3D Előrejelzés Panasonic szemmel

A piaci szereplők befolyásolják, egyben segítik is a piacot, mivel nemcsak a 3D-kompatibilis eszközök elterjedése a cél, hanem az is, hogy a tartalom-előállító műhelyek felismerjék a legjobb, legeredményesebb gyakorlati fogásokat, amikkel az optimális felhasználói, vagyis nézői élmény elérhető. Ez létfontosságú a tartalom tömegpiaci elfogadtatásához. Ugyanakkor látni kell, hogy bár a 3D-képes tévékészülékek kínálata drámaian emelkedik, időbe telik a konzumer piacba való beszivárgás, és a műsorokat még hosszú éveken keresztül a 2D és 3D tartalmak keveréke fogja alkotni.

A 3D gyorsan alapértékké válik

1.nő.jpg

Kapcsolós 3D szemüveg – kicsit közelről

Függetlenül attól, hogy a néző 3D-ben szeretné nézni kedvenc sorozatát, vagy nem, közeleg az idő, amikor lehetetlen lesz elkerülni a legújabb videó őrületet, a 3D-s technológiát, mert hamarosan szabványként fog megjelenni. (Privát véleményem, hogy nem eszik oly forrón a kását. Nagyon sok a piaci szereplő, sokféle technológia küzd egymással, és ennél kisebb biznisz esetén sem volt könnyű a mindenkinek elfogadható szabvány elfogadása. A televíziós szakmában ennek komoly „hagyományai” vannak.) A Panasonicnál úgy látják, hogy a tévé és videó termékcsalád 50 százaléka 2011-ben 3D-képes lesz, és az a cél, hogy ezt az arányt 2012-ig 80 százalékra növeljék.

Az előrejelzések szerint a nem túl távoli jövőben az összes televízió képes lesz a 3D tartalmak megjelenítésére. Ez a jelenség egyáltalán nem korlátozódik csak a tévékre laptopokra, táblagépekre, mobiltelefonokra és a hordozható játékkonzolokra. A tévék általában nem olcsók, és évekbe telik, amíg minden új technológia utat vág magának a piacon, de esély van arra, hogy ha valaki néhány év múlva új tévét kényszerül vásárolni, megfontolja egy 3D készülék megvételét.

2. baseball.jpg

Panasonic AG-3DA1 3D kamera baseball mérkőzésen

Különböző módok, különböző képernyők

Mint említettük, a korábbi videó technológiák „mintájára” nincs egységes szabvány a 3D-re (sem). A mai sztereó 3D tévék három alapvető formátumban léteznek: a passzív szemüveget igénylők (olyanokat, mint amit a moziban használunk), az aktív kapcsolós (shutter) szemüveg viselését igénylők (a Panasonic ezt pártolja), és azok, amelyeknél szemüveg nélkül is kialakul a 3D látvány. A Panasonic kedveli az aktív shutter glass technológiát, mivel valódi HD minőséget ad. Hátránya viszont, hogy a néző, aki mindenféle szemüveg viselésével szemben szkeptikus, elektronikai elemeket tartalmazó szerkezettel az orrán kénytelen a 3D tévét nézni, ami a passzív szemüveghez képest drága is. Annak ellenére, hogy a gyártók állítják: lesz ez még olcsóbb is.

A nézői véleményekkel ellentétben a Panasonic szerint a szemüveg nélküli 3D-s technológiának túl sok a hátránya, legfőképp azért, mert nagyképernyős, nagyméretű eszközökkel, például tévékkel kaphatnak csak elfogadható látványt. A japán világcég nem hisz abban, hogy a szemüveg nélküli autosztereo technológia elég jó kis képernyők, mint például a mobiltelefon, hordozható játékkonzol, vagy akár egy táblakomputer, esetleg laptop-típusú eszközök esetében. Nem vonják kétségbe, hogy reklámtáblák, digital signage esetében, amikor a járókelők egyetlen rápillantás után tovább sietnek, ez a fajta megjelenítő hatásos lehet, de a nagyobb tévéknél, ahol a képminőség rendkívül fontos, a drága aktív szemüveg használata rövid, vagy középtávon elkerülhetetlen.

3.sise-by-side.JPG

Ilyen a kép, ha 2D-tévén 3D-műsort néznek

A zavar megléte kétségtelen, bár egyes gyártók törekvései kezdik meghozni gyümölcseiket: a szemüveg nélküli 3D-s tévék tetszenek a közönségnek. Egy olyan világban, ahol az átlagnéző nem igazodik el az olyan fogalmak, mint a 720i, 1080p, 200Hz, LCD, LED, vagy plazma között, egy 3D-tévé vásárlásánál abba a döntési helyzetbe kergetik, hogy mondja meg: passzív szemüveges, aktív szemüveges, vagy szemüveg nélküli tévét akar-e venni, nos, ez meglehetősen frusztráló lehet.

Mondanom sem kell, egy 3D-s tévé vásárlása meglehetősen értelmetlen, ha nincs rendes 3D-s műsor, amit nézni lehet rajta. A Nemzetközi 3D Társaság szerint a(z amerikai) vásárlók első számú kérdése a boltban nem az ár, hanem az, hogy mit lehet 3D-ben nézni. A tartalomgyártó cégek azonban legalább annyira izgatottak 3D ügyben, mint az eladók: garanciákat várnak az eladások növelésére, különösen a HD DVD piacon.

Mindazonáltal 2011-ben rengeteg 3D-s tartalom (műsor!) jelenik meg az amerikai piacon, köztük sok új kasszasikert elért film, játékok, és nagyobb számban élő események. A felnőtt tartalmak gyártói is a 3D felé kacsingatnak, így próbálnak eltávolodni az internettől, vissza a DVD-eladások felé.

4. nézők.jpg

…720i, 1080p, 200Hz, LCD, LED, vagy plazma?

A műsorgyártók lassan rájöttek, hogy nem minden mutat jól háromdimenziós képen. Az élő sportesemények közvetítése különösen bonyolult lehet, sok országban csak pay-tv előfizetők számára érhető el. A rendezőknek még sokat kell tanulniuk, hogy időben meg tudják ítélni, hogy mi működik jól, és mi nem 3D-ben, és hogyan kell zökkenőmentesen harmonikussá gyúrni a látványrészeket.

A Panasonic úgy gondolja, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az egész ipar együtt dolgozik azon, hogy a problémákat azonosítsák, és a legjobb megoldásokat elérhetővé tegyék az érdekeltek számára.

A piaci szereplők és a fokozatos hatás

A piacra kerülő 3D eszközök és (bizonyos mértékben) a műsorok, filmek özöne drámainak látszik, de a tömegpiacra való lassú beszivárgásuk még időt vesz igénybe. A tévékészülékek életciklusa öt évnél hosszabb a legtöbb ember számára, így még bizonyos idő eltelik, mielőtt elérjük a többség számára fordulópontot jelentő helyzetet. Ha a 3D technológia kezd gyakoribbá válni az otthonokban, akkor is csak bizonyos műfajok, a kasszasiker filmek és a játékok lesznek a népszerűek. Legalább is kezdetben.

Rövid-és középtávon sok műsort még 2D-ben fogunk nézni. Végül is nem minden 3D tartalom lesz valódi HD 3D. A műsorok a kisebb, esetleg alternatív otthoni képernyőkön gyengébb minőségűek lesznek, így sávszélesség-éhségük sem lesz számottevő.

5. konzumer.jpg

Panasonic konzumer 3D kamkorder

A távközlési szolgáltatók szempontjából, a 3D-tévé határozottan a közeli horizontot jelenti.

Nagy Lajos

A BroadcastAsia középpontjában a hangerő

A kiállítást Suntecben, Szingapúr városában rendezték meg június 21-től 24-ig.

redbox.jpg

Sonifex RB-DDA22 Redbox szétosztó erősítő

A BroadcastAsia konferencia során Thomas Lund, a TC Electronic fejlesztési menedzsere vázolta fel az ITU eredeti hangerő-specifikációjának második generációs változatát, amely a BS 1770-2 nevet viseli. A BS 1770 fektette le a jelenlegi hangerő-szabályozási eljárások alapjait, amelyeket tavaly az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) kibővített az R128-as ajánlásokkal.

A TSL Systems mind az 1770-es szabványt, mind az R128-as ajánlásokat figyelembe vette monitorozó termékeinek kifejlesztésénél, amelyekből a szingapúri kiállítás során több új modellt is bemutatott. A PAM2-3G16, a Precision Audio Monitor termékcsalád új tagja Aux bemeneti keverővel és osztott mono scrollozás móddal is rendelkezik, és számos funkciója között szerepel a lekeverés és az LtRt is. Szintén bemutatkozott a PAM1-3G16, hangerőméréssel és előre beállított szabványváltással.

rb-vhedd8_diagram_300dpi.jpg

A Sonifex legfrissebb embedderének, az RB-VHEDD8-nak a felépítése

A Sonifex újdonsága az RB-DDA22 Redbox szétosztó erősítő, valamint az RB-VHEDD8 3G/HD/SD-SDI Dolby E kódoló és beágyazó (lásd a képen). A digitális keverőpultokhoz és digitális rögzítőkhöz csatlakoztatható RB-DDA22 egyszerre több stúdiónak is képes adatokat küldeni USB-audiolejátszó kimenetéről. Az RB-VHEDD8 a legfrissebb termék a cég embeddereinek (hangbeágyazóinak) és de-embeddereinek (hangkifejtőinek) egyre növekvő sorában.

A rádiót a Jampro Antennas és a Seratel Technology közvetítőcégek képviselték. A Jampro egy új maszkszűrőt és egy FM sáváteresztő közösítőt mutatott be. A cég nemrég szerződött le az All India rádióval több, mint 12 RCCC állandó impedanciájú FM sáváteresztő közösítő és patchrendszer szállítására.

PAM2-3G16.jpg

A TSL Systems Precision Audio Monitor termékcsaládjának új tagja, a PAM2-3G16

A transzmittereket gyártó spanyol Seratel két új transzmittert dobott piacra (2 kW és 5 kW FM Compact Series), amelyek LDMOS (laterális diffúziós fém-oxid félvezető) tranzisztortechnológiával és integrált felharmonikus dúsítókkal vannak ellátva.

