NAB 2025 storytelling & innovation

NAB 2025 storytelling & innovation

NAB 2025 storytelling & innovation

Idén is április elején rendezték meg a nevadai Las Vegasban az NABShow-t, a broadcast és média világ legnagyobb találkozóját. Az időpont és a helyszín a megszokott, viszont a keretek kicsit módosultak az elmúlt években megszokotthoz képest. Az NABShow-nak helyet adó LVCC (Las Vegas Convention Center) évek óta tartó felújítása és megújítása javában tart. A West Hall és a North Hall elkészülte után jelenleg a Central Hall felújítása folyik. Már gyönyörűen látszik a West Hall-on elinduló hullám motívum folytatása a Central Hall épületén is. Ígérik, hogy jövő áprilisra, az NAB idejére már a Central Hall is elkészül. Az építkezés miatt a South Hall egy kicsit elszigetelt, de a Tesla által már évek óta üzemelő LVCC Loop gyors és ingyenes összeköttetést biztosít a csarnokok között. Gyalog körülbelül 25 perc alatt lehet átsétálni a két legtávolabbi kiállítási csarnok között, a Loop Tesla Y modelljei azonban kevesebb, mint 2 perc alatt teszik meg ezt az utat, 12 méterrel a föld alatt, 65 km/órás sebességgel.

A Médiatechnika előző és jelen számában már számos cikkben foglalkoztunk a gyártók új termékeivel, megoldásaival. Ebben a beszámolóban nem is ezzel szeretnék foglalkozni, inkább a saját szemüvegemen keresztül mutatom be a konferenciát és a kiállítást.

Idén talán a legérdekesebb a nyugalom volt az NAB-n. Nem tolongtunk a bejáratnál, nem volt hosszú sorban állás a badge átvételénél vagy este a taxiállomáson és bizony a kiállítási standokon sem volt elviselhetetlen tömeg. 2025-ben 55.000 résztvevő volt a világ több mint 160 országából. Ez a covid előtti időszakban megszokott több, mint 100.000 résztvevőhöz képest kevésnek tűnik, de a covid utáni időszakhoz képest már magas szám. A résztvevők 26%-a az USA-n kívülről érkező látogató volt. Ami a legérdekesebb adat talán, hogy a résztvevők 53%-a először vett részt az NAB-n.  Az első alkalommal regisztrálók növekvő jelenléte – a regisztrálók több, mint a fele – tükrözi az NABShow növekvő vonzerejét és relevanciáját globális szinten. A kiállítást több mint 80.000 m2-en rendezték meg, ami 20 átlagos futballpálya területét is meghaladja. Több mint 1000 kiállító volt, melyek közül 125 első alkalommal állított ki. A hatalmas területen jól elfértek a kiállítási standok, a résztvevők, mindenki mindenhez hozzáfért, láthatóak voltak a berendezések. Nagy tömeg talán csak a Ross Video és a Black Magic standjainál volt megfigyelhető.

A West Hall végében egy elég nagy területet foglaltak el a StartUp cégek. Mini standjaikon szinte csak egy poster és egy laptop fért el, amin demonstrálni tudták ötleteiket, megoldásaikat.  Itt is mindig sokan voltak és bizony feltűntek a nagy, régi, tradicionálisnak is mondható broadcast gyártók munkatársai is, hogy megfigyeljék a feltörekvő cégek ötleteit, megoldásait. A StartUp cégek több, mint fele mesterséges intelligenciával összefüggő megoldást mutatott be.

A nyugalom a városban is érezhető volt. Ha este a kollégákkal be akartunk ülni egy éterembe egy igazi amerikai steakre, vagy a nemzetközi konyha valamely remekét megkóstolni, bizony nem azt kérdezték a bejártnál, hogy milyen névre volt a foglalás, hanem hogy hány fővel érkeztünk. Mekkora különbség Amsterdamhoz képest.

Idén az NAB új jelmondattal jelentkezett: „storytelling & innovation”. A korábbi évek jelmondataiban szinte mindig megfigyelhető volt a tartalom szó, gondoljunk csak a „Where Content Comes to Life”, vagy a „Content Creation” időszakára. Talán ebben a változásban is érezhető volt a közösségi médiák egyre nagyobb szerepe a média világában. A fő trendek is változtak, ha csak kisebb mértékben volt is megfigyelhető az eltolódás. A Mesterséges Intelligenciáról, a streamingről, a sportközvetítésekről, a felhővirtualizációról és az alkotói szabadság legújabb innovációiról harsogtak a gyártók jelmondatai, majdnem minden standon megjelentek ezek a trendek.

Talán a legjelentősebb mindezek közül a Mesterséges Intelligencia (MI) vagy ahogy angolul, a média nyelvén mondják Artificial Intelligence (AI). Nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogy mit is jelent ez.

A Mesterséges Intelligencia tudománya (MI) olyan számítógépes rendszerek fejlesztésével foglalkozik, amelyek képesek emberi szintű vagy annál magasabb szintű feladatokat végrehajtani. Ez a tudományág azt célozza meg, hogy a gépek, számítógépek képesek legyenek tanulni, érvelni, problémákat megoldani, nyelvet értelmezni és döntéseket hozni, mintha azok emberi agytól származnának.

Az MI két fő kategóriába sorolható: szűkített (gyenge) MI és általános (erős) MI. A szűkített MI célja, hogy egy adott feladatot vagy feladathalmazt kiválóan elvégezzen, például arcfelismerést, beszédfelismerést vagy játékkövetelményeket. Ezek a rendszerek rendkívül hatékonyak, de nem rendelkeznek általános „emberi” intelligenciával. Az általános MI azonban egy olyan rendszer, amely képes bármilyen értelmi feladatot elvégezni, amit egy ember is tud – ez utóbbi még mindig inkább kutatási terület, mint gyakorlati alkalmazás.

A mesterséges intelligencia mozgatórugója a gépi tanulás/machine learning (ML), amely lehetővé teszi a gépek számára, hogy a bemeneti adatok alapján tanuljanak, fejlődjenek és javítsák teljesítményüket anélkül, hogy minden algoritmikus lépést explicit módon meg kellene írni. A gépi tanulás egyik népszerű formája a mélytanulás, amely mesterséges neurális hálózatokat használ a nagy mennyiségű adat feldolgozására és összetett mintázatok felismerésére.

Az MI alkalmazási területe rendkívül sokrétű. Az autóiparban például az önvezető járművek navigációját és döntéshozatalát támogatja, míg az egészségügyben segít diagnózisok felállításában és betegségek kezelésében. A kommunikációs eszközökben a hangalapú asszisztensek, mint az Alexa vagy a Siri, lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy hangjuk segítségével irányítsanak eszközöket vagy kérdéseket tegyenek fel. Emellett a pénzügyi szektorban az MI elemzi a piaci trendeket, kockázatokat, értékel és automatizált kereskedést végez.

A médiában is számos területen lehet használni a Mesterséges Intelligencián alapuló megoldásokat. Nézzünk ezek közül néhányat. 1. Automatikus tartalomgyártás: Az MI képes híreket, összefoglalókat, cikkeket írni például sportsikerekről vagy vállalati eredményekről, így gyorsabb és költséghatékonyabb a tartalomgyártás. A gyorsaság pedig a mai hírversenyben komoly előnyhöz juttathatja a használóját. 2. Tartalom ajánlása: – Egyéni felhasználói szokások alapján személyre szabott hírek, videók vagy cikkek ajánlása, ami növeli az olvasói elkötelezettséget. Gondoljunk csak a TikTok-ra. 3. Tartalomelemzés és trendkutatás – A médiának segít az aktuális témák, közvélemény és mentális irányzatok gyors felismerésében az adatok nagy mennyiségű elemzésével. Ennek felhasználásával pedig magasabb nézettséget lehet elérni. 4. Automatikus videó- és képfelismerés – Képek és videók tartalmának elemzése, automatikus loggoláshoz, érdekességek vagy tiltott tartalom gyors kiszűrésének érdekében. 5. Hírszerkesztés– MI rendszerek segítenek ellenőrizni az információk hitelességét, így csökkentve a dezinformáció terjedését. 6. Chatbotok és ügyfélszolgálat – Valós idejű kérdések megválaszolása, információk nyújtása, támogatva a médiacégek ügyfélszolgálati feladatait. 7. Személyre szabott reklámok – A felhasználói adatok és viselkedés alapján releváns reklámok javaslata, növelve a reklámkampányok hatékonyságát. 8. Hang- és beszédfelismerés – Hangalapú tartalomkészítés, például podcastok automatikus átírása vagy interjúk gyors feldolgozása.

Ebből a néhány példából látható, hogy már ma is széles körben használják a médiában az MI által kínált lehetőségeket. Az MI fejlődése azonban számos kihívást és kérdést vet fel. Az egyik legnagyobb kérdés az adatvédelem és az etika, hiszen ezek a rendszerek nagy mennyiségű személyes adat felhasználásával működnek. Az NAB konferencia egyik európai előadója azt fejtegette, hogy Európa mekkora lemaradásban van az MI technológia alkalmazásában. Ennek pedig a szigorú – és véleménye szerint – sok esetben túlzó GDPR rendelkezések az oka.

A Mesterséges Intelligencia az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő technológiai terület, amely alapjaiban változtathatja meg mindennapi életünket, gazdaságunkat és társadalmunkat. A média mindennapjaiba is egyre inkább teret nyer.

Egy hasonlóan érdekes probléma a média világában dolgozók korfája. Mit is értek ez alatt?

A konferencia egyik előadója vetette fel, hogy úgy látja kettészakadni látszik a médiaszakma. Van egy korosztály, az 50 év felettiek, akik még a régi tradicionális rádiózás és televíziózás őskorában kezdtek dolgozni, szerezték meg tudásukat és tapasztalatukat. Ők átélték a rádiózás, a televíziózás átalakulását a kezdeti kísérleti technológiát, majd az analóg digitális átállást és dolgoznak a ma már médiatechnológiának nevezett iparági rendszerekben. Utánuk szinte hiányzik egy korosztály a 40-50 évesek korosztálya. Az ő pályaválasztásuk idején valamiért nem volt vonzó ez a szakma. Ki tudja milyen okokból? És vannak a fiatalok a 35 év alatti korosztály. Sokan hatalmas tudással, rengeteg elméleti ismerettel, magabiztos IT gyakorlattal rendelkeznek. De vajon a fiatalok a tárgyi, elméleti tudásukkal pótolni tudják a média nagy öregjeinek tapasztalatát? Bizony ez nagy kérdés. Az előadó meglátása szerint a sok évtized alatt megszerzett produkciós vagy műszaki tapasztalat pótolhatatlan. Az évtizedek alatt több ezer műsor, élő bejelentkezés, nagy produkció elkészítése alatt olyan tapasztalat és rutint szereztek ezek a kollégák, ami ma is szükséges egy bonyolultabb, nagyobb, akár nemzetközi projekt magas színvonalú és gördülékeny kivitelezésénél. A fiatalok persze sokkal jobban értenek a mai médiatechnológia minden szintjén megtalálható IT-hez. A gyakorlat is sok esetben rendelkezésre áll, hiszen az egyetemi oktatás mellett a munka, vagy gyakornoki képzés is elfogadott, elterjedt, szerencsére hazánkban is. Akkor mi itt a probléma, merülhet fel a kérdés. A fiatalok tudása, gyakorlata gyakran az IT területre korlátozódik, műsorgyártási gyakorlatuk a legtöbb esetben minimális. Fentiek alapján a szakma nagy öregjei és a fiatal generáció között nem csak korban, de a tudás milyenségében is nagy szakadék tátonghat. A mai médiavállalatok vezetőinek, a produkciós házak menedzsereinek nagyon oda kell figyelniük arra, hogy a két korosztály ne egymás mellett, esetleg féltékenységből egymás ellen, hanem egymást kiegészítve dolgozzon. A két generáció közös munkájával, egymást segítve és kiegészítve lehet csak nagy sikereket elérni.

Már hagyománynak tekinthető, hogy a Las Vegas-i NAB alatt egy látványos ünnepség és vacsora keretében az NAB Hírességek Csarnokába is felvételt nyer televíziós és rádiós kategóriában egy-egy legenda. Ez idén sem volt másként, az Encore-ban április 8-án este rendezték meg a gálát.

A Televíziós Hírességek Csarnokába idén a National Football League (NFL), mint szervezet és a mérkőzések közvetítése kapott felvételt. Az NFL-t a sportközvetítésekre gyakorolt ​​úttörő hatásáért vették fel az NAB Televíziós Hírességek Csarnokába, a kezdetektől fogva egészen a mai napig kulturális központként betöltött szerepéért. Az 1939-es első televíziós NFL-mérkőzés óta a liga következetesen lebontotta a közvetítési világ korlátait. Az NFL-közvetítések az amerikai televíziózás meghatározó jellemzőjévé váltak, Thursday Night Football, a „Sunday Games”, „Monday Night Football, a rájátszás és a Super Bowl uralja a főműsoridős tévéadásokat és a kulturális beszélgetéseket. A Super Bowl az Egyesült Államok legnézettebb televíziós eseményévé vált, világszerte több százmillió nézőt vonz, és befolyásolja a reklámok, a szórakoztatás és a média trendjeit. Az NFL hatása messze túlmutat magán a mérkőzésen, mindent formál a félidei műsoroktól az országos párbeszédekig. Az NFL a technológia élvonalának számít, hiszen itt mutatták be az elsők között az azonnali visszajátszást, a 4K közvetítést és a multiplatformos megoldásokat.

A Rádiós Hírességek Csarnokába John Oates került be. Az elismerést az amerikai rádiózáshoz való hatalmas hozzájárulásáért, mint elismert szólóelőadó és a Hall & Oates, a zenetörténet legkelendőbb rockduójának társalapítójaként kapta. Oates időtlen slágerei öt évtizedet ölelnek fel, generációkon átívelnek, és az amerikai rádiózás sarokköveként folyamatosan rotálódnak számos rádióformátumban. Oates tartós sikere annak köszönhető, hogy képes kreatívan fejlődni, miközben megőrzi jellegzetes stílusát, amely továbbra is számos formátumban lenyűgözi a hallgatókat, megszilárdítva örökségét slágerszerzőként a jövő generációi számára. Dalait ma is naponta játsszák országszerte Amerika sok ezer rádióállomásának valamelyikén.

Úgy gondolom, az idei NAB-on is érdemes volt részt venni. Remélem ezt a véleményemet a szép számú, több mint 20 fős magyarországi média-szakember is osztja velem. A konferencián rengeteget hallottunk, tanulhattunk az iparág jelenlegi trendjeiről a Mesterséges Intelligenciáról, a streamingről, a sportközvetítésekről, a felhővirtualizációról és az alkotói szabadság legújabb innovációiról. A kiállításon pedig megtekinthettük, tesztelhettük a gyártók legújabb termékeit, megoldásait és jövőképeit. Vegyük elő tehát a naptárat és írjuk be: 2026. április 18-22., NABShow 2026, Las Vegas.

Kenderessy Miklós

Sennheiser Csoport a NAB 2025 kiállításon

Sennheiser Csoport a NAB 2025 kiállításon

Sennheiser Csoport a NAB 2025 kiállításon

Az Északi Csarnok N1428-as standján mutatták be teljes körű audiomegoldásaikat, így a látogatók bőséges helyet kaptak termékeik kipróbálására és a legújabb eszközök és technológiák megismerésére. A Merging kiemeli Ovation 11 lejátszórendszerét és intelligens ST2110 munkafolyamatait, míg a Neumann referencia monitormegoldásait mutatja be, beleértve a vadonatúj RIME DAW plug-in-t. A Sennheiser hangsúlyt fektet digitális vezeték-nélküli mikrofonjaira, beleértve a hamarosan megjelenő szélessávú Spectera ökoszisztémát, de a kiállításon egy vadonatúj broadcast mikrofont is leleplezett. A stand különleges vendége a SoundBase csapata volt, akik bemutatták márkafüggetlen, együttműködő RF koordinációs eszközüket.

Sennheiser Professional Wireless

A látogatók megtekinthették a Sennheiser kétirányú, szélessávú Spectera ökoszisztémájának bemutatóit, amely a vállalat évtizedes vezeték nélküli többcsatornás audiorendszerekkel (WMAS) kapcsolatos kutatásaira épít. A Sennheiser RF szakértői válaszoltak a felmerülő kérdésekre ezzel az úttörő technológiával kapcsolatban, mélyreható technikai ismereteket nyújtottak a rendszerről, és elmagyarázták a vezeték-nélküli felhasználók számára nyújtott rugalmasságot és páratlan képességeket.

Szintén láthatók voltak a vállalat keskenysávú digitális megoldásai, a Digital 6000 és az EW-DX az új négycsatornás Dante vevőegységgel, valamint a Sennheiser broadcast mikrofonjai, köztük egy vadonatúj, csúcskategóriás modell, amelyet a NAB-on mutattak be. A tartalomkészítők számára a Sennheiser bemutatta a Profile Wireless all-in-one mikrofonmegoldást is.

SoundBase – a világ első univerzális vezeték-nélküli hangkezelő szoftvere

Évtizedek óta az audio szakemberek kénytelenek voltak különféle gyártók saját fejlesztésű eszközeit használni vezeték-nélküli rendszereik frekvenciakoordinációjához. A SoundBase az az alkalmazásszoftver, amelyre az RF-menedzserek vártak: egy eszköz, amely zökkenőmentesen működik minden nagyobb vezeték-nélküli gyártó vezeték-nélküli eszközeivel. A szenvedélyes profi közösség támogatásával az alkalmazás folyamatosan frissül a felhasználói visszajelzések alapján. A SoundBase csapatának tagjai különleges vendégek voltak a standon, és első kézből engedtek betekintést a látogatóknak az RF-koordináció és a produkciós együttműködés jövőjébe.

Referencia monitor megoldások a Neumann-tól

A Neumann örömmel mutatta be az áprilisban megjelenő vadonatúj termékét: a RIME-t – Reference Immersive Monitoring Environment-et. A RIME egy DAW plugin (VST3, AU, AAX), amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy olyan immerzív formátumokat monitorozzanak, mint a Dolby Atmos 7.1.4, fejhallgatón keresztül, úttörő AMBEO algoritmusok segítségével. A meglévő megoldásokkal ellentétben a RIME kifejezetten a Neumann NDH 20 és NDH 30 fejhallgatókhoz készült. Valójában a szoftver magában foglalja a KH hangszórók teljes Neumann jelláncát, amely tökéletesen illeszkedik az MA 1-en keresztül egy referencia szobában, és amelyet a KU 100 binaurális fejjel rögzítettek az MT 48-on keresztül. Így a Neumann fejhallgatókkal kombinálva ez a kifogástalan jellánc egészen a felhasználóig terjed. Az eredmény páratlan tisztaság és pontosság. A RIME a sztereó lejátszás kiszervezésére is használható, így a fejhallgatók stúdiómonitorokként szólalnak meg.

A Neumann bemutatta a már elismert KH stúdióhangszóró- és NDH fejhallgató-sorozatát, valamint a legmodernebb MT 48 audiointerfészt Mac és PC számítógépekhez, amely mostantól Dante Ready™ kompatibilis, miközben továbbra is támogatja az AES67/RAVENNA szabványokat. Mobil használatra az MT 48 USB power bankról is működtethető (min. 25 W). Mivel osztálykompatibilis, az MT 48 kiváló minőségű felvételkészítésre használható iPad vagy iPhone készüléken. Szintén kiállították a Neumann BCM 104 és BCM 705 broadcast mikrofonjait, amelyek mostantól diszkrét, mégis elegáns sötét kivitelben is kaphatók.

A Merging Technologies bemutatja az Ovation 11-et és az intelligens ST2110 munkafolyamatokat

Számos észak-amerikai broadcaster használja a Merging Technologies Ovation rendszerét lejátszórendszerként, és a hamarosan megjelenő Ovation 11 minden bizonnyal hatalmas figyelmet fog kapni, mielőtt idén júniusban elérhetővé válik. Az Ovation 11 a Merging zászlóshajó audio médialejátszójának és eseményszekvenszerének legújabb fejlesztését képviseli, amely a broadcast alkalmazások alapvető megoldása. A maximális rugalmasságra tervezve zökkenőmentesen integrálható mind a hagyományos, mind a modern vezérlő- és távoli protokollokkal. Intuitív felhasználói felülete biztosítja a könnyed működtetést a legigényesebb produkciókhoz – beleértve az összes immerzív audio formátumot és a virtuális gép környezetet. A műsorszóráson túl az Ovation 11 az élő események, a vidámparkok és a multimédiás produkciók erőműve is. A Merging a legmodernebb, intelligens munkafolyamatokat is bemutatta egy teljes ST2110 környezetben.

A látogatók felfedezhették a Merging folyamatosan fejlődő, rugalmas ökoszisztémáját is, amely a következőket kínálja:

Hapi Mk III

Anubis, beleértve a rendkívül népszerű Commentary Mission-t

MT 48

ZMan OEM modul

NMOS, REST API, LAWO HOME, RAVENNA/AES67/ST2110 és Dante Ready® támogatással, mindezt zökkenőmentesen integrálva a Pyramix 15 DAW és az Ovation 11 szoftverekkel, összekapcsolva a vadonatúj ANEMAN 2.0-n keresztül, teljesen újratervezett felhasználói felülettel. Ez a csúcstechnológiás beállítás jól mutatja, hogyan értelmezi újra hálózati környezetekben a Merging Technologies a hangprodukciót, a páratlan pontosságot, a skálázhatóságot és a rugalmasságot.  

www.sennheiser.com

Az EVS és az Al Jazeera megállapodása

Az EVS és az Al Jazeera megállapodása

Az EVS és az Al Jazeera megállapodása

Mindez a NAB kiállításon történt, melynek értelmében az Al Jazeera számára, lehetővé teszi, hogy öt helyszínen modernizálja az élő híradások tartalomkezelését.

