Barabás Éva – Televíziós műsorvezető

…ahol immár kilenc éve a népszerű Fókusz című műsor egyik műsorvezetője. 

Milyen családban nevelkedtél?

Jó családban, ahol van szeretet és biztonság, és a gyerek, gyerek lehet. A mai napig az a szeretet-páncél vesz körül, amit otthon megkaptam. Szerintem mindenki szerencsés, akiből gyereklelkű felnőtt tud válni. Azt érzem, hogy biztonságban vagyok és, amikor megyünk az S.O.S Gyermekfaluba, akkor még inkább megerősödik bennem, hogy szeretet és biztonság, ez az, amit elsősorban nyújtani kell a gyerekeknek.

Nagyon szimpatikus vagy a képernyőn, ahogy mondani szoktuk nem megosztó személyiség, a nézők többsége elfogad…

No azért tudnék levelet mutatni azoktól is, akiknek nem én vagyok a szívük csücske, például, amikor még az MTV-nél dolgoztam, kaptam egy levelet, amelyben az áll: „ a kedves Barabás Évának nem tudjuk elviselni a szemöldökét!”

Mi volt a baj a szemöldököddel?

Talán, mert erőteljes volt. Nemrégiben kaptam egy régi írógépen írt levelezőlapot Kecskemétről, amelyben pedig azt írták, hogy „nagyon hadarok, nagyon hadonászok, tegyek valamit azért, hogy el tudjanak viselni.” Ezt kedvesen kritikusnak értékeltem, nem utasított el teljes mértékben, és pontosan leírta, hogy min kellene változtatnom. Egyébként van benne igazság: tudok nagyon gyorsan beszélni, azonban, aki hadar, az, legtöbbször elharapja a szavak végét. Azzal is tisztában vagyok, hogy intenzív a testbeszédem, látványosan gesztikulálok olykor és ez valóban sok lehet annak, aki máshoz szokott.  

Nem azt mondtam, hogy megszámoltam: minden néző elfogad, de egy szakmából jött ember mondja neked, hogy a nézők többségének szimpatikus vagy. Ez születési adottság, vagy ilyennek neveltek, vagy tudatosan ilyenné formáltad magad?

Mindegyik igaz. Apukám a családunkban minden közösségi esemény motorja volt, kellő exhibicionizmussal megáldva, anyukám pedig olyan kedves személyiség, akit mindenki szeretett. A kézműves iskolában a gyerekek őt Panni mamának szólították, és azt hiszem sokan közülük valóban pótmamájuknak is érezték. Ahogy mondani szokták: a légynek sem tudott volna ártani soha. Apuról még azt mondhatom, ha tanulhatott volna, ő lett volna a családban az első, aki kitör abból a környezetből, így viszont mi lettünk az „úttörők” a testvérem meg én. Apukám géplakatos, anyukám bőrdíszműves volt, mi a testvéremmel elsőgenerációs értelmiségiek lettünk. Egyébként a szüleim mindketten kiválóak voltak a szakmájukban, például úgy emlegették apámat a vegyiművekben, mint „az aranykezű Barabás”-t, anyu pedig élete vége felé taníthatott egy bonyhádi iskolában, és az volt az ő igazi helye. Tulajdonképpen egy pedagógusi vénával megáldott ember volt, és azt érzem, hogy a testvérem és én ilyennek születtünk. A családfát összeállítva, nézegetve megtudtuk azt, hogy a családunkban valamikor Erdélyben volt lelkész, és tanító is. De a köztes időszakokban mindig kétkezi munkások éltek. Nagyon távoli időszakokban sem vesznek el a gének, nagyon érdekes.

A kérdés harmadik részére is azt mondtad, hogy igen, vagyis, hogy te magad is alakítottad formáltad magad a képernyő kedvéért. Hogyan?

Azt hiszem gyerekkorom óta alakítottam magam, nem kifejezetten a képernyős munka kedvéért. Nem felejtem el, hogy egyszer Bonyhádon a Kultúrházban volt egy rendezvény, amikor rettenetesen untam magam attól, ahogy a műsorvezető megpróbálta a műsort elfogadhatóvá tenni. Azt gondoltam akkor, az nem lehet, hogy azért, mert mi egy ilyen kis településen lakunk, nekünk csak ennyi jár. A televíziót persze nagyon figyeltem, azt mondhatom ez volt számomra a pótszülő. A Családi kör-től kezdve minden műsort néztem, azt is, ami nem a koromnak megfelelő volt. Montágh Imre önismereti, beszéd és személyiség-művelő műsoráért lelkesedtem. Közben szavalóversenyekre jártam és rengeteget olvastam hangosan.

