Igaz, a sors fintora, hogy Várdy Zoltán éppen akkor távozik a társaság éléről, amikor a TV2 programstruktúrája talán a legösszeszedettebb lett: kifejezetten jó nyári szezont zárták, és az őszi start sem sikeredett rosszul.
A cég egyébként a riválistól elmaradó nézettségi mutatók ellenére is jó üzleti eredményeket produkált az elmúlt években: 2008-ban, Várdy első vezérigazgatói évében például 2,26 milliárd forintos nettó eredményt értek el, miközben a vállalat árbevétele meghaladta a 26 milliárd forintot. Igaz, eközben a rivális RTL közel 10 milliárd forinttal nagyobb bevételt könyvelhetett el.

Aztán a válság miatt Várdy Zoltán jelentős racionalizálására kényszerült, mintegy 300 embert kellett elküldeni a cégtől. A létszámleépítés után a társaság gazdálkodása stabilizálódott. Még a nagy reklámpiaci visszaesés ellenére is sikerült 630 milliós profittal zárni az évet. Fontos azonban megemlíteni, hogy ekkor már tulajdonosi finanszírozást is igénybe kellett venniük: a ProSiebenSat.1 tavaly 866 millió forintos hitelt juttatott a hazai leánycégnek. Várdy Zoltán lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy erre a cég cash-flow helyzetének javítása miatt volt szükség. A német tulajdonos egyébként jelezte azt is az éves beszámolójában, hogy még az idén is szükség van a tulajdonosi finanszírozásra.
A ProSiebenSat.1 abban bízik, hogy az új igazgató tovább javítja majd a társaság eredményeit. Thomas Ebeling, a ProSiebenSat.1 ügyvezető igazgatója Simon Zsolt kinevezésével kapcsolatban közleményében azt jelezte: „Örömömre szolgál, hogy Zsolt személyében egy nagy szakmai tapasztalattal rendelkező topmenedzser csatlakozik a ProSiebenSat.1 csoporthoz. A magyarországi érdekeltségeink nagyon fontosak számunkra, és a TV2 új vezérigazgatójának nagy szerepe lesz abban, hogy tovább erősítsük a pozíciónkat ebben a régióban. Simon Zsolt szakmai múltja és erős kapcsolatrendszere a média iparágban biztosíték arra, hogy ezt a célunkat elérjük” – nyilatkozta.
Simon Zsolt vezérigazgatói kinevezésével egy hosszú és pletykákban bővelkedő
interjúsorozat zárult le szeptember végén. Számos ismert médiavezető neve felmerült, mint a TV2 vezérigazgatói posztjára esélyes szakember.
Maga Várdy is tett javaslatokat az utód személyére nézve, mint az az előző számunkban közölt interjúból kiderült. Nagy valószínűséggel közte lehetett a posztot végül elnyerő Simon Zsolt.
Simon Zsolt 37 éves, nős, két gyermek édesapja. Szakmai pályafutását 1992-ben alapított ügynökségével indította, majd 1995-ben csatlakozott a McCann-Erickson média csapatához, ahonnan 2000-ben médiaigazgatóként távozott a Mediaedge:cia ügyvezető igazgatói pozíciójába. Irányítása alatt az ügynökség 2008-ra Magyarország vezető médiaügynökségévé nőtte ki.
- Tolvaly Ferenc 1997-2002
- Kereszty Gábor 2002-2007
- Várdy Zoltán 2007-2010