Az Al Jazeera Media Network az egyik vezető nemzetközi hírszervezet, amely több mint 70 irodával rendelkezik világszerte. A szerződés értelmében az EVS a legmodernebb tartalomkezelő megoldását, a MediaCeption®-t szállítja, hogy korszerűsítse és javítsa a hírprodukciós munkafolyamatokat öt kulcsfontosságú helyszínen: Dohában, Londonban, Washington D.C.-ben, New Yorkban és Szarajevóban.

A MediaCeption egységes munkafolyamatot biztosít az Al Jazeera számára, amely hatékonyan kezeli és szerkeszti az élő és majdnem élő hírtartalmakat. Minden helyszín képes lesz több élő hírfolyam fogadására, hírcsomagok böngészésére, szerkesztésére és megosztására egy központosított tárolórendszerből, valamint zökkenőmentesen lejátszani a híreket az események sorrendjében. Az EVS átfogó megoldása magában foglalja az XS-VIA® szervereket, az új VIA MAP® médiaeszköz-platformot és a nagy teljesítményű XStore® tárolórendszert. Ennek eredményeként a MediaCeption gyorsabb tartalom-átalakítást, megbízható és stresszmentes működést, több telephelyen való együttműködést, valamint a vezető technológiai partnerek, köztük az Avid Interplay és a Media Composer, valamint a Viz Mosart eszközeivel való integrációt tesz lehetővé.

A partnerségről Ahmad Al Fahad, az Al Jazeera Media Network technológiai és hálózati műveletekért felelős ügyvezető igazgatója a következőket nyilatkozta: „Örömmel dolgozunk együtt az EVS-el, hogy a MediaCeptiont bevezessük hírprodukciós ökoszisztémánkba. Az EVS gyors és megbízható megoldások szállításában bizonyítottan sikeres, globális technikai támogatási jelenléttel párosulva, magabiztosságot ad nekünk ahhoz, hogy megfeleljünk a modern hírszolgáltatás kihívásainak. A MediaCeption bevezetése nemcsak a működési hatékonyságunkat fogja javítani, hanem megerősíti azt a képességünket is, hogy kiváló minőségű, időszerű tartalmakat nyújtsunk nézőinknek világszerte.”

Serge Van Herck, az EVS vezérigazgatója hozzátette: „Megtiszteltetés számunkra, hogy az Al Jazeera minket választott megbízható partnerének ehhez az átalakító projekthez. Az Al Jazeera régóta fennálló és értékes ügyfél, és izgatottan várjuk, hogy olyan megoldást szállíthassunk, amely tökéletesen illeszkedik a mai gyors tempójú hírprodukciós környezet igényeihez. Ez a partnerség kiemeli az innováció, a megbízhatóság és az ügyfelek sikere iránti elkötelezettségünket, és örömmel támogatjuk az Al Jazeerát, amint továbbra is mércét állítanak a globális hírműsorszórásban.”

A rendszer telepítése a tervek szerint a második negyedévben történik, az Al Jazeera pedig 2025 harmadik negyedévében kezdi meg a sugárzást az új telepítéssel.

Az EVS kibővíti eszközkezelési megoldását a Move I/O és a Move UP bevezetésével

A 2025-ös NAB Show-n először bemutatásra került új termékek gördülékenyebb bevitelt, lejátszást és transzkódolást tesznek lehetővé a médiaszakemberek számára.

A Move I/O – média mozgásban: zökkenőmentes ingest és lejátszás – és a Move UP – média mozgásban: fejlett fájlalapú ingest és transzkódolás. Ezek az új eszközök leegyszerűsítik a média beviteli, lejátszási és transzkódolási munkafolyamatokat növelve a hatékonyságot és a rugalmasságot.

Mindkét termék, kibővíti a MediaCeption®-t, az EVS médiaeszköz-kezelési megoldását, az EVS liège-i és portói csapatainak együttműködésével készült, miután a vállalat tavaly felvásárolta a MOG Technologies-t.

Move I/O – A média megszerzésének egyszerűsítése és kézbesítése

A Move I/O egy hatékony alapsávú ingest és lejátszási eszköz, amely a könnyű „médiabemeneti és -kimeneti” képességéről kapta a nevét. Az EVS MediaCeption megoldáscsaládjának új tagja zökkenőmentes médiaadatok beolvasását teszi lehetővé több formátumban és felbontásban. Főbb jellemzői:

Többformátumú és többfelbontású támogatás: Biztosítja a kompatibilitást a különféle munkafolyamatok között.

Hibrid betöltési képesség: Támogatja az SDI alapsávú és tömörített IP-folyamokat (pl. SRT, NDI, HLS) ugyanazon a szerveren, dinamikus erőforrás-elosztással.

Intuitív irányítópult-widgetek: Az operátorok testreszabhatják a felhasználói élményt, és egyetlen webes felületről több szervert is vezérelhetnek.

Beépített ütemezés: Egyszerűsíti a betöltés tervezését és korszerűsíti a műveleteket.

Átfogó Avid integráció: Közvetlen bejelentkezés az Avid MediaCentralba és önálló Media Composer támogatás.

Skálázható telepítés: Működik önálló szerverként vagy több szerverből álló csoportban, helyben vagy a felhőben.

Többfelbontású lejátszás: Gyorsan tekintse át felvételeit teljes felbontásban, és zökkenőmentesen rendszerezze a lejátszást az intuitív lejátszási listákkal.

Move UP – Fájlalapú bevitel és transzkódolás optimalizálása

A Move UP funkció, amely tükrözi a média „FELFELÉ” mozgatásában betöltött szerepét az átkódolási folyamaton keresztül, javítja a fájlalapú beviteli, átkódolási és kézbesítési munkafolyamatokat azáltal, hogy kiküszöböli a több formátum, kodek és képkockasebesség kezelésének bonyolultságát. Főbb jellemzők:

Széleskörű kodek- és formátumtámogatás: Ideális műsorszóráshoz, utómunkálatokhoz és OTT alkalmazásokhoz.

Intuitív irányítópult-widgetek: Az operátorok egyetlen webes felületről testreszabhatják a felhasználói élményt, és több renderelési csomópontot is vezérelhetnek.

Skálázható render farm: Nagy teljesítményű médiafeldolgozást biztosít.

Szoros Avid integráció: Zökkenőmentes együttműködés az Avid Media Composerrel és a MediaCentral-lal a betöltési és kézbesítési munkafolyamatokhoz – böngésszen a MediaCentral katalógusaiban, beleértve az Avid szekvenciákat/master klipeket, hogy eredményeket hozzon létre.

Szerkesztés ingest közben: Valós idejű hozzáférést biztosít Avid és Adobe programokban.

Fejlett metaadat-kezelés: Több konfigurációs metaadat-gazdagítás.

Automatizált munkafolyamatok: Figyelőmappák és REST API integráció.

Gyorsított teljesítmény: CPU- és GPU-gyorsítás nagy felbontású felvételekhez és összetett formátumokhoz.

Rugalmas telepítés: Helyszínen, vagy a felhőben is telepíthető.

Különböző gyártási környezetekre tervezve

A Move I/O és a Move UP széles körű produkciós igényeket elégítenek ki, beleértve a forgatókönyvvel és forgatókönyv nélkül készült drámákat, vállalati rendezvényeket, imaházakat és hírszerkesztőségek produkcióit. Ezekkel a kiegészítésekkel az EVS továbbra is a kategóriájában legjobb médiaellátási lánc eszközöket kínálja, nagyobb választási lehetőséget és rugalmasságot biztosítva az ügyfeleknek a produkciós munkafolyamataikban.

„A Move I/O és a Move UP hatékony, skálázható és intuitív ingest és transzkódolási képességeket kínál, biztosítva, hogy a médiaszakemberek minden eddiginél hatékonyabban dolgozhassanak” – tette hozzá Oscar Teran, az EVS piacokért és megoldásokért felelős alelnöke a sajtótájékoztatójukon.

A NAB 2025-ön az EVS bemutatta a Zoomot az LSM-VIA-hoz, ami javítja a visszajátszás pontosságát

 Az új funkció kibővíti a híres LSM-VIA visszajátszási és összefoglaló rendszerének képességeit. A Zoom-ot a prémium élő sportprodukciókban a mérkőzések elemzésének és történetmesélésének javítására tervezték.

A funkció integrálva van a LiveCeption megoldáscsaládba, és közvetlenül az LSM-VIA-ról vezérelhető a felhasználóbarát élmény érdekében. A visszajátszást végző operátorok egyszerű érintésekkel ráközelíthetnek a kameraképre az érintőképernyős felületen, könnyedén és pontosan rögzítve az akció minden fontos részletét.

Az élő produkciós munkafolyamatok további egyszerűsítése érdekében az operátoroknak lehetőségük van előre beállított érdeklődési területek meghatározására is, így egyetlen koppintással azonnal ráközelíthetők a cselekvés kulcsfontosságú területeire. Ezenkívül kulcsképkockák is hozzáadhatók a zoom sorozaton belül, így a fókusz a változó fókuszpontokon marad, és a kritikus pillanatok tisztán láthatók maradnak.

A valós idejű működésre tervezett Zoom kiváló képminőséget biztosít a 4K bemenet megvágásával, így éles, 1080p kimenetet biztosít, zökkenőmentesen integrálva bármilyen visszajátszási jelenetbe. Teljesen kompatibilis az UHD kamerákkal, beleértve az akár 4 fázisú Super Motion kamerákat is. Támogatja az SDI és az ST-2110 videoszabványokat is, így alkalmazkodóképes a különböző gyártási környezetekhez. A klipek metaadatként kulcsképkockákkal tárolhatók, ami lehetővé teszi a könnyű újrafelhasználást és módosításokat a későbbi szerkesztések során, vagy könnyen exportálhatók külső rendszerekre.

„Miután számos sikeres tesztet végeztünk ügyfeleinkkel valós élő produkciók során, izgatottan mutatjuk be az új Zoom funkciót a NAB Show-n” – mondja Ignacio Revuelto, az EVS LiveCeption termékmarketing-menedzsere. „A kezelők lelkesedésüknek adtak hangot, kiemelve, hogy milyen hibátlanul működik, milyen hihetetlenül egyszerű a használata, és mennyire lenyűgözte őket az érintőképernyős vezérlők sebessége és reakcióképessége. A Zoommal egy olyan funkciót fejlesztettünk ki, amely valóban a következő szintre emeli az élő visszajátszásokat.”

A még élesebb vizuális élmény érdekében a nagyított tartalom javítható az XtraMotion-nel – az EVS mesterséges intelligenciával vezérelt eszközével, amely szupermozgásos vagy elmosódásmentes felvételeket készít, így a valaha látott legtisztább zoom visszajátszást biztosítja.

www.evs.com

Sony a média és szórakoztatóiparért

Sony a média és szórakoztatóiparért

Sony a média és szórakoztatóiparért

Átfogó új technológiák, beleértve tartalom a rögzítését, a felhőt és az IP hasznos frissítéseit, az interaktív bemutatókat és a kreativitást fokozó szakértői betekintést tapasztalhattunk a NAB kiállításon a Sony standon. Négy kulcsfontosságú területet támogató vezető innovációkba, betekintésekbe, munkafolyamatokba és szakértelembe meríti a résztvevőket a japán gyártó. Élő gyártási megoldások, hírek és gyártási munkafolyamatok, képalkotási megoldások és virtuális gyártás. A Sony eszközeinek ökoszisztémája kapcsolatokat és kreativitást teremt, és egyszerűsíti a folyamatokat az egyéni alkotók és a vállalati produkciók számára. Az újdonságok közé tartozik a VND (Variable Neutral Density) Super35 mm-es kamerarendszer, az ultrakompakt Full-frame kamerabővítő rendszer, valamint a tartalomkészítés gazdagítását szolgáló kamerakövető megoldás.

A Sony fejlesztései és technológiái a legújabb iparági igényeket és képességeket támogatják azáltal, hogy új kifejezési formákat és termelékenységet tesznek lehetővé felhő- és IP-protokollokon, filmrögzítésben és helyszíni tartalom-készítésben, valamint kiterjesztett valóság (XR) és virtuális effektusok (VFX) munkafolyamatokon keresztül. A vállalat minden szinten képessé teszi a műsorszolgáltatókat, az operatőröket, a produkciós csapatokat és a tartalomkészítőket, hogy elképzeléseiket rugalmasabban és hatékonyabban valósítsák meg.

Élő gyártási megoldások

Elődje sikerére építve az élő produkciós HDC-F5500V Super 35 mm-es 4K CMOS rendszerű kamera a 2025-ös NAB Show-n debütált. A kamera globális zárral, PL lencsefoglalattal rendelkezik, és az új opcionális szoftverlicenc VND képességekkel bővíti a mélységélesség vezérlését, valamint virtuális írisz képességekkel támogatja a fényerősség széles skáláját. A mai élő produkciók igényeihez tervezett kamera gyönyörű részletgazdag képeket és ND vezérlést biztosít a felvétel közben. Munkafolyamat-előnyöket is kínál, beleértve a HDR- és SDR-gyártáshoz szükséges funkciók tárházát, és ugyanazt az infrastruktúrát támogatja mint a HDC-5500V 2/3 collos megfelelője, beleértve az IP-hálózatot, a távoli többkamerás működést és a CCU-n belüli rögzítési lehetőségét. A tervek szerint 2025 nyarán lesz elérhető.

A legutóbbi 1.1-es verziójú firmware-frissítésnek köszönhetően a CNA-2 kameravezérlő hálózati adapter több helyszín integrált kezelését is támogatja a Sony Global Multi Camera System (GMCS) rendszerén keresztül, lehetővé téve számos kamera távoli működtetését nagyszabású sportesemények és egyéb alkalmazások számára. Továbbá az opcionális HZC-MSUCN2 licenc révén egy webböngészőn keresztül több kamera konfigurációjának egyidejű módosítása és színbeállítása is engedélyezhető.

A NAB Show-n először kerül bemutatásra az új HDC-P50A kompakt és könnyű POV (point of view) doboz kamera. A most szállított többcélú kamera 2/3 collos, 3 chipes 4K globális zár képérzékelővel, telepítési rugalmassággal, akár 8x HD és 4x 4K kimenettel, közvetlen IP-kapcsolattal és teljes CCU-integrációval rendelkezik, miközben ugyanazt a képminőséget és működési jellemzőket kínálja, mint a Sony HDC Global Shutter család. A kamera párosítható egy opcionális HKC-VND50 változtatható ND szűrőegységgel, valamint a CNA-2 kameravezérlő hálózati adapterrel a központosított monitorozáshoz  és távolsági műveletekhez.

A Sony legújabb 4K professzionális monitorai, a 16,5 collos BVM-HX1710 és BVM-HX1710N (IP interfésszel) 3000 nites csúcsfénysűrűséget, kiváló kontrasztot és mély feketéket kínálnak, és új működési eszközökkel lesznek felszerelve, beleértve  2 darab 4K jel egymás melletti megjelenítését vagy a 4K HD jelek egymás melletti megjelenítését és összehasonlítását.

Ezenkívül a 3G-SD1 1920×1080/59.94P felbontású zárt feliratozás és a maximális fényerő-beállítások rugalmas szabályozása nyolc fokozatban lehetséges 4000 nittől 400 nitig. A BVM-HX1710(N) készüléken létrehozott beállítások megoszthatók a zászlóshajó BVM-HX3110 fénymegadó monitorral. A BVM-HX3110 új képességeket kap egy ingyenes 2.0-s verzió frissítés révén, amely tükrözi a BVM-HX1710(N) funkcióit. A BVM-HX1710(N) és a 2-es verziójú firmware a BVM-HX3110-hez a tervek szerint 2025 nyarán jelenik meg.

A Las Vegasban bejelentett BRC-AM7 4K PTZ (pan-tilt-zoom) kamera mesterséges intelligencia-kompatibilis automatikus keretezéssel és követéssel már elérhető. A 2025 nyarára tervezett új 2-es verziójú firmware többszemélyes keretezést, arcregisztrációt, továbbfejlesztett követési tartományt, vezetőszoba effektust, valamint a távoli produkciókhoz kompatibilitást kínál a CNA-2-vel. A 2-es verziójú szoftver hozzáadásával közös funkciókészletet és működési stílust biztosítunk az ILME-FR7 Full frame kamerával. A 2025 nyár elejére tervezett BRC-AM7 és FR7 kompatibilitást biztosít a Sony legújabb Camera Remote Toolkit-jével a kamera távoli működtetéséhez és a beállítások módosításához.

A Sony Networked Live portfóliójának főbb fejlesztése közé tartozik a Live Production kapcsoló kínálat frissítése. Az MLS-X1 újonnan kiadott 2.3-as firmware-je, amelyet a Feltételes Műveleti Makró funkció emel ki, lehetővé teszi a kezelők számára, hogy a kapcsoló állapota alapján végrehajtható műveleteket előre összeállítsanak, javítva a gyártás hatékonyságát és csökkentve a műszaki igazgató terheit. Ezenkívül az M2L-X szoftver alapú gyártási kapcsolót a Commercial Off the Shelf (COTS) berendezéseken és a felhőn is bemutatták, míg az M2 Live felhőalapú produkciós platform új integrációt mutatott be harmadik féltől származó hangkeverő táblákkal.

A Nevion, a Sony csoporthoz tartozó vállalat bemutatta a legújabb frissítéseket amely a valós idejű médiaátviteli feldolgozásra és hangszerelésre összpontosítanak. A szoftver definiált médiacsomópont, a Nevion Virtuoso egy új, nagy sűrűségű AES/analóg/MADI konverterrel és kiegészítővel bővül, amely több hangforrást biztosít. A Virtuoso alacsony késleltetésű és alacsony bitsebességű HEVC technológiái is kiemelésre kerültek. Megjelenik a Nevion VideoIPath Media Orchestration Platform, amely immár 5G és felhőkörnyezetek felszerelésére is képes, így az ügyfelek nagyobb rugalmasságot kapnak együttműködéshez vagy gyártási környezeteikhez.

A PDT-FP1 hordozható adattovábbító új funkciókkal bővült, beleértve a külső kamerás felvételek támogatását, valamint a csatlakoztatott kameráról és a streaming alkalmazásból származó kiváló minőségű élő közvetítést. Azonnali munkafolyamat fotók és videók szétosztására a helyszíntől a Transfer & Tagging alkalmazással (T&T), valamint a kamerából a felhőbe való közvetlen feltöltéssel továbbfejlesztett munkafolyamat a helyszínről történő fotók és videók kézbesítéséhez. A PDT-FP1 és az NXL-ME80 média processzorral együtt a Sony CBK-RPU7 távoli gyártóegysége távolsági gyártási megoldássá alakul. A megoldás új fejlesztései a kamera távoli vezérlését, a számlálást, a rögzítést visszatérő videó monitorozással és a kapcsolatkezelést a Nevion VideoIPath segítségével teszik lehetővé, javítva a többkamerás műveleteket és a monitorozást. Az NXL-ME80 legújabb verziójú 1.2-es firmware-je stabilabb videóátvitelt tesz lehetővé, még alacsonyabb bitsebességgel, fokozott jitter-ellenállással a nagyobb stabilitás érdekében, és újonnan felszerelt titkosítási funkcióval (AES256). Gyakorlatilag veszteségmentes, ultraalacsony késleltetésű H.265/HEVC kodeket is biztosít. A Nevion Virtuoso-val való integrációt egy jövőbeli frissítéshez tervezik.

A Sony Hawk-Eye Innovations, amely vezető közvetítési, játékvezetői és teljesítmény-megoldásokat biztosít a sportszervezeteknek, bemutatta a HawkREPLAY-t – egy azonnali visszajátszási közvetítési megoldást a rugalmas helyszíni, hibrid és távoli gyártási munkafolyamatokhoz. Használható a Sony HDC-5500 4x 4K kamerájával vagy HDC-P50A POV kamerával és CCU-val, hogy lehetővé tegye a 4K HFR és UHD pásztázási és szkennelési képességeket, valamint felhőtechnológiai bemutatót. A Broadcast Solutions ökoszisztémán belül a HawkNEST is megjelenik, egy vagyonkezelési és ISO-nyilvántartási rendszer az új Control Console és Channel Navigator eszköz funkcióival.

Hír és gyártási workflow

A Ci Media Cloud®, a Sony Creators Cloud programcsomag részeként elérhető médiavagyon-kezelési és együttműködési szolgáltatás új formátumtámogatást és izgalmas integrációkat adott a gyártás utáni munkafolyamatok egyszerűsítésére és automatizálására. A Ci Workflow most már szinte az összes RAW formátumot támogatja, így az önkiszolgáló VFX pull megoldás még erősebb. A Ci hozzáadott egy DaVinci Resolve Studio bővítményt is, amely lehetővé teszi a szerkesztők számára, hogy zökkenőmentesen hozzáférjenek a Ci-fájlokhoz, szerkeszthessék, újralinkelhessék, rendereljék és megosszák a kivágásokat anélkül, hogy elhagynák az NLE-t . Ezen túlmenően a Sony hozzáadta az FX3, FX30 és Alpha 7S III közvetlen kamera-felhő támogatását, és további modellkompatibilitás jön létre, amely lehetővé teszi a kamera tulajdonosok számára, hogy további hardver nélkül automatikusan feltöltsenek a Ci-be.