Jól hallom, már gyerekként a televíziós feladatokra vágytál?

A műsort vezető, jól irányító, igazi házigazda szerepkörre, igen. Olyanra, aki kedvesen teszi azt, nem akadozva, nem immel-ámmal, hanem teljes szívvel.

Nem feltétlenül tévében, hanem például egy iskolai, vagy városi rendezvényen.

És milyen tanulmányokat folytattál ennek érdekében, mielőtt még tényleg televíziós lettél?

Tanulmányaim érdekesen alakultak. Az általános iskolai magyar tanárnőmet említem elsőként, akire azt mondhatom, hogy kiképzett erre a szakmára. Úgy nézett ki, mint Venczel Vera az Egri csillagok Vicuskája, egyik kedvenc színésznőm. Ült a vastag, fenékig-érő, fonott copfjával, farmer szoknyában, dzsekiben és klumpában az asztal tetején, és mondta kívülről a János Vitézt. Elvarázsolt, elbűvölt, és a szenvedélye átragadt rám is. Bonyhádon jártam gimnáziumba, az ország egyik legszebb iskolájába, a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumba. Most evangélikus gimnázium, mert visszakapta az egyház. Gyönyörűséges épület, nemrég felújították, mellette sportpálya van. Sok virág, muskátli színesíti. Csak azért nem merem mondani, hogy ilyen Budapesten sincs, mert itt nem láttam minden iskolát. Azt viszont merem mondani, hogy az ország első három iskolája közé tartozik, hangulatában, szépségében, jóérzésben. Örülök, hogy odajárhattam és onnan is nagyon sok muníciót hoztam magammal. Tanulmányaimhoz tartozik még, hogy az 1990-es években színház-tudományi szakra jártam egy miskolci magánegyetemen, elsőként indult ilyen képzés, később sok baj is lett belőle, nem fogadták el a diplomáját hivatalosan, átszervezték Veszprémbe, de az már engem nem érintett, mert hazamentem egy vizsgaidőszakban és egy volt gimnáziumi osztálytársam, akivel Kazinczy-versenyeken vettünk részt, elcsábított a Bonyhádi Városi Tévébe. Lelkesen mesélte hogy Bonyhádon elindult a városi televízió. El kellene mondani a híreket esténként, lenne kedved és időd hozzá? Nos így kezdődött a televíziós munkám. Apró hírekkel, amelyek fontosak voltak egy kisváros életében.

Mikor találkoztál az „igazi” nagy tévésekkel?

Már általános iskolás voltam, másodikos, amikor várossá avatták Bonyhádot és megjelentek ott Budapestről a nagy tv híradósok, hogy este tudósítanak az eseményről. Nekünk az osztályban fel kellett állnunk és nevetnünk. Kiválasztottak ezután, négyünket, hogy ti, gyertek velünk és abba a ruházati szövetkezetbe vittek minket, ahol anyukám is dolgozott. Mindenféle ruhákat adtak ránk, és divatbemutatót rendeztek velünk. És bizony este megjelent a TV Híradóban, hogy ilyen is van Bonyhádon. Ez valamikor 1977-ben történt, és én, azóta keresem ezt a felvételt.

Akkor én már TV Híradós voltam, állítom neked, hogy a tudósítás nem veszett el, csak nem jó helyen kerested. A Magyar Televízió Híradójának külön saját archívuma van, ott bizonyosan megtalálod.

Ott mindent megőriztek?

Bizony így van, de tudni kell hozzá az időpontot, vagy azzal a címszóval, hogy Bonyhád is megkeresik neked, és szerény költségért még le is másolják.

Megpróbálom. Mindenestre ez volt az első tv-felvétel, amit láttam. De az adást nem, mert este, amikor ott ültünk a tévékészülék előtt, akkora vihar volt, hogy megszűnt az adás.

