próbálni.JPG

 

Ezt ki kell próbálni!

 

Az itt látható kiállítás, illetve ahogy azt hirdettük, a „Life Production Tour”, egy a Sony Europe által szervezett, és Európa minden nagyobb városát érintő road show, hetente két alkalommal került bemutatásra szakmai közönség előtt, és így jutott el hozzánk Budapestre is – nyilatkozta Hatfaludi József, a Sony Professional Europe hazai képviselője. Célja, hogy ne csupán az élő közvetítésekhez alkalmazott broadcast-eszközöket, hanem azokat a stúdiótechnikai berendezéseket is bemutassa, melyek technikailag nem igényelnek broadcast minőséget. Ezek között itt látható a HXC D70 Full HD rendszerkamera, a PMW 350-es XDCAM EX, amely egy vállra emelhető darab, mely stúdiófelvételre is alkalmas, és itt van a BRC 300-as Dome kamera is. Mindezt egy tejes rendszerbe integráltuk egy MCS 8M Compact HD/SD Switcher-rel, hogy szemléltesse annak működését. A rögzítéshez négycsatornás, Memory kártyára rögzítő, SR formátumú XDS Deck áll rendelkezésre, ami technikai színvonalát tekintve a broadcast követelményeknek tökéletesen megfelel. Mind ez azért is kerül bemutatásra, hogy érzékeltessük, hogy bár a rendszer kamera oldala olcsóbb, azért mégis lehet broadcast minőségű élő műsort készíteni vele.

 

A CineAlta is bemutatkozott.JPG

 

A CineAlta is bemutatkozott

 

Ugyancsak része az “élő szettnek” az itt bemutatásra kerülő digitális vezetéknélküli mikrofonrendszer, ami a hazai szakemberek szerint is egyedülálló, és már az IBC-n is nagy sikert aratott. A hazai broadcast területén eddig nem voltak különösen ismertek a Sony DWX kábelnélküli mikrofonjai. Ezért is van jelentősége a mostani bemutatónak, mert az értékesítésben eddig elsősorban a video termékvonal kapott elsőbbséget.

 

Bódi János az F3-as kamerával.JPG

 

Bódi János az F3-as kameránál

 

A kiállítás tartalmi részéhez a hazai dealerek segítségével mi is hozzájárultunk – folytatta Hatfaludi József, – a Studiotech, és a Rexfilm biztosította a helyi demózáshoz szükséges technikát. Így kerülhetett bemutatásra a PMW-500-as kamera, amit Schwindl Endre bocsátott rendelkezésünkre, és ami a jelenleg legmagasabb szinten jegyzett Sony broadcast kamera, mely 4:2:2 MPEG XDCAM formátumban, és kártyára rögzít. Láthattuk a filmes alkalmazásra szánt PMW-F3 -as kamerát is, ami a RedCam konkurense, és itt van az NEX-FS100-as is, ami ellentétben a DSLR kamerákkal, mint például a Canon EOS 5D Mark II, nem csak képet, hanem hangot is rögzít.

 

A kiállított termékek között találhattuk többek között az NXCAM 5-ös kamerát, ami AVCHD megoldású, inkább internetes alkalmazásra ajánlott, kifejezetten olcsó megoldás, bár nyilvánvalóan használják video készítésre is. Egy millió forint körüli ára nagyon kedvező ajánlat.

 

Működés készen a rendszer.JPG

 

Működés közben a rendszerben

 

Az újdonságok között láthattuk, és már említettük az NX70-es vízálló kameratípust is, ami az IBC-n például egy akváriumban került kiállításra, és folyamatosan csöpögött rá a víz, amivel a kamera vízálló képességét kívánták bemutatni a látogatóknak. Ezt a show elemet mi most itt nélkülöztük.

 

A Studiotech a bemutatón egy nagyon költséghatékony utómunka-szervert állított össze. Olyan interface-el rendelkezik, ami többszörösen kipróbált, és a nagy hírcsatornák által is használt berendezés. 35Mbit/s-al képes mindenféle formátumot kezelni, olyan osztott áttételes utómunka rendszer, ahol különböző jogosultsági szinten lehet beavatkozni a hírszerkesztési folyamatba, megfelelő intelligens stúdióháttérrel.

 

Ministúdió egy képzeletbeli élő adáshoz.JPG

 

Ministúdió egy képzeletbeli élő adáshoz

 

A kiállításon bemutatásra kerülő monitorok között találhattunk LED-es, hagyományos LCD monitorokat, illetve megjelent, és itt is látható volt a rendkívül jó fekete tartalmú, viszonylag még szűk felhasználási területen alkalmazott PVM 2541 OLED monitortípus 7”-os, illetve 17”-os változata is. Ezek a monitorok közvetlen fénykibocsátással működnek, ellentétben a mára nagyon elterjedt háttér-megvilágítású LCD típusokkal.

 

OLED monitorok.JPG

 

OLED monitorok

 

A kiállításra a Sony azokat a szakmai partnereit invitálta, akik a szűkös anyagi lehetőségeik dacára folyamatosan terveznek, és szükséges számukra a megfelelő szakmai információ, pontosabban az aktuális broadcast trend ismerete. Ugyancsak fontos jelenség, hogy a konzumer termékek technikai szintje ma már nagyon közelít a broadcast felé. A távolság csak bizonyos értelemben csökken, hiszen az általános értelemben vett felhasználás mellett, amit napjainkban elsősorban a híradó-anyagok, és a dokumentatív videózás igényel, és ami a FULL HD felbontás reális alkalmazását tartja naprenden, a filmipar technikai igénye, a 3D, és a 4K megjelenése máris szinte elérhetetlen magasságokba emeli a maximum minőséget, legalábbis az általános napi gyakorlattal szemben.  (-sr-)