A Crispin, a Sony csoporthoz tartozó vállalat, -amely vezető központi kapcsolóterem és eszközkezelési megoldásokat kínál, -új szolgáltatásokat vezetett be. A CORE Dashboard lehetővé teszi az ügyfelek számára az összes kritikus rendszerelem, a lejátszási listák riasztásainak és eltéréseinek figyelését, valamint egy magas szintű felügyeleti nézetet, mindezt a CORE ökoszisztémán belül, amely rugalmas böngésző-alapú felhasználói felülettel ruházza fel a felhasználókat. A Record & Prep Manager (RPM) mostantól magába foglalja a minőségellenőrzést (QC) és az előkészületi funkciókat, amelyek az ütemezett rögzítést kísérik, lehetővé téve az előkészítéshez és a nyilvántartásokhoz rendelkezésre álló összes erőforrás teljes körű kezelését. A portfólió új kiegészítése a List Assist, a lejátszási listakezelés innovatív megközelítése, amely intelligens elemzést használ a könnyű áttekintésre és a változásokra való reagálás érdekében. A FAST Wheel automatikusan létrehoz egy hírösszefoglalót az állomás webhelyén elérhető tartalom alapján.

Képalkotó megoldások

A nemrégiben bejelentett VENICE Extension System Mini rugalmasságot ad a Sony zászlóshajójának, a VENICE 2 full-frame digitális mozi kamerájának, lehetővé téve a kamera  érzékelőjének leválasztását és kiterjesztését a kamera házától egy vékony, levehető kábelen keresztül. Körülbelül 70 százalékkal kisebb, mint az előző bővítőrendszer, kis és kihívásokkal teli helyeken való használatra. Ha két egységet egymás mellett használunk, a térbeli tartalom létrehozásához és a VFX háttérrögzítéshez, akkor sztereoszkópikus klipek jönnek létre. A rendszer a tervek szerint 2025 nyarán lesz elérhető.

A BURANO full-frame mozikamera 2-es verziójú firmware-frissítése új felvételi formátumokat fog tartalmazni a gyorsabb szenzorteljesítmény érdekében,  3,8K Full Frame kivágás 120 fps-ig és egy 1,9K Super 35 mód által, amely akár 240 fps-t is képes rögzíteni. A további kiegészítések közé tartozik a szabványos SDI videokimenet az X-OCN és XAVC monitorozáshoz, valamint továbbfejlesztett képernyő-kijelző, továbbfejlesztett képkimenet, további expozíciós eszközök, szélesebb autofókusz-képességek, valamint élő események és több kamerás funkciók.

Szintén láthattuk a bemutatón a kompakt PXW-Z200 XDCAM és HXR-NX800 NXCAM 4K HDR kézi kamerák hálózati csatlakozással, mesterséges intelligencia által támogatott témafelismeréssel, precíz autofókusszal és MPEG HD422 hozzáadásának lehetőségével. A PXW-Z200 támogatja az SDI kimenetet és a timecode-ot, és a 2025 nyarán várható firmware-rel XAVC MXF felvételt is fog készíteni.

Audio technikában a DWX sorozat a DWM-30 digitális vezeték-nélküli adóval bővül. Számos professzionális audioalkalmazásban való használatra képes, beleértve a közvetítést és az élő zenét, a frissített modell a frekvenciák és kodekek szélesebb skáláját, valamint a többcsatornás egyidejű működést is támogatja.

A Sony Creators Cloud szoftver-, szolgáltatás- és alkalmazáscsomagja tartalmazza a Monitor & Control (M&C) mobilalkalmazást, amely vezetékes vagy vezeték-nélküli video monitorozást és precíz távvezérlést tesz lehetővé egy- vagy többkamerás műveletekhez. Az M&C bővíti a funkcionalitást a legújabb 2.3-as verzióban, és további funkciókat is támogat, például a PXW-Z200 és a HXR-NX800 elektronikus kivágási keretezési funkcióit, valamint a mobileszközökön a továbbfejlesztett fókusztérkép-felbontást.

Virtuális gyártás

Ahogy a virtuális gyártás egyre inkább elterjed a piacon, a Sony az élen jár a térbeli tartalomkészítést támogató virtuális gyártási ajánlatok átfogó csomagjával. A NAB Show 2025 kiállításon a cég bemutatta az OCELLUS (ASR-CT1) kamerakövető rendszert, egy markermentes nyomkövető rendszert, amely beltéren és kültéren is használható. Ez az innovatív, új megoldás kamera agnosztikus, és ötből négy képérzékelőt használ egy érzékelőegységen a videojelek jellemző pontjainak nyomon követésére. Az OCELLUS ideális mind a broadcast alkalmazásokhoz, mint például a hírekhez, a sporthoz és az időjáráshoz, valamint a filmes alkalmazásokhoz. A kamerakövető rendszer várhatóan 2025 őszén lesz elérhető. Ezenkívül a Sony virtuális gyártási eszközkészlete, egy sor olyan erőforrást tartalmaz, amely leegyszerűsíti a gyártás előtti és a helyszíni munkafolyamatokat, új funkciókkal gazdagodik, amelyeket előzetesen megtekintenek, hogy életre keltsék az előzetes vizualizációt a gyártás megkezdése előtt. A frissített szoftver foglalkozik a látószög korrekciójával, és hozzáadja a Crystal LED tengelyen kívüli színkompenzációit. Ezenkívül kiváló képminőségű CG-háttereket biztosít magas képkocka/másodperc sebességgel sugárkövetési gyorsítással, és támogatja a valós idejű moaré riasztásokat is a VENICE 2 működéséhez.

A hagyományos standos bemutatókon túl, voltak színpadi előadások is a média- és szórakoztatóipar gondolatvezetői és szakértői részvételével. Olyan felkapott témákat fedtek le, mint a mesterséges intelligencia, a sportgyártás, az 5G, az IP, a felhőalapú gyártás, a filmgyártás, a tértartalom-készítés és a virtuális gyártás.

www.pro.sony

Riedel a NAB kiállításon

Riedel a NAB kiállításon

Riedel a NAB kiállításon

Bővítik az 1200-as sorozatú SmartPanel családot, a DSP-1216HL asztali SmartPanel az új családtag. A Riedel Communications a 2025-ös NAB Show-n mutatta be a DSP-1216HL SmartPanel-t, amely egy kompakt, ergonomikus asztali interkom-panel, amelyet úgy terveztek, hogy egészítse ki a vállalat iparágvezető 1200-as sorozatú SmartPaneljeit. A DSP-1216HL egy erre a célra kialakított formájával helytakarékos, többfunkciós interfészt kínál a közvetítések, élő események gyártása, színházak, OB kisteherautók és sporthelyszínek szakemberei számára, így a Riedel szoftver definiált SmartPanel ökoszisztémájának teljesítményét és rugalmasságát az asztalon is elhozza.

Az okostelefonokhoz hasonlóan a SmartPanel lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy funkcionalitását a munkafolyamataikhoz igazítsák azáltal, hogy több, egycélú panel helyett különféle alkalmazásokat használnak. Ez a rugalmas megközelítés csökkenti a hardverköltségeket és a bonyolultságot, miközben jövőbe mutató beruházásokat is biztosít, mivel szoftverfrissítésekkel új funkciókat lehet hozzáadni a rendszerhez. Induláskor a DSP-1216HL támogatja mindhárom 1200-as sorozatú SmartPanel alkalmazást: az Intercom alkalmazást a valós idejű kommunikációhoz, a Vezérlőpult alkalmazást a harmadik féltől való zökkenőmentes integrációhoz és az Audio Monitoring alkalmazást a nagy teljesítményű hangmonitorozáshoz.

„Korábban azoknak a felhasználóknak, akik élvezni akarták az 1200-as sorozatú SmartPanel paneljeink minden előnyét, az asztali használatra kialakított, rackbe szerelt panelekre kellett támaszkodniuk. A teljesen integrált DSP-1216HL asztali SmartPanel immár jobb felhasználói kényelmet, leegyszerűsített munkafolyamatokat és maximális hatékonyságot biztosít az igényes gyártási környezetekben” – mondta Dominik Panelsfin termékmenedzser. „Az új asztali SmartPanel rengeteg funkcionalitást kínál nagyon kis helyigényben, több helyet, jobb ergonómiát és intuitív felhasználói felületet biztosítva a felhasználóknak. A többfunkciós hardver helyet, energiát, súlyt és költséget takarít meg, miközben megőrzi az ügyfeleink által elvárt rugalmasságot és gazdag szolgáltatáskészletet.”

Az 1200-as sorozatú SmartPanelek bevált technológiájára építve a DSP-1216HL 16 hibrid kar gombbal rendelkezik az intuitív Talk-Mute és Talk-Listen munkafolyamatokhoz, valamint nagy felbontású, színes többérintéses kijelzőkkel és testreszabható LED-gyűrűkkel a tiszta jelzés érdekében. A Riedel Artist intercom ökoszisztémával való zökkenőmentes integrációra tervezett DSP-1216HL kiterjedt csatlakozási lehetőségeket kínál, és egyértelműen a nyílt IP-szabványokra összpontosít. Csatlakoztatható az Artist-1024-hez AES67-en (SMPTE ST 2110-30) vagy az Artist-32/64/128-hoz AES3-on keresztül, és otthon érzi magát a modern gyártási hálózatokban is. A panel kiváló minőségű, 2.1-es hangszórórendszere nemcsak az interkom munkafolyamatait javítja kristálytiszta érthetőséggel headset nélküli forgatókönyvekben, hanem lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy magabiztosan használják hangmonitor megoldásként. A helytakarékosság és a VESA rögzítési lehetőség még sokoldalúbbá teszi, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy lebegő elrendezést hozzanak létre a hely és a rugalmasság maximalizálása érdekében.

„A SmartPanel család folyamatosan növekszik, és minden lépéssel egyre erősebb! Az új Virtuális SmartPanel és az 1200-as sorozatú asztali SmartPanel portfóliónk hozzáadásával minden alkalmazáshoz tökéletes felhasználói felületet kínálunk” – mondta Jake Dodson, a Riedel Communications termékmenedzsment ügyvezető igazgatója. „A jövőre nézve továbbra is beruházunk szoftver definiált hardverplatformunkba, valamint az új SmartPanel Apps is fejlesztés alatt áll, hogy megfeleljünk iparágunk változó igényeinek.”

A StageLink Edge következő generációja

Elindult a StageLink intelligens edge eszközcsalád a zökkenőmentes hálózati streamelés érdekében. A kiállításon bemutatott új hálózati I/O boxok az IP-alapú audio és intercom munkafolyamatok újradefiniálását teszik lehetővé, páratlan rugalmassággal és teljesítménnyel. A műsorszóráshoz, élő produkcióhoz és stúdiókörnyezethez tervezett kompakt, robusztus I/O dobozok egyszerűsítik a decentralizált jelelosztást az általános IP-hálózatokon, kiküszöbölve a hagyományos kábelezés és konfiguráció bonyolultságát.

A StageLink termékcsalád lehetővé teszi a médiaszakemberek számára a jelek zökkenőmentes rögzítését és elosztását hálózataikon, biztosítva az IP-alapú munkafolyamatokra való zökkenőmentes, megbízható és költséghatékony átállást. A speciális infrastruktúra helyett a szabványos hálózati kábelek kihasználásával a StageLink eszközök decentralizált, méretezhető rendszert hoznak létre, amely példátlan könnyedséggel integrálja a mikrofonokat, az intercom-, a GPIO-eszközöket és az egyéb audio-kompatibilis berendezéseket.

„A StageLink új szintre emeli a professzionális audio- és interkom-munkafolyamatokat azáltal, hogy kiiktatja a sok kézi beállítási és nehézkes setup folyamatot, miközben teljes távoli felügyeleti képességet biztosít” – mondta Roger Heiniger, a Riedel Communications vezető termékmenedzsere. „A lenyűgöző, 151,7 dB(A) dinamikatartománnyal és olyan fejlett funkciókkal, mint a formátum-agnosztikus bemenetek és kimenetek, az automatikus fantomteljesítmény-érzékelés vagy univerzális bemeneti portonként három DSP-csatorna, a StageLink könnyedén alkalmazkodik bármilyen professzionális munkafolyamathoz, időt, pénzt és a mérnökök idegeit takarítva meg.”

Az új StageLink termékcsalád hat, erre a célra épített eszközből áll, amelyek mindegyike az adott munkafolyamat-szükségletekhez igazodik. Az NSA-003A (Dual Partyline) lehetővé teszi a harmadik féltől származó kétvezetékes interkom rendszerek zökkenőmentes integrálását a Riedel Artist és Bolero ökoszisztémáiba. Az NSA-004A (Quad In) és NSA-005A (Quad Out) négy univerzális bemeneti és kimeneti portot kínál, amelyek támogatják az analóg és a digitális audio csatlakozásokat. Az NSA-006A (Workplace) multimédiás munkahelyi interfészként tervezett mikrofon előerősítőkkel, fejhallgató-kimenetekkel és sztereó hangszóró-csatlakozással rendelkezik. Az NSA-007A (kettős bemenet/kimenet) műsorszórási szintű 2-be/2-kimeneti I/O-dobozként szolgál, amely klasszikus analóg vagy digitális 4 vezetékes eszközként is funkcionál az Artist és Bolero interkom rendszerekhez. A sorozatot kiegészítve az NSA-010C (GPIO) egy hálózati alapú GPIO interfész, amely integrált előadó/bolero módban vagy önálló módban is működik, lehetővé téve az NMOS IS-07-en keresztüli zökkenőmentes kapcsolatokat harmadik felekkel.

„A StageLink család sokkal több, mint audio és intercom interfészek összessége – jelentős lépést jelent a teljesen hálózatba kapcsolt gyártási környezetek felé” – mondta Phil Hey, a Riedel Communications globális üzletfejlesztési igazgatója. „A nyílt IP-szabványok és az igazán egyedi szolgáltatáskészlet kihasználásával a StageLink forradalmasítja a munkafolyamatokat több iparágban, a közvetítéstől és az élő eseményektől a vállalati AV-ig. És ez még csak a kezdet – a közelgő StageLink-eszközök a hangon és az interkomon túl is terjeszkednek, és még szélesebb körű jeleket továbbítanak IP-n keresztül.”

A Game Creek Video választása

Az óriási közvetítő flottával rendelkező broadcast vállalat a Riedelt választotta a jobb játéknapi kommunikáció és jelátvitel érdekében az új OB teherautók fejlesztése során.

A két nagy amerikai közvetítő/streaming egység számára készült megoldás, hogy a legnagyobb sportprodukciójukat lefedjék, a teherautók – két, egymással összekapcsolt A, B és C egység – ugyanazt a Riedel Artist interkom rendszert használják, mint amit a broadcaster a helyhez kötött létesítményeiben. A számos nagy horderejű eseményhez kötődő teherautók Riedel Artist ökoszisztémával vannak felszerelve, amely egy Artist digitális interkom mátrixból, SmartPanelekből és Riedel Bolero vezeték nélküli övcsomagokból áll, amelyek lehetővé teszik a nagy pontosságú kommunikációt az élő produkciók során, valamint bevetnek Riedel MediorNet FusioN önálló IP-átalakítókat a jeltovábbítás egyszerűsítése érdekében.

„Ügyfeleink alig várták, hogy megvalósítsuk a Riedel megoldását, és mi mindig komolyan vesszük észrevételeiket” – mondta Pat Sullivan, a Game Creek Video elnöke. „Ezek a teherautók az Egyesült Államok legnagyobb gyártásaihoz készültek. A Riedel elkötelezettsége amellett, hogy ezen a szinten támogasson minket, fontos tényező volt döntésünkben. A Riedel azért tűnik ki, mert folyamatosan fektetnek be a rendszereik fejlesztésébe, ahelyett, hogy lépést tartanának a technológiával” – folytatta Sullivan. „Meghallgatják az igényeinket, és gyorsan reagálnak, ami felbecsülhetetlen értékű. A sikeres üzletünkben megnyugtató, hogy van egy olyan beszállítónk, mint a Riedel, aki osztja ezt a gondolkodásmódot.”

Kiküszöbölve a nagy, központosított videoátjáró-megoldás szükségességét, a Game Creek a Riedel FusioN átjárótermékeket használja az UHD-kimenetek helyi monitorokhoz való eljuttatására a három kamionrendszer mindegyikében. Ebben az összeállításban 80 kisméretű FusioN 3B eszköz található az összes monitor mögött a mindhárom teherautóból álló rendszerben – két UHD monitoron. A FusioN 3B az SMPTE ST 2110 jeleit egészen a szélekig (a monitorokig) viszi. Amint az ST 2110 jelei elérik a monitorokat, a FusioN 3B átalakítja azokat SDI-á. Az ST 2110 jelcseréhez való használatával a Game Creek csökkentette az összekapcsolások számát és egyszerűsítette a jelmegosztást a rendszerek között. A központosított átjáró kiktatása azt is jelentette, hogy a Game Creek csökkentheti a huzal mennyiségét (és súlyát) a teherautók belsejében.

Hasonlóképpen, az Artist digitális mátrix interkom rendszer az új teherautók egyik legfontosabb eleme, mivel kompakt alapterülete lehetővé tette, hogy egy nagy, központosított interkom rendszerből egy kis, 2-RU-s egyedi eszközzé váljon. A Game Creek minden A egységben egy Artist-1024 csomópontot telepített, 768 portot használva a teljes három kamionos rendszer támogatására. Ez a rendszer csatlakozik mind a régi kamerabeállításokhoz, mind az ST 2110-re képes CCU-khoz, leegyszerűsítve az integrációt. Bár jelenleg csak interkomra használják, mivel a Riedel alkalmazásalapú SmartPanel-jei túlmutatnak az interkomon, a Game Creek az Artist rendszer további felhasználási lehetőségeit vizsgálja a hangmonitorozás terén. Keith Martin, a Game Creek Video technológiai igazgatója megosztotta, hogy a cél a hagyományos mobilgyártás határainak feszegetése volt, elmozdulva a nehéz, központosított rendszerektől egy elosztottabb, könnyebb megoldás felé, amely illeszkedik a mai gyors tempójú, mobil gyártási környezetekhez szükséges kisebb formátum faktorral.

„A közelmúltban régi kialakítású teherautóink ütköztek a Közlekedési Minisztérium súlyhatáraival, és elkezdtük csökkenteni, hogy mennyi kiegészítő felszerelést vihetünk el egy-egy helyszínre. A Riedel MediorNet FusioN és az Artist interkom bevezetésével jelentős súlyt nyerünk az rézkábelek üvegszálakra cseréléséve. Mindössze egy kis hardver a Riedeltől, ami nagy változást hozott” – mondta Martin. „A Riedelre való váltás elsődleges mozgatórugója a végfelhasználóktól érkezett, ennek oka pedig az volt, hogy a hangminőség lényegesen jobb, ami sokkal kényelmesebb élményt nyújt azoknak, akiknek órákon át fejhallgatót kell viselniük. Akár mikrofont, akár a művész belső hangszóróit, akár headsetet használnak a kezelők, a hanghűség fantasztikus, ez nagy eladási pont volt. Amikor hallasz valakit az interkomon keresztül, kíváncsi vagy hogy az illető leült-e melléd, ugyanis annyira jó a hangzás. A legmodernebb technológiába, a megbízhatóságba és a támogatásba való befektetés nyilvánvaló választássá tette őket a versenytársakkal szemben.”

A Game Creek körülbelül 90 Riedel SmartPanel RSP-1232HL interfésszel rendelkezik a teherautók belsejében lévő kezelői állomásokon, valamint a helyszíni telepítéshez, hogy kommunikálni tudjon a személyzet tagjaival a terepen. A Game Creek a Bolero vezeték nélküli kaputelefon rendszert is hozzáadta a projekthez, így a teherautó kezelői folyamatosan hozzáférhetnek a terepen tartózkodó emberekhez, és fordítva. A nagy amerikai sportprodukciókhoz készült zászlóshajó teherautók nem csak a nagy horderejű közvetítéseket támogatják, hanem rugalmasan képesek más eseményeket és vásárlói igényeket is kielégíteni, megőrizve a Game Creek által ismert sokoldalúságot és méretezhetőséget.

„A remote televíziós teherautók nélkül ma nem lennének olyan élő sportközvetítések, mint amilyeneket látunk” – mondta Dover Mundt, a Riedel Communications regionális ügyfélmenedzsere. „Ezeknek a teherautóknak a munkafolyamata nagyon eltér például a stúdiókétól és a színházakétól, ezért folyamatosan hallgatunk és tanulunk a Game Creek-től, hogy a lehető legjobb megoldást nyújthassuk. Végül is ők szakértők abban, amit csinálnak.”

www.riedel.net

Prolight + Sound 2025

Prolight + Sound 2025

Prolight + Sound 2025

Fény és színpadtechnika Frankfurtban

A napsütötte Frankfurt idén 30. alkalommal adott otthont az április 8-án nyitott Prolight + Sound rendezvény- és szórakoztatótechnikai kiállításnak, amiről rendszeresen tudósítunk, és ami Európa és a világ egyik legnagyobb ilyen tematikájú rendezvénye. A fény, a lézertechnika, az effektek, a színpadtechnika, a virtuális technikák és a színpadhangosítás a fő témái ennek a rendezvénynek. Idén 23 031 szakember és érdeklődő érkezett 108 országból, akik új inspirációkat és kapcsolatokat kerestek.

