IBC 2011. Amsterdam

top_image_banner_726x164_visitor_6.jpg

Az aktív programok és konferenciák rendszeresek a helyszínen hírek, ezért nem véletlen, hogy több mint 1000 médiaszakember van jelen a helyszínen, hogy a show mellett találkozzon a mint egy 48000 résztvevővel minden évben. Az indulásra elkészült minden, indulhat a show idén is Amszterdamban. Ma reggel 10.30-kor megnyitotta kapuit az IBC 2011. kiállítás.

A Duna TV műholdváltása

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tájékoztatja a Duna Televízió nézőit, hogy 2011. október 24-étől a közmédia műsorait egy műholdról, az Eurobird 9A-ról érik majd el. A döntést a párhuzamosságok megszüntetése és a nézők kényelmének biztosítása indokolja.

A Duna TV és Duna II Autonómia jelenleg két műholdról érhető el: az egyik a közszolgálati multiplexet sugárzó Eurobird 9A műhold (benne az m1, m2, m2 HD, Duna, Duna HD, Duna II és a Magyar Rádió öt csatornája), a másik a Thor műhold, amely csak a Duna TV műsorait továbbítja. A megújuló közmédia a párhuzamosságok megszüntetésével elsősorban a nézők kényelmét szolgálja, hiszen az összes közszolgálati műsort egy műholdról, egy parabolaantennával érhetik el. 

A tervek szerint 2011. október 24-étől – parabolaantennával, szabadon fogható módon, előfizetésidíj-mentesen – kizárólag az Eurobird 9A műholdról lesznek elérhetők a Magyar Televízió mellett a Duna Televízió műsorai, és a Thor műholdon megszűnik a Duna TV kódolatlan sugárzása. A Thor műholdról sugárzott műsorok nézőit szeptember 15-étől a képernyő alján futó feliratcsík folyamatosan tájékoztatja az átállásról és a teendőkről. A kábeltévés előfizetéssel rendelkezők számára szolgáltatójuk automatikusan átáll az új vételi lehetőségre.  

Kiket érint konkrétan az átállás?

Azokat az egyéni műholdvevővel rendelkező határon belüli és túli (európai) nézőket, akik saját parabolaantennával, előfizetési díj nélkül látják a Duna Televízió műsorait, és antennájukat a Thor műholdra (nyugati 1 fok) irányították. Érinti a kábeltelevízió hálózatokat üzemeltető vállalkozásokat, továbbá szállodákat, kisközösségi antennahálózatokat is, amelyeknek a fejállomásán a vevőantennát erre a műholdra állították.Nem érinti a változás a MinDigTV (földfelszíni digitális műsorterjesztés) használóit, a kábeltévé, IPTV és az ún. DTH műholdas előfizetőket, továbbá a Duna műsorait az Eurobird 9A műholdról elérő nézőket.

Szintén nem érinti a változás a tengerentúli nézőket sem.  

Kinek mi a teendője?

Célszerű minél hamarabb átfordítani a parabolaantennát a keleti 9 fok égi pozícióra, ahol jelenleg is elérhetőek a Duna Televízió műsorai. Ehhez legtöbbször antennaszerelőt kell hívni. Az átfordítást követően be kell hangolni a közszolgálati multiplexet, ahol szabadon foghatóan elérhető nem csak a Duna Televízió két műsora, hanem az m2 és hat rádióműsor is. Ugyancsak elérhető a magyarországi lakcímmel rendelkező nézők számára az m1 műsora is, ehhez azonban be kell az MTVA-tól egy Conax-kódkártyát szerezni. Kábeltévé- és műholdas tévé-előfizetőknek vagy kisközösségi antennahálózatok használóinak nincs teendőjük, esetükben a szolgáltató végzi el az átállítást.

A közszolgálati műholdas multiplex vételi paraméterei:

Műhold: Eurobird 9A
Keleti 9 fok
Frekvencia: 11958 MHz
Polarizáció: V (függőleges)
Szimbólumsebesség: 27500
FEC érték: 3/4
Moduláció: DVB-S, QPSK, MCPC
Képtömörítés: MPEG-2 SD és MPEG-4 HD
Hang: MPEG-1 Layer II és AC3
Műsorok (médiaszolgáltatások):
m1 (kódolt), m2, m2 HD, Duna, Duna HD, Duna II, MR1-Kossuth Rádió, MR2-Petőfi Rádió, MR3-Bartók Rádió, MR4 Nemzetiségi Adások, MR5 Parlamenti adások, Katolikus Rádió

Canoe World Championship 2011 with the Spidercam

As usually, an international outside broadcast event must show some new elements on the screen of the TV households, this is what exactly will happen this weekend (16-21.08.2011) at Szeged/Hungary where  the Canoe World Championships 2011 will be covered for a worldwide TV audience.

SpiderCam in the air_low.jpg

Spidercam in the air

The Hungarian Canoe Association decided to give the highest possible support to the broadcasting of the competition and called the SIVision HD OBVan under the leadership of Imre Sereg from Munich to give the maximum possible technical base of the engagement.

Imre Sereg explained, “…We came here to Szeged with our well-known red SIVision OBVans not for the first time. Last year we finished a very good job with our Hungarian colleagues from MTV (Hungarian Television) and this year we are trying to redo it on a higher level again. This year we are planning to show much more to our producer as well.  For the first time in Canoe broadcast history we will use the Spidercam, which brings a new effect with its three dimensions movement onto the screen.” The German Spidercam team (Christian Will – pilot / Frank Stutzke – camera / Joachim Krugmann – technic) is located close to camera position 6 in between the 200m and the 250m start lines. The Spidercam will give a completely new kind of camera view to the director at the OB Van and after the first test runs everyone like it.  The Spidercam is a Panasonic camera (Fujinon 4.5 objective) hanging between four 35m high tower cranes. “Anyway,”  continues Imre Sereg, “we bring 18 Sony HDC 1500 cameras, and the best Canon Zoom optics 40x / 86x / and 100x lenses as well.  These long zoom-range lenses are necessary because of the long distances the cameras have to cover.”

In addition to the radio remote controlled cameras on the Trackrunner and the Follow Car, more than 8.5 kilometer cables were laid out to connect the 22 cameras with the production area in the OBVan.

The Canoe World Championship outside broadcast production is a cooperation between German and Hungarian broadcasters.  The director of the Hungarian TV program Agnes Györffy is a specialist in the production of water sports, and has lead the crew in the past in other events with great successes.

Gabor Halla firts cameramann checking the Sony camera before action_low.jpg

Jozsef Halla firts cameramann checking the Sony camera before action

In Szeged we see many teams from European TV companies like BBC and Eurosport, and also the colleagues from RBB in Germany with two of their OBVans to produce the signal for special programmes on ARD’s Sportschau this weekend. The RBB OBVans receive the international signal from the MTV/SIVision team.

Jozsef Halla is the first camera man of MTV. Together with his German colleagues he created the camera plan of the 18+3 cameras. The plus 3 cameras make the picture for the MTV Sport special issue. MTV has an additional commentary position on the water as well…

Mr. Halla said, “All cameramen who stay behind the cameras belonging to the MTV Crew, except the Spidercam team and the Trackrunner (RailCam) which is running at the water- level on the last 400m.  We also have a camera on a Follow Car, operated by colleagues from Germany. This camera works with gyro-stabilized head to compensate the car moving effects on the first 750m of the racetrack. It works with a 42x Canon wide range zoom objective, which covers tremendous images of the competition on the water.”

SIVision OB One at the basys in Szeged_low.jpg

SIVision OB One at the basys in Szeged

The Hungarian-German International Crew located in the SIVision OBVan creates the international broadcast signal and delivers it to the SNG cars and they transmit it via satellite to TV Stations worldwide.

Gabor Halla (son of the first camera man Jozsef Halla, MTV) and the broadcast coordinator in Szeged adds: “…We are very happy with the cooperation of the SIVision OBVan crew, and also with the new technical possibilities like, first of all the Spidercam, but also with the Trackrunner camera as well. Besides these two we also positioned two high-speed cameras working over the water at the position 13 and 14, directly behind the finish line. Both are Sony HDC-3300 SuperSloMo cameras working with 100x Canon zoom lenses, which are nowadays the longest range in the broadcast area,” and he continues, “ to summarize the work of such kind of outside broadcasting event is not easy. The 1500 meter distance here is really long for what we need to cover as good as possible.  For this reason at the first part of the race track we use the Follow Car. On this track Camera 1 brings the picture through the first 750m. After that the Trackrunner takes over the picture for the last 400m till the finish line.”

ARD – RBB with two OBVans at Szeged

Imre Sereg SI Vision ( left ) with the Hungarian Crew in Szeged.jpg

Imre Sereg SI Vision ( left ) with the Hungarian Crew in Szeged

To celebrate the German Canoe Victories, ARD has sent two OBVan from Berlin to Hungary. The RBB Crew – lead by Christian Hopp – has setup a special Commentary Position near the Mixed Zone at the finish area with its own unilateral cameras to welcome the successful German water sportsman on this weekend.

Megjelent a DaVinci Resolve 8

Ezt a rendszert használják a legelterjedtebben a hollywoodi filmekhez, reklámokhoz és televíziós műsorokhoz. Az új, rendkívül hatékony funkciókat tartalmazó 8-as verzió minden DaVinci Resolve felhasználó számára ingyenesen letölthető a Blackmagic Design weboldaláról.

davinci8_1.jpg

A DaVinci Resolve 8 támogatja a multi-layer time-line editálást, az XML-importálást és exportálást az Apple Final Cut Pro 7 és Adobe Premiere Pro™ szoftverek felé, továbbá tartalmazza az OpenCL processziót, mely lehetővé teszi az Apple iMac és MacBook Pro számítógépeken való használatot is. Új fejlesztésű jelfeldolgozás segíti a valósidejű zajcsökkentést, a „curve grading” feldolgozást, a többpontos képstabilizációt, valamint az automatikus sztereoszkópikus 3D képbeállítást. A DaVinci Resolve 8 támogatja az Avid™ Artist Color™, Tangent Wave és JL Copper kontrol paneleket is, ALE exportálást tesz lehetővé a beállított DNxHD fájlok Avid editorokba való visszaküldéséhez.

A felhasználók minden bizonnyal szeretni fogják a DaVinci Resolve 8 új, multi-layer time-line -nal kombinált XML import és export funkcióját, mivel ezzel lehetővé válik az Apple Final Cut Pro 7 és Adobe Premiere Pro komplex szekvenciáinak importálása, színbeállítása, majd közvetlen visszaexportálása Final Cut Pro 7 vagy Premiere Pro szoftverekbe úgy, hogy az újonnan beállított felvételek és layer struktúrák megmaradnak. Amennyiben az editálás változik, a DaVinci Resolve 8 automatikusan újralinkeli az összes klipet, így a beállítások megmaradnak. Az editálás, valamint a klipek beállítása és áthelyezése a DaVinci Resolve 8-ban is elvégezhető.

davinci8_3.jpg

A DaVinci Resolve 8-ba fejlett OpenCL képfeldolgozás került beépítésre, mely a CPU-k szélesebb skálájának használatát teszi lehetővé akár 1080 HD felbontású valósidejű feldolgozás esetén is. Az OpenCL alapú feldolgozás nem olyan hatékony, mint a DaVinci Resolve-ban szintén használatos CUDA™ processzió, de segítségével sokkal többféle számítógép használható a színkorrekcióhoz. Most már Apple iMac™ és MacBook Pro™ sorozatú számítógépek is használhatók a valósidejű korrekciókhoz, így a felhasználók a már meglévő hardvereiket is használhatják. A MacBook Pro-n futó DaVinci Resolve 8 tökéletes helyszíni színkorrekciós eszköz.

A kevés fény mellett dolgozó digitális kamerák gyakran produkálnak elektronikus zajt a fekete tartományokban, valamint a filmalapú felvételeken is többször van szemcsézettség, illetve a filmszkenner okozta elektronikus zaj. A DaVinci Resolve 8 új, kiváló minőségű CUDA zajcsökkentőt tartalmaz, mely kiküszöböli a zajt, és segít a képeket tökéletesen tisztává tenni. A többi megoldással szemben a DaVinci Resolve 8 zajcsökkentése be van építve a színkorrektorokba, így bármelyik korrektorban használható, korlátozható külső, belső vagy színmegadók szerinti használatra is, így a zajcsökkentés a fényelők kreatív eszközévé válhat.

davinci8_2.jpg

A mozgó kamerákkal készült felvételek kezeléséhez a DaVinci Resolve 8 új, fejlett, többpontos stabilizálást tartalmaz, mely rögzíti az instabil felvételeket. A stabilizáló intelligens és stabilizáló pontok tucatjait használja a kép minden részének teljes stabilizálásához. Ez rendkívül stabil képeket eredményez még olyan rossz minőségű források esetén is, mint amilyenek a kézi kamerák lehetnek.

A DaVinci Resolve-val ismerkedő fénymegadók számára van egy úgynevezett „curve grading” funkció, amely pontosan úgy működik, mint az egyszerűbb korrekciós editáló szoftverek. Ez a számukra ismerős felhasználói felület nagy segítséget jelent a rendszer gyors megismeréséhez. A DaVinci Resolve 8 „curve grading” funkciója tovább fejleszti ezt a kezelői felületet, mivel a fénymegadók személyre szabhatják a görbéket, és jobban tudják szabályozni az egyes beállításokat: árnyalat – árnyalat, árnyalat – telítettség, árnyalat – fényerő és fényerő – telítettség.  A leggyorsabb beállítási sebesség érdekében a görbék egérrel és a vezérlőpanelről egyaránt állíthatók.

davinci8_4.jpg

A sztereoszkópikus 3D anyagokkal foglalkozó fénymegadók számára a DaVinci Resolve 8 új hatékony, automatikus képállítási eszközt biztosít, mely automatikusan egymáshoz állítja a kamerák képét a tökéletes 3D kép előállítása érdekében. A 3D anyagok két kamerával (és két optikával) kerülnek felvételre, és ez illesztési hibákat eredményez, mivel mechanikusan képtelenség pixelre pontosan egymáshoz igazítani két kamerát. Mostanáig a felhasználóknak el kellett fogadni némi illesztési hibát, ez viszont rendkívül fárasztó a 3D anyagok nézői számára, ami negatív megítélést eredményezett némely 3D film esetén. Nagyobb felbontások alkalmával – mint pl. a 4K – ez a probléma még komolyabb, mivel a mechanikus tolerancia még szűkebbé válik.

A DaVinci Resolve 8 automatikus sztereoszkópikus 3D képillesztési eljárásával egyedi képpontok százai kerülnek elemzésre, és a kép a két szem számára tökéletesen lesz beállítva. Ez hihetetlenül éles és élénk 3D képet eredményez. Az illesztés gyors, felvételenként csak pár másodpercet vesz igénybe és teljesen automatikus, így a fénymegadónak nem kell semmit állítania. Az új 3D illesztés a Blackmagic Design algoritmusokkal foglalkozó csapata által kifejlesztett fejlett képfeldolgozást használ és forradalmasítja a 3D utómunkálatokat. ( – )

SpiderCam Szegeden

A Magyar Televízió munkatársai és technikai gárdája mellett, külföldi erősítés a SiVision OB közvetítőkocsija biztosítja a HD közvetítés technikai hátterét.

spiderc_1.jpg

Sorra érkeztek a külföldi sportolók vasárnap reggel a szegedi jégcsarnokba. Itt rendezték be ugyanis a szervezők a MOL Kajak-Kenu Világbajnokság akkreditációs központját. Olyan országok csapatai vették át az akkreditációjukat, mint például Franciaország, Irán, Dél-Korea, Új-Zéland, Azerbajdzsán vagy éppen Argentína. Már most nagyjából háromszáz versenyző és edző tartózkodik Szegeden, a legtöbb válogatott, pedig hétfőn érkezik Magyarországra. Azon a napon körülbelül 450 külföldi vendég – sportoló, edző, sportvezető – száll le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, ahonnan folyamatosan indulnak majd az őket szállító buszok a szegedi és Szeged környéki szállodákhoz. A magyarok számára „ősi” ellenfélnek számító német válogatott is hétfőn érkezik meg a MOL Kajak-Kenu Világbajnokság helyszínére.

SpiderCam.jpg

Közben a Maty-éri pályán elkezdődött a világbajnokság élő közvetítéséhez szükséges televíziós technika, például a különleges pókkamera tartószerkezetének kiépítése.

„Olyan modern felszerelés lesz itt Szegeden, amilyen még sosem dolgozott kajak-kenu versenyen. Bemutatkozik például a világ legnagyobb labdarúgó stadionjaiban használt spidercam technika, amelynek lényege, hogy az optika mind a 9 pálya felett képes lesz a levegőben mozogni és testközelből mutatni akár a versenyzők arcizmainak rezdülését is. A „pókkamerán” kívül 400 méternyi part mentén futó sínt fektetünk le kevéssel a víz felszíne felett, az ezen mozgó kamera segítségével érzékelhetővé válik, hogy melyik hajó halad – akár csak centiméterekkel – az élen” – mondta Schmidt Gábor, a szervezőbizottság elnöke.

spiderc_2.jpg

A brit BBC, a német ARD, az olasz RAI és sok más külföldi csatorna mellett élőben közvetíti a világbajnokságot az Eurosport, és természetesen a Magyar Televízió is.

A SpiderCam számos bevetésen vett már részt Európában, az illusztrációk ezeken  a helyszíneken készültek…

2011. EISA DÍJAI

Az Eisa szakzsűrije a kiválasztott készülékeket elősször teszteli, az eredményeket egy konferncia keretében kategóriákra bontva kiértékeli, majd szavazásra bocsátja ami a mindent eldöntő végeredményhez vezet.

Az Eisa öt termékcsoportban értékeli a gyártók által jelölt produktumokat, majd a Photo, az Audio és Házimozi, a Video, a Mobile termékek, és az In Car Elelctronika témakörre osztva végzi a díjak odaítélését.

Külön díjat kapnak a környezetbarát elemeket felhasználó gyártók is. Ezt a díjat azonban nem az Eisa lapszerkesztők, hanem a Delph-i Műszaki Egyetem (Hollandia)kutatómértnökei adják, akik laboratóriumi körülmények között vizsgálják a készülékeket, és az így kapott eredmények döntik el, hogy melyik tévékészülék, illetve mobil telefon érdemli meg az Eisa Green Award kitüntetést.

Képünkön az idei díjazottak láthatók:

Philips – Green TV

philips-46pfl6806-bisjpg COMBINED.jpg

Sony Ericcson – Green Mobile Phone

sony-ericsson-xperia-minijpg COMBINED.jpg

A további díjakról az Eisa hivatalon weblapján kaphatnak látogatóink részletes tájékoztatást. www.eisa.eu

A hazai off-line, vagyis printmédia, a Sztereó Sound&Vision, a Digitális Házimozi valamint a FotoVideo a szeptemberi lapszámokban kizárólagosan számol be a kitüntett termékekről.

Williams Chooses Litepanels for Scala Music Video

Scala is best known for their haunting cover of Radiohead’s “Creep” used for The Social Network‘s trailer.

LR-Mark-Williams.jpg

“We had several challenges to face, shooting the Mark Woollen-directed ‘Everlong’,” he explained. “The story takes place in a single hotel room, following five couples at different places in their relationships. Each of these contrasts the other. It is really a piece of visual poetry. Ultimately, the entire room and our couples are consumed by nature.”

To shoot this visual diary, Williams decided to capture the entire video from a remote head on a jib arm, using Phantom Flex cameras. With primary lighting from tungsten pars bounced into unbleached muslin over the set, he found that he needed a consistent fill light source. His only choice were his MiniPlus LED fixtures from Litepanels, (a Vitec Group brand). “When you shoot at high speed you need to use a flicker free source. Even tungsten lights flicker during a normal power cycle,” he explained.

“The Litepanels don’t flicker. And, being DC powered, they are ideal for high-speed work, as DC power provides consist output during a power cycle. I mounted two MiniPlus fixtures on the camera with the bracket Clairmont made for me and attached this with an Israeli arm. This way I could get the lights near the lens to act as very subtle fill for our actors. At times, I would use the Litepanels onboard gel pack and diffusion for a little more subtle adjustment when needed. This allowed me more flexibility in getting the lights to match my bigger tungsten sources. I love the quality of light that I get from Litepanels. A subtle dial in or out, a bit of diffusion, and the blend is so imperceptible, you don’t notice them. And, when the camera traveled close enough to the actors to create shadow, Litepanels mitigated it, as well as creating a nice soft fill for the actors.”

Williams says he bought his first set of Litepanels four or five years ago. “I use them all the time. I do a lot of car commercials for Mitsubishi, Audi, Infinity, Lexus, Toyota and more as well as major campaigns for everything from Coca Cola to Walmart, Jenny Craig to Puma and Converse.  I started using the Litepanels on the car commercials and found them super helpful in interiors. Now I use them everywhere I need to add a small soft source. Being cordless, allows me to place them anywhere with little fuss. They are always within an arm’s reach on set. We just drop them in wherever we need a little light.”

Williams’ video for Scala’s single “Everlong” is in heavy rotation in Europe and was recently released in the U.S.

Gábor Dénes-díj 2011 – Jelölési felhívás!

Gábor Dénes-díj 2011 – Jelölési felhívás!

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy az évente meghirdetett belföldi GÁBOR DÉNES DÍJ-ra jelöljék azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, magyar állampolgársággal rendelkező, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik valamely gazdasági társaságban vagy oktatási, kutatási intézményben:
• kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
• jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
• megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez,
• személyes alkotó közreműködésükkel jelentős mértékben járultak hozzá az intézményüket elismerő, sikeres innovációs tevékenységhez.

gabor_denes_dij_091217_01_250x250.jpg

Hiller István oktatási és kulturális miniszter Gábor Dénes-díjat adott át dr. Trampus Péter gépészmérnöknek és dr. Székely Vladimír villamosmérnöknek a Parlamentben, 2009

(Fotó: Gordon Eszter)

A díj odaítéléséről a Kuratórium dönt. A kuratórium döntése az adott esztendőre vonatkozóan végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó) jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja. Nem lehet jelölő vagy ajánló a

NOVOFER Alapítvány kuratóriumának vagy felügyelő bizottságának elnöke vagy tagja. A díj személyre szóló, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.

image.jpg

A Gábor Dénes Díj

A díj nem egy életpálya elismerését, hanem az elmúlt 5 évben nyújtott, kiemelkedően eredményes, konkrét műszaki alkotó teljesítmény elismerését célozza. A formai szempontból mindenben megfelelő előterjesztések és elismerésre méltó teljesítmények mellett a Kuratórium előnyben részesíti azokat a jelölteket, akik teljesen új tudást hoztak létre, akiknek műszaki-szellemi alkotását a magyar gazdaságban eredményesen hasznosítják, akik ismereteit a gyakorlatban alkalmazzák, kimagasló tudásukat színvonalas oktatói/nevelői tevékenységük során környezetüknek átadják, szakterületükön jelentős társadalmi aktivitást is kifejtenek, látókörük messze meghaladja a szűken vett szakterületet. A díj csak egyetlen alkalommal nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.

csop2005.jpg

Gábor Dénes Díj nyertesei, 2005

(fotó: novofer.hu)

A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző 3 év jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

A jelölés (előterjesztés) megkívánt tartalma

I. Kitöltött és aláírt adatlap
A jelölő, a jelölt és az ajánlók adatai és a jelölés rövid indoklása, az előírt formanyomtatványon

II. Jelölés
Legfeljebb 3, A4-es gépelt oldal terjedelemben a jelölés részletes indoklása, a konkrét műszaki-szellemi alkotások megnevezésével és ezek hasznosítási eredményének ismertetésével, a jelölő aláírásával.

III. Mellékletek 
1. A jelölt szakmai képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmű ismertetése 
2. Az indoklásban hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (maximum 3 A4-es oldal)
3. Két, a jelölőtől, ill. a jelölő szervezettől független, szakmailag elismert szakembernek a jelölt kitüntetését támogató ajánló levele.

Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel (előterjesztéssel) kapcsolatos részletes tudnivalók a http://www.novofer.hu/alapitvany/tartalom/menu/64 oldalon találhatóak. 

A jelölést (előterjesztést) elektronikusan (alapitvany@novofer.hu), és papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) is be kell nyújtani az alábbi címekre:

NOVOFER Alapítvány

H-1112 Budapest, Hegyalja út 86.

alapitvany@novofer.hu

Mind az elektronikus, mind pedig a papíralapú jelölés beküldési/postára adási határideje:

2011. október 10. 

Eredményhirdetés és díjátadás: 2011. december 15.

A beérkezett jelölések átvételéről a jelölők, az elbírálás eredményéről a jelölők, a kitüntetést elnyerők esetén a jelölők, az ajánlók és a díjazott jelöltek közvetlen értesítést is kapnak. A díjazottak személyét a díjátadást követően honlapunkon és a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

További felvilágosítás Kosztolányi Tamás titkártól kérhető:

Fax: 319-8916 Tel: 319-5111, 30/4848-004, e-mail: alapitvany@novofer.hu

Budapest, 2011. június 25.

                                                                               Dr. Gyulai József
                                                                             a kuratórium elnöke

NOVOFER

ALAPÍTVÁNY A MŰSZAKI-SZELLEMI ALKOTÁSÉRT

Kiemelkedően közhasznú szervezet

Telefonszámunk: 319-5111

Telefax számunk: 319-8916

Levelezési címünk: 1112 Bp., Hegyalja út 86.

E-mail: alapitvany@novofer.hu

Blackmagic Design’s colour correction software

image_gallery8.jpgBased on DaVinci Resolve 8 and capable of running the latest model iMac, 17-inch MacBook Pro and Mac Pro computers, DaVinci Resolve Lite is available now as a free download from the Blackmagic Design website.

The new package includes the same high quality processing of the full DaVinci Resolve, but limits projects to SD and HD resolutions, two colour correction nodes, a single processing GPU and a single RED Rocket card. Stereoscopic 3D features, noise reduction, power mastering, remote grading and sharing projects with an external database server are features only offered in the full DaVinci Resolve and are therefore not included in this free DaVinci Resolve Lite edition.

DaVinci Resolve Lite’s specification includes high quality optical resizing, curve grading, XML import and export, 32-bit float processing, YRGB image processing, multi layer timelines, stabilisation, window tracking, primary and secondary colour correction, real-time processing, capture and playback with deck control, and compatibility with third party control panels. Despite the reduced feature set of the Lite version, this software can still accept high resolution source footage in 2K and 4K from the latest RED and ARRI digital cameras.

“We are very excited to be able to offer a free version of DaVinci Resolve, and we hope that many more people will be able to explore the art of colour correction in their work,” commented Grant Petty, CEO, Blackmagic Design. “We are so excited about what colour correction can offer to the whole television and post production industry, that we think this no charge DaVinci Resolve Lite will create a revolution in visual design that will dramatically improve the production values of even the lowest budget work.”

via : www.blackmagic-design.com

Omneon MediaGrid helps The London Studios

image_gallery7.jpgThe London Studios – the prominent UK broadcast facility that provides studio and post facilities for owner ITV and other parties – has installed an Omneon MediaGrid storage system, allowing it to bring the entire production and editing workflow into the tapeless domain.

HD video clips recorded onto EVS systems in studio are now transferred to the Omneon MediaGrid, which provides 400 hours of HD storage and allows easy access for the post team. Editors working in an Avid environment can access the low-resolution version of media for offline editing and the high-resolution version for online editing. Once material has been edited, the finished project can be pushed back to the Omneon MediaGrid system for storage.

Having taken its Harmonic storage system online earlier this year, The London Studios is already expanding the system to accommodate another 300 hours of HD content following quick uptake by clients. The storage system is currently fed by two of the larger studios, and the company plans to continue expanding the Omneon MediaGrid system as it upgrades and connects additional studios.

“We have found that our clients are very keen to take advantage of the tapeless workflow supported by the Omneon MediaGrid,” said Chris Cook, director of engineering support at The London Studios. “In addition to being a faster and more elegant workflow, it’s also a cost- and time-saving model. We’ve cut out the expense of buying HD tape and running tape decks, replacing them with file-based storage that we can expand easily without disrupting ongoing operations. We’d been proposing this type of model for some time, and Harmonic provided the missing link.”

“The proven interoperability and stability of the Omneon MediaGrid system, as well as its scalability both in terms of capacity and bandwidth, are critical to a company such as The London Studios,” said Geoff Stedman, senior vice-president for corporate marketing at Harmonic. “The content stored on the Omneon MediaGrid system is extremely valuable, and continuous and fast access to this media ensures that the company and its clients can realise a streamlined, highly efficient end-to-end workflow.”

via : www.harmonicinc.com

RTS announces 2011 Young Technologist Award winner

image_gallery6.jpgSellar (pictured) was selected by a panel of judges chaired by WISE (Women Into Science, Engineering and Construction) executive director Terry Marsh.

The annual RTS award is presented in memory of A.M. Beresford-Cooke, a distinguished engineer who helped to pioneer VHF and UHF transmission. The honour is designed to help advance education in the science, practice, technology and art of television and related fields, giving the winner the opportunity to attend IBC in September.

Alongside Marsh, the judging panel for this year’s prize included John Ive, director of business development & technology, IABM; Paul Mason, head of Olympic Broadcasting Services London; and Peter Weitzel, broadcasting consultant, Siemens.

Terry Marsh commented: “The RTS Young Technologist of the Year is an important award, and we are delighted to award it to Peter Sellar this year. The jury was extremely impressed by Peter’s progression through his broadcasting career and his referee praised his important contribution to the Freesat business. He also had an excellent plan for how to make the best use of his winning visit to IBC.”

Peter Sellar (pictured) reflected: “I’m honoured to have been awarded RTS Young Technologist 2011. This recognition from the RTS means a great deal to me, and I’m looking forward to attending IBC for the first time and using the opportunity to enhance my understanding of the developing technologies that are becoming available.”

via : www.rts.org.uk and www.freesat.co.uk

Charity fundraiser is designed and managed by DesignSc

image_gallery3.jpgA charity fundraiser organised by the Anderson Foundation in aid of The National Autistic Society.

It is the second year that DesignScene has produced the event for the Anderson Foundation. The project was managed for them by Ben Turner, and designed by DesignScene’s creative director, Attila Keskin. „It was very exciting to be working in London’s newest high profile hotel,” said Turner. “As nothing this large had been done before, we had a real chance to set a standard.”

The St Pancras Renaissance Hotel is being hailed as one of London’s most romantic buildings after many years of restoration to its original 1873 Gothic Revival splendor.

The high profile Anderson Foundation event for about 250 people was staged in the hotel’s main space off the main reception areas. DesignScene’s brief included the specification and supply of lighting, sound and AV equipment plus all other technical infrastructure requirements and the challenges included limited power availability and no flying facilities, so all technical elements had to be ground-supported.

image_gallery2.jpgThe glass roof added another dimension. In summer this makes it effectively a daylight venue for the early part of the evening, so any design and visual aesthetics have to simultaneously blend and/or contrast seamlessly with the changing natural light levels in tune with the transformation from light to dark.

A basic Steeldeck stage was installed and finished with a pale grey carpet and mirror edging, and a Perspex lectern supplied for speeches. The evening’s live music entertainment was provided by top session band, the All Stars, with whom DesignScene works on many events. At the back of the stage DesignScene erected three 20ft high by 10ft wide graphics, featuring the event logo and the National Autistic Society logos prominently displayed, which was ground-supported by tanks traps and scaffolding.

Twenty battery powered wireless LED uplighters were used to illuminate the room’s architecture – a highly effective low power option that added a layer of brightness and definition at the start of the evening, becoming more theatrical and moody as the environment morphed into dark.

image_gallery4.jpgKeskin’s lighting design was optimised and specific to all the lightsources being floor-based. Eight striking two metre high mirror-clad plinths were placed around the room, with Vari*Lite 2500 moving lights on top, used to create atmospheric environmental lighting.

Onstage were eight Martin Professional MAC 250 moving lights, six LED battens and six Source Four profiles on stands which dealt with the band and various speakers.

All lighting was controlled using an Avolites Pearl console. It made the room appear larger than its real size and, with a design centred around quality light sources placed in strategic locations, facilitated great creativity with a small number of fixtures.

As always, the DesignScene team worked closely with those creating the table designs and floristry, especially in choosing colours.

The sound brief called for a high quality system that was good for live music and the spoken word, so a d&b was chosen. Six d&b T10 speakers were arranged in ground-stacked clusters for the main stage left and right arrays, with T10 outfills and d&b Q-SUBS, all powered by d&b’s proprietary D12 amplifiers. For monitors, four d&b M4 wedges were supplied.

The FOH sound desk was a Yamaha M7 digital and the sound spec also included eight channels of Shure in-ear monitors and Shure Beta 87A wireless mics.

The video and screen design was deliberately neat and compact, with two 50 inch plasma screens flanking the stage and another six – all on stands – spread around the room to ensure that all guests enjoyed a clear view of the stage action from wherever they were seated. Two Sony DSR450 cameras (running on wireless RF data transmission) were used to provide IMAG feeds back to a Di-VentiX 2 HD switcher.

image_gallery5.jpgThe key technical production equipment was supplied to DesignScene by one of the company’s regular partners, east London-based Presentation Rentals.

In the corner of the main room, DesignScene installed a four metre curved white high gloss light bar, together with matching glass and chrome poser tables and chrome stools which were outside on the terrace, together with a selection of plants. This all came from DesignScene’s hire stock.

Guests started their evening at a reception in the main hotel bar – The Booking Office (once the station’s booking office) – and then moved into the main space to enjoy dinner and all the entertainment.

The show was presented by Sky Sports’ Matt Lorenzo. There was a silent auction running throughout, and also a traditional live auction hosted by Johnny Gould, together with speeches and presentations by the National Autistic Society and others. After dinner, the band was introduced and played a set accompanied by legendary soul singer Mica Paris. After this, the All Stars played out for the remainder of the evening.

The evening was a huge success, raising £141,000 for the National Autistic Society and the client was delighted with the results in all aspects.

via : www.designscene.co.uk

Nagra SD

image_gallery.jpgDetails
Offering 24/96 solid-state digital recording, the menu-driven Nagra SD uses any type of SD memory card up to 32GB SDHC. It records PCM mono or stereo audio wav files, using MPEG compression to provide longer recording times – for example, 278 hours @ 32 kbits/sec on a 4GB card. The unit is powered by two AA batteries, offering in excess of 10 hours continuous operation and can be connected to a PC/Mac via USB 2.0 port with its internal memory appearing on the desktop as a mass storage external drive (without the need for additional software or drivers). It can also be connected to the NAGRA LB for file editing and transfer operations in-the-field if desired.
 
The SD accepts a range of Nagra-made mono (omni-directional/cardioid) and stereo (cardioid) clip-on microphones and is also supplied with an external mono XLR microphone cable allowing an external dynamic microphone to be used. Designed for radio applications, it offers instant start-up, one-button recording, automatic level control, internal loudspeaker and a low-cut filter. A set of switches on the rear of the recorder give the user rapid access to several key functions without the need to enter the menus. The SD measures 107mm x 68mm x 24mm (without an external microphone) and weighs 250g – also without microphone but including batteries.

via : www.nagraaudio.com

Hackenbacker up for two Emmys

article.jpgThe nominations are for the company’s work on the dramas Downton Abbey and Any Human Heart, both produced by Carnival Films.

This comes after Hackenbacker won the Best Sound (Fiction) Award at the BAFTA TV Craft Awards earlier this year for Downton Abbey, which will be returning to the post house soon for work on the second series.
 
Sound effects editor Adam Armitage (pictured left) and dialogue editor Alex Sawyer (pictured right) worked on both Downton Abbey and Any Human Heart. Armitage comments, „It was hugely enjoyable to work on Downton Abbey. Clarity and quality of sound was everything in the dialogue, the time period meant there was nothing to hide behind. In contrast Any Human Heart was without doubt one of the toughest and most rewarding shows I’ve ever been involved with because of the sheer number of cast members and variety of locations. But it was very rewarding as well.”
 
Hackenbacker founder and director Nigel Heath (pictured centre) adds, „We are thrilled to have been nominated for two shows in this year’s Emmy Awards. I’m delighted that the producers turned to us, a specialist sound company, to ensure the delivery of great audio. The quality of our sound team’s work speaks for itself and I’m so pleased that their immense effort and hard work have been recognised by these nominations.”

Széchenyi-hegy lekapcsol

Búcsúzik az O1 (OIRT 1. sz. tv-csatorna)

A hír, a szakemberek szerint nincs összefüggésben a digitális átállással, miszerint a Médiatanács, a megtakarítások érdekében az O1 (OIRT 1. sz. tv-csatorna) csatornán sugárzó budapesti Széchenyi-hegyi tévéadót 2011. augusztus 15-én lekapcsoltatja. Teszi ezt egyrészt azért, mert az O1-et az NMHH kimutatása szerint legfeljebb pár ezer háztartás veszi. Budapest körzetében ugyanis ugyanarról a helyről 2 adó sugározza az m1-et, az O1, illetve a 41-es. A TV2 és az RTL Klub vétele miatt a háztartások és a szolgáltatók jelentős része az m1 vételére a 41-es csatornát használja, ugyanis az RTL a 24-es, a TV2 pedig az 58-as csatornákon sugároz, azaz egy UHF-sáv vételére alkalmas antennával foghatóak. Másrészt a DVB-T elindulásával az adott körzetekben új földfelszíni vételi lehetőség alakult ki. Harmadrészt az analóg lekapcsolás végéig ez a lépés mintegy bruttó 300 millió forint megtakarítást eredményez majd az MTVA-nak, közvetve viszont az adófizetőknek.

TV adótorony.jpg

Az ésszerű és takarékos lépés segítheti a kábeltelevíziós hálózatokon internetet nyújtó szolgáltatók munkáját is, ugyanis előfizetőik sokszor tapasztalták, hogy az Internet feltöltési sebessége lassú, amit részben a nagy teljesítményű O1 adó zavaró hatása okozott, s ezzel a leállással a felhasználóknál később javulhat az Internet gyorsasága.

A döntés elsősorban azokat érinti, akik a budapesti Széchenyi-hegyi tévéadó vételkörzetében élnek, és egyéni, tető- vagy szobaantennás vétellel nézik az m1 műsorát az O1-ről.  

Aki továbbra is maradni akar, annak be kell hangolni az UHF 41-es csatornát a televízió készüléken Erre jó esély van ott, ahol az RTL Klub vagy a TV2 műsora egyébként is fogható.

Azok a magán háztartások (adott állandó lakcímre bejelentett lakosokból háztartásonként egy fő), amelyek a Széchenyi-hegyi tévéadó vételkörzetébe tartoznak, és nem rendelkeznek alternatív m1 vételi móddal (UHF analóg, meglévő DVB-T vevődekóder, kábeltévé, előfizetéses műholdas műsorterjesztési szerződés), jogosultak az m1 műholdas változatának vételéhez szükséges, ún. Conax-rendszerű kódkártyából díjmentesen egy példányt igényelni. Ezt megtehetik közvetlenül az MTVA közönségszolgálatának (kozonsegszolgalat@mtva.hu) címzett levéllel, vagy a körzetben tevékenykedő, műholdvevőket telepítő vállalkozásokon keresztül is. Ez utóbbi a célszerűbb, ugyanis a vállalkozó egyúttal elvégzi (külön munkadíj ellenében) az egyszeri összegért megvásárolandó műholdvevő és parabolaantenna telepítését is.

Tudomásunk szerint Magyarországon kb. 900 településen volt antennával fogható a Budapest O1 adása, köztük számos Budapesttől távol eső helységben is. Becslések szerint a változás mintegy 5000 családot érinthet, akik elsősorban a főváros közelében élnek, összesen 36 településen.

Az O1 csatorna története:

 Az első monoszkóp 1957-ből.jpg

(m1 O1 csatornája = OIRT 1. sz. tv-csatorna – képvivő: 49,75MHz, hangvivő: 56.75MHz)

Az O1 a legalsóbb tv-célra használatos frekvenciasávok egyike. A nyugat-európai Gerber-szabványban el is hagyták – az ugyanis a 2. sz. csatornával (C2) kezdődik. Ennek fő oka, hogy kis vivőfrekvenciákon igen nehéz a tv-jelek átviteléhez szükséges relatív sávszélességet biztosítani. Ugyanakkor az 1936-os években a rádiózás még csak a 30MHz-es URH tartományig jutott el: az 1936-os olimpiát egy 30MHz-es Telefunken tv-adó közvetítette. Nem véletlen, hogy az O1- frekvenciájú, Széchenyi-hegyi tv-adót eredetileg gyártó NDK cég (RFT Köpenick VEB) ezt az alsó tv-csatornát választotta, hiszen a tervezője (Herr Zeletsky volt Telefunken mérnök) az 1936-os Telefunken adót dolgozta át kissé magasabb frekvenciákra és magasabb teljesítményre (30kW). Az adó toronyépületének építése még 1956 előtt megkezdődött.

budapest-szechenyi-hegyi-tv-adoallomas.jpg

Telepítési és átadási munkálatai további két évet igényeltek. Ezután a német adó lényegében megszakítás nélkül működött egészen 1975-ig, amikor egy korszerűbb magyar (EMV gyártmányú) 20kW teljesítményű adó váltotta ki, és ez működik napjainkban is. A megszűnésével – mindazon helyeken, ahol a C41 UHF csatornán sugárzott m1 műsor vétele zavart, és a nézők az O1 csatornára rendezkedtek be – nézettségi problémák léphetnek fel. (Ilyenek: az O1 frekvenciájú jelek látóhatáron túl jobban terjednek, mint az UHF-jelek, mert jobban követik a föld görbületét, és kevésbé érzékenyek a környezeti tereptárgyak okozta jelvisszaverődésekre (pl. Gellért-hegy), a csatornaváltás – amennyiben a háztartás kizárólag az m1 műsorát tudja fogni – antennacserét igényelhet, mert az O1 antenna UHF-vételre többnyire nem alkalmas, ezért lehet, hogy antennaerősítőt és/vagy konvertert stb. kell cserélni. (Horváth Pál, MTV – örökös tag, MTVA – főmunkatárs)     

OPAKFI Akusztikai Nap 2011

Az Akusztikai Nap, az Optikai Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület évről évre megrendezésre kerülő eseménye. Ahogy visszaemlékszem, ez mindig egy viszonylag szűk körű kis konferencia volt, az előadók és a közönség is egyaránt „tudósokból” állt.

Meglepetés volt számomra az idei rendezvény, hiszen a sokszínű program szélesebb közönséget vonzott, az akadémikusoktól a hangtechnikusokon át a zenészekig. Ezen a napon minden az akusztika körül forgott! Azaz, hogy inkább: Ezen a napon minden a zene körül forgott! Hát nem is tudom… Lehet, hogy mindkettő igaz!? (Ha gondolja Kedves Olvasónk, kedve szerint húzza át a nem kívánt részt!)

devich-kovalszki.jpg

A program mi mással is indulhatott volna – egy zeneiskola koncerttermében – mint egy mini koncerttel: az iskola számos díjat nyert ifjú csellista növendéke, Devich Gergely két darabot adott elő, édesanyja Kovalszki Mária (a Zeneakadémia tanára) kíséretében. 

ujhazy.jpgAz első előadó Ujházy László volt, aki az iskola tanáraként hangzáskultúrát oktat és igencsak a szívén viseli az iskolai (oktatási célú) zenehallgatás kérdését. Előadásának címe „Hangfelvételek hallgatása a zeneoktatásban” ezen belül is megfelelő, zenehallgatásra alkalmas tanterem kialakításának kérdéseit vizsgálta. Napjaink (kétcsatornás, vagy többcsatornás) hangreprodukciós rendszereinek optimális hallgatási pozíciója viszonylag korlátozott területet jelent, melyben oly módon kell a diákoknak helyet foglalni, hogy a zeneművek esztétikai megítéléséhez megfelelő hangélményben részesüljenek. Az előadás az iskola lehallgató helyiségében elvégzett kísérleteket, illetve az ezek kiértékeléséből kapott lehetséges ülőhely elrendezéseket ismertette.

A „ Teremakusztika szerepe az oktatási intézményekben” cím hallatán, főleg itt, egy konzervatórium zenetermében szinte mindenki a művészeti felhasználású előadótermekre gondol elsőként.

alabardos.jpg

Alabárdos Zsuzsanna akusztikus mérnök előadásában rávilágított, hogy a teremakusztika bizony egy iskola – vagy éppen egy irodaház – minden helyiségében fontos kérdés. A tantermekben az információközlés szempontjából első helyen a beszédérthetőség áll, ám szinte minden helyiség, mint „akusztikus környezet” befolyásolja az ott tartózkodók közérzetét, és ezen keresztül a teljesítőképességet és a koncentrációs képességet.

A bemutatott akusztikus megoldások – melyek természetesen jóval egyszerűbbek és lényegesen kevesebb költséggel megvalósíthatóak, mint pl. egy stúdió akusztikus fal burkolata – látványos javulást és jelentős zajcsökkenést eredményeznek akár egy iskolai aulában is.

A követkőző előadásban „A Pécsi Kodály Központ hangversenytermének akusztikája” címmel Arató Éva a koncertterem akusztikai tervezésének folyamatát ismertette, arato.jpgmíg Kotschy András a kész létesítmény ellenőrző méréseinek eredményeit mutatta be a hallgatóságnak.

Egy ilyen létesítmény tervezése során még a kiindulási – célként megjelölt – akusztikai paraméterek meghatározása sem egyszerű feladat. Arató Éva bemutatta, milyen paraméterekkel lehet ezt a célt – a hétköznapokban oly egyszerűen kimondott „jó hangzást” leírni. Bemutatta azokat a nemzetközi vizsgálati eredményeket, melyek a világ legelismertebb koncerttermeinek mérései alapján foglalja össze a különféle akusztikai paramétereket.

Az akusztikai tervezés itt szinte az építészeti tervezéssel párhuzamosan folyt, kezdve az épület geometriai kialakításával, folytatva a belső terek folyamatos számítógépes modellezésével, a belsőépítészet és az akusztikus burkolatok összhangba hozásáig. A számítógépes modellezés két helyen, a Kotschy és Társa

kotschy.jpg

Kft-ben, illetve egy dániai intézetben párhuzamosan folyt (két különböző

szoftverrel). A vizsgálatok során pl. a székek akusztikus viselkedését is külön megvizsgálták az TÜV-ÉMI akusztikus laboratóriumában.

A hosszú és fáradtságos tervezőmunka gyümölcse hazánk büszkesége lehet, hiszen Vengerov a világhírű hegedűművész szavainál, miszerint „… ez a termek Stradivárija” aligha kaphatna nagyobb dicséretet!

muntag.jpgA délelőtti szekció utolsó előadójaként Muntag András a „Zenészek halláskárosodása” címmel tartott minden résztvevő számára egyaránt érdekes és tanulságokkal szolgáló előadást. A zenetörténelem talán legismertebb halláskárosultja Beethoven volt, bár az ő problémája egészen más természetű volt mint a napjaink tipikus a zajterhelésre visszavezethető halláskárosodása. Az előadás első felében a jellegzetes halláskárosodás típusokat ismerhettük meg: az öregedés útján beálló érzékenység romlás, mely elsősorban a magasabb frekvenciákon látható, illetve a zajterhelés okozta elváltozás, mely a 4-6 kHz-es tartományban látható az audiogramon. A hallásvizsgálat tehát egyértelműen kimutatja, hogy milyen folyamatról van szó, és már a 1980-as évektől végeztek vizsgálatokat (szimfonikus zenekari) zenészeken,és mintegy 50%-ra tehető a 15-20 dB hallásromlást szerzett zenészek aránya. A hegedűsök esetében jellemző továbbá a bal fül magasabb fokú romlása. Érdekes eredmény volt ugyanakkor, hogy pl. a nők esetében az időskori hallásromlás kevésbé jelentkezik. Európa nyugati részén egyre több zenész használ egyéni védőeszközt, ami nem meglepő annak tükrében, hogy a zenekarban, ami, ugye, a zenész munkahelye, az uralkodó hangnyomás a munkahelyekre megszabott 85 dB-es határérték felett van!

macsai.jpgA délutáni szekciót Mácsai János zenetörténész-hangszerrestaurátor nyitotta „A zongora hangképzése” című előadásával. Bár a zongorahang, mint etalon sokszor szerepel a hifisták tesztanyagaiban, mint a rendszermegítélés egyik eszköze, hamar kiderült, hogy nem létezik egyetemes „referencia” zongorahang. Minden gyártó zongorája másképp szól, és ha a referenciának tekintett Stenway D-modelleket nézzük, azok között is akadnak különbségek. Mácsai János bemutatta azokat a műhelytitkokat, melyek segítségével a gyakorlott hangszerész meg tudja teremteni a zongora egyedi – a zenész számára áhított hangját. Mindezeket hangzó példákkal is illusztrálta, bemutatva, hogy a világhírű zongoristák közül ki, milyen zongorahangot kedvel.

szigetvari.jpg

A kétszáz éve változatlan hangszer titkai után Szigetvári Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, egy sokkal dinamikusabban változó világba, a mesterséges hangkeltők, a szintetizátorok világába vezette a hallgatóságot. A „Hangszintézis” című előadás az elmúlt száz év mesterséges – jellemzően elektronikus hangkeltő eszközeit mutatta be. Kezdve a századforduló telharmóniumnak nevezett monstrumával, mely hangszóró nem lévén, telefonrendszeren tudta csak közvetíteni a művész játékát, illetve a szintetizátorok atyjának tekintett – Lev Szergejevics Thermen professzor által megalkotott Theremin névre keresztelt „éterhangszerével”, melyen annak megérintése nélkül képes játszani a művész. A múlt század második felében számtalan analóg, majd digitális hangkeltő berendezéssel kísérleteztek a feltalálók, tudósok és zenészek. Míg a 70-es 80-as évek szintetizátorzenei „forradalma” az addig soha sem hallott hangokból építkezett, a mai kor fiatal zenészei kezében már ez a folyamat a visszájára fordult: a legmodernebb sampler technikákat használva a 60-as évek funky hangzásából csipegetve alkotnak új zenéket.

gyimesi.jpgGyimesi Bence, a Roland munkatársa a digitális hangrendszerek világába kalauzolt, a legmodernebb digitális berendezések egyikkomponensét a REAC hangtovábbító rendszert bemutatva. A digitális rendszerek, bár már jó két évtizede a közelünkben vannak, és a digitális jelfeldolgozás is magától értetődővé vált, addig a sokcsatornás digitális jelvezetékek csak az utóbbi években kerültek a figyelem középpontjába. A széles termékpalettán szerepel a Roland Ethernet Audio Connection protokollja, mely CAT5 ethernet kábelen 24 bit /44,1-96 kHz felbontásban, akár 40 hangcsatorna kétirányú (oda-vissza) vezetését biztosítja, 100 méterig. Na, persze ez még nem lenne

olyan nagy dolog, ha nem fejlesztettek volna az ötlet köré számos hasznos eszközt, stage-boxokat, rooutereket, rögzítőket, melyek természetesen a Roland keverőpultokba integrált kezelési-funkciók révén egységes, nagyfokú kényelmet és rugalmasságot biztosítanak a felhasználók számára. Az előadásban vagy egy tucat különféle konfigurációs lehetőséget ismerhettünk meg a különféle felhasználási szituációk (koncert, sportközvetítés, stúdióházak) számára.

horvath.jpg

Horváth Ildikó, aki szintén a Szent István Király Zeneiskola tanára, a Roland HPI-6F digitális zongoráját mutatta be „Oktató digitális zongorák, felnőtt oktatás, vizsgarendszer” című előadásában. Ennek a digitális zongorának a SuperNATURAL hangzás és a rendkívüli kidolgozottságú „elefántcsont érzetű” billentyűzet mellett különlegessége, hogy a kottatartójába épített LCD kijelzőjén lehetőséget biztosit a beépített DigiScore oktatóprogramok használatára. A zongora egyfelől képes a kotta megjelenítésére, sőt a kotta alapján a zenész játékának ellenőrzésére is: figyeli a hanghibákat, a megfelelő tempót, a billentés erejét. Képes visszajátszani, a hibákat megmutatni.

A repertoárban számtalan – különféle tudásszintnek megfelelő – zenemű található, a gyerekek (vagy teljesen kezdők) számára játékos, az alapoktól induló interaktív oktató programok is helyet kaptak ebben a digitális zongorában. Mindezt természetesen magyar menürendszerrel. Nem hiába az ABRSM (Associated Board of the Royal Schools of Music) a világ 93 országában használt vizsgarendszerében a Roland digitális zongorák elismert és jóváhagyott hangszerek.

vass.jpg

A nap utolsó előadója Vass Attila, a Roland fizikai modellezésen alapuló virtuális zongoraszintéziséről tartott előadást. Napjaink nagy kapacitású DSP-i lehetővé teszik, hogy ne csak hangmintákat, hanem a hangszer hangképzésének fizikai modelljét programozzuk egy digitális hangszerbe. Ilyenkor a hangszer már nem egy előre rögzített mintát „farag” a zenész játékának megfelelően, hanem valóban a zenész rezdüléseinek, illetve a hangszer sajátságainak megfelelően állítja elő a megfelelő hangot, figyelembe véve olyan körülményeket mint pl, az együtt zengő húrok hatása, stb. Az így előálló fizikai modell lehetőséget biztosit, hogy extrém módon beavatkozzunk a hangszer hangjába, tehát a kiválasztott Steinway, vagy Bösendorfer zongoránkat a Mácsai János előadásában hallott trükkökkel módosítsuk kedvünk szerint. De nem csak a kalapácsok keménységével és a húrok hangolásával „játszhatunk”, olyan helyzeteket is kipróbálhatunk, amik a valóságban nem is léteznek. Hogyan szólna a zongoránk, ha ezüst bevonatú húrokat használnánk, vagy éppen kipróbálhatjuk, milyen lenne, ha a zongoránk basszushangjai is három húrral szólalnának meg.

A 2011-es akusztikai nap előadásai nem csak az adott szakterületek magas fokú művelői számára voltak érdekesek! Mivel nem akadémiai bonyolultságú – a differenciálegyenletek világába emelkedő -, hanem közérthető előadásokat hallhattunk, azt hiszem minden résztvevő nevében mondhatom, mindannyiunk számára hasznos ismeretekkel gazdagodhattunk.

Az előadások mellé, mintegy habnak a tortára, egy kis kiállítással is készültek a szervezők. Az Armstrong Kft, a CDM Magyarország Kft, a Knauf Insultation Kft, a Lapp-Fa Kft, a Neser Group Kft, a Rigipsz Magyarország Kft, az Isover Kft, a STO Kft és az URSA Kft standjain a különféle hanggátló anyagokkal, akusztikus burkolatokkal és vakolatokkal ismerkedhettek az akusztikus szakemberek. A kiállítás másik részén a Roland professzionális audio- és videoberendezéseit, illetve a Roland hangszereit próbálhatták ki az érdeklődők. Ahogy láttam, ez utóbbiak a zeneiskola növendékeit is vonzották, szinte mindig tolongás volt a hangszerek körül.

Kiss Attila

Magyar Innovációs Techshow

A kiállítás a hivatalos EU-elnökségi program része lett, így a nemzetközi szakma is megismerhette a leginnovatívabb magyar találmányokat. 

magyartechshow2.jpg

A látványos kiállítás mellett a kiállítók rövid prezentációkban mutathatták be fejlesztéseiket és találkozhattak kockázatitőke befektetőkkel is.

A rendezvényt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK) szakmai együttműködésével, valamint a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szakmai támogatásával szervezték meg május 17-18-án a Jövő Házában.

A kiállítók között a videotechnikával foglalkozó cégek egyike a valódi 3D technológiájával világhírű Holografika Kft. a 3,5 m-es képátlójú HoloVizio 3D mozi- és interaktív megjelenítő rendszer bemutatásával.

HomeSys Media Szolgáltató Kft. az interaktív (hybrid) televíziózást megvalósító set-top-boxot és szoftver megoldást mutatta be. Az egyedi hybrid set-top-box (Hybridbox) segítségével bármely HDMI csatlakozóval ellátott televízió „okos tévévé” alakítható, A szoftver segítségével a tévé nézője egyszerre nézheti a hagyományos műsorszórást (broadcast), illetve nézhet meg az élő műsorhoz kapcsolódó internetes videókat. A Hybridbox képes kezelni az analóg és a digitális tévéjeleket (DVB-C/T/T2/S2), így az ország bármely pontján használható, ahol van szélessávú internet és elérhető valamilyen tévéjel.

magyartechshow_lapozo.jpg

Az iPONT International Kft. kiállított gyártmánya, az iPONT 3D TV box egy élő 3DTV-platform, mely lehetővé teszi a ma elérhető, 3D-s szemüveggel nézhető TV-csatornák szemüveg nélküli befogadását. Az eljárás során a sztereoszkópikus (szemüveges) 3D tartalmat valós idejű konvertálás után jelenítik meg  autosztereoszkópikus (szemüveg nélküli) 3D formátumban.

techshow1.jpg

Kár, hogy a sok kiváló eredeti ötletet, találmányt felvonultató bemutató a közönségnek csupán egyetlen napig volt látható.

– NL –

Digital Signage az LG-től

A budapesti iroda regionális szerepkörrel rendelkezik e tekintetben. Az üzleti megoldások közt megtalálhatók az ipari kijelzők, a DS megoldások, a videokonferencia megoldások, a hotel TV-k, biztonságtechnikai termékek, illetve zérokliens megoldások is. Cikkünk célja, hogy a gyártó Digital Signage (DS) megoldásait, illetve ipari kijelzőit megismertesse a médiatechnika szerelmeseivel.

multivisioncropped.jpg

Videofal

A LG továbbra is, mint hardware gyártó játszik kiemelkedő szerepet a piacon, így az üzleti megoldásaihoz szállított szoftverek és frissítések díjmentesek.  Nincs ez másképp a DS, illetve a kijelzőket menedzselő szoftver esetében sem. Minden ipari kijelzőhöz ingyenes szoftvert mellékelt a gyártó, mely segítségével LAN-on, vagy soros porton keresztül menedzselhetők.

Az ipari kijelzők közt megtalálhatók a commercial lite modelltől kezdődően a videofal építésére fejlesztett – összeálllítva 6.7 mm vastag kerettel rendelkező – kijelzők. Minden modell beépítve tartalmazza minimálisan az 5×5-ös videofal építéséhez szükséges funkciókat. A portfólióban 32-colostól
65 colosig elérhetők különböző megjelenítők, melyek közt megtalálhatók a nagyméretű érintőképernyők, napfényes helyre szánt semi outdoor ún. „Shine Out” kijelzők, illetve az exkluzív nyújtott képernyők is.

A DS megoldást az LG SuperSign néven hozta forgalomba az NC-1000 és NC-2000 lejátszóval párosítva. Az NC-1000 lejátszó a szállított VESA kerettel bármely LG kijelzőre felszerelhető. Az NC-1000 tartalmaz egy kártyát, magát az NC-2000-et, amelyet a portfólióban szereplő három modell esetében magába a kijelzőbe lehet építeni, így nincs szükség külső eszközök csatlakoztatására, video- és tápkábelezésre sem. Az NC-2000-re integrálták a kis fogyasztású processzort, bővíthető memóriát, nVidia ION grafikus kártyát és az SSD háttértárat, melyen Embedded Windows XP Standard operációs rendszer és a SuperSign Player fut.

NC2000-.jpg

NC1000 lejátszó

A DS szoftver egy tetszőleges számítógépre telepített SuperSign Manager segítségével vezérelhető. A tartalom, az időzítés és további menedzsment funkciók ebből a szoftverből érhetők el, illetve a tartalmak is erről a felületről küldhetők ki a lejátszókra. A lejátszók és a Manager program LAN infrastruktúrán keresztül kommunikál, az Internet segítségével bárhova, bármely lejátszóra eljuttathatók a kívánt tartalmak.

A program egyszerű, intuitív felülettel rendelkezik. A tartalomkezelő felületben felhasználható a legtöbb ismert mozgókép, hang és képformátum mellett tetszőleges Flash animáció is. A program könnyedén elboldogul az ismert Office formátumokkal, RSS feedekkel, PDF dokumentumokkal, sőt audio és video streamekkel is. Beilleszthetők tetszőleges weboldalak és widgetek, ezek segítségével lehetőség nyílik bármilyen – akár eddig még nem létező – funkció leprogramozására is.

Az előtelepített sablonok és médiák segítségével akár grafikusi ismeretek nélkül is tetszetős anyagok készíthetők. A timeline és a log report funkciók segítségével könnyedén ellenőrizhetők, hogy mikor mi történt a lejátszóval, milyen tartalom ment „adásba”.

A lejátszók tetszőlegesen csoportosíthatók, így nincs szükség azonos tartalmak, vagy schedule egyenként való küldésére. A csoporton végzett műveletek minden abban foglalt lejátszón érvényesülnek. A tartalmak időzítése a különböző naptáralkalmazásokban már megszokott módon történhet. Lehetőség van azonnali, minden tartalomnál felül megjelenő úgynevezett Urgent message küldésére is. Minden művelet esetén előnézet áll rendelkezésre, amelynek segítségével „adásba küldés” előtt ellenőrizhetők a kimenő tartalmak.

_NC1000.jpg

NC2000 lejátszó

Az export és import funkciók segítségével lehetővé válik a tartalmak offline mozgatása is. Az export funkció segítségével a tartalmak akár USB kulcsra is menthetők, melyet a lejátszóhoz csatlakoztatva offline tartalomletöltésre, tartalomküldésre is lehetőség nyílik.

A SuperSign Manager felületén lehetőség nyílik az éppen futó tartalmakról készített preview megtekintésére, a rendszer elemeinek monitorozására, legyen szó kijelzőkről vagy lejátszókról. Ezen felül teljes körű vezérlés is megvalósítható a rendelkezésre álló funkciók segítségével.

A felsorolt termékek a Studiotech Hungary Kft portfóliójában is megtalálhatók, illetve igény esetén megtekinthetők, kipróbálhatók.

Vécsey István