A második ilyen tévés emlékem, ezt már sokszor elmeséltem, amikor Déri János Bonyhádon járt a Riporter kerestetik döntőjében, és városunkról kellett riportot készítenie. A riport végén bemutatta a „leghíresebb bonyhádit”, találgattuk ki lehet az, csak arra nem gondoltunk, ami lett, ott állt Déri János a vörös-tarka, bonyhádi tehénnel és bemutatta: ő a világhírű bonyhádi! Ez olyan érdekes volt, annyira meglepő, emberközeli és vicces, hogy nem felejthető. De még ekkor sem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy én is ezt szeretném csinálni.

És mikor határoztad el, hogy te valamilyen módon, de tévés leszel?

Amikor megnyertem a Riporter kerestetik-et, amit a Napkelte szervezett, a 90-es évek végén, és a Napnyugtában kerültek adásba a fordulók, de azokat mi nem láttuk vidéken, csak a Budapesten és környékén lakók. A Paksi Televíziónál dolgoztam már akkor, odacsábítottak, mert úgy látták van itt egy jó-fej lány, nekik meg van már fiú munkatársuk, készítsenek egy megyei Sport TV-t, és elvállaltam. Azonnal mindenféle élő műsorban dolgoztam a Paksi Atomerőmű Fórumában, sportműsorokban, hiszen versenyszerűen úsztam 7 éves koromtól, tehát a sport sem volt idegen tőlem. Országos versenyen vidéki bajnokságot is nyertem úszóként. Pakson négy évig dolgoztam, onnan beírattak a Teleschola Iskolába, ahonnan beneveztek a Riporter kerestetik-be, de akkor jártam művelődésszervező szakra, Pécsre is.

Egyébként a Riporter kerestetik középdöntőjében a 16 versenyzőből 9-en Telescholás-ok voltunk. Domokos Lajos az iskola vezetője  igen komolyan vette a versenyeket, minden forduló után, pénteken végignéztük, mit hogyan kellett volna jobban csinálnunk, ki oldotta meg jól és miért? Beépítette azonnal az iskola oktatási rendszerébe. Az első nyolc között még négy Telescholás volt. A lényeg, hogy én nyertem meg, és nem sokkal ezután odahívtak az országos Magyar Televízió Híradójához. Rudi Zoltán és Siklós András jöttek oda hozzám egy vidéki tv-találkozón 1997-ben, kiderült mindent tudnak már rólam, és felajánlották a lehetőséget az országos TV Híradónál, ahol tehát 1997 végétől dolgoztam. Egyébként nem sokkal ezelőtt indultak az országos kereskedelmi televíziók is. Arra irányult a nagy figyelem, így engem alig vettek észre, hogy megjelentem a Magyar Televízió Híradójában, mert Stahl Judit, Máté Kriszta és Erős Antónia lett akkor az első számú sztár.

A te kapcsolatod az RTL Klub kereskedelmi csatornával mikor kezdődött?

Négy év múlva, ennyi ideig dolgoztam a közszolgálati MTV-nek, majd 2002-ben kezdtem dolgozni a Reggelinél. Egyik este még a TV Híradóban voltam, a következő héten, már az RTL-nél a Reggeliben beköszöntem. Ez még az, az időszak volt, amikor a Novák, Alföldi,  Stohl,  Balázsi Panna, Csonka András és Ábel Anita csapat dolgozott.

Meglepő, hogy még mindig tart ez a munkakapcsolat, leszoktál a négyévenkénti váltásról. Miért?