A Prolight + Sound nem csupán egy kiállítás: egy olyan platform, ahol a múlt és a jövő találkozik, ahol a színpadtechnika nagyágyúi és az újhullámos startupok egyaránt bemutatkoznak, és ahol a tudásmegosztás épp olyan fontos, mint a látványos bemutatók. Az idei esemény a Musikmesse árnyékából végleg kilépve bizonyította, hogy önállóan is képes lüktető központja lenni a globális szórakoztatóiparnak.

Fény, és látványtechnika

Az idei Prolight + Sound a 3-as, 4-es, 11-es és 12-es pavilonokban, valamint a szabadtéri területeken zajlott, több tízezer négyzetméteren. A 491 kiállító – köztük a Robe, a Riedel, a LAWO, a Chauvet Professional vagy a HK Audio – mellett számos kisebb márka és startup cég is bemutatkozott, összesen 32 országból. A kiállítás tematikája a színpadtechnika minden szegmensét lefedte.

A pavilonok látogatottsága már az első órákban lenyűgöző volt. A 3-as csarnok első emeletén a világítástechnika dominált, ahol a Robe standja – Európa egyik legnagyobb lámpagyártója – vonta magára a figyelmet. Hatalmas, plafonról lelógatott truss elemek és színes függönyök választották el a különböző tematikákat, miközben a standok között üzleti tárgyalások zajlottak. A csarnok minden négyzetcentimétere megtelt élettel, a füstgépek, a villogó LED-falak és a dübörgő hangszórók igazi diszkó hangulatot idéztek.

A fények varázsa

A Robe standján bemutatott intelligens lámpák – mozgófejes spotok, és lézerek – lenyűgöző demókat produkáltak, melyeket ködgenerátorok tettek még látványosabbá. Az Artistic Licence 300 oldalas katalógusa szinte enciklopédikus összefoglalója volt a fénytechnikai újdonságoknak, míg a Chauvet Professional LED-falai a színpadok vizuális tuningolásában jeleskedtek. Ezek a falak Németországtól Franciaországig számos piacon elérhetők, és demókon mutatták be, hogyan lehet a pixeleket valós idejű effektekkel vezérelni.

A kínaiak már a spejzban vannak…

Külön figyelmet érdemeltek a kínai gyártók, például a Shenzhen Clee Optoelectronics, akik hidegfényű, háromdimenziós hatású lámpáikkal kápráztatták el a közönséget. Az egyik eszközük mozgó emberalakokat jelenített meg, szinte hologramként, ami tökéletesen illik fesztiválok vagy tömegrendezvények látványvilágához. Hasonlóan izgalmas volt a Uni View LED Company átlátszó LED-panelje, amely csak a fények bekapcsolásakor vált láthatóvá, ami a kulisszák mögötti effektekhez ideális megoldás.

A füstgépek és ködgenerátorok, például a német Smoke Factory és a Look Solutions termékei, szintén kulcsszerepet játszottak. Egy kézi, mobil ködösítő különösen figyelemre méltó volt: kompakt méretével kisebb produkciókhoz is használható, nagyon professzionális hatást kelt. Az Elation holland gyártó okoslámpái pedig a precíz vezérlésükkel tűntek ki, amelyeket valós idejű demókon tesztelhettek a látogatók.

A tökéletes hang nyomában

A 11-es pavilon földszintje a professzionális hangtechnika fellegvára volt, ahol olyan márkák, mint a Riedel, a LAWO, a HK Audio, a D.A.S. Audio és a Dynacord állítottak ki. A szabadtéri területen felállított színpadokon pedig demók mutatták be a legújabb hangrendszereket, például a Skyliner és a MARA rendszerek dübörgő basszusait, amelyek a kellemesen meleg napfényben gyomormozgató erővel szóltak.

A Riedel standján Christoph Taringer-t kérdeztük: „Újdonságként bemutatjuk a Stage Linket, az új I/O eszközeinket is. Ezekkel egyszerűen integrálhatunk analóg vagy digitális audiót, akár a Bolero standalone rendszerébe, akár az Artist platformmal együtt. Például jeleket küldhetünk be és ki, legyen szó 4 bemenetről és 4 kimenetről, vagy a 4007-es modellről, amely kétszer két be- és kimenetet kínál. Ez egy sokoldalú audióeszköz-portfólió, amely könnyen skálázható és rugalmasan alkalmazkodik a felhasználók igényeihez”. A Riedel, és a következő sorokban olvasható Lawo termékeit Magyarországon a Rexfim forgalmazza.

A LAWO keverőpultjai a közvetítőkocsik sztárjai mind a mai napig, a 4-től 36 csatornás modellekig minden igényt kiszolgálnak. A HK Audio és a D.A.S. Audio hatalmas hangfalai kültéri fesztiválokra készülnek, míg a Dynacord és az Electro-Voice közös standján kompakt, aktív hangfalakat mutattak be, melyekbe beépített erősítők adják a hangot, ami ma már szinte alapkövetelmény, és nem csak a könnyű szállíthatóság miatt. A Harmonic Design tradicionálisabb, kockaformájú hangfalai a német precizitást képviselték, míg a tajvani Mipro vezeték nélküli mikrofonjai praktikus megoldásokat kínáltak.

Színpadépítés az alapoktól a csúcsig

A 12-es pavilon a színpadépítésre és a truss rendszerekre fókuszált, ahol az Eurotruss, a Milos és az Area 4 Industries standjai domináltak. A Milos hatkerekű trailerén egy hidraulikus, 6,3 méter magasra emelhető LED-fal kapott helyet, amely mobil reklámokhoz vagy koncertekhez tökéletes. Az Area 4 truss elemei lépcsőkkel, korlátokkal és súlyokkal biztosították a stabilitást, míg a Stumpf amerikai gyártó fából készült standja egyedi látványt nyújtott vetítővásznaival, amelyeket a Barco projektorai keltettek életre.

A biztonságtechnika is kiemelt szerepet kapott. A Petzl standján védősisakokat, hevedereket és homloklámpákat mutattak be, amelyek elengedhetetlenek a színpadépítők számára. Az Induelektrik elektromos csatlakozókat és elosztókat kínált, míg a kínai gyártók apró, de praktikus szorítókat és kábelrendszereket prezentáltak, amelyek nélkül egyetlen színpad sem működhet.

Vintage: A múlt és a jelen találkozása

A 11-es pavilon egyik különlegessége a vintage koncert audioshow volt, amely időutazásra hívta a látogatókat. A Yamaha PM 1000-es keverőpultja bőrborításával és a Shure Vocal Master hangfalai a 60-as, 70-es évek hangulatát idézték, míg a Dynacord, a Marshall és az Orange erősítői a rockzene hőskorát elevenítették fel. A WEM és a VOX hangfalai kárómintás szöveteikkel szinte műalkotások voltak, a Montarbo és a Fender énekcuccai pedig a vendéglátós zenekarok világát hozták vissza. A Meyersound modern stadionhangosító rendszerei mellett ezek az antik darabok nosztalgikus kontrasztot alkottak.

Ugyanakkor a kiállítás a jövőbe is tekintett. A Quick Space felfújható vászonkockái és kupolái mobil prezentációs tereket kínáltak, míg a Projection Dome planetáriumszerű élményt nyújtott gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Egy mozgó, távirányítású kamera – egy négykerekű, több mint két méter magasra emelhető prototípus – a televíziós közvetítések új dimenzióját mutatta be, valós idejű mozgáskövetéssel.

Oktatás: A tudás ereje

A Prolight + Sound 2025 nem csak a technikákról szólt, hanem tudásmegosztásról is. Több mint 580 esemény – workshop, szakmai előadás és panelbeszélgetés zajlott. A három Prolight + Sound College (ProAudio, Theatre, Camera) a VDT, VPLT és BVFK szövetségekkel együttműködve kínált kétnyelvű képzéseket. Az operatőröknek szóló előadások a kamerabeállítások trükkjeit mutatták be, míg a színházi szekció a színpadtechnika új koncepcióit tárgyalta. Az EVVC zöld ülései olyan rendezvényekről szóltak, melyek bemutatták az energiahatékony megoldásokat.

A MusicOneX, a MIXCON x BVD DJ & Producer Conference és a MixLab interaktív formátumai lehetőséget adtak a zenei producereknek és DJ-knek a gyakorlati alkalmazásra. A PLS Community Nights három networking estje – köztük a „30 Years of PLS” születésnapi parti a Depot 1899-ben – exkluzív helyszíneken hozta össze a kiállítókat, látogatókat és újságírókat. Wolfgang Flür, a Kraftwerk egykori tagja „MusikSoldat” projektjével lépett fel, a Német DJ-bajnokság pedig fergeteges hangulatot teremtett.

Díjak és jövő: Az iparág ünnepe

A kiállítás részeként átadták az Opus – Nemzetközi Színpadi Díjat és a Sinus – Systems Integration Award díjakat, új koncepcióval. Az Opus most először fogadott nemzetközi pályázatokat, új kategóriákkal – világítás, térhatású hang, kamera és kép –, és a közönség szavazatai is befolyásolták a döntést. A díjak a szórakoztatóipar kiválóságait ünnepelték, miközben a jövőbe mutattak.

A Prolight + Sound három fő témája – ProGreen, FutureScapes és MultiTech – az iparág aktuális kihívásait tükrözte. A ProGreen a fenntarthatóságra fókuszált, bemutatva az energiahatékony lámpákat és a környezetbarát színpadépítést. A FutureScapes az AI és a magával ragadó technológiák lehetőségeit tárta fel, például valós idejű vizualizációval. A MultiTech pedig olyan rugalmas megoldásokat emelt ki, mint a moduláris médiaoszlopok vagy az automatizált kamerák.

Kínai jelenlét és globális piac

A kiállítás egyik sajátos eleme a kínai gyártók erős jelenléte volt, akik a pavilonok jelentős részét – becslések szerint 30-40%-át – vették igénybe. A SeeTronic kábelrendszerei, a Favelight okoslámpái és a Golden Sound Electronics LED-paneljei precizitásukkal és megfizethető áraikkal hívták fel magukra a figyelmet. Bár a kínai standok néha egyszerűbb kivitelezésűek voltak, a technológiai innovációik – például átlátszó LED-falak vagy mozgó effektek – versenyképes alternatívát kínáltak.

A látogatók összetétele is színes volt: a döntéshozók és vásárlók mellett bámészkodók, diákok és feltalálók is megjelentek. A holland, német és amerikai szakemberek mellett ukrán, szaúdi és brazil látogatók is érkeztek, bizonyítva, hogy a Prolight + Sound valóban globális, szakmai platform.

A kiállítás jelentősége és jövője

Wolfgang Marzin, a Messe Frankfurt elnök-vezérigazgatója így foglalta össze a rendezvényt: „A Prolight + Sound 2025 az iparág innovatív erejének lenyűgöző bizonyítéka. Legyen szó fenntartható eseményekről, AI-támogatott technológiákról vagy rugalmas megoldásokról, a kiállítók megmutatták, hogyan válaszol a szórakoztatóipar a gazdasági kihívásokra.” Frankfurt földrajzi elhelyezkedése és infrastruktúrája ideálissá teszi a globális iparági találkozókhoz, különösen Németország erős színpadtechnikai piacán.

Ugyanakkor a barcelonai ISE kiállítás növekvő népszerűsége árnyékot vet a frankfurti eseményre. A látogatószám és a kiállítási terület terén érezhető a verseny, de a Prolight + Sound egyedülálló erőssége – a gyakorlati demók, a tudásmegosztás és a közösségi élmény – továbbra is vonzó. A szervezők bizakodnak, hogy a következő években új koncepciókkal stabilizálják a rendezvényt.

Összegzés: 30 év öröksége és a jövő

A Prolight + Sound 2025 méltó módon ünnepelte 30. évfordulóját. A kiállítás a technológia, a kreativitás és a kapcsolatépítés tökéletes elegyét kínálta, miközben a múltat – a Musikmesse örökségét és a vintage audiókincseket – a jövőbe vezető innovációkkal kötötte össze. A Robe lézereitől a Riedel intercom rendszerein át a kínai LED-falakig minden stand egy történetet mesélt el arról, hogyan alakul, milyen irányba fordul a szórakoztatóipar és a színpadi, koncerttechnikai megoldások.

A látogatók számára a Prolight + Sound nem csak egy kiállítás volt, hanem egy élmény is: a dübörgő hangszórók, a villogó fények, a ködös demók és az oktatás forgataga, ami egy olyan világot tárt fel, ahol megtapasztalhattuk, hogy a színpadtechnika határtalan lehetőségeket rejt. Gratulálunk a 30 évhez, és várjuk a folytatást jövőre ugyanitt Frankfurtban 2026. március 24-27. között!

www.prolight-sound.com

(Soltész Rezső)

A Panasonic Las Vegasban

A Panasonic Las Vegasban

A Panasonic Las Vegasban

A Kongresszusi Központ északi csarnokában található Panasonic stand egy fejlett AV-ökoszisztémát mutat be és demonstrál, amelyet broadcastra, élő eseményekre és videókészítésre terveztek, A szlogen: „Az innováció erősítése, hatásunk maximalizálása”. Az öt zónára és egy KAIROS gyakorlati élményterületre osztott standon élő bemutatókat és kiállításokat mutattak be, amelyek kiemelték a Panasonic legújabb videótechnológiáit, munkafolyamatait és termékkínálatát.

  1. Élő stúdiózóna (Sport Közvetítő Stúdió)

Belépve ebbe a stúdió setup-ba tapasztalhattuk a Panasonic legújabb kamera terméksor kínálatát, beleértve az új AK-UCX100 4K stúdió kamerát, az AW-UE150AW/AK 4K integrált kamerákat, valamint az AG-CX370 és AG-CX20 memóriakártyás kamkordereket. A látogatók kipróbálhatták az AK-UCX100 moaré-álló teljesítményét, ami a nagy LED-képernyők leképezésekor fontos. Ezenkívül az új 4K többcélú kamera prototípusa is bemutatásra került statikus módban. Kipróbálható volt a LUMIX S1RII full frame tükör nélküli kamera és a LUMIX Flow alkalmaz is, amelyet a videókészítési munkafolyamatok egyszerűsítésére terveztek.

  1. Győztes terméksor zóna

Itt találkozhattak a látogatók a Panasonic díjnyertes PTZ kamera kínálatával, amelyet széles körben használnak előadótermekben, konferenciatermekben, közvetítő stúdiókban és élő eseményeken. Itt volt megismerhető esettanulmányokon keresztül a termékpaletta iparági elismertségének hosszú története is.

  1. Felfedező zóna (LED bemutató terület)

Ezen a területen egy szeminárium-jellegű prezentáción keresztül ismerhettük meg a legkorszerűbb megoldásokat broadcast állomásokhoz és élő eseményekhez. Ezenkívül megtudhattunk sok tényt az ST 2110 munkafolyamatokról, amelyeket az élő sport közvetítésekhez és aréna produkciókhoz szabtak, valamint a vállalati események egyszerűsítésére szolgáló megoldásokat és a precíz színbeállítások elérésére szolgáló stratégiákat is demózták a standon. Minden ülés értékes betekintést nyújtott a jövőre kész videógyártási munkafolyamatokba és gyakorlati megoldásokba, amelyek igazodnak az iparág folyamatosan változó igényeihez.

  1. Produkciós zóna

Itt a Media Production Suite beépülő moduljainak gyakorlati bemutatójával találkozhattunk Ez egy mesterséges intelligencia-alapú szoftverplatform, amely javítja a felvételkészítést online előadásokon, webináriumokon, tudományos konferenciákon és prezentációkon, zökkenőmentes, kiváló minőségű produkciót biztosítva. Az AI technológiát alkalmazó Advanced Auto Framing plug-in automatikusan rendkívül természetes, tökéletesen komponált felvételeket készít PTZ kamerákkal. Ezenkívül az Auto Tracking beépülő modul mesterséges intelligencia által vezérelt arcfelismerést és emberészlelést használ a tárgyak pontos követésére, még akkor is, ha azok kiszámíthatatlanul mozognak. A Video Mixer plug-in tovább bővíti a kreatív lehetőségeket a fejlett videókompozícióval. A közelgő frissítés egy mesterséges intelligencia effektusszűrőt vezet be a valós idejű mozaikfeldolgozáshoz, amely integrálja a precíz AI arcfelismerést és a humán felismerést. Miután telepítettük a számítógépre, automatikusan felismeri az arcokat, és meghatározott szűrőket, például mozaik elmosódást alkalmaz a fényképezés során.

  1. Együttműködő zóna

Ebben a zónában megtapasztalhattuk a Mennyezet Array mikrofonrendszert, egy olyan megoldást, amely zökkenőmentesen ötvözi a személyes és az online kommunikációt a továbbfejlesztett hibrid találkozók és előadások érdekében. Az új WR-AV800 AV processzorral integrált rendszer lehetővé teszi a szinkronizált hang- és képvezérlést több PTZ kamerával. Bemutatták, hogy ez a technológia hogyan hidalja át a virtuális és fizikai tereket a gördülékeny, stresszmentes, kiváló minőségű kommunikáció érdekében.

Új termékek és technológiák, 4K többcélú kamera

Az AK-UB300 utódjának megjelenése 2025 negyedik negyedéve és 2026 első negyedéve között várható. Az új modell ugyanazt a képfeldolgozó motort fogja tartalmazni, mint az AK-UCX100 stúdió kamera és az AW-UE160 professzionális PTZ kamera. Mindezt azért, hogy az ugyanazon a rendszeren belüli kamerák közötti színegyeztetés zökkenőmentes legyen.  Támogatni fogja az SMPTE ST 2110 munkafolyamatokat, valamint a különféle IP-kimeneteket, beleértve a 12G-SDI-t és a 2/3 collos bajonett felfogást. A Panasonic többcélú kamerákhoz készült nyolcszögletű kialakításával az új 4K  kamera jobb kezelhetőséget és használhatóságot kínál.

4K stúdió kamera (AK-UCX100)

A 2000 vízszintes TV-sorral és a HLG/BT.2020 támogatásával az AK-UCX100 széles dinamikatartományt és kiterjesztett színskálát kínál, így ideális stúdiógyártáshoz, sportközvetítéshez és élő események készítéséhez. Kameravezérlő egység (CCU) nélkül is működik, és több IP-szabványt támogat, beleértve a 12G-SDI-t (kettős kimenet), az SMPTE ST 2110-et, az NDI nagy sávszélességet és az SRT-t. Ezen túlmenően a nagy távolságú kamerabeállításokhoz integrálható az AK-CFA100 optikai adapter, amely akár 2 km-es optikai átvitelt tesz lehetővé.

4K Integrált kamera (AW-UE150AW/AK)

Az AW-UE150AW/AK ötvözi a kiváló minőségű képalkotást és a rugalmas működést, beleértve a továbbfejlesztett egyidejű pásztázási, döntési és nagyítási képességeket, valamint az NDI® nagy sávszélesség támogatását. Zökkenőmentesen integrálható távolsági gyártási rendszerekkel a kivételes képminőség és sokoldalúság érdekében.

4K Többcélú kamera (AW-UB50/UB10)

A 2024-ben kiadott AW-UB50 és AW-UB10 doboz stílusú 4K többcélú kamerák két jelentős frissítést kapnak. Először is, a Movicom Robyhead D2, egy kompatibilis, billenthető fej, 2025 második negyedévétől lesz elérhető. Az új fej ugyanazt az IP-vezérlési protokollt fogja támogatni, mint a Panasonic PTZ kamerái, lehetővé téve az AW-RP150 PTZ kameravezérlőn keresztül a pan/tilt zoomot és az objektív vezérlését. Másodszor, az NDI® HX2 kompatibilitást 2025 második negyedévében vezetik be az AW-UB10-hez és 2025 harmadik negyedévében az AW-UB50-hez. A frissítés egyetlen Ethernet-kábellel teszi lehetővé a videót, a hangot, a vezérlést és a tápellátást, valamint hatékony tömörített videót is biztosít a videógyártási munkafolyamatok rugalmasságának és hatékonyságának növelése érdekében.

Memória kártyás kamkorder (AG-CX370)

Az AG-CX370 4K/UHD felbontást, 10 bites mélységet és HDR-kompatibilitást biztosít a V-Log/HLG-vel, és támogatja a felvételi formátumokat, beleértve a P2HD broadcast szabványt is. 12G-SDI kimenettel, 4 csatornás audiobemenettel és IP-csatlakozással rendelkezik NDI® HX2-vel az élő kamerás alkalmazásokhoz.