I LiveU

A LiveU hátizsákos emberei azt a hordozható megoldást alkalmazzák, ami 4G LTE/3G, HSPA+, WiMAX és Wi-Fi celluláris (mobiltelefonos) kapcsolatok akár egyidejű használatával, az elérhető hálózati feltételek mellett a maximális videó minőséget nyújtja.

2.jpg

Interjú bárhol

60 országban vannak jelen a LiveU-k, televíziókat, hírügynökségeket szolgálnak ki, ott voltak olyan eseményeken, mint az idei brit királyi esküvő, az Oscar-díjak átadása, a GRAMMY–díjak átadása, az NBA Super Bowl döntő, a Dél-Afrikai futball VB, a pekingi olimpia és Obama elnök székfoglaló vonatutazása Philadelphiából Washingtonba.

Az IBC2011-en bemutatják a HD/SD uplink megoldások új termékskáláját, köztük a 3D-élőközvetítés technológiáját, és a fő terméknek számító LU60 továbbfejlesztett, javított képminőséget produkáló változatát.

Az LU60 a broadcast ipar első kötegelt 3G/4G LTE hátizsákos RF-technológiája, ami

SD/HD videó közvetítésre is alkalmazható. A kapcsolat a műholdashoz hasonlóan kis késleltetésű, és működik a mobiltelefonálásnál ismert automatikus nemzetközi barangolás (roaming) funkció is. Ezek a fejlesztések képessé teszik a műsorszolgáltatókat és hírügynökségeket, hogy élő videó segítségével bővítsék mobilitásukat, ami a gyors telepítésnek, és az ebből adódó költséghatékonyság, no meg a celluláris uplink technológiának köszönhető. Mindezt az IBC-n a látogatók a gyakorlatban is kipróbálhatják.

LU60.JPG

Hátizsák és a tartalma

A LiveU  szabadalmaztatott technológiája egyidejűleg kötegeli a 3G, 4G LTE, 4G WiMAX és Wi-Fi modemeket, majd a sávszélességek összegét kihasználva többszörös vivőjellel, erőteljes belső RF antennával közösen nyújtanak elegendő sávszélességet az 1080i HD jel kisugárzására.

Az 5 kg súlyú, és szabványos akkumulátorokkal (pl. Anton/Bauer, IDX, vagy SWIT) működtetett LU60-at hátizsákban hordozza az operatőr. A berendezés meghajtása bármilyen kameráról, vagy más videó forrásból SD-SDI, HD-SDI, HDMI, analóg, vagy FireWire kimenetről történhet.

Élő sportközvetítéshez a LiveU akkor a legalkalmasabb, amikor nem helyettesíteni akarják vele a hagyományos műholdas adás infrastruktúráját, hanem annak hatékonyságát, kapacitását növelni szeretnék.

Az operatőr mozgási szabadsága a LiveU-val nagyon magas fokú, olyan helyekről adhat élő képet, ahová a közvetítő kocsi kamerái nem érnek el: a partvonalon, vagy az öltözőkben készíthet interjút, bóklászhat a tömegben, forgathat mozgó járműből.

A LiveU jelének nem kell feltétlenül a közvetítő kocsiba jutnia, mehet egyenesen a stúdió videó mixerére is.

A cég székhelye az USA-beli Paramusban (NJ) és az izraeli Kfar Saba-ban  van, de a világ számos pontján dolgoznak képviselőik, és eladással foglalkozó disztribútorok.

www.liveu.tv

Az LG 3D-s mobil TV eszköze

Az LG mindenesetre a szemüveg nélküli technológiát, és a műsorsugárzástól független mobil videót támogatja.

LG-Mobile-3D-TV.jpg

LG mobil 3D tévé  (LG Mobile 3D TV)

A koreai elektronikai óriás az IBC2011-en bemutat egy mobil eszközt, ami képes együttműködni az amerikai ATSC mobiltévé szabvánnyal, és aminek 7-colos autosztereo displaye 3D-s szemüveg nélkül is élvezhető.

Az LG a mobiltévétől 2011-ben felfutást vár, és bízik benne, hogy ugyanaz a sugárzási rendszer, ami információt és szórakoztatást nyújt a mobil eszközök használóinak, alkalmas lesz a 3D adások közvetítésére is.

„Az ATSC mobiltévé szabvány a televíziósoknak jelentős rugalmasságot biztosít a vevők és a hirdetők megnyerésére.” – mondta Skott Ahn, az LG elnök-vezérigazgatója. „ Az LG büszke arra, hogy a legutóbbi újításokkal a mobil DTV olyan területein, mint a 3D és a Tweet-TV vezeti a szolgáltatások bevezetését.

Az ATSC mobiltévé az USA-ban 2011-ben is tovább terjed: 151 csatorna beindulása várható a nagyobb városközpontokban.  Mindemellett USA-szerte létezik már 73 olyan tévéállomás, amely mobiltévé jeleket sugároz.

Európa még várat magára.  

-NL-

Érettségi után tanár akartam lenni és Kudlik Júlia…

Önéletrajzodban az írod „sok mindent csináltam: tanítottam angolt, hordtam ki újságot, voltam orvosi könyvtáros”. Hogyan indult? 

1.F -f.JPG

Édesapám villamosmérnök volt, édesanyám balerinának készült, zongorázni tanult, ám az élet elsodorta álmaitól, egy divatcégnél titkárságvetető lett. Érettségi után tanár akartam lenni és Kudlik Julia. Nem vettek fel azonnal az egyetemre, de akkor már volt idegenvezetői vizsgám és a nyelvvizsgám is, így elkezdtem tolmácsolni és idegenvezetőként dolgozni.17 évesen már angol korrepetálást vállaltam. Később  az ELTE tanárképző karán angol-magyar szakon diplomáztam.  Évekig tanítottam is általános iskolában, és nyelviskolában is, és nagyon élvezetem.

Hogyan kezdődött a televíziós pálya?

Az akkori páromat hívták telefonon, hogy indul egy új televízió, jöjjön próbafelvételre, mert bemondókat keresnek.  Épp nem tud a telefonhoz jönni, de megkérdezem.- mondtam. Nem érdekelte, bár én igyekeztem a telefonkagylót befogni és rábeszélni, hogy vállalja, hisz én világ életemben ezt szerettem volna csinálni. És ez a mondat behallatszott a telefonba. Most se tudom ki volt, aki hívott, csak azt tudom, hogy ekkor kaptam egy lehetőséget: „olyan kellemes hangja van, nem akarja megpróbálni?”. De!- vágtam rá. Az első meghallgatásra nem mentem be, mert olyan sok híres színészt láttam ott, hogy megrettentem. Pár nap múlva hívtak újra, hogy lesz még egy válogatás. Ha jól emlékszem, híreket kellett felolvasni. A felvételeket megnézte Fischer Tanár Úr és bizalmat szavazott nekem is.

2. Kép 002.jpg

Így kerültem be egy gyorstalpaló tanfolyamra, ahol a bemondóság alapjairól tanultunk….akkoriban még létezett ez a műfaj… Ez után kerülhettem abba a bemondó csapatba, akik a Duna Televíziót elindították 1992 decemberében. Az első szereplésemre jól emlékszem. Szó szerint meg kellett tanulnunk a bemondó szöveget, és a papírba nem illett belenézni…súgógép nálunk még nem volt. Utólag…nos,  egy riadt lány volt a képernyőn. Bozsogi János rendező később bizalmat szavazott Kalocsai Andreának, és nekem, hogy a semmiből létrehozzuk a hamarosan nagyon sikeres Kedves című női magazinműsort. Volt benne burleszk, helikopteres felvétel, sok-sok bejátszás, külföldön forgattunk, vitorlás hajóról jelentkeztünk be, sőt egyszer a Vidámpark körhintájáról leszerelték a hintákat és fölkötöttek bennünket boszorkányjelmezben, hogy úgy nézzen ki, mintha repülnénk. Akkoriban a hatvan perces műsort 5 napig forgattuk, rengeteg helyszínen! János bizalmáért, és törődéséért örökké hálás leszek.

Ő volt az első rendeződ?

Sokáig. És most utólag az mondom, hogy nagyon türelmes volt. Akkor nem így éreztem. Valamiért bízott bennünk. Azt, hogy a kamera előtt ma már kényelmesen érzem magam, elsősorban neki köszönhetem.

A Duna Televízió első alkotói, rendezői filmesek voltak, hozták e terület igényességét, gyakorlatát. Az akkori elnök Sára Sándor jól jelképezi ezt a szemléletet.

3.bemondó.jpg4.Kalendárium.jpg

A Dunások azon nőttek fel, hogy a televízióban nincs demokrácia, sokkal inkább egy fajta egészséges tiszteleten alapuló szigorú hierarchia: van a rendező, az operatőr, a szerkesztő és csak utána a riporter, a műsorvezető. Ugyanakkor azt tanultuk, hogy ez közös alkotás: azért mert én vagyok a műsorvezető, még cipelhetem a smink ládát, arrébb rakhatok egy kábelt.

A híradótól vezetett az utad a kulturális műsorok felé. Tudatos volt ez?

Engem nem a politika, hanem az ember érdekelt. Ez akkor is igaz volt, ha politikussal kellett interjút készítenem. Szerencsére soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy megmondták volna, hogy mit kell kérdeznem. A rendszerváltás utáni évek sok-sok politikusával beszélgettem. Évekig vezettem Híradót is, de azt hiszem az nem az én műfajom, viszont jó, hogy kipróbálhattam, rengeteget tanultam belőle: precizitást, pontosságot, azonnali megoldásokat, szakszerűséget.

Hogyan jött a váltás? Véletlen volt, vagy akartad?

Egy jó darabig párhuzamosan voltam bemondó, híradós, és még a Kedves magazin is rendszeresen futott. Később hívtak a reggeli műsorba dolgozni, az első címe Virradóra volt, azután a címek változtak, de hosszú éveken át keltem hajnali háromkor Később elindult a délutáni Kalendárium című közszolgálati magazin, nagyon szerettük, és a nézők is. A mai Kívánságkosár ősét is mi indítottuk el Kalocsai Andreával: Jókívánságok határok nélkül címmel, mindig egy-egy jeles ünnephez kapcsolódva. A Család-Barát című műsor ősszel folytatódik, nagyon-nagyon szeretem! A Lélek Boulevard című beszélgetős műsorom 2008 karácsonyán indult.  Büszke vagyok rá, hisz valamiféleképp saját gyermekem, vendégeimmel pedig arról beszélgethetek, ami a legjobban érdekel: a lélek útjáról!

5-7724.jpg

Most amikor beszélgetünk is érzem, hogy nem csak arra figyelsz, hogy mit válaszolsz a kérdéseimre, hanem figyelsz engem is.

Számomra az a fontos, ami kettőnk között történik. Tudod, én nagyon felkészülős vagyok. Mindennek utána nézek. Összeírom az adatokat, leírom a tervezett kérdéseket, de a műsorban szinte soha nem azt kérdezem, ami le van írva. Valami csoda megtörténik az interjú első pillanataiban és realizálódik a beszélgetés íve, de úgy hiszem, ez nem történne meg, ha a beszélgetést nem előzné meg lelkiismeretes felkészülés. A Család-Barát élő műsor, sokan betelefonálnak.. Pici apró csodák tudnak történni két-három perces beszélgetésben. Még akkor is, ha csak egy orvosi eljárás után érdeklődik valaki, ott és akkor eltűnik a stúdió, belenézek a kamerába és akármilyen fura is, szinte látom, akivel beszélek, érzem őt, és a cél, hogy erőt is, bátorságot is adjak, s talán némi önvizsgálatra is késztessem a nézőt. Valahogy, úgy érzem, én így tudok adni.

Egy induló televízió nagy ambícióival kezdted a pályádat, együtt fejlődtél, alakultál ezzel a televízióval milyennek látod a mai helyzetet?

7.delfinekkel.jpg

A kezdetekben a lelkesedés vitte ezt a televíziót, tudod, ha valaki máshonnan érkezett ezt rögtön megérezte. Gyakran kérdezték: Nálatok mindig ilyen jó a hangulat? Örömmel jártunk be. És 19 év alatt a gyermekségből érett televízióvá váltunk. Pillanatnyilag nem látom a jövőt, azt hiszem azért, mert épp most alakul.

Azt tudod-e, ha véget ér a nyár kihez mész oda, hogy a következő „Lélek Boulevard-ban”- ő lesz a vendég, vele szeretnék beszélgetni?

Hát,…megfogtál! Talán ősszel ez is kialakul majd.

Hogyan egészítette ki televíziós munkádat az írás?A honlapod tanulsága szerint írásaidra, könyveidre büszke vagy.

 Ha a lányomra nézek, akkor vagyok büszke. Nézd, én nem vagyok a szó valódi értelmében író. Az íróság szerintem nem csak tehetség, de kitartás és szakma is. Szinte kényszerből írok: felébredek, mondjuk hajnali négykor és valahogyan írnom kell. Évek óta publikálok az Elixír magazinban is, és egy éve jelent meg a második könyvem A Királynő címmel.

8-085.jpg

Embereket ismersz meg, miközben Ők megismerik önmagukat. Önismeretet is tanítasz.

Minden vasárnap Kurzusokat tartok, már több mint tíz éve. Mellette személyre szabott kommunikációs tréningeket vezetek olyan embereknek, akik szerepelnek időnként televízióban, rádióban, de nem érzik magukat kényelmesen stúdió szituációban, vagy nehezen fejezik ki magukat téttel járó helyzetben. Így teljes az életem: család, televízió, írás, tanítás. Nem az úgynevezett több lábon állásért, hanem az örömért!

Majd meglátják?

NL.JPGEgyszer előfordult, hogy egy igazgatót, aki hosszú évek alatt technikusból küzdötte fel magát a jelentős pozícióba, arra köteleztek, hogy ossza ki több tucat beosztottjának (köztük korábbi közvetlen kollégáinak) a felmondási papírt, majd amikor ezen a fájdalmas procedúrán végre túlesett, őt az elnök küldte el.

Csakhogy a kilencvenes évek közepén, amikor beindult a kereskedelmi televíziózás, amikor az országos hatókörű, külföldi tulajdonú tévék megalakultak, az elbocsátott, vagy önként távozott MTV-s műsorkészítőkért kapva kaptak, s legtöbbjük azóta is megbecsült munkatársa azoknak az intézményeknek. Televíziós konjunktúra volt  akkor, szinte mindenhol volt beruházás, bővítés nemcsak Budapesten, de a vidéki, városi televízióknál is, és mindenki előbb-utóbb elkelt a piacon.

Mi a helyzet most, 2011-ben?

Néhány éve tart a gazdasági válság, tetézve a televíziós-rádiós szakmában ezernyi bizonytalanságot, félelmet generáló politikai fordulattal. A közszolgálati intézményeket magába szívó új MTVA konglomerátum nem letisztult műsorpolitika birtokában, nem kész műsortervekkel és hozzájuk rendelt pénz- technika- ember alaphármassal, nem műsorráccsal a kézben válogat betagolt dolgozói körében,  hiszen a feladat jelszó szinten egy ködös megújulás, valójában a fizetésekre költendő összeg drasztikus csökkentése akár a bevált szakemberek, nem ritkán védett korban lévők elbocsátása árán.

mtv-szekhaz_1.jpg

Nem vitatva azt, hogy ha már ilyenné tették a közszolgálati televíziózást, van az elbocsátásokban némi ráció, de nem megkerülhető a kérdés: a mai gazdasági helyzetben, amikor minden kis- és nagyobb televízió pénzhiányban szenved, amikor nem fejleszt, nem bővít sem technikai infrastruktúrát, se műsort, mi lesz azzal a sok hozzáértő emberrel, akik most utcára kerültek? Hová vész a rengeteg tapasztalat, hová a tetterő? A televíziózás sok átfogó diszciplina speciális foglalkozási formája. A híradós újságíró nem tollal, hanem képpel ír, a riporter, bár újságíró, mikrofonnal a kezében tudósít, az évtizedek óta televízióban dolgozó képvágó, hangtechnikus, vagy képmérnök a hanghoz meg a képhez ért, most viszont 40-50 évesen új életet kell(ene) kezdenie, ha lennének befogadó televíziók, ha lenne munka, csak közel hasonló is.

Ennek az elbocsátási hullámnak ez a tragikuma. A nézői „végzettségűek” felülkerekedtek a szakmán. S nézve az elbocsátottak, de főleg az „az új megváltók” listáját, lát valaki garanciát arra, hogy a maradók keze nyomán majd megugrik a nézettség?  Özönlenek majd a hirdetők, s ömlik majd a pénz szakajtóval?

Ha lesz, aki nézi, majd meglátja…

 Nagy Lajos

Chello channels for Hungarian pay-DTT

The channels, which are each already received in over 2.5 million homes, will be made in available in the platform’s family package.

Separately, Antenna Hungária has said that as part of the major changes taking place to its DTT operation, the guard interval for all three multiplexes will be altered from 1/8 to 1/4, resulting in a significant improvement in reception.

Furthermore, from October 1 RTL Klub will be made available in the 16:9 aspect ratio on the FTA service MinDig TV.

Source: http://www.broadbandtvnews.com

Russia goes for DVB-T2

Several local reports say the decision was made last week by a government commission chaired by Igor Shuvalov, the deputy PM.

images.jpg

It will result in all new DTT networks employing DVB-T2 and those that have already been constructed switching to the standard.

The Federal Target Programme (FTP) for “Development of Broadcasting in the Russian Federation 2009-2015” will also be amended accordingly.

The eight cities where the DVB-T2 trials will take place are Vladivostok, Khabarovsk, Kaliningrad, Kursk, Kazan, Sochi, St Petersburg and the capital, Moscow.

DVB-T2 is gaining favour in several European countries.

In France, for instance, the CSA has already recommended a transition to DVB-T2/MPEG-4 as soon as possible, while in Croatia the regulator HAKOM has published minimum technical standards for both DVB-T and DVB-T2.

Source: http://www.broadbandtvnews.com

MEDUZA – az első 4K-s 3D kamera

A 3D megfogalmazás azonban sok mindent takar. Alapvetően a térhatású képet jelenti, melynek van mélységi információja is. A cél az életszerű térhatás elérése, vagyis segédeszköz nélkül, ugyanakkor nagy szabadságot adva a néző fizikai elhelyezkedését illetően. Ezek azonban ma még nehezen teljesíthető elvárások, így óhatatlanul kompromisszumokat kell kötni, de a végeredmény így is sokkal látványosabb a hagyományos 2D képeknél. Az egyik, talán legfontosabb kompromisszum, hogy sztereo 3D technológiát alkalmaznak, azaz a látványt csak két kamerával rögzítik, ezzel próbálva leutánozni az emberi szemet. Amikor ma 3D filmekről beszélünk, ezt értjük alatta.

MeduzaCam.jpg

A 3D filmkészítés berendezései ma már viszonylag széles választékban elérhetők, a leggyakrabban megfelelő mechanikával (rig) összekapcsolt professzionális kamerákat alkalmaznak, de terjednek az egybeépített, gyakorlatilag két kamerát tartalmazó berendezések is. Ezek ára már nem feltétlenül számít kimagaslónak és a további rendszerek (számítógépes grafika, utómunka, jelátvitel, stb.) is elérhetőek. Talán a legnagyobb fejlődés a kamerák vonatkozásában várható, gondoljunk csak a méretre, súlyra, egyszerű használhatóságra, felbontásra és nem utolsó sorban az árra.

A professzionális 3D kamerák esetében az operatőröknek, rendezőknek manapság el kell fogadni, hogy a technika meghatározó, a művészi munkán kívül a mérnöki ismereteknek is igen fontos szerepe van. A filmkészítés a két terület szoros egymásra utaltságát igényli. Ez sok esetben új helyzetet jelent a korábbi értelemben vett alkotóknak. A gyártók egyik célja, hogy a filmkészítést „visszatereljék” a művészi területre, vagyis minél jobban leegyszerűsítsék a kezelhetőséget.

Meduza

Az idei NAB egyik újdonsága volt a Meduza Systems 4K felbontású kompakt 3D kamerája, melyet hivatalosan a sztereo 3D (S3D) kategóriába sorolnak. Ezt az újszerű elveken alapuló berendezést először Chris Cary, az angliai székhelyű 3D Visual Enterprises vezérigazgatója (ez a cég a Meduza Systems anyavállalata) és Jonathan Kitzen, a Meduza Systems elnöke mutatta be. A kamera nagy előnye, hogy a filmkészítők számára egyszerűbb, gyorsabb forgatási lehetőséget kínál 4:3 formátumban natív 4K felbontás mellett – kisebb költségigénnyel. Az 1:1-es pixelarány, a 3072 x 4096 felbontás lehetővé teszi az óriás mozivászonra való közvetlen konvertálást, ugyanakkor alkalmas az alacsonyabb felbontást igénylő produkciókhoz is. Rendkívül jó képet produkál a megjelenítők széles skáláján, a 3D televíziókon keresztül a mozivásznakig – e tekintetben jelenleg a Meduza egyedülálló.

Meduza.jpg

A kamera percek alatt üzembe állítható, nem igényel hosszadalmas kalibrációt, objektívje cserélhető, a lencsetávolság és a konvergencia precízen távvezérelhető. A kompakt egység, melynek súlya mindössze 7.5 kg, más megoldásokkal ellentétben egy elektronikát és vezérlést foglal magában, dupla képérzékelő rendszerrel. Azáltal, hogy a két kép együttesen kerül feldolgozásra, a beállítás lényegesen egyszerűbbé válik, elkerülve a bonyolult szinkronizációt (szín, zaj, méret, axis, fókusz, stb.), melyet egyébként részben a kamerában, részben az utómunkálatok során kellene elvégezni. Az összehangolási folyamat nem egyszerű, sok odafigyelést és rutint igényel, hiszen ha nem végzik el precízen, tönkreteheti a 3D látvány érzékelését, és fejfájást okozhat a nézőnek. Aki már csinált ilyet, valószínűleg különösen értékeli ezt az új technológiát. A gyártók kedvenc hasonlata, hogy két motorkerékpár egymáshoz erősítéséből még nem lesz négykerekű autó.

A Meduza tervezésénél a gyártók arra törekedtek, hogy minél rugalmasabban kiszolgálják a filmkészítők igényeit. Fontos szempont volt a moduláris felépítés és a rugalmasság. Ennek szellemében a képszenzor szinte másodpercek alatt cserélhető, korszerűbb típusok megjelenésével ezek gyorsan és viszonylag egyszerűen beépíthetők lesznek, akárcsak a capturing rendszer más elemei, amivel elkerülhető az elavulás veszélye. Így a kamera mindig az aktuálisan elérhető legjobb képalkotó technológiával rendelkezik. További előny, hogy, a kamerához a filmes kiegészítők széles skálája csatlakoztatható, növelve ezzel a filmesek elégedettségét és a felhasználhatóság körét.

A Meduza igen változatos felhasználhatóságot biztosít a szórakoztatóipar területén. Folyamatos fejlesztésre tervezték, hogy lépést tudjon tartani a modern technológia gyors fejlődésével. Így a felhasználók bátran fejleszthetik, módosíthatják a rendszert az elérhető eszközök – szoftverkódok és hardverspecifikációk – egész tárházával, hogy saját szükségleteik szerint alakítsák kamerájukat. Voltaképpen ez a világ első „nyílt forrású” professzionális kamerarendszere. A felhasználók szabadon kiválaszthatják a megfelelő méretű, felbontású, fényérzékenységű érzékelőket, éppolyan egyszerűen, ahogy korábban szükség esetén másfajta filmszalagot választottak.

Maga a kamera megjelenését tekintve elég meglepő, nem igazán hasonlítható a hagyományos kamerákhoz. Aki először találkozik vele, kezébe veszi, talán idegenkedhet tőle, de technikai értékei azt hiszem nem kérdőjelezhetők meg. A kamerát és a mögötte lévő mérnöki teljesítményt a szakma is elismeréssel fogadta, a termék elnyerte az immáron 19 év óta adományozott rangos kitüntetést, a „Mario” díjat, melyet áprilisban az idei NAB-on adtak át. Ezt a díjat a leginnovatívabb és a legmagasabb technikai színvonalat képviselő termékeknek ítéli oda a Broadcast Technology magazin és évente mindössze tízet. A kamera előreláthatólag 2011 szeptemberében kerül piacra, illetve akkortól lesz bérelhető, és várhatóan nagy sikerre számíthat.

– BJ –

A Mosonmagyaróvári VTV új világítása

Megfelelő előkészület és nem kevésbé alapos előzetes egyeztetések után, A hírolvasót greenbox -háttérrel egy 3,5 x 5,2 m-es, 2,8 m belmagasságú szobában alakították ki, mellette egy 3 fős beszélgető helyet pedig a szoba másik végében. A stúdióvilágítás tervezésére és kivitelezésére a hidegfényű világítótestek gyártásáról közismert Balogh Lámpa Kft. kapta a megbízást Kelemen  Miklós ügyvezető igazgatótól, aki régi partnere a cégnek és már korábban is vásárolt hidegfényű Balogh-lámpákat, így tudta mire van szüksége.

MOS_002.jpg

Kelemen Miklós ügyvezető igazgató a hírolvasó púltnál

Talán nem kell külön kifejteni, hogy a helyiség mérete stúdiószempontból nem éppen ideális,  a szűk hely nagy kihívást jelentett a lámpapozicionálás szempontjából. A két színhelyet oldalról világítva nem fért volna el két külön lámpa, ezért egy kétkaros megoldással oldalanként egy lámpa került felerősítésre. Ez a lámpa ide-oda kifordítva praktikus módon hol a hírolvasót, hol a beszélgetőket világítja meg. Ez kényelmi szempontból nem a legjobb, mert folyamatosan állítgatni kell, viszont takarékos, mert így kettő helyett egy lámpát használunk. A gégeneket közvetlenül a mennyezetre erősítettük, miután próbavilágítással megállapítottuk az optimális helyüket. A főfényt 2 db négycsöves lámpa (2 x 220W) biztosítja, míg a gégent 3 db kétcsöves (3 x 110W) illetve a hírolvasónál 1 db kétcsöves lámpa fénye adja. Ez összesen alig 0,77kW, ami egy TV-stúdiónál több mint ideális, mivel jelentéktelen hőtermeléssel és áramfogyasztással jár, ami ugyancsak fontos szempont.

MOS_003.JPG

Háromfős beszélgetőhely két szereplővel

A megrendelés helyszíni szereléssel szólt, így a próbavilágítás és szerelés az átadás előtti napon egy menetben történt, párhuzamosan a díszlet építésével. Erőt próbáló feladatnak bizonyult, és tegyük hozzá izgalmas is, mivel a szűk területen olykor egyszerre 8-10 ember is tevékenykedett, de este 8-ra készen állt minden, és a helyiek maximális együttműködésének köszönhetően indulhatott az adás. A Mosonmagyaróvári Városi TV tulajdonosa a Flesch Károly Kulturális Központ. Támogatásuk és a televízió munkatársainak segítsége nélkül nem sikerült volna gond nélkül és ilyen gyorsan az átállás. Segítségüket és közreműködésüket ezúton is megköszöni a kivitelező Balogh Lámpa Kft. nevében  a cégvezető Balogh Zsolt.

MOS_001.jpg

Négycsöves lámpa kétkaros átfordítató falikonzolon

A városi televízió stúdiója a Széchenyi út 7-ben található. Adásunk a Vidanet mosonmagyaróvári kábelszolgáltató hálózatán keresztül a városban és környékén mintegy 8000 lakásban érhető el. Műsorok memóriakártyás, professzionális Sony HD kamerákkal készülnek, és egy központi tárhelyről érhetők el a szerkesztő és vágó munkaállomások számára. A stúdióműsorok lebonyolításához, a kor elvárásainak teljes mértékben megfelelő HD képes SDI videórendszer áll rendelkezésre. Az adás egy automatizált playout rendszer segítségével jut el a nézők otthonaiba. Műsoraik a honlapon az archívumban is visszanézhetők. A szerkesztőség alapelve, hogy kielégítsen minden nézői igényt, ezért a műsorstruktúrában közéleti, politikai, egyházi, egészségügyi, kulturális, sport és gyermekműsor egyaránt szerepel. A részletesebb tájékoztatás érdekében a műsorok között képújságot sugároznak. Fő célkitűzésük, hogy munkatársaik minden jelentős helyi eseményen ott legyenek, és elsőként adjanak hiteles tájékoztatást a városban történtekről.

( – )

Új puskamikrofonok

AKG C 568B

A rövid puskamikrofont széleskörű felhasználásra, televíziós adáshoz, tévé- és filmprodukciók készítéséhez ajánlják.

1.AKG.jpg

AKG C 568B

A kompakt, könnyű testű C 568B  ideális megoldás kamerára szerelve. 500 Hz alatt hypercardioid választ ad, 500 Hz fölött az AKG ’akusztikus interferencia csöve’ az, amit az irányítottság növelését szolgálja. A mikrofon beépített előerősítőt tartalmaz, ami 9V és 52V közötti fantomtápot kíván, a kapcsolható 12 dB/oktávos, 120 Hz-es szűrő elnyomja a dübörgést és a szélzajt.

A C 568B a 20Hz és 20kHz közötti tartományban 11mV/Pa (-39dBV) érzékenységgel működik. A maximális SPL (Sound Pressure Level = a hangnyomás szintje) 128 dB, a jel-zaj viszony 76dB, az ajánlott terhelő impedancia > 2 kohm. A mikrofon 253 mm hosszú, átmérője 21 mm, tömege 160 gramm. Szélvédő és állvány adapter tartozik hozzá.

www.akg.com

Neumann KMR 81i

Ezt a rövid puskamikrofont hírgyűjtéshez és helyszíni felvételek készítéséhez ajánlja a gyár. A KMR 81i-nél egy nyomásgradiens jelátalakító és egy interferenciacső kombinációját alkalmazzák. Olyan frekvenciánál, melynek hullámhosszban mért értéke hosszabb, mint a cső, a eszköz úgy viselkedik, mint egy nyomásgradiens elven működő egyszerű dinamikus mikrofon; magasabb frekvencián viszont úgy működik, mint egy interferencia elven működő mikrofon.  A tengelyen kívüli hangforrásokat csökkentett szinten érzékeli a jellemző hangszín nélkül.  Azt mondják, hogy kevésbé érzékeny a szélre és a pattogó zajra (összehasonlítva olyan modellekkel, melyeknek hasonló az iránykarakterisztikájuk), különösen alacsony a saját zaja, jó az impulzus átvitele és nagy a kimenő szintje.

2.Neumann 1.jpg

Neumann KMR 81i

A KMR 81i kapszuláját a csőbe helyezték el, hogy akusztikailag nyitott legyen, de ugyanakkor nagy áramlási ellenállást tanúsítson. A mikrofon iránykarakterisztikája hiperkardioid az oldalirányú hangok frekvencia-független csillapításával. Megelőzendő a bejövő hangok okozta túlvezérlést, a KMR 81i-n található egy 10 dB-es kapcsoló, valamint a 200 Hz-es felüláteresztő szűrő kapcsolója. 

Összességében a frekvencia-átvitel 20Hz-től 20kHz-ig terjed, alacsonyabb frekvenciáknál csillapítva, 50Hz-nél körülbelül 15 dB-lel. A maximum SPL 128 dB, és a mikrofon előerősítőjének dinamika tartománya 116 dB. A KMR 81i 48V fantom tápfeszültséggel működik, 226 mm hosszú, átmérője 21 mm, tömege 145 gramm.

www.neumann.com

Shure SM89

A Shure tervezői az SM89 puskamikrofont helyszíni produkciós munkákhoz és sporthírek gyűjtéséhez szánják.

3.Shure 1.jpg

Shure SM89

Az akkumulátorral, vagy fantomtáppal egyaránt működő nagy irányítottságú kondenzátor-puskamikrofon nagy távolságból képes megkülönböztetni a párbeszédet a környezet zavaró zajaitól. Az az előnye is megkülönbözteti más puskamikrofonoktól, hogy minimalizálja a fésűszűrő effektust. Ez azt jelenti, hogy egy relatíve nem zengő helyen úgy lehet elhelyezni, hogy a hangforrás a mikrofon tengelyétől mért 30 foknál kijjebb is lehet; ez esetben minimális zaj mellett a rögzítendő hang nagyfrekvenciás átvitele alig csökken.

A tengelyben mért 60Hz és 20kHz közötti frekvencia-átvitel nagyon egyenletesnek mondható (enyhe növekedéssel a magas frekvenciáknál), ami javítja a hangtisztaságot és érthetőséget. Az alacsonyfrekvenciás süllyedés viszont minimalizálja a szél, a mechanikai vibráció, a környezeti zaj és pattogás hatását.

A mikrofon 111 dB-es dinamika tartománnyal és 79dB-es jel-zaj viszonnyal büszkélkedhet. Érzékenysége -33dBV/Pa, a maximális SPL 127 dB az ajánlott 800 ohm terhelés mellett.

A mélyvágó szűrő 15dB/oktávos lépésekben kapcsolható 60 Hz és 160 Hz között, a fantom-tápfeszültség 11V és 52V között lehet.

A Shure SM89 52,4 cm hosszú, átmérője 20 mm, tömege 195 gramm.

www.shure.com

Azden SGM-1000

A tisztán hangfelvételi és televíziós alkalmazásokhoz egyaránt megfelelő SGM-1000 egyesíti magában a super-cardoid karakterisztikát a széles frekvencia átvitellel és az alacsony zajszinttel. A külső forrásból származó fantom táp, vagy egyetlen mini ceruzaelem (AAA) több mint 1000 órányi működést biztosít. A kapcsolható mélyvágó szűrő oktávonként 6 dB-es vágást ad 200 Hz-nél, 80Hz-től 20 kHz-ig terjedő frekvencia-átvitelnél, és 96 dB-es dinamikatartománynál. A mért jel-zaj viszony 70 dB, a maximális SPL 120 dB.

4.Azden.jpg

Azden SGM-1000

Az SGM-1000 31 cm hosszú, 21 mm az átmérője, és 140 gramm a tömege akkumulátor nélkül. A szimmetrikus kimenet bármilyen alacsony impedanciájú (1 kohmos vagy kisebb) bemenettel működik, ideértve a szimmetrikus XLR-t és az aszimmetrikus ¼ colos és 3,5 mm-es bemeneteket. Az SGM-1000-hez nem adnak kábelt, viszont tartozék a szélvédő és a „papuccsal” kombinált rezgéscsillapító kengyel.  

Sanken CSS-5

A japán cég háromkapszulás kondenzátor mikrofonja super-cardioid karakterisztikájú, és monó, sztereó, valamint széles-sztereó módban lehet vele dolgozni. Monó módban az éles irányítottságot frontális hangforrásnál széles frekvenciatartományban fenn lehet tartani a második, szögben elhelyezett mikrofon és az egyenes mikrofon kombinációjával. A Sanken szerint a CSS-5-tel nagyon tiszta hangfelvételt, vagy adást lehet készíteni még zajos, visszhangos környezetben is.

5. Sanken CSS-5.jpg

Sanken CSS-5

Hangfelvételnél normál sztereó módban rendkívül pontos, 115º-os sztereó mezőben hatékony a CSS-5. Ez az érték növekszik 140º -ra széles-sztereó módban, melyet hangeffektek készítésére és ún. atmoszféra-felvételre terveztek, amihez a dialógot későbbi időpontban veszik fel és keverik a kettőt össze. A mikrofon háromkapszulás soros elrendezése a frontális hangok felvételét szolgálja, míg az annak tengelyével párhuzamosan kialakított rész a mono/ sztereo kompatibilitást erősíti.  

A CSS-5 100Hz és 15kHz közötti frekvenciatartományban 32mV/Pa érzékenységgel működik monó módban, 40mV/ Pa érzékenységgel normál sztereó módban, és 40mV/Pa érzékenységgel széles sztereó módban. A 48V-os fantomtáppal működő mikrofon maximális SPL-je 120dB, súlyozott zaja 18dB.

A mikrofon hossza 30 cm, maximális átmérője 22,5 mm.

www.sanken-mic.com

Sony ECM680S

A Sony ECM680S electret sztereó puskamikrofont külső produkciókhoz és televíziós stúdióműsorokhoz tervezték. A mikrofon megtestesíti a Sony új-fejlesztésű electret kondenzátor kapszuláját, ami kiváló érzékenységgel rendelkezik, alacsony a belső zaja és szinte egyenes a frekvencia-átviteli karakterisztikája. Fő jellemvonása a képesség, hogy kapcsolni lehet az irányított monó és sztereó mód között. Ennél fogva alkalmas EFP és ENG célokra egyaránt.

6.Sony 1.jpg

Sony ECM680S

A sztereó mód ideális környezeti hangok (atmoszféra) természetes  felvételét szolgálja, míg a monó mód távoli hangok  kezeléséhez alkalmasabb. Ezt a módot vagy a mikrofonon lévő kapcsolóval lehet kiválasztani, vagy a kompatibikis Sony kamkordereken.

A mikrofon előnye a sima frekvencia-átvitel: 50Hz és 20kHz között sztereóban, 40Hz és 20kHz között monóban. Az érzékenység -28dB ±3dB (sztereó), és 32dB  ±3dB (monó), a dinamikatartomány 104dB (sztereó) és 106dB (monó).

A ECM680S-t beépített mélyvágó szűrővel szerelték fel, ami egyszerű módon csökkenti a nem kívánt környezeti zajt.

A mikrofon ideális a kamera tetején való használatra, hossza 24,5 cm, tömege 

40-52V fantomtáp szükséges a működéséhez, sztereó módban LED világit. XLR kábel, vagy opcionálisan K-1504-es kábel tartozik hozzá a kamkorderhez való csatlakozáshoz.

pro.sony.com/bbsc/home.do

Díjazták az RTL Klub riporterét

A díjat a Telekom és a Kultúrpart által negyedik alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Napon adták át a Millenáris Parkban a hétvégén. A sajtódíj mellett a Fenntarthatósági Napon hirdették ki a fenntarthatóság témájában kiírt kreatív pályázat nyerteseit is.

nagyzsofia.jpg

Novák Péter, a nap moderátora és a Hello holnap! mozgalom arca, Nagy Zsófia, a Hello holnap! sajtódíj nyertese és Kovács Ildikó, a Magyar Telekom marketing- és vállalati kommunikációs igazgatója

A fenntarthatóság eszméjének terjesztése és közérthetőbbé tétele az egyéneken kívül a vállalatok és a média feladata is. A fenntarthatóság népszerűsítése érdekében a Telekom előbb a legjelentősebb hazai médiumokat felkérve életre hívta a Fenntarthatósági Média Klubot, majd velük közösen júniusban meghirdette a hello holnap! sajtódíjat. Az újságírók a fenntartható fogyasztás, esélyegyenlőség, szegénység, környezetvédelem, önkéntesség és klímaváltozás témáiban küldhettek pályaműveket. Pályázni a 2010. szeptember 1. – 2011. augusztus 1. között a nyomtatott és az online sajtóban, valamint blogfelületen megjelent cikkel vagy televízióban, rádióban elhangzott adással lehetett.

A pályázatra 46 újságírótól 30 pályamű érkezett, amelyek közül a Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból (RTL Klub, TV2, Sanoma, Class FM, CEMP csoport (Index), Origo, Metropol, Axel Springer, Est Média, Magyar Telekom) álló zsűri Nagy Zsófiának, a Természet-ölelő című rövid dokumentumfilmjének ítélte oda a sajtódíjat és az ezzel járó 1millió forintot. A városból faluba költöző fiatalok történetéről először cikk készült, majd a pályázó a sajtódíjra egy kisfilmet is készített. A filmet több televízióban vetítették már.

Az újságírók mellett idén is gondoltak a kreatív fiatalokra a szervezők. A Fenntarthatósági Nap 4 pályázatára olyan zeneszámokat, kisfilmeket vagy egyéb kreatív munkákat vártak, amelyek a nap során is körbejárt témák – szegénység, víz, felelős kommunikáció – valamelyikéből kerültek ki. A Fenntarthatósági Nap 4 nyertesei kategóriánként a következők lettek:

Zene: Nagy Lajos – Jövőtök

Film: ELTE EKSZ – Ha a szelektív beszélni tudna

Kreatív: Varga Lívia – Tudtad?

Közönségdíj: Bende Márta – köztéri díszkút

Míg a tavalyi Fenntarthatósági Napon közel 1200-an, addig idén 1700-an kerültek közelebb a fenntarthatóság fogalmának megértéséhez. A szakmai előadások mellett a kilátogatók kipróbálhattak alternatív meghajtású autót, kóstolhattak fair trade kávét és teát, megnézhettek hulladékból készített kreatív tárgyakat, de akár flashmob részesei is lehettek. A fesztiválkonferencia résztvevői a szekcióbeszélgetések szüneteiben a Fenntarthatósági Nap 4 pályázatára készült alkotásokkal is találkozhattak.

A szakmai előadások a fenntarthatóság három pillérére – társadalom, gazdaság, környezetvédelem – épültek, amelyek mellett idén, 2011. Önkéntesség Európai Éve kapcsán az önkéntesség is helyet kapott. A szegénység témájú beszélgetésen az integrálódás, kilábalás lehetőségeit latolgatták a résztvevők. A víz téma kapcsán többek közt dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és dr. Juhász Árpád, geológus a Duna Stratégián túl arról diskurált, hogy a klímaváltozás hogyan hat a vízkészletre. A hello holnap! Sajtódíj szerepe is felmerült a felelős kommunikációról szóló szekcióbeszélgetésen, amelyben a különböző reklámtrükkökre és az álmagyar termékekre is felhívták a figyelmet a megszólalók.

A beszélgetéseknek mindenki aktív részese lehetett: a szakértők és a nézők hozzászólásait, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója, a Momentán Társulat tette még közérthetőbbé, akik maguk, vagy a közönség bevonásával a hallottak alapján rövid színpadi szituációkat adtak elő. A Momentán Társulat mellett a nap moderátora, Novák Péter is megszólította a közönséget, így együtt keresték a megoldásokat a szakemberek, a civilek és minden érdeklődő.

forrás: mmonline

Tovább javul a digitális földfelszíni televízió vételi

2011. szeptember 30-ától a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások vételi lehetőségeinek és minőségének további javítása érdekében a hálózat egyes paraméterei megváltoznak mindhárom digitális földfelszíni televíziós multiplex vonatkozásában. A javítások eredményeképpen jelentősen kibővülnek a digitális földfelszíni televíziós kínálat – így a közszolgálati televízió- és rádiócsatornák – vételi lehetőségei.

mindigtv_logo2.jpg

Az MTVA-val kötött új műsorterjesztési szerződés alapján az Antenna Hungária Zrt. 2011. szeptember 30-án közszolgálati multiplexet alakít ki a DVB-T hálózat A jelű multiplexén. A Duna és a Duna 2 programok az eddigi C multiplex helyett az A multiplexre kerülnek át, ezáltal a Duna Televízió, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió műsorai októbertől közös multiplexen találhatók meg. Mostantól az összes közszolgálati műsor egy frekvenciáról érhető el, így nem fordulhat elő, hogy csak az egyik vagy a másik köztelevízió műsora látható.

A Duna programja hagyományos felbontásban lesz látható, ugyanakkor a Duna II Autonómiát felváltó Duna 2 nagyfelbontásra (HD) vált. A változás miatt előfordulhat, hogy egyes kábeltévé hálózatokban a két csatorna programhelye felcserélődik, azaz ahol eddig a Duna volt, ott a Duna 2, ahol eddig a Duna II Autonómia volt, ott a Duna műsora lesz. Ez kábeltévé szolgáltatótól, készülék-beállítástól függően nézőnként eltérő lehet. A Magyar Rádió műsorai eddig csak tesztjelleggel voltak elérhetőek a MinDig TV kínálatában, mostantól állandó szerződéses alapon lesznek jelen a digitális földfelszíni platformon. A közszolgálati multiplex megvalósítása érdekében számos program az A multiplexről a C multiplexre költözik: TV2, RTL Klub, euronews, HírTV, ATV, SportKlub, Info Channel és a NeoFM.

Az új szerződés lehetővé teszi az MTVA számára statisztikus multiplexálás bevezetését az A multiplex csatornáit illetően, ez hozzájárul a képminőség további javulásához, miközben a felszabaduló sávszélességet fel lehet használni a vételi lehetőségek javítására. A DVB-T vételi lehetőségeinek és minőségének, valamint a közszolgálati médiaszolgáltatások rugalmasságának javítása érdekében a hálózat egyes paraméterei megváltoznak (GI – „Guard Interval” a korábbi 1/8-ról 1/4-re változik) mindhárom DVB-T multiplex vonatkozásában. A változtatást követően a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások vételi lehetőségei tovább javulnak, egyes helyeken, ahol korábban kizárólag tetőantennás vétellel lehetett venni a digitális földfelszíni televíziós adásokat, most előfordulhat, hogy kültéri, ablak mellé helyezett antenna, vagy szobaantenna is elegendő lehet a stabil vételhez. A leglátványosabb javulás a vételi viszonyokban az Alföldön és a Kisalföldön várható.

Négy régióban – Budapest, Karancs-Salgótarján, Békéscsaba és Vasvár –  az A és B multiplexek frekvenciáit felcserélik. Ezekben a körzetekben a közszolgálati csatornák a 38-as csatornán (610 MHz) lesznek elérhetők, mely szintén a könnyebb vételt teszi lehetővé. Budapest körzetében az A multiplex effektív
kisugárzott teljesítménye 100 kW-ra emelkedik, így mostantól olyan helyen is érdemes megkísérelni a régióban a vételt, ahol ez eddig nem volt lehetséges.

A Hatósági Szerződés módosítása lehetővé tette az AH számára, hogy a B multiplexet az eddigi DVB-H (mobiltévés) sugárzás helyett DVB-T szolgáltatásokra használja. 2011. szeptember 28-án a DVB-H sugárzás megszűnik és a MinDig TV Extra Családi csomagja lesz elérhető a B multiplexen.

A technikai változások menetrendje

2011.09.28

DVB-H sugárzás megszűnése

2011.09.29

Az új, B multiplex programjait sugárzó adóberendezések tesztüzemének kezdete

2011.09.30
9.30-12.00 óra

A DVB-T platform teljes leállása, az új csatornakiosztás beállítása mindhárom multiplexen, frekvenciacserék, GI váltás

2011.09.30
12.00 órától

Folyamatos üzemszerű sugárzás az új paraméterekkel. Korábbi visszakapcsolás lehetséges a munkák befejezésétől függően. A vevőkészülék-beállítást csak ettől az időponttól lehet elvégezni

Kiket érintenek a technikai változtatások?

Elsődlegesen azokat a nézőket, akik tető- vagy szobaantennával, esetenként kábeltévé hálózaton keresztül a MinDig TV szolgáltatás részeként a közszolgálati műsorokat nézik. Ezek közül mindenképpen érinti a Duna és Duna 2 nézőit az ország egész területén, továbbá a budapesti, karancsi, salgótarjáni, békéscsabai és vasvári adók vételkörzetében élő m1, m2 és kereskedelmi csatornák nézőit, emellett – tévékészüléktől és vevődekódertől függően – máshol élő m1 és m2 nézőket is érinthet. Nem érinti az m1 analóg földfelszíni műsorterjesztését, valamint a Dunát és a Duna 2-t műholdvevővel nézőket sem. Utóbbiak esetében folyamatban van a műholdváltás, ami független a mostani – földfelszíni – műsorterjesztési változásoktól. Nem érinti továbbá a műholdas és kábeltévé előfizetőket, náluk a műsorterjesztő szolgáltató végzi el a szükséges beállításokat.

Mi a teendő?

A vevődekóder vagy a tévékészülék használati utasítása, vagy a képernyőn megjelenő tájékozató felirat előírása szerint kell eljárni. A sokféle készüléktípus miatt minden esetben eltérő lehet a teendő. A legfontosabb, hogy a változtatás csak a szeptember 30-ai, délelőtti leállást követően végezhető el. Sok készülék automatikusan elvégzi az újrahangolást, más készülékek csak felkínálják ezt a lehetőséget, a készülékek egy részénél viszont manuálisan kell majd elindítani az automatikus újrahangolást. Minden olyan esetben, ahol a vevőkészülék a változtatásokat követően nem rendeltetésszerűen működik, érdemes a „Gyári beállítások visszaállítása”, majd a „Készülék behangolása” lépéseket elvégezni.

További információ a nézők részére:

MTVA Közönségszolgálat:                                  MinDig TV szolgáltatás:

Honlap: www.mtva.hu/vetel                              Honlap: www.mindigtv.hu

E-mail: kozonsegszolgalat@mtva.hu                 E-mail: info@mindigtv.hu

Tel: +36 1 759 5050                                          Zöldszám: 06 80 90 99 00

Műszaki információk: +36 1 759 5272                 

Obersovszky Péter, tudosító-műsorvezető

Történész akartam lenni, de az bizalmi szakmának számított, így eleve lehetetlenség volt, ezért magánzó lettem, főiskolai diplomámat is levelezőn szereztem meg. Rövid ideig tanítottam is. A katonai szolgálat teljesítése után nem sokkal, találkoztam Rózsa Péterrel, aki akkor a Magyar Rádióban dolgozott, – és nagy tisztelője volt apámnak, Obersovszky Gyulának. Megkérdezte nincs-e kedvem rádiózni? Mondtam igen.

Obersovszky P_DSC0048.JPG

Próbáltam a tanítással összeegyeztetni a riporterkedést, de végül az utóbbit választottam. A Napközben rendkívül bátor műsornak számított az 1980-as évek elején, mi beszéltünk például a kábítószerezés problémáiról is, ami nagyon kényes téma volt. Szolgáltató műsornak könyveltek el minket nem politikainak, de élő műsor lévén nem törődtünk a tiltásokkal. Borzasztóan jól éreztem ott magam. Egyik munka hozta a másikat, a 168 óránál is kaptam feladatokat, a hírműsorokban sorra. Meg kellett akkor tanulnom nemet mondani is, ami nehéz volt.  Az 1980-as évek közepétől 1990-ig a Rádiós időszakom egészen elképesztő volt. Ekkor már hónapról-hónapra lazult a nyilvánosság, egyre több cinkosunk akadt az akkori hatalomból, így lett életemnek ez a korszaka egy hallatlanul izgalmas történet.

Ezek vezettek el az igazi változásokig, az 1989-90-es választásokig.

Kimozdult a világ a sarkaiból, és én ennek a kellős közepébe keveredtem. Megéltem a Lakitelki Nyilatkozatot, a FIDESZ alapítását, az alternatív KISZ és új pártok próbálkozásait és azt, hogy az illegális értelmiségi létből át lehetett kerülni a legálisba.

Olyan izgalmas időszak volt ez, amilyen sokáig nem adatik meg az utánunk jövő fiatal újságíróknak.

Mikor és hogyan csábított el a televízió?

Szinte azonnal és párhuzamosan a rádiózással. Akkor még nem adóztunk, közös kasszán éltünk a televízióval. Akit a Rádióban felfedeztek és jó dolgokat csinált, azt szinte azonnal áthívták a televízióba is. Természetes szakmai átjárás volt a két intézmény között. Én a megboldogult Déri János kísérleti műsorában, a kísérleti TV2-ben kezdtem szárnyaimat próbálgatni. Sárdi Annával, Rózsa Péterrel dolgoztam.

Ezután jött a Bánó András-féle Esti Egyenleg hírműsor. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió összes hír és háttér-műsorát sikerült végigjárnom. Részt vettem egyébként két lap-kísérletben is, az egyik 1989-ben volt, a Kisgazdapárt indításakor, a régi sajtótörvény mellett megcsináltuk Ómolnár Miklóssal az új Kis Újságot.

Megjegyzem, hogy a Kisgazdapártot nem tiltották be, csak nem működött a Kádár-rendszerben.

De ekkor gyorsan működésnek indult, és mi készítettük el a régi formátumban a lapjukat. Indult akkoriban Respublika néven új hetilap is, amelyik szintén rövid életű lett, de nagyon izgalmas volt ezekben részt venni.

Szóval voltak munkáim az írott sajtóban is. A televíziós pályafutásom, mint említettem a Déri-féle kísérleti műsorban indult el. Tettem kitérőt a Gombár János szerkesztette Ablak című szolgáltató műsorban is.

Bekövetkezett az, ami a Rádióban, hogy kézről kézre adtak a szerkesztőségek. Totális belefeledkezéssel tevékenykedtem.

Obersovszky P_DSC0152.JPG

Előnyöd lett az egykor hátrányt jelentő származásodból. Kapkodtak érted a szerkesztők.

Igen. Ez így van. Nagyot fordult a világ. Olyan szenvedéllyel dolgoztam, hogy gyakorlatilag mindent háttérbe szorított az életemben. A munka volt számomra a szerelem. Ez elég hosszú ideig tartott. Kárára vált a családi életemnek, nyugtalanabb természet is voltam az átlagnál, nem én lettem a lányos anyák álma.

Egzisztenciálisan jól megvoltam, de se ünnepnap, se hétvége.

Változatos és izgalmas szakmai pálya a tiéd, de, ha nem dolgozol egy helyen tartósan, nem marad meg a munkád nyoma eléggé az emberekben, nem gondolod?

Lehet. Arra például szintén büszke vagyok, hogy 1995-ben kísérletet tettünk A Hét feltámasztására, másfél évig készítettük és elmondhatom magamról, hogy én voltam ennek a műsornak az utolsó főszerkesztője.

Ezt követte az első kereskedelmi televízió a TV2, majd utána az InfoRádió. Rövid időre visszatértem az MTV-hez, ahol elkezdtünk egy Talk-show-t, ami formailag és tartalmilag is nagyon modernnek számított.

Valamiért ez túl veszélyesnek bizonyult, pedig benne volt a nép hangja is, meg az érintetteké is. Kissé megharagudtam ezért könyveket írtam. Ezt követően kezdtem el dolgozni az Echo TV-ben Gulyás Istvánékkal, akikkel indítottunk egy kemény és kritikus hangú műsor-folyamot, amit igen tanulságosnak nevezhetek. Nos, az elmondottak miatt a teljes életrajzomat nehezen írom meg.

DSC_0097_kicsi.jpg

Ami számomra a legérdekesebb a legutóbbi televíziós munkáid közül az a líbiai tudósítói kiküldetés. Milyen érzés volt a líbiai sivatag széléről bejelentkezni, amikor is körülötted sehol egy szál felkelő sem látszott?

Volt felkelő, meg lázadó, ha nem is éppen azon a helyszínen, de érdekes feladat volt.

Egyáltalán miért cserélték le az arabul tudó Al Ghaoui Hesznát veled, van erre magyarázat?

Igen, egyszerűen azért, mert Heszna testvére Szíriában férjhez ment, neki oda kellett utaznia. Lett tehát egy tudósítói hely, amit be kellett tölteni. Olyan embert akartak odaküldeni, aki üzembiztosan tud tudósítani.

Bizonyára annak számítok, mivel már három háborút is közvetítettem: a két Öböl-háborút, továbbá a szeptember 11.-ét, de mindig stúdióban, élő műsorban. Előfordult, hogy napokig ki sem mozdultam a stúdióból, odahozták számomra a váltás-ruhát meg a hideg élelmet. Egyre jobban izgatott, hogy mehessek már egyszer oda, egy ilyen forrongó helyszínre. Mázlim lett azzal, hogy Hesznának el kellet utaznia a családi eseményre. Az arab világban ezt talán még komolyabban veszik, mint nálunk. Én pedig gondolkodás nélkül vállaltam helyette a líbiai feladatot. Arabul ugyan nem beszélek, de angolul megértetem magam. A helyszínen kiderült egyébként, hogy rengeteg ember segít a tolmácsolásban. Ráadásul a rádiós Marosi Tóni már szerzett ottani magyar embert, aki sokat és készségesen segített nekünk. Különösen készségesek voltak a diákok, hiszen ez az ő forradalmukként indult. Egyetemisták ingyen jöttek, tolmácsoltak, vezettek bennünket a különböző helyszínekre. Azt mondhatom igen komoly információs hálózatot dolgozott ki a forradalmi kormányzó tanács.

Azt mondod, hogy ez nem a nyugat által erőltetett lázadás volt, azon az alapon, hogy ha sikerült Egyiptomban, akkor sikerülni fog Líbiában is?

Az első körben úgy hiszem, hogy nem. Szerintem sokáig a Nyugat nem tudta, hogy mit kezdjen ezzel az egésszel. A fiatalok körében spontán megmozdulások voltak, Internet-forradalom módjára. Új jelenség volt, amivel szembetalálkoztam, no meg a világ is, hogy egy lázadás végigsöpört az arab országokon. És rosszat lépett itt erre a hatalom, hiszen belelövettek Bengáziban a tömegbe. Utána ez már társadalmi megmozdulássá vált.

Ráadásul Líbia gazdag ország, nagyon értékes kőolaj-lelőhelyekkel. Egyiptomban lehetett szegénység lázadást szítani, itt nem.

Nekem Líbiában azt mondták, az Internettel megfertőződtek már az ottani fiatalok is, nekik pontos képük lett arról, hogy hogyan élhetnének. És nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is. Azt mondták például, hogy ők ugyan kapnak 500 dollárt Kadhafitól, alanyi jogon az olajbevételből, de nem látják, hogy országuk úgy fejlődne, mint Szaud-Arábia, pedig lehetne olyan is. Ebben igazuk van.

_DSC0145_kicsi.jpg

Számomra azért volt szimpatikus a tudósításod, mert láttam benne mértéktartást.

Mert nagyon óvatosan kell bánni az ilyen dolgokkal. Láttam ezeknek az embereknek a naivitását és a teljes elképzelés-nélküliségét. Hogy tudniillik merre is szeretnének haladni ezzel a felkeléssel.

Mennyi időt is töltöttél kint Líbiában?

Majdnem három hetet, két részletben.

Most így utólag, hogy látod ezt a tudósítói munkádat? Alapvetően kudarcként élted meg, hogy nem közvetíthettél egy sikeres forradalmat, vagy örülsz, hogy ép bőrrel megúsztad?

Az első periódus után, amikor Kadhafiék támadtak, akkor nem volt ott könnyű újságírónak lenni. A front állandóan mozgott, előfordult, hogy fölpakoltak a stábok és elindultak a felszabadultnak vélt város felé, majd kiderült, hogy nem szabad a város.

És akkor cuccokkal futás vissza. Maga az EBU is bajban volt, hogy áthelyezze-e a székhelyét vagy ne. Akkor az embert nagyon megkísértette, hogy ez az ő személyes ügye. A második körben, amikor az ENSZ és a NATO beavatkozott, illetve az európai hatalmak és Amerika, akkor hirtelen és teljes terjedelmében átrajzolódott a kép. Akkor sem lett egyszerű a történet, de nem tűntek a felkelők kiszolgáltatottnak. Ebben a második periódusban derült ki, hogy ez mégis elsősorban a nagyhatalmak játszmája.

Nincs igazán karizmatikus vezetője a líbiai ellenzéknek. Az olaj és a gazdasági érdekek mentén valószínű Nyugat-Európa fogja ezt a konfliktust megoldani. Innentől kezdve elvész ennek a forradalmi és polgárháborús romantikája.

Obersovszky P_DSC0157.JPG

Mit tippelsz, fogsz még menni háborút tudósítani Líbiába?

Azt mondom, hogy nem, mert ez a történet már tényleg a nagyhatalmak játszmája.

Líbiában nincsenek pártok. Ez számomra a legmegdöbbentőbb, hogy miközben mi európaiak azon gondolkodunk, hogy ezekben az országokban hogyan lehetne nyugati típusú demokráciát létrehozni, szembesülni kell azzal, hogy ott nincsenek pártok. Az egy törzsszövetségi társadalom. Elgondolhatatlan az, amiről mi beszélünk. Például még azt sem értik, hogy miért rendelkeznének a nők választójoggal. Még a tüntetéseken sem lehetnek együtt a férfiakkal. Elkülönült csoportokban mozoghatnak, lefátyolozva. Ők sem az adórendszert, sem a többpárti demokráciát nem értik.

A líbiai ügyet ezek szerint nem fogjuk megoldani, de arról beszélj még, hogyan dolgoztatok, ketten voltatok az operatőrrel?

Igen, Ancsin Csaba volt az operatőr, aki, amikor a tudósítói gárda már végig feküdt a homokban, ő még felvette kamerájával a lövedékek becsapódását is. Higgadt, nagyon türelmes és bátor operatőr. Mi korábban mindig irigyeltük a CNN-t az amerikai hírtelevíziót, de azt tapasztaltuk, hogy egy magyar vagy egy francia és német stáb között semmi különbség nincs. Senki nem rendelkezik azzal, amivel a CNN igen, mégpedig saját műholddal. Ők nem függtek semmitől, egy platós autóra felrakták a kis műholdvevőjüket, megkeresték a saját műholdjukat és bárhonnan, bármikor bármilyen formában tudtak adni, tudósítani.

Szóval van a CNN és van a világ többi része, amely bérel műholdakat méreg drágán, közvetlenül ezekre nem is tud mindig felcsatlakozni, ezért az EBU-n az European Broadcast Union-n keresztül dolgozik, akik tündéri emberek, én nem irigylem őket, nekik kell megküzdeniük az összes többi stábbal. Zseniálisan dolgoznak egyébként. Rájöttünk a megfelelő receptre: ha szerény kelet-európai módjára viselkedünk és pontosan, profi módon időben ott vagyunk, nem dühösködünk, és nincs velünk probléma, akkor bennünket szeretnek. Azt vettük észre, hogy bármilyen technikai gondunk volt, a műholdas telefonunk lemerült például, nem tudtunk kapcsolatba lépni Budapesttel, akkor olyan gondokat is megoldottak helyettünk, amit senki másnak nem tettek meg. Az, hogy lényegében problémamentesen tudósíthattunk, az nekik volt köszönhető.

Obersovszky P_DSC0097.JPG

Ők is technikai nehézségekkel küzdöttek, hiszen Líbiában kikapcsolták a telefont és az Internetet, tehát csak műholdas telefonon keresztül tudtunk kapcsolatba lépni a világgal. Ez a munka tudósítói szempontból és a Magyar Televízió részéről nagy dobás volt!

Fiatalemberként megéltem azt, hogy különböző ellenzéki körök miatt a titkosrendőrség is megkeres, és tudtam, hogy megfigyelés alatt állok, tehát észnél kellett lenni, bár viszonylagos védettséget adott apám 56-os szerepe, de támadhatóságot is. Tudtam, hogy nem rendelkezem beépített emberrel a rendszerben, nem lesz, aki kimentsen. Én azok közé tartozom, akik nem becsülik le bizonyos MSZMP vezetők szerepét a rendszerváltásban, és azt is gondolom, hogy nagyon sok ember konstruktív magatartása kellett ahhoz, hogy itt nagyobb bajok nélkül át tudjon állni ez a társadalom egy másik rendszerre. Ezt megtapasztaltam és másként láttam, mint azok, akiket „védett ellenzékieknek” szoktam hívni.

Mind a mai napig megőriztem a távolságtartást és a higgadtságot, amikor megpróbálok elemezni dolgokat. Számomra az, az újságírói magatartás a szimpatikus, amely megpróbálja megérteni a jelenségeket.

Gál Jolán

3ality Technica Realigns Economics of 3D Broadcasting

The IntelleCal™ and IntelleCam™ solutions, part of the 3space™ suite of products, had its European launch by 3ality Technica at IBC.

3ality_Technica_IntelleCam_IntelleCal_IBC_2011.jpg

IntelleCal™ automatically aligns the two cameras on a rig at the push of a button, which enables a super fast and precise set up without the intervention of a technician. It does this by profiling and matching lenses and performing alignment on five axes through the entire zoom range.

IntelleCam™ automatically controls the convergence and the interaxial spacing of the cameras, without the need for a separate convergence puller at each rig, cutting the number of personnel needed by half or more – dramatically reducing costs.

Both solutions are integrated software solutions, used in conjunction with 3ality Digital’s processing units and 3flex S3D camera rigs. IntelleCal uses the SIP and an additional processing unit, which is yet to be named.

“With the introduction of the 3space products, 3ality Technica has vastly reduced the amount of crew and the cost involved in creating compelling S3D; since we started in this business IntelleCam is the one tool that every broadcaster has asked us to develop,” said Steve Schklair, CEO and Founder of 3ality Digital.  “IntelleCal speeds up the alignment process, which traditionally takes up to an hour to set, to five minutes and it does it automatically. These new products represent a quantum leap in how broadcasters and filmmakers are going to be able to capture S3D.”

“One of the biggest challenges for S3D has been the amount of technical equipment and expertise required to make it work and ensure it does not induce headaches and detract from the story.  With IntelleCal and IntelleCam that is no longer the case.  All the tests of the last few years have proven that there are no technical barriers to live 3D television. The issue is now much more of a business case, and these two new technologies will dramatically reduce and revolutionize the economics of 3D broadcasting.”

L1220127.JPG

The three new technologies were demonstrated at IBC in different venues during the show.  Schklair’s key-note presentation in the RAI Big Screen Auditorium on Monday, September 12, at 1:30 pm was the highlight. Live volleyball was shot on the RAI beach and was used to demonstrate Intellecam™ and Intellecal™.

About 3ality Technica™

3ality Technica is headquartered in Burbank, California, and is the leading provider of advanced stereoscopic 3D (S3D) production products that enable the highest quality live-action S3D.  3ality Technica systems have been deployed for “The Amazing Spider-Man,” “The Hobbit: An Unexpected Journey,” “Jack the Giant Killer, “Oz,” “Prometheus,” “The Great Gatsby,” and “Underworld 4.”  3ality Technica has enabled most of the world’s first S3D cinematic and broadcast achievements, including U2 3D (the movie), and the first live S3D broadcasts from the NFL, BCS Championship, BSkyB, the Super Bowl, the World Cup and NBC television.

Ha esik, ha fúj! Amsterdam IBC. 2011

Ezt persze kevesen tudják, és bizonyára meglepődnek a magas szállodai árak láttán. Az a közel 50 ezer televíziós – filmes –rádiós szakember, akik e csodálatos szeptemberi nyárutóból egy hetet Amszterdamban töltenek, aligha lepődnek meg bármin is, főleg ha a kiállítás több mint 1300 kiállítóját vizitálják, nézegetnek, tárgyalnak és üzletelnek.  A Las Vegas-i NAB kiállítás óta eltelt öt hónap többnyire elég volt arra, hogy az áprilisban még éppen csak bemutatható állapotban lévő újdonságok „beérjenek” az IBC idejére, és közülük sok már reális szállítási határidővel meg is rendelhető.

Gyártóknak, felhasználóknak, viszonteladóknak, rendszerintegrátoroknak tehát nagyon fontos a szeptember, hogy aztán jövő áprilisától minden kezdődjön elölről.

Külső kiállítás.JPG

Szakma ide, szakma oda, akit odavet a szerencséje, ki ne hagyjon egy esti csatornaparti sörözést, nézze a vízen suhanó kis hajókat, élvezze a hidak, a karcsú házak látványát, a kiállításon, pedig töltse fel magát sok-sok szakmai ismerettel.

Nekünk, broadcastereknek, így kerek a történet Amszterdamban.  

-NL-

James Cameron az IBC-n!

A jövőben Cameron is használni fogja a magas frame rate-leválasztást és vetítést a 3D filmeknél.

James Cameron.jpg

Az IBC konferencia keretében bemutatnak néhány klipet a James Cameron Titanic 3D projektből, ami jelenleg is folyamatban van, és kockáról-kockára konvertálják. A 3D változat bemutatása 2012-ben várható.
 
Ahogy az várható volt a sztereó 3D jelentős témája lett az IBC –nek, amely négy ülést szentelt azt ügynek szeptember 13.-án hétfőn. Ezek közé tartozik a Stereoscopic 3D című konferencia ahol a Walt Disney alelnöke a digitális gyártási technológiáról beszél, Howard Lukk, és a Group 47 elnöke Rob Hummel, pedig azzal érvelnek, hogy a mai technológiákban megvan a lehetőség a 3D tartalom növelésére. Néhány funkcionalitás is bemutatásra kerül, érvek és ellenérvek hangzanak el, amit majd a kreatívok, kereskedők és a post-produkciós szakemberek fognak megvitatni.

  Nézők a James Cameron előadáson.jpg

3D Live At The Big Screen bemutatja, hogy mi kell ahhoz, hogy jó 3D sport, zene vagy színházi közvetítés szülessen, beleértve költségvetési gazdálkodási problémákat is, és hogyan lehet elkerülni ezeket a gondokat – az előadást 3ality Technica vezérigazgatója, Steve Schklair tartja. A vita választ keres azokra a kihívásokra, amiket a 3D-s gyártási folyamat magában hordoz.  

Az utolsó ülés érdekes bepillantást enged a sztereoszkópikus jövőbe. Szükséges – e tovább fejleszteni a 3D-s szemüveg-meghajtó technológiát a szélesebb közönség számára, és hogy megelégszik–e a szakma az autostereoscopikus képernyők jelenlegi minőségével? Talán a sztereoszkópikus 3D-s megjelenés csak egy lépcsőfok holografikus vetítés felé?
 
Szombat este bemutatásra kerül az IBC –n a Transformers 3 természetesen 3D-ben. Amihez mindenkinek „rettenetesen” jó szórakozást kívánunk…  ( – )