Csak azért nem mondhatjuk, hogy leszoktam, mert voltak váltások itt is a munkámban. 2005-ig tartott az első szakasz, mert akkor egyszerűen azt mondták, köszönjük szépen ennyi volt. Éppen Karácsonykor tudtam meg, hogy nem dolgozom ebben a műsorban többet. Nagyon fájó érzés volt, bánatomban annyi süteményt sütöttem, mint még soha. Egyébként nagyon finomra sikerült, de a bánatom nem múlt el tőle. Akkor találtam ki, hogy létrehozok egy csokoládés boltot, de ahol olvasgatni is lehet, tehát egy könyvesbolttal együtt, sőt virágot vásárolni is lehet benne. Ez járt akkoriban az agyamban. Nehezen tudtam elfogadni, hogy kedvenc műsorom nélkülem, megy tovább. Kolosi Péter programigazgatóval viszont soha olyan jót nem beszélgettünk, mint akkor, amikor végül is megköszönte a munkámat és közölte a döntést, hogy ennyi volt számomra az ébresztő műsor. Egészen mélyen belemerültünk a szakma részleteibe. Akkor ott tét nélkül elmondhattam, hogyan látom a saját szerepemet, mit gondolok egyébként a szakmámról, hogyan változtatnék a műsoron. Szerintem ennek a beszélgetésnek köszönhetem, hogy két hónap sem telt el és megkeresett Kotroczó Róbert és Holló Márta, hogy a Fókusznál nagy változások vannak, mert Márti és Marsi Anikó egyszerre megy szülni, arra gondoltak legyek én az, aki a helyükre áll. A Fókusz az első munkahelyem, ahol már lejárt a négy év, és még nagy erővel dolgozom. Sőt megkaptam újra a lehetőséget a Reggeliben is, először az Ördögh Nórát helyettesítettem az X-Faktor műsorvezetése miatt. Azután Lilut, így már több mint fél éve, hogy újra jókat beszélgethetek. Ahhoz hasonlítom, amikor Pakson a Férfimagazint készítettem, ami a saját műsorom volt, szerkesztettem, vezettem, vendégekkel beszélgettem, nos a Reggeliben ehhez közelít a feladatom. Itt ugyan nem én vagyok a szerkesztő, előfordul, hogy egy beszélgetésre nincs elegendő idő, de helyemen vagyok, azt érzem.

A Fókuszban te írod a műsorvezetői szövegeket vagy megírják csak el kell mondanod?

Én írom a szövegemet természetesen és ebben az élő műsorban súgógépet is használunk.

Még én is azt hittem, hogy ez rögzített műsor, általában annyira flottul megy az egész.

Érdekes, hogy kevesen gondolják, hogy ez élő adás. Pedig számunkra ugyanolyan fontos, hogy a leggyorsabban, a legtöbb információt közöljük egy aktuális eseményről, mint a híradósoknak. Számomra a munka kora délután kezdődik és este fél tíz van, mire hazaérek. Kapok olyan visszajelzéseket valóban, hogy „megírják neki a szöveget, súgóról felolvassa, kifestik, felöltöztetik nem nagy munka”. Azt mondom mindenkinek adott a lehetőség, hogy kipróbálja milyen koncentráltan, másodpercre pontosan dolgozni. De mázlistának érzem magam, mert abszolút azt csinálom, amit szeretek.

Érdekes és lendületes a műsor.

Éppen azért fontos a súgógép, mert minden valóban másodpercre pontosan ki van számítva. Délutántól minden riporterrel folyamatosan konzultálok, előfordul azonban, hogy adás előtt egy órával megváltozik a teljes forgatókönyv, mert például robbantás volt délután, és erről nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk. Vannak éles helyzetek, egyik percről a másikra elvetjük az eredeti adásmenetet és jön egy új változat. Nem tudom ki az, aki meg tudna írni és tanulni húsz-húsz másodperceket úgy, hogy pontosan, flottul elmondja este 8 órakor. A súgó szerepe ezért fontos. Így vagyunk biztosak abban, hogy az adás valóban 25 perc lesz, se több, se kevesebb.

Mennyi szabadidőd van általában?

A délelőttöm szabad, így, ahogy ma is. Ilyenkor például a kertemben dolgozgatok, vagy elmegyek a kutyáimmal az erdőbe, és ilyenkor intézem az ügyes-bajos dolgaimat, vagy tudok beszélgetni, mint veled most, és ezek után legkésőbb 3 órakor bent vagyok az RTL Klub székházában. Onnantól kezdve munka van: írjuk a délutáni promóciókat, azokat a beharangozó kis adásokat, amelyekkel felhívjuk a figyelmet az esti Fókusz témáira. Közben a riporterekkel folyamatosan, személyesen vagy telefonon tartom a kapcsolatot, esetleg már meg tudom nézni az elkészült riportokat. Előfordul, hogy egyetlen egy anyagot sem láttam, és úgy megyek adásba, mert még nem végeztek a vágással, csak szövegben láttam. Előfordul, hogy még adás alatt is készül egy riport. Az aktuális témákat igen fontosnak tartjuk a műsorban. Öt riportból kettő-három, amelyik általában előre biztosan elkészül, a kettő nagyon friss.