Memória kártyás kamkorderek (AG-CX20, HC-X2100, HC-X1600 és HC-X1200)

A broadcast minőségű képalkotást a nagy mobilitás mellett kombinálva ezek a memóriakártyás kamerák könnyű súllyal rendelkeznek a kibővített 4K/60p rögzítéshez. 25 mm-es nagy látószögű objektívvel (35 mm-el egyenértékű) és 24-szeres optikai zoommal kiváló minőségű videórögzítést biztosítanak különféle környezetekben. Ezenkívül a 4K nagy pontosságú AF és az arcfelismerés/követő AE és AF fejlett fényképezési támogatást nyújt a rendkívül sima és hatékony felvételkészítés érdekében.

Videó keverő plug-in a Media Production Suite-hoz (AW-SF400G Ver.2)

Ez az AI-alapú szoftver zökkenőmentes videó összeállítást tesz lehetővé. Az AI Keying megkönnyíti a hátterek zöld képernyő nélküli cseréjét, az intelligens váltás pedig egyetlen kattintással gyors hozzáférést biztosít több kompozíciós mintához. A közeljövőben bevezetik az AI Effect Filter funkciót, amely nagy pontosságú AI-alapú arcfelismerést használ a valós idejű mozaikfeldolgozáshoz. Miután telepítette a számítógépre, a beépülő modul automatikusan felismeri az arcokat, és valós időben alkalmaz előre beállított szűrőeffektusokat, például mozaikokat.

Továbbfejlesztett Auto Framing plug-in a Media Production Suite-hoz

Ez a mesterséges intelligencia által működtetett eszköz professzionális minőségű automatikus keretezést tesz lehetővé PTZ kamerákkal. Az előre regisztrált keretezés egyetlen kattintással történő replikálásával leegyszerűsíti a helyszíni munkafolyamatokat, miközben megőrzi a professzionális tartalomminőséget.

 

KAIROS IT/IP platform új szoftver Ver. 1.8

Észak-Amerikában debütált a legújabb KAIROS 1.8-as verzió, amely bemutatja a Kairos Core többegységes vezérlését, a Singular.live és a Viz Flowics grafikus platformokkal való integrációját, valamint a különféle felbontások kiterjesztett támogatását, beleértve a 16:10 és 5:4 felbontást. A látogatók megtapasztalhatták a rendkívül rugalmas KAIROS felhasználói felületet egy interaktív érintés-kipróbálható kiállításon.

Mennyezet mikrofon sor (WX-AM800)

A zökkenőmentes hibrid megbeszélésekhez és prezentációkhoz tervezett mennyezetre szerelt mikrofon felülről rögzíti a beszélők hangját a tiszta, természetes és stresszmentes kommunikáció érdekében. A beamforming technológia segítségével pontosan lefed akár négy konkrét helyet vagy hangszórót. Ezenkívül képes érzékelni a hangszóró helyzetét, hogy beállítsa a PTZ kamera irányát a kiváló hibrid konferenciákhoz.

LUMIX S1RII Full-frame tükörmentes kamera

A LUMIX S1RII full-frame hibrid tükör nélküli kamera, amely új fejlesztésű 44,3 MP-es BSI CMOS érzékelővel és nagy teljesítményű, L2 technológiával rendelkező motorral rendelkezik, kivételes felbontást és gazdag tónustartományt biztosít. Ez az első LUMIX fényképezőgép (2025 márciusában), amely támogatja a 8K 30p, 4K 60p (teljes) és 6,4K Open Gate felvételt, valamint a 8,1K Open Gate is egy jövőbeli firmware-frissítéssel bővül majd. A kamera akár 14 lépésnyi dinamikatartományt és továbbfejlesztett, kivágásmentes E.I.S.  videó torzítás korrekciót kínál, az egyenletes és stabil felvételek érdekében. A kamera integrálható a videókészítőknek szánt új LUMIX Flow alkalmazással is, és támogatja a Frame.io Camera to Cloud alkalmazást a valós idejű felhőalapú együttműködés érdekében.

LUMIX Flow: videó gyártó workflow támogatás App

A LUMIX Flow alkalmazás leegyszerűsíti a teljes videógyártási folyamatot, a forgatókönyvírástól a videószerkesztésig, sokféle tartalomhoz használhatjuk, beleértve a drámákat, dokumentumfilmeket, zenét és táncos videókat. Az alkotók forgatókönyvek vázolására, forgatókönyvek készítésére és felvételi listák összeállítására használhatják okostelefonon vagy táblagépen. A LUMIX kamerához való csatlakozás lehetővé teszi a felvételi listák és forgatókönyvek valós időben történő megtekintését és kezelését egy eszközön, biztosítva a zökkenőmentes gyártási folyamatot és csökkentve a kulcsképek hiányának kockázatát. Ezenkívül az alkalmazás által generált XML-fájlok importálhatók a videószerkesztő szoftverbe, lehetővé téve az automatikus mapparendezést a felvételek osztályozására (OK/KEEP/BAD). Így az utómunka hatékonyságának optimalizálása érdekében csökken a szerkesztési idő és a teljes munkafolyamat is felgyorsul.

www.panasonic.com

Marshall minikamerák a NAB-on

Marshall minikamerák a NAB-on

Marshall minikamerák a NAB-on

Egyre izgalmasabb plánokat láthatunk manapság. Mindezeket a legapróbb kamerák teszik lehetővé, ahol kihívás a hely, a könnyű installáció és a távvezérelhetőség. Nos mindezekben a Marshall igencsak élenjár. Lássuk a Las Vegas-i felhozatalt.

CV700-BHN

EZ a PTZ kamera 9,2 millió pixeles Sony érzékelőket tartalmaz, hosszú, 30-szoros optikai zoom-tartománnyal, rugalmas egyidejű 12GSDI és HDMI kimenetekkel, valamint hálózatba kapcsolható full-NDI®, NDI|HX3, NDI|HX2, IP (HEVC), SRT és más általános IP kodekekkel ellátott. A kristálytiszta UHD (4K) képek akár 3840x2160p felbontásban 60 képkocka/mp sebességgel rugalmas professzionális kameraforrást kínálnak bármilyen produkcióhoz. A Full NDI® a legalacsonyabb késleltetést, a legjobb minőségű, képkockapontos képet és hangot biztosítja valós időben az IP-munkafolyamatokhoz. Az NDI®5.5 és más NDI|Tools lehetővé teszi több videoeszköz és alkalmazás integrálását a munkafolyamatba. Ezenkívül képesség az SDI jelek Genlock-olása Black Burst vagy Tri-Level Sync és az opcionális USB3.0 munkafolyamat segítségével. A professzionális minőségű 9,2 millió pixeles 1/1,8 collos UHD érzékelő 12GSDI, HDMI, USB és IP egyidejű kimeneti lehetőségeivel és sima szinkron mozgásokkal rendelkezik. 

Rugalmas zoom tartomány

A precíziós, 30-szoros optikai zoom tartománya alig 65°-os vízszintes látószögből, 6,5 mm-től egészen 202 mm-ig terjed, ami kristálytiszta fej- és vállfelvételeket készít nagyon nagy távolságokról.

Könnyű használat

Telepítsen egy kábelt a PoE++-val rendelkező IP-kapcsolótól a kamera hátlapján található Ethernet-portig – EZ AZ –, vagy használjon Ethernetet a PoE/Control/Preview funkcióhoz, és küldje el a hagyományos kimeneteket (12/6/3G-SDI vagy HDMI) a gyártáshoz, kapcsoláshoz vagy archiváláshoz.

Professzionális broadcast teljesítmény

A Marshall Kamera Division folytatja az élvonalbeli kameratermékek fejlesztését, hogy kövesse a Marshall adásminőség örökségét, amely magában foglalja a megbízhatóságot, a tartósságot, a rugalmasságot és legfőképpen a megfizethetőséget, mindezt az iparági partnereink számára fontos funkciókészletekkel. Teljes NDI, NDI|HX3, SRT, IP, Dante AV-H és még sok más. További jellemzők között található a Smart Auto-Focus AI System amely minden időben fókuszban tartja az arcokat és szemeket. 340° pan és 120° tilt tartomány választható átviteli sebességgel (5~300° per másodperc). 12GSDI, 3GSDI, HDMI2.0, NDI|HB, NDI|HX3 vagy IP (SRT/HEVC). 3840x2160p (UHD), 1920x1080p (HD), 1920x1080i és 1280x720p. Frame ráták: 59.94, 50, 29.97, 25fps. 3.5mm TRS Stereo Audio I/O-n keresztül kábel (Mic/Line). 12V tápellátás, benne (30W max) és PoE++. Sötét teljesítmény – 0.05 lux (F1.6, 50IRE).

CV630-BI és CV630-WI

Ezek az apró kamerák éles UHD videót rögzítenek, sima PTZ kamerapozicionálással és 25-szörös optikai zoommal kombinálva a sokoldalú hálózati videómegoldás érdekében. Nagy teljesítményű videó kimenetek állnak rendelkezésre. Lényegében a CV630-BI és a CV630-WI egyaránt erős, 8 megapixeles, 1/2,5 collos érzékelőt tartalmaz, amely akár Ultra-HD 3840x2160p felbontású videót is rögzíthet, és támogatja a HD 1920x1080p, 1280x720p, 1920x1080i felbontásokat is. A sokoldalú kamera pozícionálást, a pan/tilt/zoom-ot szinkronmotorok végzik, amelyek által a puha, csendes működés valósul meg.  A 25-szörös optikai zoom blokk rugalmasságot biztosít 4,6 mm-től 120,5 mm-ig, a közel 68 fokos legszélesebb látószöggel.

Szimultán hálózat és streaming kimenetek

Több egyidejű videó stream érhető el HDMI, 3G-SDI és tripla adatfolyam IP-n (H.265/H.264) keresztül, az összes elérhető kimenetbe beágyazható sztereó audio bemenettel. A PoE+ (power-over-Ethernet) gazdaságos és egyszerű megoldást kínál az integrátorok számára a telepítés során.

Rugalmas kontroll opciók

A CV630-BI és a CV630-WI egyszerű vezérlést tesz lehetővé az írisz, a zár, a fehéregyensúly, a fókusz, a pásztázás/döntés sebessége és egyebek felett, infravörös távirányítóval, hálózati videókezelő szoftverrel (VMS) vagy RS-232/RS-422-vel vezérelhető Visca, Visca over IP, Pelco és Onvif platformokkal. Mindezen túl ezek a kamerák kompatibilisek a Marshall VS-PTC-300 PTZ kameravezérlőjével, amely intuitív pásztázás/döntés/zoom, pásztázás/döntés sebesség, fehéregyensúly és egyebek intuitív beállítását teszi lehetővé egyetlen gombos tárcsával és billenő vezérléssel. Legfőbb jellemzők: 8 Megapixeles szenzor, 25X optikai Zoom, 3GSDI, HDMI, és IP szimultán kimenetek. H.265 (HEVC) és H.264 (triple-stream) hálózatos kimenetek. IP formátumok: RTSP, RTMP, RTMPS, MPEG-TS, SRT, Multicast, UDP, DHCP, RTP, DNS, HTTP, HTTPS, IPv4, NTP, TCP, 802.1X. Felbontások: 3840x2160p, 1920x1080p, 1280x720p, és 1920x1080i. Stereo audio input (mic vagy line szint) beágyazás. PoE+ (IEEE802.3at), video, és vezérlés egyetlen Ethernet kábelen keresztül. Előlapi adásjelző. Free-D protokoll támogatás és CGI protokoll parancsok.

CV355-27X-IP

A 27-szeres optikai zoommal rendelkező IP (HEVC/SRT) kamera professzionális minőségű 8,5 megapixeles érzékelőt használ, hogy éles HD videót rögzítsen akár 1920×1080 felbontásig 60 képkocka/mp sebességgel, miközben minden HD formátum támogat. A Marshall egyszerű doboz dizájnja és egyszerű használhatósága értékes eszközzé teszi ezt a kamerát a műsorszórási és professzionális A/V alkalmazások széles skálájában.

27X optikai zoom

A 27-szeres optikai zoomblokk széles zoom-tartományt kínál, 5,56 mm-től 150 mm-ig, 60°-tól egészen a 3,2°-os vízszintes látószögig, így őrzi meg a kép élességét az ultraszélestől a hosszú telefotó felvételekig.

IP (HEVC/SRT) munkafolyamat

Az SRT a Secure Reliable Transport rövidítése. Az SRT egy nyílt forráskódú videoátviteli protokoll és technológia, amely kiszámíthatatlan hálózatokon optimalizálja a videó streamelési teljesítményt. A biztonságos adatfolyamok és az egyszerűsített tűzfal bejárás révén az SRT a legjobb minőségű videót nyújtja még a legrosszabb hálózatokon is.

Sötét érzékenység

A CV355-27X-IP kivételes gyenge fényérzékenységgel működik, tiszta képet biztosítva változó és kihívást jelentő fényviszonyok között, beleértve az élő eseményeket, imaházakat, beltéri vagy kültéri sporteseményeket és más dinamikus világítási környezeteket.

IP (HEVC) kényelem

Egyetlen kábel a kamerához akár HD videót, hangot, vezérlést és tápellátást (PoE) biztosít, valamint IP (HEVC) és HDMI egyidejű kimenettel sztereó audiot beágyazással. Felbontások: 1092x1080p és 720p 60/59.94/50/30/29.97/25 fps, 1920x1080i 60/59.94/50 fps. IP formátumok: SRT, DHCP, DNS, HTTP, HTTPS, IPv4, NTP, RTSP, RTCP, RTP, TCP, UDP. IP (HEVC/SRT) és HDMI szimultán kimenetek. Ethernet I/O támogatás video, vezérlés, audio és PoE egyetlen kábelen keresztül. RS232 és 3.5mm audio input rövidzárral.

VS-PTC-300

Az az apró ámde okos eszköz egy PTZ kamera IP/ NDI® vezérlő. Szimultán vezérlést tesz lehetővé: IP, NDI, RS232/RS422 vagy IP, USB, RS232/RS422 keresztül. Protokoll támogatás: VISCA, PELCO D/P, ONVIF, NDI, és IP-n keresztül VISCA. A kiemelkedő minőségű joystick könnyű, egykezes pan, tilt, és zoom szabályzást biztosít. Tapintható érzetű professzionális billenő-/hintakapcsoló a zoomvezérléshez. Automatikusan kereshetünk az elérhető IP/NDI kamerák között a hálózaton, és egyszerűen rendelhetünk hozzájuk IP-címeket. RTSP és NDI preview támogatás 3 collos LCD kijelzőn. Adásjelzés: benne normál tally/On-Air tally/kontakt módok. Gyors expozíció, zársebesség, írisz, kompenzáció, fehéregyensúly, fókusz, pásztázás/döntés sebesség, zoom sebesség szabályzás.A többszínű kulcs/gomb megvilágítás visszajelzője meghatározott funkciókhoz irányítja a működést. Vezérlő firmware frissítés USB-n keresztül vagy a termék weboldalán érhető el.

A Marshall VS-PTC-300 PTZ NDI® kameravezérlőt úgy tervezték, hogy zökkenőmentesen működjön több kameraprotokollon keresztül egyetlen hálózaton. Az élő események készítésére és tartalomkészítésre használt VS-PTC-300 részletes működést kínál a kiváló minőségű PTZ joystick, professzionális zoom billenő, valamint az írisz, a fehéregyensúly, az expozíció, a piros/kék, a zársebesség, a fókusz, a pásztázás/döntés és a zoom sebesség egyedi finombeállító gombjai révén. A készülék egy RS232/RS422/RS485 és IP, valamint ONVIF és VISCA over IP protokollon működő vezérlőn kínál keresztprotokoll-keverést. A VS-PTC-300 7 kamerát tud beállítani RS232-n, 14 kamerát RS422-n keresztül és 255 kamerát NDI/IP-n keresztül; mindegyik kiválasztható egyetlen vezérlőn keresztül. Az Easy NDI®/IP kamerafelderítés funkció automatikusan megkeresi az összes elérhető NDI®/IP kamerát a hálózaton.

A kontroller legfeljebb 6 választható ASSIGN funkciógombot és 256 kamerabeállítást tud tárolni a képbeállítási paraméterek memóriájával. A dedikált gombok és vezérlőgombok leegyszerűsítik a gyakran használt funkciók közvetlen elérését anélkül, hogy a kamera menüit kellene használni.

www.marshall-usa.com

Az Ikegami legújabb fejlesztései a NAB-on

Az Ikegami legújabb fejlesztései a NAB-on

Az Ikegami legújabb fejlesztései a NAB-on

Az Ikegami a broadcast osztályú produkciós berendezéseinek legújabb kiegészítéseit mutatta be a LVCC északi csarnokában található N1539-es standon. Kiemelt fontosságot kapott az új IPX-100 IP-bővítő egység. Szintén újdonság az UHL-X40 ultrakompakt UHD/HD HDR kamera, amely először Las Vegasban mutatkozott be.

„Kiemeljük az IP-csatlakozású alkalmazások kibővített körét” – mondja Alan Keil, alelnök és mérnöki igazgató. „Az IPX-100 IP-bővítő egység a hagyományos bázisállomás alternatívája, kiterjesztve a teljes UNICAM termékpalettánk működési sokoldalúságát. A televíziós tartalomkészítők világszerte egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a robotizált kamerarendszerek iránt olyan alkalmazásokhoz, mint a híradók, önálló műtermek, nézőpont-rögzítés és az arénasportok közeli lefedettsége Az új UHL-X40 a broadcast gyártást minden eddiginél magasabb, pontosabb és hatékonyabb szintre emeli

IPX-100 IP bővítő egység

Az első amerikai bemutatón megjelenő IPX-100 egy kompakt IP-bázisállomás az Ikegami UNICAM XE és UNICAM HD kamerákhoz. Lehetővé teszi a broadcast tartalom készítői számára az SMPTE ST 2110 IP távoli működésének alkalmazását, miközben támogatja az alapsávi élő produkció megszokott munkafolyamatát. Mindegyik kamera akár 3 kilóméteres   hagyományos SMPTE-hibrid szálkábelen keresztül képes betáplálni az IPX-100-ba. A kamerafejet az IPX-100 táplálja, így a kamera működésében nincs különbség a hagyományos üvegszálas kábeles kamerákhoz képest. A beépített tesztjel-generátor lehetővé teszi a rendszer konfigurálását a kamerák vagy más források csatlakoztatása előtt. Támogatja az Ikegami UNICAM XE kamerák videó törzscsatornáját is. A HD-SDI video monitor kimenet lehetővé teszi a terepi monitor közvetlen csatlakoztatását az IPX-100-hoz, megkönnyítve a kezdeti beállítást. Egy webböngésző, az XE Web View már elérhető az IPX-100 távoli beállításához és monitorozásához.

UHL-X40 ultrakompakt UHD/HD HDR kamera

A 2024. októberi NAB New York-i kiállításon bemutatott, és most már teljes egészében leszállítható Ikegami UHL-X40 egy adásminőségű, két darabból álló, doboz UHD/HD HDR kamera, amelyet olyan alkalmazásokhoz terveztek, ahol a méret és a súly komoly gondot okoz. Ilyen például a robotstúdió, a távoli sport- és színpadi produkció, valamint a nézőpontból történő videórögzítés. A kamerafej mindössze 4,7 x 5 x 4,4 coll méretű, és mindössze 1kg. Azokra az alkalmazásokra optimalizálva, amelyek kompromisszumok nélküli UHD teljesítménnyel rendelkező, nem feltűnő kamerát igényelnek, a fej helyileg 12 voltos egyenfeszültséggel (mindössze 23 wattal) működik, és a tömörítetlen RGB RAW pixeladatokat hordozó, akár 10 km-es  duplex egymódusú szálon keresztül csatlakozik a kompakt CCU-X40-hez. Az üvegszálas összeköttetéshez tartozik egy 1G Ethernet trunk a külső adatokhoz, mint például a pásztázás/döntés/zoomvezérlés. A kamera három kiváló minőségű, 2/3 collos UHD érzékelőt tartalmaz globális zár ral pixelarchitektúrával, amely még LED-képernyők fotózásakor is természetes képeket készít, valamint az állóképeket  geometriai torzulásoktól mentesen rögzíti. A globális zár emellett minimálisra csökkenti a műtermékek előfordulását a vakuval/strobokkal megvilágított színpadi környezet televíziózása során. Az UHL-X40 2160p59.94-es F10-es érzékenységet, HD felbontásban pedig 62 dB jel-zaj viszonyt ér el. A HDR és a BT.2020 színvisszaadás alapkivitelben elérhető.

 

UHK-X700 UHD/HD HDR studio/hordozható kamera IP és HFR opciókkal

Az Ikegami UHK-X700 egy csúcskategóriás kamera, amelyet úgy terveztek, hogy a kiváló jelminőséget a sokoldalú csatlakoztathatósággal kombinálja. Állványra vagy statívra szerelhető, illetve vállról is működtethető. Az előlap három 2/3 collos CMOS UHD érzékelőt tartalmaz globális zárral, hogy minimálisra csökkentsék a műtermékeket, amikor LED-képernyőket vagy vakuval vagy stroboszkóppal megvilágított jeleneteket készítenek. Teljes HDR/SDR-támogatás, valamint a BT.2020 és BT.709 színterek közötti választás lehetősége. Opcióként lehetséges a HFR felvétel akár 2-szeres sebességgel UHD-ban vagy akár 8-szoros HD felbontásban a bázisállomáson keresztül. Az Ikegami BSX-100 bázisállomással vagy a CCU-X100 kameravezérlő egységgel kombinálva az UHK-X700 egyidejűleg képes UHD/HD videóformátumok kibocsátására. Az SMPTE ST 2110 szabványoknak megfelelően a video, audio és intercom I/O IP interfésze opcionálisan elérhető a bázisállomáshoz vagy a központi egységhez. Az UHD videó 12G-SDI feedként érhető el közvetlenül a kamerafejről, lehetővé téve a vezeték nélküli rendszerbe való integrálást. A mindössze 5kg súlyú UHK-X700 B4-es objektívfoglalattal rendelkezik, és F10-es optikai érzékenysége van UHD/59.94p-ben.

 

 UHK-X750 teljes studio változata az  UHK-X700 kamerának

Az UHK-X750 egy teljes stúdiókamera, amely az UHK-X700 összes funkciójával rendelkezik, kivéve azokat, amelyek a hordozható vállhasználatra vonatkoznak. Alacsonyabb súlypontot és könnyebb rögzítést kínál, mint egy teleobjektívvel és támasztékkal rendelkező hordozható kamera. Az UHK-X750 tervezésénél nagyobb hangsúlyt fektettek a könnyű szervizelésre és a csekény disszipációra.

UHK-X600 HD kamera UHD, IP és HFR opciókkal

Az UHK-X600 egy stúdió/hordozható kamera három 2/3 collos túlmintavételezésű UHD CMOS érzékelővel, amelyek 1000 tévésor felbontást, minimális aliasingot és 2000 lux érzékenységet f10 (60p) mellett biztosítanak. Az alapfunkciók közé tartozik a Hybrid Log Gamma HDR teljes támogatása, a BT.2020 és BT.709 színterek közötti választás lehetőségével. Az UHK-X600 pedesztálra vagy statívra szerelhető, illetve váll felett is működtethető. Mérete 13,4 x 9,6 x 6 coll, súlya pedig valamivel több, mint 5kg. A globális zárral szerelt kamerák minimálisra csökkentik a műtermékek előfordulását, amikor LED-képernyős falakat vagy vakuval/strobokkal megvilágított színpadi környezetet közvetítenek. A licenckulcs alapú opciók közé tartozik a 2x, 3x és 4x nagy képsebességű rögzítés támogatása, valamint az opcionális 4K feldolgozás, amely 2000 soros felbontást biztosít 2160p-ben. A plug-in hardver alapú opciók közé tartozik az SMPTE ST 2110 kompatibilis média-over-IP interfészkártya és az opcionális 12G kimeneti kártya. Az UHK-X600 a B4-es objektívek széles skáláját fogadja, és támogatja a kromatikus aberráció-korrekciót, a vignettálás-korrekciót, a rámpakompenzációt és a hátsó fókusz távvezérlését (ha az objektív is támogatja). Az Ikegami BSX-100 bázisállomással kombinálva a kamera opcionálisan támogatja az egyidejű kimenetet UHD és HD videó formátumban.

 

Ikegami HDK-X500 HD HDR hordozható kamerarendszer

Az Ikegami HDK-X500 az alkalmazások széles spektrumában való használatra készült, beleértve a talapzatra szerelt stúdióműködtetést, az állvány alapú sportlefedettséget és a vállra szerelt helyszíni gyártást. A legföbb jellemzők közé tartozik a három legújabb generációs, 2/3 collos CMOS globális záras érzékelő, valamint az automatikus optikai vignettázás korrekciója az OVC-kompatibilis B4 bajonettzáras zoomobjektívek teljes kínálatában. Az RBF-kompatibilis objektívek hátsó fókusza akkor is állítható, ha a kamerafej távoli helyen van. A stúdió- vagy kültéri környezeti világítás optimális szabályozását ugyanaz a semleges sűrűségű és színkompenzációs kettős szűrőrendszer támogatja, mint ami az Ikegami csúcskategóriás UHK kamerasorozatában is található. A kamera beépített digitális processzora 16 tengelyes színkorrekciót biztosít, amely lehetővé teszi a precíz jelenetillesztést vagy speciális effektusok létrehozását. A HLG HDR teljes mértékben támogatott, amely lehetővé teszi a részletes képvisszaadást a teljes dinamikatartományban, a világos fénypontoktól a mély árnyékokig. A HDK-X500 teljesítményparaméterei közé tartozik az 1000 soros tipikus középső felbontás 5%-os moduláció mellett, a 62 dB tipikus jel/zaj viszony és az F11 érzékenység (1080i/59.94). A HDK-X500 nagy képsebességű rögzítésre is képes 1080i 119,88 Hz-en.

OCP-500 kezelőpanel

A tavaly prototípusként kiállított OCP-500 sorozatgyártású változata már elérhető. Ez a vékony stílusú OCP kevesebb helyet foglal el az asztalon, miközben továbbra is teljes körű távvezérlést biztosít a kamera összes funkciójához, beleértve az LCD érintőképernyőn és a kapcsolódó forgó kódolókon keresztüli teljes beállítást. További jellemző az Ethernet interfész, beleértve a tápellátást is. Közvetlen csatlakozás RS-422 vezérlőkábelen keresztül is elérhető.

HLM-2460WA és HLM-1860WR képmonitorok

A HLM-2460W elődje jellemzőire és teljesítményére építve az Ikegami HLM-2460WA 24 collos videomonitor a forrásképek pontosabb dinamikáját reprodukálja az 1800:1 kontrasztarányú 1920×1200 natív pixeles IPS LCD-panelnek és 400 nit csúcsfényerősségnek köszönhetően. Olyan műsorszórási környezetekben való használatra tervezték, mint például a szerkesztő programcsomagok, ahol a számítógépbarát WUXGA felbontást részesítik előnyben, de akár monitorfalakba is integrálható.

A HLM-1860WR egy váltóáramú, vagy akkumulátoros, 1920 x 1080 pixeles natív HD többformátumú monitor, nagyobb 18,5 collos IPS LCD-panellel, mint elődje a HLM-1760WR, ugyanazon a 19 collos rackszélességű, 7 U magas házban. A kijelző 1000:1 kontrasztaránnyal és 500 nites csúcsfényerővel rendelkezik, így kültéri környezetben is tiszta képeket képes reprodukálni. A HLM-2460WA-val megosztott funkciók között megtalálhatók a felhasználó által definiálható referenciajelölő vonalak vagy dobozok, amelyek egyszerűen létrehozhatók USB-egérrel, valamint nyolc csatornás SDI-beágyazott hangmérés és zökkenőmentes összeállítás is elérhető a készülékben.

www.ikegami.com

AJA az IBC-n

AJA az IBC-n

AJA az IBC-n

KONA IP25 I/O kártya

Az AJA bemutatta a vállalat következő generációs IP-videó és audio I/O kártyáját, amely 10/25GbE SFP-kapcsolattal, többcsatornás UltraHD támogatással és más hatékony funkciókkal rendelkezik amelyeket úgy terveztek, hogy megfeleljenek a fejlődő teljes és hibrid SMPTE ST 2110 ökoszisztémák igényeinek. A broadcasthoz, TV-hez/filmhez, közvetítő-kocsikhoz, helyszínhez, stúdióhoz, iskolához, imaházhoz, zöldmezős állomás építéshez, utómunkálatokhoz és az AJA fejlesztői partnerekhez tervezett 8 sávos PCIe Gen 4.0 kártya leegyszerűsíti a legújabb IP szabványok elfogadását. Tömörítetlen kétirányú SMPTE 2110 támogatást biztosít, és kompatibilis más gyártóktól származó kreatív és streaming alkalmazások széles skálájával.

„Mivel az IP-videó tovább fejlődik, egyre több élő közvetítési és gyártási környezet fordul az SMPTE ST 2110-hez, hogy az SDI tömörítetlen replikációját biztosítsa, és külön-külön továbbítsa a videót, a hangot és a kiegészítő adatokat, ami megbízható, robusztus I/O megoldást igényel. A KONA IP25 megfelel ennek az igénynek, kiemelkedő funkciókészlettel és ugyanolyan hosszú élettartammal, amelyről KONA megoldásaink ismertek, míg a Developer SDK és a kiskereskedelmi beépülő modulok megkönnyítik az SMPTE 2110 integrálását a népszerű kreatív alkalmazások segítségével” – nyilatkozta Nick Rashby, az AJA elnöke. „Ügyfeleink új, 25 GbE SMPTE ST 2110-képes video/audio rögzítő és lejátszó kártyát kértek, mi pedig nagyon örülünk, hogy a KONA IP25-tel biztosítjuk ezt az igényt.”

A KONA IP25 konfigurálása és vezérlése intuitív a  host számítógép által elérhető felhasználói felületen keresztül, és mind a sávon belüli (médiahálózat SFP-ken keresztül), mind a sávon kívüli (vezérlőhálózat RJ45-ön keresztül) képességekkel rendelkezik. Az összes IP-paraméter beállítása után a kártya hasonlóan működik, mint bármely más AJA KONA kártya. A KONA IP25 elérhető az AJA iparági legjobb operációs rendszer-illesztőprogramjain és alkalmazás-bővítményein, vagy az AJA NTV2 Software Development Kit-en (SDK) keresztül. Az SMPTE ST 2110 összes vezérlési funkciója és feldolgozása a fedélzeten van kezelve – beleértve a Networked Media Open Specifications (NMOS), a PTPv2 (Precision Time Protocol) és az AJA SDK-t, így biztosítva, hogy nincs szükség további szoftverre, és nincs szükség terhelésre a host gépen sem. A KONA IP25 a HD, 2K és UltraHD videóformátumok széles skáláját támogatja, a beépített HDR áteresztő támogatással. A kártyához 1 GbE RJ45 csatlakozó tartozik a kibővített vezérlési lehetőségekhez. A KONA IP25 párosítható AJA IPT-10G2 és IPR-10G2 mini-konverterekkel az SDI/HDMI konvertálásához SMPTE ST 2110-re vagy SMPTE ST 2110-ről, vagy más AJA PCIe kártyákkal együtt tárolható ugyanazon a szerveren az alapsávi I/O eléréséhez.

Kulcsfontosságú jellemzők:

Elegáns, egynyílásos, 8 sávos PCIe 4.0 teljes magasságú kártya hatékony és csendes aktív ventilátorhűtéssel. Két SFP ketrec, amelyek 10 GbE és 25 GbE SFP támogatást kínálnak, ST2022-7 átviteli és fogadási redundanciával a modern médiahálózati infrastruktúrák támogatására. I/O támogatás az ST 2110-20 videóhoz 2 Rx és 2 Tx redundáns adatfolyamig egyidejűleg (10 bites 4:2:2 3840x2160p-ig és 12 bites 4:4:4 2048x1080p-ig). I/O támogatás az ST 2110-30 hanghoz 2 Rx és 2 Tx redundáns adatfolyamig egyidejűleg (2-16 csatorna audiofolyamonként, 24 bit csatornánként, 48 kHz szinkron, valamint 1ms és 125us időzítés). I/O támogatás az ST 2110-40 kiegészítőhöz, akár 2 Rx és 2 Tx redundáns adatfolyamig egyidejűleg. ST 2059-2 (PTPv2), támogatott Media Net SFPs-n keresztül. Kompatibilis a következő videoformátumokkal, UltraHD: 3840 x 2160p 23.98, 24, 25, 29.97, 30, 50, 59.94, 60. 2K: 2048 x 1080p 23.98, 24, 25, 29.97, 30, 50, 59.94, 60. HD: 1080p 23.98, 24, 25, 29.97, 30, 50, 59.94, 60; 1080i 50, 59.94, 60; and 720P 50, 59.94, 60.

Integráció a szabványos kreatív és streaming alkalmazásokkal – beleértve az Adobe Premiere® Pro-t (és a Creative Cloud Suite-ot), az Apple® Final Cut® Pro-t, az Avid Media Composer®-t, az OBS-t és a Telestream Wirecastot – a kiegészítő AJA Desktop Software beépülő modulokon keresztül.

AJA SDK támogatás fejlesztő partnerek számára. SDR/HDR támogatása az átviteli karakterisztikákhoz, kolorimetriához és fényerősséghez SDP-fájlon keresztül. Lefelé kulcsoló, amely támogatja a grafikát UHD-ig alfa-csatornával videón, matte, vagy framebufferen, vagy framebufferes tartalmat bejövő videón vagy matte felületen. Felismerés, regisztráció és vezérlés, beleértve az NMOS Tx/Rx támogatást az IS-04 v1.3 és IS-05 v1.1, LLDP (Link Layer Description Protocol) és AJA SDK szabvány szerint. PTPv2 / IEEE 1588-2008/ST2059-2 megfelelés. Sávon belüli/média hálózat (SFP-ken keresztül): PTPv2/ST2059-2, NMOS-on és AJA SDK-n keresztül vezérelhető, és sávon kívüli/felügyeleti hálózat (1GbE RJ45-ön keresztül) NMOS-on és AJA SDK-n keresztül vezérelhető. Linux, Windows, és macOS kompatibilitás. Max 50 wattos táp PCIe buszon keresztül, valamint ATX csatlakozó igény szerint.

OpenGear kártyák frissítései

A stand látogatói először találkozhattak az OG-ColorBox-al, amely az AJA bevált ColorBox színkezelési és -konverziós eszközkészletét és intuitív webes felhasználói felületét egy openGear formátumba csomagolja. Valamint piacra dobtak egy v3.0 frissítés a ColorBoxhoz. Az OG-ColorBox rendkívül alacsony késleltetést, nagy sűrűségű 4K/UltraHD nagy dinamikatartományú (HDR) széles színskála (WCG) videofeldolgozást, kiterjedt HDR/WCG konverziós lehetőségeket, színkorrekciót és egyéni (LUT) feldolgozást biztosít élő produkcióhoz. Hatékony funkciókészlete önbizalmat ad a szakembereknek, hogy szinte bármilyen élő gyártási színigényt kielégítsenek, a színjavító speciálisan kameráktól a kamera Log feldolgozásáig SDR-ből HDR-be és vissza valós időben.

„Az élő produkciók vizuális mércéje egyre magasabbra nő, különösen azáltal, hogy a HDR és a filmes munkafolyamatok egyre gyakoribbak az élő események terén. A fejlett formátumú tartalmak előállítása és eljuttatása a közönséghez azonban olyan kihívásokat jelent, amelyek nagyobb rugalmasságot követelnek meg a megjelenés kezelésében és a színátalakításban” – nyilatkozta Nick Rashby, az AJA elnöke. „Az OG-ColorBox eszközök arzenálját kínálja ezeknek a fájdalmas pontoknak a enyhítésére, mivel a díjnyertes ColorBox hihetetlen, a helyszínen bevált funkciókészletét integrálja a nagy sűrűségű, ipari szabványnak megfelelő openGear formájába. Támogatja a többféle szín- és megjelenéskezelési megközelítést, és lehetővé teszi az SDR és a HDR közötti konverziót az egyetlen fő HDR-munkafolyamatokhoz, a valós idejű feldolgozást igénylő konverziókhoz egyedi LUT-ok segítségével, és még sok mást, mindezt példátlanul alacsony késleltetéssel.”

A kevesebb mint fele videósor késleltetésével büszkélkedő OG-ColorBox megakadályozza a videó késéseket, miközben támogatja a 4K/UHD HDR munkafolyamatokat akár 4:2:2 10 bites 60p felbontásig 12G-SDI kapcsolattal. A beépített HDR/WCG konverzió – beleértve az egyedi LUT-feldolgozást és a szabványos színkorrekciós eszközöket – rengeteg színopciót biztosít, míg az UltraHD-ből 1080p-s lefelé átalakítás lehetővé teszi a további feldolgozás egyetlen lépésben történő kombinálását. Az AJA partnerek, Cyanview és Skaarhoj harmadik féltől származó távvezérlő paneljeivel való integráció megkönnyíti a több ColorBox színkorrektor egyidejű vezérlését tapintható gombokkal. Az akár tíz csatornás UltraHD vagy HD feldolgozást lehetővé tevő 2RU openGear keretben, amely redundáns tápegységeket kínál, az OG-ColorBox kevesebb helyet és energiát igényel stúdiókban, közvetítő-kocsikban, helyszíneken és mobil-csomagokban.

Az OG-ColorBox segítségével egyszerűen tölthetünk be LUT-okat, konvertálhatunk SDR/HDR-t az NBCU és az ACES beépített opcióival, vagy vásárolhatunk további licenceket más különféle színfeldolgozási folyamatok támogatásához. Az integrált AJA Color Pipeline 33p 3D LUT processzort és tetraéderes LUT interpolációt kínál; további 4x 1D LUT, mindegyik egyedileg konfigurálható felhasználói LUT-okkal vagy RGB színjavítóként; és 2x 3×3 mátrix, amelyek egyénileg konfigurálhatók ProcAmp-ként. Az Academy/ASC Common LUT Format (CLF) és Color Transform Format (CTF) fájlok támogatása is hozzáadásra került, amelyek az Autodesk termékek, például a Maya, a Flame és a Lustre natív formátuma. Ezenkívül az OG-ColorBox konfigurálható ACES AMF folyamatot kínál, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felülbírálják a bemeneti és/vagy kimeneti transzformációt, miközben fenntartják az AMF transzformáció többi részét, vagy akár egyszerűen beállíthatják a bemeneti és kimeneti transzformációt AMF nélkül. Ez az általános ACES mód lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy válasszon egy ACES v1.3 bemeneti és kimeneti eszköz átalakítást, hogy gyorsan konvertálja a különböző kameranapló-bemeneteket SDR, HLG és PQ formátumba.

A fejlett színkezelésű munkafolyamatok licencelhető OG-ColorBox-beállításai közé tartozik a Colorfront kiegészítő, amely feloldja a TV módot a Sony SLog3 segítségével; Élő mód, beleértve az új ARRI 35 LogC4 Wide Gamut 4 WVO támogatást; és egy új SDR-ből Dolby Vision Preview mód. Ez a mód a Colorfront Transkoderrel együtt lehetővé teszi, hogy a produkciók gyorsabban szállítsák a HDR/Dolby Vision tartalmat, miközben alacsonyan tartják a költségeket. Mindkét termékben ugyanazzal az egyszerű vezérlőkészlettel a kiemelésre és a kontrasztra, a színezők SDR-ben osztályozhatnak, és valós időben megtekinthetik, hogyan fog kinézni a Dolby Vision HDR a ColorBox használatával, mielőtt a Transkoder a megfelelő Dolby Vision metaadatokkal kódolja. Ez lehetővé teszi a Dolby Vision HDR-besorolású tartalom gyors létrehozását, amely garantálja az eredeti és a származtatott SDR-tartalom pontos oda-vissza egyezését. Bár az eszközt elsősorban előnézetre használják, élő gyártás során SDR-ből HDR-be konvertálásként is használható, hogy érzékelhetően illeszkedő HDR-kimenetet állítson elő. A további licenclehetőségek közé tartozik az ORION-CONVERT, amely lebegőpontos matematikát használ az interpolációs hibák kiküszöbölésére, valamint az iparági szabványnak megfelelő BBC HLG LUT-ok. A licenc alkalmazásáig minden licencelhető lehetőség tesztelhető vízjellel ellátott kimenettel.

OG-ColorBox legfőbb jellemzők:

Az ultra-alacsony késleltetés a forrásokat az alsó kapcsoló időzítési ablakán belül tartja. Az openGear keret megbízhatósága az opcionális redundáns tápegységekkel biztosítja az élő produkciók megszakítás nélküli futását. A robusztus AJA Color Pipeline több feldolgozási csomópontot tesz lehetővé a képkezeléshez/korrekcióhoz. Beépített SDR és HDR átalakítások NBCU LUT-okkal és konfigurálható ACES AMF támogatással, amelyek átfogó és könnyen használható konverziós eszközök alapkészletét biztosítják. A licencelhető Colorfront, ORION-CONVERT és BBC HLG LUT opciók az alkalmazások széles körében hozzáférést biztosítanak a színfeldolgozáshoz. A 12G-SDI I/O támogatja a 4K/UltraHD és a 12 bites RGB 4:4:4 munkafolyamatokat, lehetővé téve a lehető legjobb képminőséget a legnagyobb felbontás mellett. A 4K/UltraHD lekonverzió 1080p-re lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyetlen alacsony késleltetésű feldolgozási lépésben alkalmazzák a színkorrekciót és a lekonverziót. A HDMI 2.0 kimenet biztosítja a 4K/UltraHD HDR tartalom zökkenőmentes kimenetét a professzionális vagy konzumer HDMI-monitorokon. A csatorna alapú előre beállított paraméterek csökkentik a hibákat, így néhány gomb megnyomásával egyszerűen hozhatók létre, tárolhatók, előhívhatók és megoszthatók az OG-ColorBoxok között. A nagy teljesítményű tesztmintázat-generátor lehetővé teszi a felhasználók számára a tesztminták széles skálájához való hozzáférést, hogy felgyorsítsák a beállítást és a jelút érvényesítését a videoformátumok és képsebességek széles skálájához. Erőteljes átfedő funkció az egyéni képekhez, amelyek úgy működnek, mint egy lefelé keyer. Az ANC metaadatkezelés HDR VPID és Infoframe jelzéskezelést, valamint minden egyéb ANC metaadat továbbítást biztosít. A kiterjedt API/SDK lehetővé teszi bármely harmadik féltől származó technológia támogatását, mint például a Cyanview és a Skaarhoj színkorrekciós hardveres vezérlőpanelek; Assimileate Live Looks és Live Assist, Pomfort Livegrade és QTAKE helyszíni megjelenés-kezelő szoftver; valamint a Portrait Calman és a ColourSpace Light Illusion monitorkalibrációs szoftver.

A 2024 októberében ingyenesen letölthető ColorBox v3.0 számos OG-ColorBox funkciót hoz a ColorBox eszközhöz, beleértve az új SDR hozzáférést a Dolby Vision Preview módhoz és az ARRI Alexa 35 LogC4 Wide Gamut 4 WVO támogatást Live Mód a Colorfront licencen keresztül. A frissítéssel a ColorBox felhasználók egy konfigurálható ACES AMF folyamatot is kapnak, a .CLF és .CTF fájlok támogatását, az SDI és HDMI kimenetek színtér és bitmélység konfigurálásának lehetőségét, valamint egyéb fejlesztéseket.

www.aja.com

A Sony visszatért az ISE 2025-höz

A Sony visszatért az ISE 2025-höz

A Sony visszatért az ISE 2025-höz

Minden bizonnyal a fókuszban az összekapcsolt élmények következő szakasza, az intelligens AV-technológiája és az integrációi álltak. Mindez hogyan változtatja meg a kiterjedt partnerhálózattal való együttműködésüket.

A világ vezető AV-ipari rendezvényén a kiskereskedelmi, vállalati, oktatási, tartalom- és virtuális gyártási szektort szolgálták ki. A Sony standja bemutatta legújabb kínálatát – beleértve az új Remote Device Managert a BRAVIA professzionális kijelzőkhöz és a legújabb firmware-frissítést az SRG A40 és A12 PTZ kamerákhoz mesterséges intelligencia elemzéssel – mindkettő a meglévő, kiváló minőségű technológiára épül, amelyet az ügyfelek ismernek és szeretnek.
A Sony arra hívta a látogatókat, hogy találkozzanak iparági szakértőivel, és tekintsék meg termékeinek és megoldásainak legújabb bemutatóit, amelyek jelentős értéket adnak hozzá, és növelik a kreatív szabadságot az alapvető piacokon – az egyes alapvető környezeteket szimuláló dedikált területekkel, mint például a kiskereskedelmi üzletek makettje, a Virtuális Gyártó Stúdió és az idei év új tartalomkészítő központja. A stand vendégei a Sony ESG iránti elkötelezettségét is felfedezhették, ideértve a Making it, Moving it, Use it and Re-using it kezdeményezést is, miközben a vállalat bemutatta az AV-iparban mindenki számára szebb jövő felé tett előrehaladását.
„Nagyon jó, hogy visszatérhetek az ISE-hez, ahol bemutatjuk a teljesen fenntartható standunkat, valamint partnerkapcsolataink, termékeink, technológiáink és megoldásaink következő szintű frissítéseit, amelyek hatalmas előnyökkel járnak majd a kiskereskedelmi, oktatási, vállalati és tartalomgyártási szektorban” – nyilatkozta Rik Willemse, a Sony Professional Displays & Solutions Europe vezetője. „Sokat összpontosítunk hosszú távú elképzeléseinkre és céljainkra, különösen az ESG-kezdeményezéseinkre, és alig várjuk, hogy bemutathassuk a Sony Road to Zero tervünk keretében tett számos kezdeményezésünket.”

Zökkenőmentes márkaélmény biztosítása
A kiskereskedők a korábbi években hatalmas digitális átalakuláson mentek keresztül, hogy magával ragadó vásárlási környezetet biztosítsanak vásárlóik számára. A Sony legújabb kiskereskedelmi technológiai helyzetjelentése szakadékot azonosított a kiskereskedők és a fogyasztók digitális élményekkel és fenntartható gyakorlattal szembeni növekvő elvárásai között. Annak érdekében, hogy támogassák a kiskereskedőket üzleteik és vásárlási élményeik továbbfejlesztésében, a Sony stand látogatói megtapasztalhatták Stella McCartney brit divattervező makett boltját, amelyen a BRAVIA BZ40L és BZ30J sorozatú professzionális kijelzők láthatók. A zászlóshajó BZ-L kijelzőket úgy tervezték, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a legmodernebb technológiára, amelyek a Sony Deep Black Non-Glare bevonat technológiájával hihetetlen képminőséget biztosítanak, miközben csökkentik a visszaverődést még a legnehezebb fényviszonyok között is, például egy világos, színes kiskereskedelmi üzletben. Ezeknek a kijelzőknek egy része újrahasznosított anyagokból készül, beleértve a SORPLAS™-t is, és olyan fejlett komponensekkel rendelkezik, mint a nagy teljesítményű System on Chip (SoC) és az intuitív Eco műszerfal, amelyek egyszerre biztosítják a hatékonyságot és az egyszerű használatot. Ezenkívül a környezeti fényérzékelő optimalizálja az energiafogyasztást, hozzájárulva a lenyűgöző alacsony EPREL-energia-rangsorhoz a termékkínálatban. A stand idei izgalmas kiegészítéseként a Sony új AI Analytics technológiája, az AITRIOS is bemutatásra került, hogy megmutassa a látogatóknak, hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia kiskereskedelmi üzleteiket, és gazdagítja a vásárlók vásárlási élményét.

Jövőálló kijelzők

A BRAVIA 4K Professional Display termékpalettájának továbbfejlesztése érdekében a Sony most elindította új felhőalapú kiépítési, vezérlési és felügyeleti szolgáltatását, a Remote Device Managert (RDM), amely időt és pénzt takarít meg az integrátorok és a végfelhasználók számára a telepítés, üzemeltetés és hibaelhárítás során. A Zero-Touch Provisioning segítségével a helyszínen telepített RDM új funkciókat kínál a BRAVIA kijelzők vezérléséhez és felügyeletéhez, beleértve a szoftver távoli frissítésének lehetőségét, több kijelző állapotának figyelését, a rendellenes állapotok észlelését és a képernyőképek rögzítését.
Ezen fejlesztés mellett a Sony bemutatta az AV Alliance és Technology Partner Network 23 új tagját és iparági vezetőjét is. Ez a folyamatos bővülés a már meglévő, több mint 60 szervezetből álló portfóliót egészíti ki Európa-szerte és a világ más részein. A Sony AV Alliance Partner Network hálózatát az iparágon belüli stratégiai szövetségek működtetik, és olyan kompatibilis szoftver- és hardvermegoldásokat kínálnak, amelyek nagyobb értéket, kompatibilitást és kreatív szabadságot biztosítanak a BRAVIA professzionális kijelzők kínálatához.

Munkaadók és munkavállalók összekapcsolása egy modern, fenntartható munkahelyen

Egyre több vállalkozás helyezi előtérbe a fenntartható termékeket és megoldásokat, a Sony nemrégiben végzett felmérése szerint 10-ből körülbelül 8 vállalkozás hajlandó több mint 20%-kal többet fizetni olyan AV-termékekért, amelyek vagy fenntartható módon készültek, vagy nagyobb energiahatékonysággal működnek. A standon volt egy dedikált terület a vállalati megoldások számára, amelyek bemutatták a BRAVIA BZ-L termékcsaládot és annak fenntartható tárgyalótermi hatékonyságát, a TEOS Workspace Solution-t és a vállalati partnerintegrációkat a vezérlőrendszerekhez, Workspace megoldásokhoz és UC hardverekhez. A Sony legújabb üzleti lézerprojektorai, például a VPL-PHZ61 és a VPL-FHZ85 szintén megtekinthetők voltak.

Elérhetőbb felsőoktatás
A Sony egy sor fejlett megoldást kínált, amelyek átalakítják a tanítást és a hibrid tanulást, mindezt azért, hogy vonzóbbá tegyék az órákat, valamint támogatást nyújtsanak a tanároknak és inspirálják a diákokat. A standon a Sony bemutatta a vadonatúj Ver. 3.0 firmware-frissítést az SRG-A40 és SRG-A12 készülékekhez, beépített AI PTZ auto framing-el. Az új frissítés tartalmazza a Fix Angle Position funkciót, ahol a PTZ auto framing szünetel, és a látószög automatikusan elmozdul és megtartja az előre meghatározott területet. Tartalmazza továbbá a Tracking Range funkciót, amely lehetővé teszi a PTZ automatikus keretezést csak az előre meghatározott területen belül, és egy másik funkciót, amely egy új kompozíció-előbeállítás visszahívást tartalmaz IR távirányítón keresztül, ahol a kompozíciós előbeállítással konfigurált új előre beállított szögek előhívhatók a mellékelt infravörös távvezérlő hozzárendelhető gombjaival. Három kompozíciót állíthat be, például „teljes test”, „derék” és „közelkép” a jobb keretezési élmény érdekében. A látogatók megtekinthetik a 4K pan-tilt-zoom kamerák sorát is, beleértve az SRG-X40UH-t.

Első alkalommal az ISE-n
A Sony bemutatta tartalomgyártási megoldásait és szakértőit. Legyen szó élő események közvetítéséről, nagy hatású kereskedelmi tartalmak létrehozásáról, vagy lebilincselő oktatási anyagok készítéséről, a Sony közszemlére tett egy dedikált tartalomgyártási központot, amely megfelel azon szervezetek igényeinek, amelyek célja a márkáik emelése és a piacon belüli megkülönböztetés.
„Mivel az AV-környezet folyamatosan fejlődik a fókuszban, az elmúlt néhány évben az ISE alkalmazkodott ahhoz, hogy az AV és a tartalomgyártás keverékét kínálja a márkájukat emelni kívánó látogatóknak. Alig várjuk, hogy bemutassuk kiterjedt élő és tartalomgyártási megoldásaink portfólióját, amelyek célja, hogy megalapozzuk a terepet a vonzóbb kommunikációhoz, kiterjesztve a vállalatok élő eseményeinek, szemináriumainak és találkozóinak elérhetőségét belső és külső közönségükre egyaránt” – nyilatkozta Norbert Paquet, a Sony élő produkciós megoldásainak vezetője.
Ez a hub bemutatta azt a kapcsolódási élményt, amelyre a Sony folyamatosan épít és fejleszt. Élő és tartalomgyártási megoldásai támogatják azokat a márkákat, amelyek tartalomkészítésük, gyártásuk és terjesztésük fejlesztésére és egyszerűsítésére törekszenek. A tartalomrögzítéshez a Sony legújabb mesterséges intelligencia-alapú kameramegoldásait – a PTZ auto framing BRC-AM7 kamerát és a PXW-Z200-at – mutatták be, amelyek lehetőséget adtak a látogatóknak, hogy megtapasztalják a mesterséges intelligencia által hajtott technológia és a csúcsminőségű képminőség kombóját. A gyártási munkafolyamatokhoz az XVS-G1 élő produkciós kapcsoló és a szoftver alapú M2L-X váltó ideális megoldás az élő produkciókhoz, ahol a tartalom a Sony Ci Media Cloud Platformon keresztül is kezelhető és terjeszthető.
A stand virtuális gyártási zónája bemutatta az élvonalbeli Crystal LED VERONA-t, amely egyszerre éri el a mélyfeketét és a tükröződésmentességet. A Sony standjának látogatói megtekinthették a Sony virtuális produkciós kínálatát vállalati, AV és broadcast alkalmazásokhoz a VENICE 2-vel és a BVM-HX310 monitorral, amely élő videót közvetített. A közelmúltban olyan frissítéseket hajtottak végre, amelyek elérhetőbbé és életképesebbé teszik a virtuális gyártást az ipari alkalmazások számára, például a Sony egyedülálló virtuális gyártási eszközkészletének legújabb verziója.
A Sony Crystal LED ZRD-CH12D 165 collos kijelzője az autótervezési szimulációs alkalmazások kivételes képminőségét mutatta be, a látogatók pedig élvezhették a képernyőn megjelenő tartalommal való interakciót, és elmerülhettek az élményben.
A szeptemberi bemutatást követően a Sony BRAVIA Projector 8 és 9 debütált a bemutatón, és a látogatók megtapasztalhatták a zászlóshajó VPL-GTZ380 projektort a Trinnov standon.

A környezetet szem előtt tartó kezdeményezések
A Sony Group egy „Road to Zero” elnevezésű hosszú távú környezetvédelmi tervet valósít meg, amelynek célja, hogy 2050-re nullára csökkentse a környezeti lábnyomot. Ennek részeként a Sony meghatározta a „Green Management 2025” középtávú környezetvédelmi célokat, amelyek 2021-től 2025-ig lépnek érvénybe. A Road to Zero támogatása érdekében a Sony „Making it, Moving it, Use it” kezdeményezése a termék életciklusának több különböző aspektusát célozza meg, mint például a nyers műanyagok felhasználásának csökkentése, a szállítási hatékonyság javítása, valamint a használat közbeni energiafogyasztás felülvizsgálata a környezeti hatások csökkentése érdekében.
A Sony saját, újrahasznosított műanyagát a SORPLAS™-ot 2023 nyara óta integrálták a BRAVIA BZ-L sorozatba. Mind a 15 modell fenntartható elemeket tartalmaz – a SORPLAS™ újrahasznosított műanyag használatától és a kartondobozokon kevesebb tinta használatától, a kevesebb hulladékot tartalmazó opcionális állványig, az Eco Dashboardig, amely a beállítások konfigurációja alapján jobban „megérti” az energiafogyasztást.
December elején a Sony Europe megkapta az EcoVadis Gold érmet – a jól ismert globális platform, amely fenntarthatósági minősítéseket és értékeléseket biztosít a vállalkozások számára. Ez azt jelenti, hogy az EcoVadis által világszerte értékelt legfenntarthatóbb vállalatok 5%-a közé tartozik a Sony.
www.sony.net

LightLab a Prolight + Sound 2024 kiállításon

LightLab a Prolight + Sound 2024 kiállításon

LightLab a Prolight + Sound 2024 kiállításon

A kék fény veszélye, kockázati csoportok, határértékek… E kifejezések közül sokat egyre gyakrabban használnak az iparban, sokszor anélkül, hogy ismernék a hátterüket.

BSc Fabian Oving, Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HAW), DMI kar – Médiatechnológiai Világítási Laboratórium és Prof. Dr. Roland Greule, Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HAW), DMI kar – Médiatechnológiai Világítási Laboratórium, a világítási technológiák professzora az „Optikai sugárzás veszélye a szemre” címmel naponta többször is előadást tart az LightLabban (Hall 12.0 E59A) német és angol nyelven.

Az előadás a Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyetem projektjének, az oktatás és a tudományos munka jelenlegi állásáról ad, tájékoztatását és tárgyilagos bemutatót.

A  rendszeres előadások az optikai sugárzás okozta veszélyek tárgyában az alábbi témaköröket öleli fel:

  • A modern színpadi reflektorok kockázatai és biztonságos kezelésük                                    
  • Az optikai sugárzásnak a szemre és különösen a retinára gyakorolt ​​hatása
  • Határértékek és kockázati csoportok.
  • Egyszerű tippek a spotlámpák biztonságos használatához.

Az előadás időtartama 20 perc.

A LightLabot támogatják: Ayrton, Cameo, Clay Paky, Elation, ETC, GLP, JB-Lighting, Robe és Prolight + Sound

PROLIGHT + SOUND 2024 kiállítás Frankfurtban

PROLIGHT + SOUND 2024 kiállítás Frankfurtban

PROLIGHT + SOUND 2024 kiállítás Frankfurtban

Médiatechnika | 2024. március 21., csütörtök 17:00

Március 19-22 között várja a látogatókat a frankfurti ProLight+Sound amely a Professzionális színházi, stúdió és színpadi technikák legnagyobb európai kiállítása.

Több mint 500 kiállító 34 országból, és öt kontinensről, közülük legalább az ötven százalékuk új terméket mutat be. Színház megoldásokat, világítási és hangosítási eszközöket láthat az érdeklődő szak-közönség.

A kiállítás hatalmas átszervezésen ment át, ami érthető, hiszen ugyanazt a struktúrát, mint ami a Covid előtti időszakban a Musik Messe sikeres éveire jellemző volt, már nem lehetett mozgásban tartani.

A kiállítás sok érdeklődőt vonz és ami már az első pillanatban nagyon feltünt, rengeteg a fiatal látogató. A különböző cégek, mint pl. a Riedel, a Lawo és még sorolhatnánk, külön un. Career Centerben nyújt tájékoztatást a színházzal, és profi audiotechnikával ismerkedni vágyó fiatal generációnak a jövőbeli továbbképzési lehetőségekről.

A 11-es pavilonban folyamatosan láthatók, hallhatók szakmai előadások, melyeken szép számú érdeklődő van jelen. Itt kapott helyet számos nálunk is ismert gyártó, – főleg német vállalkozások – a hangfal és erősítőgyártás területéről.

A kínai gyártók nagyszámú jelenléte külön területre koncentrálódik, itt minden van, ami audiotechnika, színpadi mikrofon és hangfal és gitár-állvány, kis és nagy szállító kocsi, de még wireless mikrofonok is, széles választékban láthatók – az érdeklődés viszont enyhén szólva átlagon aluli. A MIPRO mikrofon és hangfalgyártó talán az egyetlen kivétel, a standjuk minden kiállításon látható volt eddig is, sőt úgy tudom hazai képviseletük is van Budapesten.

Kellemes, napsütéses idő volt, bár ez utóbbiból nem sokat élvezhettem, hiszen egész nap a kiállítást, pontosabban a 11-es csarnokot jártam…

Holnap folytatom a felfedezést, amiről este természetesen beszámolunk…

Soltész Rezső

ProLight & Sound 2024

Frankfurt

Immersive Audio Dome a Prolight +Sound kiállításon

Immersive Audio Dome a Prolight +Sound kiállításon

Immersive Audio Dome a Prolight +Sound kiállításon

Médiatechnika | 2024. március 24., vasárnap 18:00

A Quickspace és a United Brands együttműködésével létrehozott lenyűgöző Immersive Audio Dome a Prolight +Sound 2024 kiállítás 11.0 csarnokában.

Az Audio Domeban az Adamson lenyűgöző installációja látható. Ami nagyszámú hangszóróból és a „Fletcher Machine-ből”, egy többcsatornás audio renderelő processzorból áll. A 100 m²-es jégkunyhó alakú kupola mintegy 75 fő befogadására képes, és a teljes felülete vetítővászonnal van felszerelve. A hangélmény futurisztikus vetített látványvilággal egészül ki, ezzel magával ragadó teljes élményt tapasztalhatunk meg.

Prolight +Sound 2024

Sennheiser 3D AMBEO – Jupiter Holdja filmzene

Sennheiser 3D AMBEO – Jupiter Holdja filmzene

Mohai György hangmérnök elsőként próbálhatta ki az új rendszert

Mohai Györgyben, amikor első alkalommal (2016 szeptemberében, Berlinben) találkozott a 3D AMBEO recording technológiával és a hozzá kapcsolódó MKH 800 Twin mikrofonnal, illetve PlugIn-el, rögtön nagyon sok ötlet merült fel a technológiával kapcsolatban. Aztán hamar jött is a lehetőség, a Jupiter Holdja című film zenéjének hangfelvételén, hogy az országban először kipróbálhassa ezeket a mikrofonokat. Itt egy video, ahol élőszóban is hallhatók a szakmai vélemények.

Jupiter Holdja filmzene felvétel a Hungaroton Stúdiójában

Tapasztalatait így foglalta össze:

„Kiválóan lehet leképezni velük az akusztikai teret, igazán jó érzés, ahogy a mixben egy egységet alkot a zenekar és az akusztikai tér a felvételeken. Az elrendezésnek köszönhetően nagyon könnyen lehet hagyományos 5.1 vagy Dolby Atmos kompatibilis mixeket is készíteni, illetve sztereo kevertet is nagyon könnyen elő lehet állítani a felvételből, attól függően, hogy az adott filmzene milyen platformon fog megjelenni. (Mozi, DVD, Televízó) Nagyon nagy könnyebbség, hogy azonos mikrofon pozíciókból a keverés során utólag eldönthetjük, hogy milyen karakterisztikát akarunk használni, így akár a különböző felhasználásra készített mixekben, más-más karakterisztikákat is tudunk választani ugyanazon mikrofonokból. Az MKH800Twin mikrofonoknak igen transzparens, részletgazdag hangjuk van, öröm velük szinte bármelyen hangszer vagy zenekar rögzítése. A Sennheisertől eddig is megszokott kiemelkedően jó jel-zaj viszonnyal rendelkeznek. Nagyon kíváncsi voltam, hogy eltérve az ajánlott elrendezéstől, más-más feladatokban hogyan tundám használni ezt a mikrofont. Az ajánlott elrendezésen túl kiróbáltam spot pozicíókban és a Decca Tree elrendezésben is ezeket a mikrofonokat használtam. Rögzítettem vele vonosnégyest és klasszikus éneket és szólóhangszereket is. Tapasztalatom szerint, minden pozicióban kiválóan teljesített, és igen élvezetes és tanulságos volt a mixek készítése közben a karakterisztikákat változtatni.”  

Sennheiser MKH 800 TWIN mikrofon

Az MKH 800 TWIN egy kivételes minőségű univerzális kondenzátor mikrofon. A mikrofon egy duál-kapszulát tartalmaz, mely 2 nagy-linearitású, szimmetrikus „push-pull” (ellenütemű) jelátalakítóból áll. Ez egy „oldaltűz” mikrofon, a jelátalakító két kardioid karakterisztikája mikrofon tengelyének két oldalán helyezkedik el. A rendszer a jelátalakítók jeleit nem a mikrofonban kombinálja egy adott karakterisztikát létrehozva, hanem két-csatornás jelként a mikrofon kimeneten keresztül továbbítja. Ennek köszönhetően az MKH 800 TWIN iránykarakterisztikája kívülről szabályozható. A jelek a keverőpultban tetszőlegesen kombinálhatók, így a gömb-karakterisztikától a 8-asig bármilyen karakterisztika beállítható, a számtalan közbenső karakterisztikát is beleértve. Ez a legendás MKH 800-as modellre épülő mikrofon új távlatokat nyit a stúdiófelvételek világában. A rendszerrel kapcsolatos további információk a Sennheiser Blueprints oldalán találhatóak. Az AMBEO Music Blueprints gyors útmutatóként szolgál arra vonatkozóan, hogy hogyan rögzítsük és keverjük az élőzenét ahhoz, hogy 3D-s hangzásélményt érjünk el fejhallgatóval vagy hangfalakkal történő zenehallgatáskor. A 3D-s, immerzív felvételek készítése egy új és egyre nagyobb teret nyerő szakterület. Az AMBEO használatával készült felvételek hallgatásakor újrateremtheted az élőkoncertek leírhatatlan hangulatát. A zenei fesztiválok különleges atmoszféráját és szárnyaló hangzását, vagy a klasszikus koncertek energiáját és meghittségét. Összefoglalva: az AMBEO egy új zenei minőség megtapasztalására invitál. Az AMBEO 3D-s zenei felvételeknél az AMBEO Square, az AMBEO Cube vagy a Lean AMBEO Cube megoldás veszi át a főmikrofonok funkcióját. A három különböző elrendezés részleteiről bővebb eligazítás itt található, ahogy a keverés részletei, illetve a csomag tartalma is. Egy oktatóvideó is rendelkezésre áll az MKH800  TWIN plug-in Cube elrendezéssel történő használatáról. A hangfelvételhez szükséges szettek bérelhetőek is. A bérlés feltéteivel és technikai lebonyolításával kapcsolatban az Audio Partner Kft-nél lehet érdeklődni.
http://www.audiopartner.hu/

PROLIGHT + SOUND 2024 kiállítás Frankfurtban.

PROLIGHT + SOUND 2024 kiállítás Frankfurtban.

 

Több mint 500 kiállító 34 országból, és öt kontinensről, közülük legalább az ötven százalékuk új terméket mutat be. Színház megoldásokat, világítási és hangosítási eszközöket láthat az érdeklődő szak-közönség.

 

A kiállítás hatalmas átszervezésen ment át, ami érthető, hiszen ugyanazt a struktúrát, mint ami a Covid előtti időszakban a Musik Messe sikeres éveire jellemző volt, már nem lehetett mozgásban tartani.

A kiállítás sok érdeklődőt vonz és ami már az első pillanatban nagyon feltünt, rengeteg a fiatal látogató. A különböző cégek, mint pl. a Riedel, a Lawo és még sorolhatnánk, külön un. Career Centerben nyújt tájékoztatást a színházzal, és profi audiotechnikával ismerkedni vágyó fiatal generációnak a jövőbeli továbbképzési lehetőségekről.

A 11-es pavilonban folyamatosan láthatók, hallhatók szakmai előadások, melyeken szép számú érdeklődő van jelen. Itt kapott helyet számos nálunk is ismert gyártó, – főleg német vállalkozások – a hangfal és erősítőgyártás területéről.

A kínai gyártók nagyszámú jelenléte külön területre koncentrálódik, itt minden van, ami audiotechnika, színpadi mikrofon és hangfal és gitár-állvány, kis és nagy szállító kocsi, de még wireless mikrofonok is, széles választékban láthatók – az érdeklődés viszont enyhén szólva átlagon aluli. A MIPRO mikrofon és hangfalgyártó talán az egyetlen kivétel, a standjuk minden kiállításon látható volt eddig is, sőt úgy tudom hazai képviseletük is van Budapesten.

IMG_3648.jpgKellemes, napsütéses idő volt, bár ez utóbbiból nem sokat élvezhettem, hiszen egész nap a kiállítást, pontosabban a 11-es csarnokot jártam…

Holnap folytatom a felfedezést, amiről este természetesen beszámolunk…

 

Soltész Rezső

ProLight & Sound 2024

Frankfurt

Immersive Audio Dome a Prolight +Sound kiállításon

Immersive Audio Dome a Prolight +Sound kiállításon

Az Audio Domeban az Adamson lenyűgöző installációja látható. Ami nagyszámú hangszóróból és a „Fletcher Machine-ből”, egy többcsatornás audio renderelő processzorból áll. A 100 m²-es jégkunyhó alakú kupola mintegy 75 fő befogadására képes, és a teljes felülete vetítővászonnal van felszerelve. A hangélmény futurisztikus vetített látványvilággal egészül ki, ezzel magával ragadó teljes élményt tapasztalhatunk meg.

 

Prolight +Sound 2024

 

LightLab a Prolight + Sound 2024 kiállításon

LightLab a Prolight + Sound 2024 kiállításon

A kék fény veszélye, kockázati csoportok, határértékek… E kifejezések közül sokat egyre gyakrabban használnak az iparban, sokszor anélkül, hogy ismernék a hátterüket.

 BSc Fabian Oving, Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HAW), DMI kar – Médiatechnológiai Világítási Laboratórium és Prof. Dr. Roland Greule, Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HAW), DMI kar – Médiatechnológiai Világítási Laboratórium, a világítási technológiák professzora az „Optikai sugárzás veszélye a szemre” címmel naponta többször is előadást tart az LightLabban (Hall 12.0 E59A) német és angol nyelven.

 

Az előadás a Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyetem projektjének, az oktatás és a tudományos munka jelenlegi állásáról ad, tájékoztatását és tárgyilagos bemutatót.

 

A  rendszeres előadások az optikai sugárzás okozta veszélyek tárgyában az alábbi témaköröket öleli fel:

 

– A modern színpadi reflektorok kockázatai és biztonságos kezelésük

– Az optikai sugárzásnak a szemre és különösen a retinára gyakorolt ​​hatása

– Határértékek és kockázati csoportok.

– Egyszerű tippek a spotlámpák biztonságos használatához.

 

Az előadás időtartama 20 perc.

 

A LightLabot támogatják: Ayrton, Cameo, Clay Paky, Elation, ETC, GLP, JB-Lighting, Robe és Prolight + Sound

 

Prolight + Sound 2024 Frankfurt am Main

Prolight + Sound 2024 Frankfurt am Main

2024-ben április 19-24. között kerül megrendezésre a Prolight + Sound kiállítás, az idén a hálózatépítés és a szórakoztatás témáira összpontosítva. Érdeklődés orientált struktúrájával kínál megfelelő tájékoztatást.

A világ legnagyobb színház- és színpadtechnikai választékától (ProStage) a professzionális világítás (ProLight) és hangtechnika (ProAudio) leglátványosabb innovációiig: Az iparág vezető vásáraként a Prolight + Sound a rendezvénytechnika teljes skáláját kínálja Önnek, beleértve az AV-technológia legújabb trendjeinek bemutatását (ProAV) és az innovatív megoldásokat a rendezvényszektor számára (ProEvent).

 

Fedezze fel a kiállítást

 

ProLight

Bemutatásra kerülnek a professzionális világítástechnika legújabb innovációi. Legyen szó színpadi műsorokról, film- és televíziós stúdiókról, múzeumokról vagy a szabadidős tevékenységek világákról.

 

ProAudio

A professzionális hangtechnika teljes termékvilága egy helyen, az élő és koncert hangerősítéstől a fix installációkig, stúdió- és broadcast megoldásokig.

 

ProStage

Kiállításra kerülnek a színpadi vezérlés, automatizálás és a színpadi berendezéseket gyártók kulcsszereplőinek termékei. A speciális színházi megoldásokat kínáló vállalatok innovációi.

 

ProAV

Fedezze fel az iparág trendjeit, például az AVoIP-t, a digitális audiohálózatokat, az igény szerinti infrastruktúrákat, a távoli gyártást, az intelligens feliratokat és a virtuális vagy kiterjesztett valóságot.

 

ProEvent

Minden innovatív rendezvénytechnológia egy helyen: a látványos effektektől és a helyszíni attrakcióktól a mobil sátorrendszerekig és a rendezvényszervezőknek szánt szoftvermegoldásokig.

 

Kiállítók keresése

Minden kiállító és termék egy helyen. Prolight + Sound kontaktorunkkal tökéletesen előkészítheti vásárlátogatását.

 

Fejlessze tudását

Vitaindítók, konferenciák, karrierlehetőségek és még sok más: A Prolight + Sound átfogó konferencia- és tudásprogramot kínál az iparág aktuális témáiról. A Future Hubban számtalan ajánlatot talál szakmai jövőjéhez.

ProAudio College

Tudás „feketén-fehéren”: A Verband Deutscher Tonmeister e.V.-vel (VDT) együtt audio szakemberré tesszük.
Performance + Production Hub

Termékbemutatók, élő előadások és workshopok ismert márkák művészeivel és szakértőivel.

 

Nagyszínpad

Vitaindítók, izgalmas előadások és élénk beszélgetések rendezvényipari témákban.

 

VPLT College

A VPLT College fontos információkat és tippeket nyújt az iparág izgalmas témáiról, mint például a zajszintmérés,  statika vagy a legjobb gyakorlatok.

 

PLS konferencia

Az információs központ „az ipartól az iparért”

 

I-ESC

Ismerje meg a rendezvénybiztonság nemzetközi szakértőit az I-ESC-nél

 

Gyártók fóruma

Élő bemutatók és termékbemutatók: A vállalatok bemutatják „legjobb gyakorlataikat”

 

Camera College + Image Creation Hub

Minden a mozgóképről szól. Előadások, Camera College részvételi igazolással és még sok más.

 

Karrier Központ

Kerrierlehetőségek: lépjen kapcsolatba közvetlenül a vállalatokkal!

 

Campus

Minden információ a rendezvényipar képzési és továbbképzési lehetőségeiről.

 

VPLT Experience Zone + Job exchange

A VPLT izgalmas, hozzáadott értéket képviselő területeket mutat be a 11.0 csarnokban.
A jövő tehetségeinek napja

Március 22-én egy egész napon át minden a fiatal tehetségek körül forog.

 

Start-Up terület

A fiatal vállalatok bemutatják kreatív termékinnovációikat.

 

Tárlatvezetések

Vezetett vásári túrák a „Színház” és a „Fenntarthatóság” témákban”.

 

LightLab

Előadások az optikai sugárzás veszélyei témában.

 

A szórakozás élménye magasabb szinten

 

A Prolight + Sound a csillogás és az üzlet élénk keverékét ígéri. Rendkívüli vitaindító programokra, magával ragadó élő előadásokra, exkluzív közösségi estekre és ünnepi hangulatú díjátadókra számíthat.

 

Performance + Production Hub

Termékbemutatók, élő előadások és workshopok ismert márkák művészeivel és szakértőivel.
Audio Bar

Tesztelje a jól ismert márkák legújabb fejhallgatóit a bárban.
Díjak

A Sinus – Systems Integration Award és az Opus – German Stage Award egy exkluzív esti rendezvényen kerül átadásra.

 

PLS Community Nights 

MeghívjukÖnt! Rendkívüli eseményekre a vásár zárása után exkluzív helyszíneken Frankfurt egész területén.
Művészek

Élőben és közelről! Számos nemzetközileg elismert művészt és előadóval találkozhat minden nap. 
Live Sound Arena

A külterületen: nagy színpadszerkezetek ideális formában. Hangrendszerek valósághű körülmények között.

 

Csendes színpad

A „Silent Stage” a hangsúly a keletkező zajszint minimalizálásán van.

 

Audio Dome

A futurisztikus látvány magával ragadó általános élménnyé varázsolja a hangélményt.
ProAudio Lounge

Az új hálózati terület VDT-vel

 

Prolight + Sound 2024 témák és események

SENNHEISER DIGITAL 6000 – MEGÉRKEZETT.

Sennheiser Digital 6000 

Nemzetközi sajtóesemény Hannoverben!

A Médiatechnika on-line tavaly novemberben adott hírt első alkalommal arról, hogy a Sennheiser hamarosan piacra dobja a legújabb D 6000 típusú wireless digitális audio rendszerét. A eltelt hónapok nem múltak tétlenül, mert a múlt héten – pontosan február 22-én – Hannoverben hívatalos, és ünnepélyes keretek között megérkeztek a D 6000 első bemutató darabjai, és az újságírók személyesen is megismerkedhettek a Sennheiser legújabb zászlóshajójával. Az eseményről a következőkben számolunk be…

 

 

presse peaple 650x400.jpg

 

A Sennheiser Digital 6000 hivatalos bejelentésére meghívott újságírók a konferencia

megkeszdése előtti pillanatokban a Hannover-i Radisson Blu hotelben…

 

A rendkívüli sajtótájékoztatóra a Sennheiser szakembereket, és a sajtó képviselőit hívta meg, hogy február 22 -én délelőtt 11 órakor lerántsák a leplet a német audio óriás wireless hangátviteli területen alkotott legújabb forradalmi fejlesztéséről. A rendezvény fontosságának külön hangsúlyt adott Dr. Andreas Sennheiser úr elnök-vezérigazgató nyitóbeszéde, aki üdvözölte a megjelent német, és a világ más országaiból érkezett újságírókat. Beszédében röviden felvázolta a 70 éves Sennheiser fejlődésének történetét, az alapító nagypapa Fritz Sennheiser munkásságát, aki töretlen lendülettel a zene, illetve a zenehallgatás iránti elkötelezettség jegyében dolgozott, megalapozva ezzel a Sennheiser márka sikerét, és világméretű eredményeit szakmai, és üzleti szempontból egyaránt.

 

Andreas-Sennheiser 650x400.jpg

 

Dr. Andreas Sennhesier úr a cég elnök-vezérigazgatója baráti hangvételű

beszéddel köszöntötte a meghívott újságírókat.

 

A cég elnök-igazgatója olyan jövőképet vázolt a hallgatóság elé, ami technikailag hamarosan lehetővé teszi számunkra, hogy a lehető legjobb minőségben, nagyfelbontású átviteli technika segítségével olyan zenei események szem és fültanúi lehessünk, melyek a legmagasabb színtű élményt biztosítják majd a hallgatóknak akár otthoni körülmények között is. Mindehhez megfelelő software és hardware kell, aminek fejlesztésében elkötelezettek vagyunk – mondta – továbbá leszögezte, hogy a Sennheiser továbbra is hűen követi az alapító szándékát, és kutatásaival, fejlesztéseivel továbbra is a zenéért, és a hallgatókért tevékenykedik.

 

Tom-Vollmers-650x400.jpg

A Sennheiser D6000 rendszer termékmanagere Tom Vollmers úr a bemutató alkalmával beszélt a fejlesztési

 folyamatokról, és a tesztelés tapasztalatairól.

 

Tom Vollmers úr a Sennheiser termékmanagere arról beszélt, hogy nagy agilitással dolgoznak a D 6000 bevezetésén, és már javában folynak a tesztelések, melyek rendkívüli sikerről tanuskodnak. Az új rendszer fejlesztése előtt a Sennheiser szakemberei megvizsgálták a piaci igényeket, és alapos megfontolás után határoztak arról, hogy megvalósítják az új wireless termékkel kapcsolatos terveket. Az alapkoncepció a 2012 -ben bemutatott, és rendkívül jó technikai adottságokkal rendelkező D9000 mikrofonra épült, melynek bekerülési ára  a technikai paraméterek, és a gyártás során felhasznált magas értékű alkatrészek beépítése miatt nagyon magas pozíciónálást kapott. A D9000 mikrofonrendszer csatornánkénti ára 8000 Euróba került, ami egyben gátja is volt a széleskörben történő elterjedésének. A Sennhesier mérnökei viszont nem adták fel, és saját bevallásuk szerint, saját hibáikból is tanulva, valamint a gyártásnál alkalmazott ésszerűbb megoldások bevezetésével, továbbá olcsóbb, de jóminőségű alkatrészek beépítésével, újra gondolták a terméket, aminek eredményeként a most bejelentésre került D6000 Digitális System-et immár jóval alacsonyabb, csatornánként 3500 Eurós áron tudják kínálni a fogyasztóknak. Ez nagyon jelentős előrelépés, aminek minden bizonnyal meg is lesz a pozitív erdménye. A D6000 -es fejlesztésekkel, és a tervezéssel az elmúlt év végén készültek el a tervezőcsoport munkatársai és napjainkban – a bejelentéssel egyidőben – a Sennheiser gyárban már javában folyik a gyártás.

 

Greg-Beebe-650x400.jpg

 

Greg Beebe úr a Sennheiser Performance & Music részlegének igazgatója a D 6000 bemutatásával folytatta a délelőtti ülést, aminek keretén belűl került sor az új audiorendszer közel negyven perces bemutatójára. 

 

No Compromise – nincs kompromisszum…

Ez volt a kitűzött cél, és fejlesztéssel addig foglalkoztak, amíg el nem érték a célt – mondta Greg Beebe igazgató. A problémákat, akadályokat egymás után kűzdötték le, oldották meg, aminek eredményeként  –  az audio hangmegjelenítésben – hangreprodukcióban / élő rockzenei hangzásban (RF wireless) / a kíváló stúdió hangminőségben / és nme utolsó sorban az üzleti vonatkozásokban – megtalálták a legjobb megoldást, miközben a fejlesztők sehol nem kényszerültek kompromisszumra.
 

Megérkezett a Sennheiser D 6000 rendszer.


Hands-on-receiver_4-650x400.jpg
A D 6000 vevőegység zseniális szolgálatása a rack szekrény alsó sávjában elhelyezett akkutötő block,
ami a rendszerhez tartozó valamennyi fajta akkumulátor számára töltési lehetőséget boztosít.
Eddig soha nem látott praktikus megoldás.

EM 6000 Receiver 
A digitális 2-csatornás vevőegység 244 MHz-es (470-714 MHz) kapcsolási sávszélességben működik, melyet három adóegység változat fed le (470-558 MHz, 550-638 MHz és 630-718 MHz). Nagyobb rendszerek esetében akár nyolc vevőegység is egyszerűen, további antenna-elosztó használata nélkül láncba köthető; a többcsatornás rendszer egyetlen pár antennával működik. A digitális – rackbe épített – 2 csatornás vevőegység, konfigurálható user interface-el. Automata rekvencia beállítási programja segítségével a világ bármely országában használható, az ott érvényes, egyben a vevőegységbe előre beprogramozott frekvenciasávokban.

Intelligens töltési megoldás

Az L 6000 töltő egy 19″-os rack-be helyezhető, 1U méretű eszköz, amely akár négy töltőmodullal is felszerelhető, melyek mindegyike két-két zsebadó vagy kézimikrofon akkujának töltésére képes. Az előlapon található háromszínű LED-ek gyors képet adnak a töltés aktuális állapotáról.

 

D6000 kapszulák 650x400.jpg

Az új Sennheiser SKM 6000 kézimikrofon ergonomikus kialakítású, könnyűsúyú, (amit persze az alkalmazott kapszula súlya azért befolyásol) és rendkívűl tetszetős. A Digital 6000 adóegységek ugyanazt a nagyteljesítményű újratölthető akkupakkot használják, mint a Digital 9000 egységek.
SKM 6000 kapszula
Az SKM 6000 kézimikrofon a Sennheiser standard kapszula-interfészével is fel van szerelve, így az
evolution vezeték nélküli és a 2000-es sorozat összes klasszikus mikrofonfejével, valamint a 9000-es sorozat
speciális mikrofonfejeivel is kombinálható. 88 MHz -en működik, és a mikrofonhoz 17 fajta kapszula áll rendelkezésre, a feladatoknak legjobban megfelelő változatokban, minden igényt kielégítve, miközben az új mikrofontest elektronikája a 2000 sorozattal, a DIGITAL  9000 Neumann kapszulákkal teljesen kompatibilis.
 SK 6000 Transmitter
A kisméretű, pehelykönnyű és feltünés nélkül bárhova elhelyezhető mini-adó, 100% -os üzembiztonsággal  működik. A D 6000 működését a Sennheiser WSM operációs rendszere biztosítja, ami már eddig is számtalan helyzetben bizonyított, és kifogástalanul helyt állt a legkülönbözőbb bevetéseken. Segítségével a hangmérnök egyenes információt kaphat többek között a mikrofon akkumulátorának töltési szintjéről, és a vételi paraméterekről egyaránt.

 

WMS rendszer 650x400.jpg

 

A képen a Sennheiser munkatársa magyarázza a WSM operációs rendszer működését a

cseh sajtó egyik munkatársának

 

A hagyományos Q&A session kapcsán elhangzott, hogy a Sennheiser nem áll le a fejlesztésekkel, mert alapvetően a felhasználók igényeit tartják szem előtt, aminek kiszolgálása a fő szempont, és ennek vetik alá a termékek fejlesztését.   

 

A bemuattó résztvevői másnap megtekinthették a Sennheiser gyárát, és betekinthettek a D6000 gyártásának részleteibe. Erről szóló riportunkat hamarosan olvashatják. ( Soltész Rezső )

 

További információ:

 

www.sennheiser.hu

 

www.audiopartner.hu

 

 

 

x