Mit jelent számodra egy olyan kereskedelmi csatornánál dolgozni, amelyik sorra, rendszeresen vezeti Magyarországon a televíziók nézettségi listáját?

Mostanában újabb rekordot döntöttünk, mert már meg sem tudom mondani hányadik hete, vezetjük a listát. A Fókusz, a Való Világ és a Barátok közt, azt mondják az „arany hármas” műsor, a zászlóshajó, a csatornán, a Fókusz mindig benne van. Ahogy újraindult a Csillag születik máris átvette a vezetést. Nagyon jó érzés sikeres, nézett műsorban dolgozni, csak egy picit sajnálom, hogy nem kaptam meg azt a lehetőséget, hogy egy tehetségkutató műsor készítésében részt vegyek, de egy másodpercig sem elégedetlenkedem! Csak emlékszem, hogy még a Reggeliben a Csillag születik szerkesztőivel arról beszéltünk valamikor 2002-ben, hogy milyen jó lenne egy tehetségkutató műsort kereskedelmi csatornán létrehozni. És nosztalgiázva említettük a Ki mit tudok-at, a Táncdalfesztiválokat, amelyeken felnőttünk.

Egyébként azt gondolod, hogy van vissza út egy aktuális műsorból, híradós műsorból, politikai jellegű műsorokból egy szórakoztató műsorba?

Lehet, hogy fordítva a nehezebb. Tulajdonképpen én ezt csinálom, a Híradóból a Reggelibe mentem. A Fókusz talán a kettő közötti műfaj.

Inkább aktuális, mint szórakoztató, nem gondolod..

De abszolút ott van a bulvár téma is, ki kivel, mikor mit csinált, és benne van az aktualitás is. Foglalkozunk a mindenkit érintő közügyekkel, mostanában nagyon sokat a hitelcsapdába került családok helyzetével például, szakértők segítségét kérjük, helye van a színházi, a kulturális témáknak illetve a sztár-sztoriknak, kinek született gyereke, ki kivel házasodott össze, ami már inkább érdekes pletyka.

No ez az, ami inkább csak a kereskedelmi tévékben szerepel, közszolgálatiban nem. Te visszamennél még a közszolgálati tévébe dolgozni?

Szerintem ezek a témák a közszolgálatiban is előjöhetnek.. Az életünkről van szó ezekben, mint mikor jót dumál az ember a szomszéddal, akkor is felmerülnek ezek a témák.

Mi a titkos vágyad, ha egyáltalán van ilyen.

Nincs különös vágyam, csak szeretnék mindennap boldog ember lenni. A testvéremmel együtt, aki 6 és fél évvel fiatalabb nálam, gyönyörű családdal, én is büszke vagyok a gyerekeire, az unokaöcsémre, és a húgomra, ők a kincs-gyerekek, akik remélem, ugyanazt érzik, amit én is gyerekkoromban, hogy szeretet-páncél veszi körül őket, szeretném azt, hogy ez így működjön tovább. A szüleinket igen gyorsan vesztettük el az elmúlt három évben, a fájdalom mellett a szeretet és a jóindulat bennem még erősebb lett. Húsvét tájékán vittem anyukámnak egy ágas-bogas virág kaspót szép hímes tojásokkal, hogy legyen mit adni a locsolóknak. Ő akkor már kemoterápiás kezeléseken esett át. Kérdeztem tőle, hogy mit csináljak, ha  a fiúk ezeket a tojásokat szeretnék majd? És ő azt válaszolta: ” Évikém add oda mindet, hiszen úgyis minden olyan hamar semmivé lesz”. Tőle tanultam azt is háromévesen, hogy ne tépjem le a virágot, hiszen a helyén is lehet gyönyörködni benne! Vagy, hogy simogasd meg a kutyát, az is érez.

A szeretetről tanultam otthon sokat, bár nem vallásos család voltunk. Az ős-szeretet jött elő belőle, és azt kívánom, hogy az én életemben is ez működjön mindig.

Saját gyerek, saját család nem kívánság?

Van párom, neki van egy 14 éves lánya, akivel olyan egy húron pendülünk, hogy ennél jobban nem is lehet. Nem tudom, hogy nekem lesz-e saját, én már azért benne vagyok a korban, de nem tiltakoznék ellene. De teljes mértékben elfogadom azt is, ha ez a helyzet így marad.

Gál Jolán

Foto: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence