Digitális hírdetések

2. _City.jpgTalán emlékeznek még néhányan a filmtörténet világhírűvé lett plakátragasztójára Vittorio de Sica Biciklitolvajok című filmjében. Igaz, hogy a tragikus történet ragasztókenős szisztémája még sok helyen működik, de egyre több üzletben, áruházban, bankban, szállodában, autószalonokban már a digitális plakát, angol nevén a digital signage (ejtsd: didzsitel szájnidzs) kelleti az áruk tömkelegét.

Nagy előnye, hogy a tartalom nem statikus, mint a klasszikus plakátnál, digitális videóként, fotósorozatként előre elkészíthető, tárolható és programozhatóan kijátszható. Helykihasználás szempontjából tehát ideális reklámeszköz a digitális plakát.

Tehetséggel szerkesztve látványos, figyelemfelkeltő, dinamikus hatást kelt, és nem csak, mint reklámfelületként, hanem információhordozóként is.  

Több digitális plakátot hálózatba lehet szervezni, így a táblánként különböző tartalmat egy központi helyről IP-alapon lehet a megfelelő helyre eljuttatni.

A szakemberek szerint az ún. POS (Point Of Sales: értékesítési hely), vagyis a konkrét értékesítési helyre térben is

4. DS.jpg

időben determinált tartalommal, 20-30 százalékkal növelhető egy üzlet bevétele. Ha valaki például egy áruházban, bevásárló központban több digital signage-ba tud beruházni, azokat reklámhelyként értékesítve jelentős jövedelemre tehet szert. 

A digitális plakát valójában egy lapos LCD, vagy plazma monitor, mely a tévétől eltérően nemcsak fekvő, de álló formátumban is megjelenhet. Lóghat falon, állhat állványon, kirakatban, polcon, kinek mi tetszik. Mérete 7 colos képátlótól fölfelé szabadon megválasztható, függ a helyiség méretétől, de a tartalom is determinálhatja. Ha sok a kisbetűs szöveg, szerencsésebb, ha nagyobb a display, máskor, ha emberek, áruk adják a látnivalót, a kisebb display is elegendő.

A digitális plakátok néhány éve már állandó szereplői a nagy broadcast kiállításoknak. Ismerve a megjelenítők folyamatos fejlesztését (gondoljunk csak a LED-es LCD-k, az OLED, a 3D növekvő térnyerésére) a digitális plakát (más szóval: képkeret) a legdinamikusabban fejlődő marketing eszköz, ezért nincs okunk csodálkozni azon, hogy már a plakát sem a régi.

– NL –

Szemüveg nélküli 3D és érintésmentes interakció

A hollandiai székhelyű Zero Creative több mint 100 fős csapata csúcsminőségű 3D-termékek és – szolgáltatások széles választékával látja el világszerte üzleti partnereit, aminek segítségével ezek a vállalatok fokozhatják termékeik értékét és/vagy csökkenthetik költségeiket.

 Farao- _360x250.jpg

Az xyZ 3D-s kijelzők, amelyeken autosztereo 3D-ben vetítenek digitális 3D-s reklámokat, szemüveg nélkül is azonnal megragadják az arra járók figyelmét. Az ISE2011-en a Zero Creative bemutatta, mennyire lebilincselő hatású a szemüveg nélküli 3D az érintésmentes, gesztus alapú felhasználói interakcióval kombinálva.

„Most először tárjuk a nagyközönség elé a 3D újonnan megjelenő interaktív alkalmazását, de néhány kiválasztott ügyfélnek már adtunk belőle titkos ízelítőt, és a pozitív visszajelzések minden várakozásunkat felülmúlták” – nyilatkozott Jean-Pierre van Maasakker, a Zero Creative ügyvezető vezérigazgatója.

Az idei kiállításon az Adder és a Zero Creative bemutatta, hogyan terjeszthető a szemüveg nélküli 3D-s reklámozás az Adder INFINITY IP médiamátrixa segítségével.

Jamie Shepperd, az Adder csoport marketingmenedzsere így kommentálta a bemutatót: “A szemüveg nélküli 3D rendkívül erőteljes médium a digitális reklámozásban, hiszen ez valóban kiemeli a hirdető üzenetét a többi közül. Örömmel üdvözöljük kiállítóhelyünkön a Zero Creative-ot, amely most bemutatja, hogyan használhatja ki igazán ezt a technológiát a reklámipar egy olyan végpontok közötti rendszerben, amely az AdderLink Infinity IP médiahálózatra épül.”

Lenticular-Lens.JPG

A Zero Creative 3D-s üzleti megoldásai világhírűek: nemcsak a szemüveg nélküli, animált és interaktív 3D-s prezentációk, hanem a sikeres 2D/3D konverziós szolgáltatás is, amellyel bármely, már meglévő 2D-s videó izgalmas 3D-s élménnyé alakítható.

Hogy működik?

A valósághű 3D-s észleléshez az szükséges, hogy a bal szemünk egy kicsit más képet lásson, mint a jobb. Ha egyik szemünket behunyjuk, nem érzékeljük a mélységet, és nem tudunk távolságokat felbecsülni. Az xyZ 3D-s kijelző egy különleges, magas minőségű lentikuláris lencse révén más-más képet küld a néző jobb és bal szemébe. Ez a lencse kezeli a kép elhelyezését a szubpixelek szintjén. A Zero Creative B2B 3D-s kijelzője jelenleg 8 nézetű rendszert használ, ami a cég véleménye szerint a legjobb multiviewer eredményt adja. A néző szeme egyszerre csak két nézetet lát, ami lehetővé teszi, hogy a kijelző elé vetített tárgyakat akár minden irányból szemügyre vegye. Különleges szoftverek és algoritmusok garantálják, hogy minden pixel és szubpixel a megfelelő módon jusson el a kijelzőre a legjobb 3D-s hatás elérése érdekében.

Kép:    1. Autosztereoszkopikus 3D kép (Fárao)

            2. A lentikuláris lencse  (Lenticukar lens)

Kamerák Amerikában – Mértékadó vélemények

Ezért is érdekes annak a három kamerának a megemlítése, amelyeket a lap élvonalbeli kamerákként emleget és mutat be olvasóinak.

Canon XA10

Az egyik közülük a Canon U.S.A. Inc. ultra-kompakt XA10 professzionális  kamkordere, amit ideálisnak tart a lap olyan forgatásokon alkalmazni, ahol a mobilitás az elsőrendű követelmény. A kamkorder AVCHD kodek használatával full HD 1080p formátumban rögzít. Leszerelhető fogantyúja segítségével az alacsony gépállást igénylő snitteket könnyebb felvenni. Az XA10-hez Canon 10-szeres HD zoom tartozik, a felvételek minőségét az 1/3 colos natív 1920×1080-as CMOS képszenzor, és a Canon DIGIC DV III képprocesszor garantálják.

k1. XA10-2.jpg

Canon XA10

A kamkorderrel infravörös videó felvételek is készíthetők, opcióként használható 64GB-os belső flash drive, vagy két SDXC kártya is. Ez utóbbiakra felváltva készíthető felvétel, de a két kártyára egyidejűleg is –  gyors biztonsági tartalékként. 

Panasonic  AJ-HPX3100

A Panasonic Solution Company AJ- HPX3100 master minőségű 1080p P2 HD kamkordere a legkompaktabb, és legolcsóbb 2/3 colos 1080p CCD-s kamkorder. Full raszteres 1920×1080 felbontású képalkotása 4:2:2  10-bites mintavételezést használ AVC-Intra kodekkel. Új tulajdonságként említhető a 24-bites hang, a vezeték nélküli metaadat bemeneti lehetőség, vezeték nélküli LAN-on keresztül, és kiváló minőségű proxy felvételezés. 

k2.AJ-HPX3100-1.jpg

Panasonic AJ-HPX3100

A HPX3100-at rét gamma-beállítási lehetőséggel is ellátták, köztük a ’Film-Rec600 százalék’ móddal a megnövelt dinamikatartomány rögzítésére. A kamkorder a nagy átviteli sebességű E-sorozatú 64 GB-os P2 kártyákra rögzít.

Sony PMW-F3

Bizonyára senki sem csodálkozik azon, hogy a legjobbak között emlegeti az American Cinematographer a Sony PMW-F3 kamkorderét, amiről a Médiatechnika olvasóinak már több alkalommal részletesen beszámoltunk. 

Az amerikai lap kiemeli a Super35mm-es szenzort, mint a siker főszereplőjét. Megemlítik a Sony XDCam EX munkafolyamatán alapuló működést, az F3-nál használt SxS ExpressCard-bázisú rögzítési formátumot.

3. F3-2.jpg

Sony PMW-F3

A filmesek tetszését kétség kívül a Super 35mm CMOS szenzor által kapott filmstílusú mélységélességgel nyerte el a kamera, no meg a nagy érzékenységgel, az alacsony képzajjal és a széles dinamika tartománnyal.

A HD-SDI kettős kimenet által nyert külső eszközzel való rögzítés egyenértékű a Sony F35, vagy SRW 9000 PL kamerákéval: az F3 PL-adapterével mind a PL-foglalatú objektívek, mind a Sony beígért zoom objektívjei, nem különben az ismert filmkamera-objektívek, a Cooke, a Fujinon és a Zeiss gyártmányai egyaránt használhatók.

Nagy Lajos

Szerencsés időben voltam jó helyen…

Van meghatározó gyermekkori élményed?

Meghatározó az, hogy kétnyelvű családba születtem. Édesanyám orosz, ezért egyszerre tanultam meg oroszul és magyarul. Ez nagy előnyt jelentett, mert számomra ugyanolyan kedvesen csengenek Puskin sorai, mint Petőfié. Két kultúrában felnőni az nagy segítség a további nyelvek elsajátításában is. A családi hagyományok révén nyitottabb lettem a világ felé. Másrészt szüleim kutató vegyészek, és én tőlük megtanultam a természettudományos tények tiszteletét.

Budai gyermekkor, magyar általános és középiskola után, miért választottál moszkvai egyetemet?

Újságírást akkoriban Magyarországon, egyetemen nem lehetett tanulni, rgyszerűen nem volt ilyen szak. A Magyar Újságírók Szövetségének kétéves képzése az egyetemekről kikerült fiataloknak adott szaktudást. Ezért a Szovjetunióba jelentkeztem a Nemzetközi Kapcsolatok Főiskolájára, ahol főszakként nemzetközi újságírást lehetett tanulni. Ez a szovjet külügyminisztérium házi egyeteme volt, ahol diplomatákat, közgazdászokat, jogászokat, újságírókat képeztek.

H_rad_.jpg

Tv Híradó, 2001. (Matúz Józsefné, Varga Sándor, Domokos Lajos szerkesztő-riporterek és Hardy Mihály)

Hogy volt megtanulható Moszkvában az „angolszász típusú” újságírás?

Nem mindent úgy kellet felfogni, ahogy tanították, mert például vizsgatétel volt Brezsnyev visszaemlékezése a front élményeire, de a tantárgyak másik fele abszolút használható volt. Ez az egyetem ma is működik, és komoly dollár tízezreket fizetnek a világ minden részéből érkező hallgatók. Az Egyesült Államoktól Japánon át mindenhonnan jönnek a tanulni vágyók még ma is erre az egyetemre. Norodom Sihanouk kambodzsai herceg híres mondása erre a válasz, aki azt mondta: nem érti, mert ha elküldi a diákjait Párizsba a Sorbonne-ra tanulni, akkor csupa meggyőződéses kommunista jön vissza, akiket meg Moszkvába küld azok a kapitalizmus elkötelezett híveiként térnek vissza. Valahogy így. Én a brezsnyevi pangás éveiben tanultam ott, de az amerikai újságírásra szakosodtam, az angol és a spanyol volt a két nyelvem és már akkor is a BBC angol nyelvű híreivel kezdtem a napot kis tranzisztoros rádióm segítségével. Innen lehetett megtudni mi történik a világban.

Tanulmányaid befejeztével rögtön visszatérsz Budapestre?

Én 1980-ban végeztem, de már előtte rendszeresen dolgoztam a Magyar Televízióban beosztott hírszerkesztőként. Így természetes volt az út a híradóhoz. Ennek volt egy külpolitikai szerkesztősége, ahol akkoriban olyan nevek dolgoztak Kukk György vezetése alatt, mint Elek János, Farkas József, Kaplár József, Losonczi Lívia, Bechyna Károly, csupa tehetséges ember. Mellettük tanultam meg a televíziós szakmát. A Matúzné híradója nagyon jó iskola volt, lehet bármit mondani rá, pártállam ide, vagy oda, mint híradós szervezet nagyon jól működött. Nagyon sokat profitált ebből később az Aczél Endre, Sándor István, Elek János féle trió, amikor átvették a híradó irányítását, már egy egészen más politikai légkörben. Persze, azóta nagyot változott a világ, ma már nonszensz például, hogy csütörtök volt a diszponálási nap, amikor a riporterek előre leadták, hogy a jövő héten mi fog történni, és erre kellett írásban diszponálni a stábot. Hatalmas Volga kombikkal gördültek ki a riporterek, bennük ötfős stáb ült: külön sofőr, világosító, hangmérnök, operatőr, riporter. De azt megtanultam, hogy a televízió a képről szól, a híradózásban ma is nagyon sokan hajlamosak alábecsülni a kép jelentőségét a szöveggel szemben. Az igazi információ 70%-a kép. Sokszor egy helyi háborúról, vagy katasztrófáról, egy jól megkomponált 5 másodperces snitt többet mond el, mint egy 3 perces tudósítás szövege. Ezért én az első perctől fogva minden technikai részletet meg akartam ismerni, a hangfelvételtől az operatőri munkáig. Megtanultam filmet befűzni, megtanultam a kamera kezelését, Volt olyan, hogy az egyik operatőr kollegám megbetegedett, egy észak-kaukázusi vidéki úton, és nem volt más választásunk, mint hogy én készítsem el a felvételeket. A felvett anyag 50 %-a leadható volt. Ez azért is fontos volt, hogy ne követeljen az ember olyat, amit nem lehet megcsinálni. Montíroztam kétcolos gépen, beálltam a bejátszó gép technikusi helyére. Az nagyon fontos lenne minden újságíró számára, hogy járja végig a szakmai szamárlétrát, érdekelje, hogy mit csinál az operatőr, mit csinál a vágó. Így válik a technika segítővé és nem szükséges rosszá.

 Gorbacsov_360x250.JPG

Gorbacsov interjút ad Hardy Mihálynak a Kremlben

Más volt akkor még a technika.

Akkor még tizenhat milliméteres fordítós filmre dolgozott a híradó. Eclair kamerák voltak, de sokan dolgoztak még a régi Arriflexel is. Nagra magnóval vettük a hangot. Háromszoros túlforgatás volt a norma. Az én gyakornoki éveim idején lett színes a híradó. Ez nagy sikernek számított. Négy napot dolgoztunk egy héten, máshol munkát nem vállalhattunk, mert Matúz Józsefné főszerkesztő azt mondta, hogy ez egy olyan idegi megterheléssel járó, és szellemi kapacitásokat igénylő munka, hogy kell idő az újságolvasásra, mozira, családra, feltöltődésre! Erre ma is oda kellene figyelni.

Mikor lettél ismét moszkvai lakos?

1985-ben. Akkoriban már senki nem törte magát, hogy moszkvai tudósító legyen. Én meg 28 évesen a vak bányaló bátorságával vágtam bele. Szerencsés időben voltam jó helyen. Igyekeztem arról tudósítani, amit valóban látok, amiről meggyőződök. Másrészt ez egybeesett a gorbacsovi nyitással. Egészen gyorsan átfordult a világ. Kintről lehetett Magyarországra belpolitizálni a tudósítások révén. Én mindig a nyitásról, a demokratizálásról, a sajtószabadság felé tett lépésekről számoltam be, ezzel lehetett üzeneteket közvetíteni Budapestre. Kialakult egy olyan helyzet, hogy a magyar pártközpontban, de maga Rajnai Sándor nagykövet, Kádár János bizalmasa is azon morgott, hogy „nem eszik olyan forrón a kását, a szovjet elvtársak majd észhez térnek”, Hiába, hogy a magyar politikusok is a mi tudósításainkból informálódnak, és nem a belső jelentésekből. Egy nagyon érdekes kettősség alakult ki:Moszkvában a politika hirtelen „haladóbb” lett bizonyos értelemben, mint itthon Magyarországon. 1987 novemberében volt egy nagyon érdekes találkozó, amikor utoljára voltak együtt a keleti blokk vezetői a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (akkor így hívták) megünneplésére Moszkvában. (Mihal Gorbacsov, Wojciech Jaruzelski, Erich Honecker, Gustáv Husák, Todor Zsivkov, Nicolae Ceausescu és Kádár János). Ezt mi lefilmeztük, ezen is ott lehettem, készült is fotó róla. Tudósítóként az volt a hitvallásom, hogy nem arról kell tudósítani, hogy mi az én meggyőződésem, hanem megszerezni minden információt, amit abban a pillanatban tudni lehet és erről adni hírt, tudósítást. És majd a néző eldönti, hogy ez számára jó, vagy rossz.

Mihaly1_360x250.JPG

45 perc műrepülés után az F-18-assal. Amerikai tengerészgyalogsági pilóta vitte a gépet Kecskeméten

Hogyan jutottak el tudósításaid a televízióba?

Megtanultam telexezni, mert a hírcsere úgy történt, hogy a tagtévék az érdekesnek gondolt híreket telexen küldték körbe és így érkezett vissza az igény is.. Prágában volt az Intervíziós központ, Genfben az Eurovízió központja. A híreket megajánlottuk. Aztán volt egy napi értekezlet, amikor kábeles vonalon összekapcsolódtunk, és akkor mindenki megmondta, hogy ki mire vevő. Egy 1 perc 20 mp-es tudósítás elkészítése minimum nyolcórai munka volt. Reggel a megbeszéléssel kezdődött, majd a leszervezés és a forgatás következett, aztán labor, előhívás, a vágásidő lefoglalása, majd a vágás, erre egy óra jutott, majd rohanás, hogy az adóra időben odaérjünk, s tudósításunk elérje Budapestet. Az eredeti forgatottak aztán jóval később, egy-egy hazautazás alkalmából kerültek a híradó archívumába. Én a tudósításaim szövegét megőriztem. Ma is őrzöm őket. 1987-ben kaptunk a film után Betacam SP technikát, a kamera egy hatalmas, lejátszani is tudó magnóval volt összekötve. Ez azért volt fontos, mert nem tudták ezt a volt Szovjetúnióban mindenütt fogadni, ezért sokszor csak úgy tudtunk adni, hogy vittük a magnót és összekötöttük az adóval. Kabulban például semmi nem volt, ott drótoztuk, hogy a kimenetünket rákapcsolhassuk az adóra és vágatlan anyagot küldtünk. Egy sor olyan eseményről tudósíthattam, mint a Varsói Szerződés feloszlatása, szovjet – amerikai csúcstalálkozók Máltán, Reykjavikban, háromszor voltam Afganisztánban, a kaukázusi polgárháborúkról tudósítottam, ott voltam Kínában a Tienanmen téri vérengzések helyszínén, ameddig lehetett forgatni, Litvániában, amikor a parlamentet ostromolták.

Moszkvából 1991-ben hazatérsz. Ez alatt lezajlott a rendszerváltás.

Én a rendszerváltást levelezőn végeztem. Nehezen tudtam követni az itthoni eseményeket. Ekkor már Aczél Endrét leváltották, Pálfy G. István a híradóban főszerkesztő. Szerencsémre kaptam egy BBC ösztöndíjat. Visszatérésem után Bánó Andrásék az Egyenleghez hívtak főszerkesztő helyettesnek, talán éppen a BBC-s tapasztalataim miatt is. Ez a magyar híradózásnak egy olyan szellemi műhelye volt, ahol teljesen másképp, más hangvételben, másfajta képekkel készült a híradó, mint addig. Bánó büszke lehet az egyenleges teljesítményére, hiszen egy olyan műhelyt hozott létre ahol a szakma legjobbjai voltak, sokan ma is azok. Szép volt, de kirúgás lett a vége. A Boross-kormány úgy gondolta, hogy a választások előtt többszólamúságtól meg kell szabadulni a tévében. Az eredmény politikai értelemben közismert. Az egy más kérdés, hogy a munkaügyi bíróság később visszahelyezett minket a televízióba, még kártalanítottak is. A közte lévő időben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) magyarországi irodájához kerültem szóvivőnek. A szervezet a délszláv válság elől menekülő, elsősorban boszniai menekülteket helyezte el Siklós, Harkány, Villány környékén élő magyar családokhoz. Nehéz, de szép munka volt.

Mikor kerültél vissza a televízióba?

1994 őszén már ismét dolgozhattam a Losonczi Lívia főszerkesztésével készülő Európa Magazinban. Egy ideig a Hetet is vezettem, és a híradóban is vezettem műsort. Indíthattam egy saját katonai műsort is, akkor az ország a NATO csatlakozás előtt állt, és a Honvédelmi Minisztérium támogatott abban, hogy legyen egy saját műsor, a Manőver. Még most is találkozom olyan katonákkal a mai reptéri munkám során, akik emlékeznek erre a műsorra. Azóta sem volt a magyar honvédelemnek ilyen televíziós megjelenítése.

Li-2_360x250.JPG

Veterán tévés egy veterán repülővel, a Li-2-vel 

Folytatódik a televíziós életpálya,aztán miért és mikor szakad meg újra?

A Baló György által induló TV3 hírgyárába átszerződtem. Ennek azért volt előzménye, mert a falra kifüggesztett beosztásból értesültem, hogy a híradó nem tart rám igényt. Rudi Zoltán főszerkesztő nem vette a bátorságot, hogy ezt személyesen közölje velem. Utólag úgy gondolom, hogy talán Horn Gyulának nem tetszhettem, mert volt egy kis afférunk. Egy madridi csúcstalálkozón, ahol a NATO csatlakozásunkról döntöttek, tudósítottam, mint híradós. Nagyon megcsúszott az egész esemény, én már reggel Lech Walesával és Václav Havellel előre fölvettem az a részletet, hogy mennyire örülnek, hogy a NATO mellettünk döntött. Horn nem bízott meg bennem annyira, hogy elhiggye, csak akkor adjuk le a nyilatkozatokat, ha pozitív döntés megszületik, és nem nyilatkozott. Az esemény annyira csúszott, hogy mire a döntés megszületett, már nem volt mód a megszólaltatására, lekéstük volna a műholdat. Így a híradóban csak a másik két nyilatkozat került adásba. Ezt aztán később a televíziósok hibájának próbálták beállítani. Ilyen apróságon is múlnak a dolgok. A TV3-ban dolgoztam a megszűnéséig. Az Egyenleget politikai okokból zárták be, a TV3-at gazdasági okokból. A pályázat két nyertes kereskedelmi televíziója felvásárolta, mert túl nagy volt számukra a 7%-os nézettségű konkurencia, és egy per is volt. Ha ítélet születik, kiderülhetett volna, hogy törvénytelenül nyertek a tévés frekvenciapályázaton. Ezért a felvásárlás mellett döntöttek. A TV3 megszűnése után saját cégemmel tanácsadói tevékenységet végeztem, tréningeket tartottam, majd 2002-től 2005-ig az ATV-nél dolgoztam híradó főszerkesztőként. Ez a munkám is egy gyors fölmondással ért véget.

Mit rontott el Hardy Mihály?

Talán túl független egyéniség vagyok, és ez nem tetszett a tulajdonosoknak. Egy arculatváltás egy új székházba való költözés, talán ez volt az ok. Ennek hátterében Szabó Stein Imre állt, akit aztán a váltás után egy héttel szintén eltávolítottak, és Friderikusz Sándor-korszak következett. Ez volt az a pont, amikor nekem döntenem kellett, hogy akarok-e még televíziósként dolgozni. És úgy döntöttem, hogy nem akarok. Negyven valahány éves voltam akkor, szinte mindent megcsináltam, amit a televíziózás területén szerettem volna. Mindig a tényszerűre, a dokumentum értékűre törekedtem. A világ dokumentálása volt az, ami engem igazán érdekelt. Ennek a mai napig szűkül a terepe, egyre hódít a bulvár. És azt látom, olyan mértékben válik kézi vezérlésűvé ez a terület politikai szempontból, ami nehezen vállalható. Különösen igaz ez a köz-televíziózásra. Ezt azóta fényesen bizonyították a televíziós események. A másik vonal pedig a bulvár. Ezt én nem akarom csinálni. Úgy érzem jól döntöttem. És akkor nem maradt más, mint hogy a vállalti kommunikáció területén helyezkedjek el.

Hardy 3_720x480.jpg

A Tesco után a reptér következett…Létezik ma olyan televízió, vagy vállalat, párt, vagy civil szervezet, amit úgy lehet képviselni, hogy az ne ütközzön az egyén etikai érzékével?

Tudni kell, hogy minden vállalat, mint minden család is konfliktusokkal terhelt, de ha jó irányba megy, ha tudod, hogy milyen irány az, amit a vállalat követni szeretne, akkor ez vállalható. A repülőtér az egy nagy jó projekt, mert az új SkyCourt, az Égi Udvar megépítését az első perctől végig követhettem, és végig kommunikálhattam. Ilyen egyszer van az ember életében. Egy 27 milliárd forintos beruházás, ami velejéig magyar vállalkozás, a tervezés is a kivitelezés is, de van benne nemzetközi együttműködés is. Ezért tényszerűen lehetett ezt kommunikálni, és az építés minden ügyéről tudósítani.

Eurovíziós Dalverseny 2011

A Düsseldorfi dalversenyt 1983 óta  először rendezték Németországban, miután tavaly Oslóban Lena Meyer-Landrut dala lett a győztes.

arena.jpg

A Düsseldorfi Aréna

Ami a verseny hangtechnikai lebonyolítását illeti, a kommentátorhang időszakos hibájától eltekintve, az énekes produkciók hangzásában nem lehetett kivetnivalót találni. A regionális közszolgálati televízió, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) volt a házigazda, amely az erre az alkalomra épített konténer-vezérlőkben helyezte el a Salzbrenner Stagetec Mediagroup három Stagetec Aurus hangpultját. A negyedik egy HD-közvetítő kocsiban foglalt helyet.

WK.jpg

Wolf Kati

Mindegyik Stagetec Aurusnak 48 csatornája van, és megközelítően 300 bemenete.
Két vezérlőben történt az élő adáshang keverése: az egyikben csak a zenével foglalkoztak, a másik adta a nemzeti és nemzetközi kimeneteket a műsorvezetői és a kommentátorhanggal együtt.

aurus_360x250.jpg

A Stagetec Aurus digitális hangasztal

A másik két hangasztal bármilyen probléma esetére meleg tartalékként szolgált. Az NDR fő hangmérnöke szerint a tartalékolási koncepció, a rendszerek teljes megkettőzése a hang- és video-berendezésekre egyaránt értendő a mikrofonoktól az utasító rendszerig. Az összes hang sztereóban és 5.1-es hangként elérhető volt.

ad_s.jpg

Adás közben

A kommunikációs és kommentátori rendszert a német Riedel cég szállította az adásokhoz.
Több mint 50 országban 125 millióan nézték, hallgatták idén az Eurovíziós Dalverseny adásait.

Scorsese első 3D-filmje

Olvasóink közül bizonyára sokan ismerik ezt a furcsa járművet, mely a benne rejlő több komputernek és giro-szerkezetnek (is) köszönhetően, ha ráállnak, a két kerék ellenére sem dől föl. Nagyon könnyű vezetni: ha ez ember kicsit előredől, finoman elindul előre, és ugyanezt tudja hátrafelé is. Kormányozni a képünkön látható formációnál a térdhez csatlakozó érzékelők enyhe megnyomásával kell.

Steadiseg 1.jpg

A Segway nevű szerkezet Steadicam-mel felszerelve

Martin Scorsese befejezte Hugo Cabret című családi filmjét, mely az első 3D-ben forgatott darabja, s amihez a mozgó kamerát igénylő felvételekhez kizárólag az itt látható speciális 3D rigben két ARRI Alexa kamerát használtak. A Segwayre erősített Steadicam rig a Steadiseg nevet kapta.

Az összeállítás alapja a Pace gyártmányú önegyensúlyozó 3D rig, amelyen egyidejűleg lehet a két kamera fókuszát „húzni”, a szemtávolságot és a vergenciát kábeles távirányítással úgy szabályozni, hogy a Steadicam Ultra 2 righez nem is kell hozzáérni. A szóbeszéd szerint, (mely vagy igaz, vagy nem) a teljes filmet 23 darab  Alexa kamerával forgatták.  

Steadiseg 2.JPG

A készülék fantázia neve: Steadiseg

Mivel a teljes steadicam-es kamera-összeállítás tömege elérte a 35 kg-ot, és ez egy Steadicam operatőrnek már túl nehéz, ezért kellett a Steadiseget alkalmazni. A különleges kamerahordozón Larry McConkey volt az operatőr, akinek a kívánsága szerint alakították ki az eszköz részleteit, s akit a Steadiseg specialistája, Chris Fawcett Sheppertonban képezett ki a feladatra.

Martin Scorsese első 3D filmjének főbb szerepeit Chloe Moretz, Sir Ben Kingsley, Asa Butterfield, Sacha Baron Cohen, Jude Law és Emily Mortimer játsszák. Bemutató a Hálaadás napján, november 23-án.

Moretz _s  Butterfield.jpg

Chloe Moretz (balra) és Asa Butterfield (jobbra)

Kép:    1. Martin Scorsese, a forgatás helyszínén, Párizsban (Scorsese)

            2. Chloe Moretz (Isabelle) és Asa Butterfield (Hugo) a forgatáson 

               (Moretz és Butterfield)

            3. Chris Fawcett a Steadiseg specialistája  (Steadiseg 1.) (4-hasábos kép)

            4. (Steadiseg 2.) (2-hasábos kép)

Eurovíziós Dalfesztivál – Sennheiser

A házigazda közszolgálati televízió (ARD) megbízásából a német műsorközvetítő (NDR – Norddeutscher Rundfunk) a düsseldorfi futball stadiont gyakorlatilag egy gigantikus TV stúdióvá alakította. A világ legnagyobb – 36.000 nézőt befogadó – stúdióját technikailag kiszolgálni nem kis feladat, ezért nem volt véletlen, hogy a művészek mikrofon- és monitor rendszereit illetően a Sennheiserre bízták magukat. A bizalmat a cég szakemberei természetesen ismét nagyszerű technikai bravúrral szolgálták meg – ahogy már 23 korábbi alkalommal is.

093_ESC_2011.jpg

Mindent szem előtt tartva: csupán a Sennheiser vezeték nélküli rendszereihez 163 frekvenciát foglaltak le (fotó: Ralph Larmann)

A Florian Wieder által tervezett színpadi látvány az ütős megoldásaival – a zöld gyeptől kezdve a tökéletes show-elemekig – nemcsak a helyszíni, hanem a televíziós nézőket is a folyamatos meglepődés állapotában volt képes tartani. A szokatlan megoldásokra jó példa volt, hogy az ún. „zöld szoba”, ahol a művészek a produkciók után kifújták magukat, és a szavazatok érkezése közben várakoztak, most először szintén a koncerttér szerves része volt. A feladat nagyságára jellemző, hogy a színpadi hang- és fénytechnikát másfélszáz kamionnak kellett Düsseldorfba szállítania. A gigantikus méreteket jól érzékelteti az is, hogy a 60 m széles és 18 m magas LED fal, amelyen 25 kamera képe által alkotott színes kaleidoszkóp volt bárhonnan látható, LED-szalagok segítségével a nézőtér fölé is benyúlott, miközben az ehhez tartozó léptékű, kiváló hangzású hangtér kialakításához 350.000 W összteljesítményű erősítést vetettek be az arénában. A vezeték nélküli hangrendszerek zavarmentes kommunikációja számára szintén rekordnak számító csatornaszámot, összesen 163 frekvenciát foglaltak le. A művészek és a házigazdák mikrofonjait, a vezeték nélküli kontroll-monitor rendszereket, sőt a sajtóközpont részére biztosított kommunikációt is a Sennhesier által felépített rendszer szolgálta ki, természetesen hibell and a nélkül.

k001_ESC_2011.jpg

A 60 m széles és 18 m magas LED fal, valamint a több mint 2.200 lámpa az arénát egy színes kaleidoszkóppá változtatta (fotó: Ralph Larmann)

Mikrofon- és monitor technológia

A házigazdák – Stefan Raab, Anke Engelke és Judith Rakers – Neumann KK 104 S kapszulával szerelt SKM 5200-II kézi mikrofonokat használtak. A művészek ugyanebbe a mikrofon összeállításba énekeltek, vagy SK 5212-II zsebadót használtak, HSP 4 headset mikrofonnal. Jelvevőként mindkét esetben EM 3732-II két-csatornás vevőegységet használtak. „Ezek az adó- és vevőegységek akár 184 MHz-es kapcsolási sávszélességet is biztosítanak, ami a frekvenciák tekintetében igen nagymértékű rugalmasságot jelent a hangmérnökök számára” – magyarázta Ties-Christian Gerdes, a Sennheiser Vertrieb und Service GmbH & Co. KG elnöke. Az Eurovíziós Dalfesztiválon az idén mutatkozott be először a már sok helyen és sokszor bizonyított minőségű, egyedileg szabályozható basszushangzással rendelkező IE8 fülhallgató, mely a láthatatlan kontroll-monitor szerepében itt is elnyerte számos művész tetszését. Az összes Sennheiser rendszer ellenőrzése és távvezérlése a Wireless Systems Manager szoftver használatával történt.

k042_Ell_and_Nikki.jpg

A boldog győztesek: Ell és Nikki megszerezték Azerbajdzsán számára az Eurovíziós Dalfesztivál rendezési jogát (fotó: Ralph Larmann)

Tökéletes frekvencia-kezelés

A Dalfesztivál során az MM Communications színeiben Markus Müller felelt a frekvencia tervezési munkákért. Ő és csapata nemcsak a mikrofonokhoz és monitor rendszerekhez kijelölt 163 frekvenciát kezelte, hanem a talkback rendszerekhez, távvezérelt berendezésekhez és kamerákhoz használt további 120 frekvenciát is. Ennek a közel háromszáz, egymástól független rádiós kommunikációs csatornának a zavartalan működtetése nem egy rutin feladat, hanem óriási szakmai kihívás volt. „A produkció alatt egy „20-szoros válogatott” csapat gondoskodott a feszített időbeosztás betartásáról, mivel egy ilyen show igazán magas szintű megbízhatóságot kíván meg” – magyarázta Markus Müller, az MM Communications ügyvezető igazgatója. A folyamatosan jelen lévő külső zavarjelek csak fokozták a helyzetet. „Düsseldorfban nemcsak a gigantikus LED fal kóbor jeleivel kellett interferencia forrásként megküzdenünk, hanem a kölni nagy DVBT adóállomásokkal és az aréna közelében a show-val egy időben megrendezett kereskedelmi vásár rádiójeleivel is. Hogy biztosítani tudjuk az interferencia-mentes működést, az UHF spektrumban 470 és 790 MHz között a rendelkezésünkre álló frekvenciákkal kiaknáztunk minden lehetőséget.”

Ties-Christian Gerdes hozzátette: „Ezúttal rendkívül hosszú volt az öltözőtől a színpadig vezető út. A pörgős show és az egymást gyorsan váltó dalok miatt a hangtechnikának rugalmasan és biztonságosan kellett működnie, és az MM Communications csapat minden egyes tagjának pontosan kellett tudnia, hogy mi a dolga.” A feladatok sikeres leküzdésére innovatív szervezési-technikai megoldásokat is bevetettek. Ilyen volt például, hogy miután az egyes művészek egyedi monitor mixeit a velük folytatott speciális próbák során kidolgozták, az egyéni a beállításokat a fellépők számára egy személyes memóriakártyára mentették. A különböző produkciók előtt így már elegendő volt a monitor keverőpultba a kártyát betenni, a beállítások betöltődtek, semmit sem kellett az éles helyzetben állítgatni, ez pedig szintén időtakarékos megoldásnak bizonyult.

k005_RF Wireless.jpg

A 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál látványos show volt. A Sennheiser 24. alkalommal gondoskodott a mikrofon- és monitor rendszerekről (fotó: Ralph Larmann)

„Feel your heart beat!”

A döntő hangulata mindenben megfelelt a Dalfesztivál mottójának, hiszen egy valóban izgalmas verseny tanúi lehettünk, melyben a győztes személye jó ideig bizonytalan volt. Végül az azerbajdzsán Ell/Nikki duettet hirdették ki nyertesként, melynek köszönhetően a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál Bakuban kerül majd megrendezésre

A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon használt Sennheiser berendezések áttekintése:
az ének, a hangszerek és a műsor házigazdái számára:
•    42 db SKM 5200-II kézi mikrofon
•    60 db SK 5212-II zsebadó, HSP 4-3 headset mikrofonnal
•    41 db EM 3732-II két-csatornás vevőegység
•    20 db e 908 T vezeték nélküli hangszermikrofon  
•    10 db e 935 énekmikrofon

a monitor rendszerek számára:
•    22 db SR 2050 IEM két-csatornás monitor adóegység
•    168 db EK 2000 IEM monitor vevőegység

a sajtóközpont számára:
•    1 db EM 1046 8-csatornás vevőegység
•    8 db SK 50 zsebadó

egyéb berendezések és antenna tartozékok számára:
•    3 db EK 3241 kamera vevőegység
•    3 db SKP 3000 plug-on jeladó
•    12 db AD 3700 aktív antenna
•    2 db A 1031 passzív körsugárzó antenna
•    8 db A12 AD aktív irányított antenna
•    6 db A 5000-CP körkörösen polarizált antenna
•    6 db AC 3200 antenna összegző
•    11 db ASA 3000 antenna elosztó

Egyenes beszéd Kálmán Olgával

Először Ő kérdez, hogy vagyok, mit csinálok, hogyan élek. Amikor arra akarom rávenni, hogy lexikoncikk rövidségével foglalja össze: ki is az a Kálmán Olga, huncut mosollyal csak annyit mond: egy nő, aki kérdez! De most nem én kérdezek, néz rám várakozóan.

Mikor döntötte el, hogy televíziós lesz? Ismereteim szerint színésznőnek készült.

A főiskolán, Szombathelyen. Ezt annak idején nem kommunikáció szaknak, hanem népművelésnek hívták. Amit tanítottak az szép egyvelege volt annak, amit a média világáról tudni kell. Fotóztunk, videóztunk, drámaesztétikát, drámapedagógiát, művelődéstörténetet, nyelvművelést, felsorolni sem tudom, hogy mennyi mindent okítottak. A főiskola video stúdiójában már éreztem, hogy ez az én világom.

Ez teljesen elnyomta a színészi ambíciót?

A színészet volt az életem gimnazistaként. Rengeteg jó szerep emléke él bennem, de a főiskolán is a drámaesztétikához kötődve van egy szép szerepélményem: Helénát játszhattam kosztümös darabban. Hogy mikor adtam fel? Felvételiztem színésznek, nem vettek fel. De nem éreztem ezt eget rengető igazságtalanságnak. Valahogy éreztem, hogy igazuk van.

Ilyen a természete, ha váltani kell, vált azonnal? Ha kell összeszorított foggal?

Nagyon nem viselem az átmeneteket, szeretem a tiszta helyzeteket. Ettől az átmeneti, bizonytalan helyzettől mentettem meg magam határozott döntésemmel, hogy váltok. 

Abban viszont szerencsés, hogy rendelkezik színészi képességekkel. Én azt tapasztalom tanárként az egyetemi oktatásban, hogy hiába tudnak sokat a hallgatók a kommunikációról, ismerik a csínját-bínját a média világának, ha nem rendelkeznek színészi képességekkel, nem birkóznak meg sikeresen a képernyős feladatokkal.

Egyrészt azt mondom sokat, hogy ez is egy szereplés, másrészt azt, hogy …. semmit. Itt ugyanis saját magadat kell adnod. Az viszont fontos, hogy a képernyőn is olyannak mutasd magad, amilyen valóban vagy. Azt kell eljátszanod a nézőid előtt, hogy saját magad vagy.

A színészek egyöntetű véleménye, hogy a partner nagyon sokat számít, reakcióik lendítenek a szituáción, hitelesítik azt. Ezt a figyelmet a partnerre is mintha a színészetből hozta volna. Nem előre eltervezett kérdések nyomán alakul a beszélgetés, hanem szoros kapcsolatban a válaszokkal.

A tévés műsorvezető halálát jelenti, ha leírt kérdések vannak és attól nem lép el, nem rugaszkodik el a kérdező a válaszok nyomán. Előre eltervezett kérdéseket sorban feltenni, az nem szakmai teljesítmény. A beszélgetés váza persze előre összeáll a fejemben, eltervezem, hogy honnan hová szeretnék eljutni, de gyakorlatilag az első válasz után eldől, hogyan zajlik majd a beszélgetés.

Kik segítik az Egyenes beszédben a munkáját?

Két szerkesztő társsal dolgozom, heti váltásban. Egy adott műsorhoz egy segítségem van. Reggel beszélünk, eltervezzük a napot, hagyom gondolkozni szerkesztőimet, nem csak a riportalanyok felhívása a feladatuk. Várom tőlük az ötleteket, a háttér információkat, de a beszélgetést már magam építem fel. A televíziózás egy igazi csapatmunka, ha a rendész nem engedi be a riportalanyt, vagy udvariatlan vele, ha a sminkes nem festi ki rendesen, a fodrász nem fésüli meg, akkor nincs jó adás, mert elvonja a figyelmet, a néző azt figyeli, hogy néz ki a riportalany, vagy a műsorvezető. Ha az asszisztens nem kíséri be, vagy nem figyelmeztet engem a bejátszás végére, akkor baj van és nem lesz jó az adás. Az operatőrök és a rendező felelősségéről ne is beszéljek. Nélkülük nincs sikeres adás. Én egyedül, ebben a szakmában, semmit sem tudnék csinálni, kellenek a munkatársak.

Lehet úgy kérdezni, hogy Kálmán Olgáról ne derüljön ki, mit gondol a világról? Lehet-e politikai szimpátiája a riporternek? 

Lehet. Nem kell ezt a kérdést misztifikálni. Nem ördögtől való, ha valami szimpátia kiderül a kérdésekből, de a lényeg az, hogy egy-egy téma kapcsán lehetek konzervatívabb a konzervatívoknál, liberálisabb a liberálisoknál, baloldalibb a baloldalinál, jobboldalibb a jobboldalinál. Ezért is nem tartoztam soha egy párthoz sem, mert nem tudok egy párt által megszabott módon gondolkodni, s természetesen ennek megfelelően kérdezni sem.

A szakember bölcsességével, vagy a néző naivitásával kell kérdezni?

Ez a legnehezebb, a kettő között megtalálni a középutat. Úgy kell kérdezni, hogy érződjön a tájékozottság, de úgy hogy ez összevágjon azzal, amit a nézőm is kérdezne. Hisz a nézőimnek készítem az adásokat, az ő érdeklődését kell felkeltenem. Szoktam én egészen civil is lenni, de ezek az igazán szándékos pillanatok.

A váratlan belekérdezések, miért fontosak?

Ha egy politikus délután tart egy sajtótájékoztatót, egy fontos kérdésről, mi estére meghívjuk az Egyenes beszédbe, és ha itt ugyanazt mondaná el, mint a sajtótájékoztatón, akkor annak nem lenne hírértéke! Hisz erről olvashattak az interneten, láthatták a híradókban, akkor nincs értelme behívni. Ez már engem nem érdekel, érdekel viszont az előzménye, hogyan alakult ki az álláspont és mi annak a következménye. Ezért kell határozott belekérdezésekkel a dolgok lényegét megvilágítani.

Mennyi joga van a riportalanynak, mennyire lehet, mennyire szabad megszorongatni, élni azzal az előnnyel, hogy a műsorvezető a saját megszokott közegében van? Mennyire lehet kegyetlen Kálmán Olga?

Lehet. Egy politikust, (és a műsor vendége többnyire politikus, közszereplő), nem azért választották meg, hogy nyomogassa a gombokat, kivonuljon, vagy bevonuljon, hanem azért, hogy meg tudja indokolni, miért nyomta meg ezt, vagy azt a gombot. Neki kötelessége a tájékoztatás. Azt a választ én azonnal visszautasítom, ha valaki azzal tér ki a válasz elől, hogy nem ezért hívtak be. De tőrbe nem csalok senkit, csapdát nem állítok senkinek. A legnehezebb kérdést soha nem teszem fel a beszélgetés legvégén, hagyok időt a tisztességes megválaszolásra.

Mennyire lehet független a kérdező a televízió tulajdonoskörének szemléletétől, mennyire lehet független?

Ezt televíziója válogatja. Az ATV tulajdonosköre nem politikai meghatározottságú. Nem szólnak bele a munkánkba. A nézettség az fontos, mert kereskedelmi televízió vagyunk, de szerencsére nincs panaszra okunk.

Az ATV kereskedelmi televízió, de bizonyos nézői rétegek számára kezdi átvenni a köztelevízió szerepét.

Ez egy nagyon kemény dió, és nagy bátorság az ATV részéről. A kezdetektől fogva számtalan közszolgálati feladatot vállal fel, s azt tudjuk, hogy az ilyen televíziókat a közpénzéből támogatják, és nem hagyják a reklámnak kiszolgáltatni. Egy kereskedelmi televíziónál veszélyes játék, amit mi csinálunk. A hétvégék másfajta, szórakoztató kínálatával jó egyensúly alakítható ki, erről velem, a politikai műsorok vezetőjével folyamatosan egyeztet az ATV vezetése, de, persze, a döntéseket nem én hozom.

A média szabadsága, most központi kérdés. Új médiatörvény született. Az Európai Unió egyes paragrafusainak módosítását kényszerítette ki. Az Európai Parlament további változtatásokat látna hasznosnak és határozatban ítélte el a jelenlegi törvény irányvonalát. Féltik a sajtó szabadságát. Ebben a helyzetben van e félelem Kálmán Olgában, hogy lehet-e majd egy év múlva ugyanúgy kérdezni, mint most?

Ennek a médiatörvénynek pont az a nagy hibája, hogy ezt a kérdést fel lehet tenni, és fel is teszik sokan. Én a legnagyobb hibájának azt tartom, hogy tele van gumi paragrafusokkal, ami így is, meg úgy is érthető, s majd a jogalkalmazó dönt. Egy törvénynek biztos kereteket kell szabnia, nem függhetünk a jogalkalmazó jóindulatától. Ez öncenzúrához, óvatoskodáshoz vezethet.

Volt a mostani törvényt megelőzően már egy törvénytervezet, még a FIDESZ-KDMP kétharmados többség előtt, és az éppolyan rossz volt, mint ez. A Média kerekasztal szakemberei állásfoglalásaikkal, javaslataikkal igyekeztek jó irányba terelni a törvénykezés menetét, és segíteni, hogy jó, európai eszmeiségű, szakszerű törvény születhessen. A politika nem volt erre vevő. Ez a szemlélet sajnos nem egy párthoz kötődik, hanem a magyar politika egészét jellemzi.

A társadalommal, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés, és a szükséges idő ráfordítása nem jellemző a mai politikai gyakorlatra. Ezért kerül a legtöbb törvény egyéni képviselői indítványként a parlament elé, mert akkor kisebb az egyeztetési kötelezettség.

Az Egyenes beszéd komoly politikai kérdéseket boncolgató műsorát milyen korosztály figyeli?

Szerencsére egyre több fiatal. Ezt abszolút személyes tapasztalatom is igazolja. Amikor a gimnazista lányom azt mondja, hogy a buliban odajöttek hozzá, s mondták neki: mindig lájkolom anyádat. Akkor ez már valamit jelent. 

Lányod hogy viseli, hogy ismert mamája van?

Teljesen normálisan, soha nem jelentett ez plusz terhet a családban, hogy anyuka hol dolgozik. A gimnazista lányom és a kisfiam hétköznapjai pontosan úgy telnek, mint ahogy ez egy átlagos családban szokás, szeretetben, de rohanósan.

 Babiczky László

Active szinkronstúdió

Alapos munkával bizonyára találhatnánk olyan weblapot, amelyik európai színvonalú, de egyszerű keresési feltételek megadásakor, mint pl. szinkronizálás, szinkronkészítés, szinkron, csupán néhány oldal jön elő, melyek szinkronizálási lehetőséget ajánlanak. Ezek közül is csak egyetlen olyan, amelyik megfelel igényesebb megrendelőknek is. Ez az Active Stúdió weboldala. Látogassuk meg együtt a stúdiót, nézzük meg, hogy a valóságban is olyan igényes-e, mint a website-ja!

Az Active Stúdió a XI. kerületben, a Fadrusz utcában található. A ház, mely otthont ad a stúdiónak, kívülről nem túl megkapó, a cégtábla sem igazán „dizájnos”, de amint a stúdióba belépünk, máris filmszagot érzünk. A falakat színész-képek díszítik, azok fényképei, akik már szinkronizáltak itt. A színészváró hangulatos, ellátva természetesen kávégéppel, szörpautomatával, mikrosütővel, és a falakon, hogy sose feledjük honnan indult a szinkronszakma, a Pannónia Filmstúdióról készült nagy méretű képek láthatók.

Ez persze a külcsín. Eddig jó! Lépjünk beljebb, nézzük meg a gépparkot, a hangmérnöki helyiséget, a műtermet, a külön teremben helyet kapott keverőt, és kérdezzük meg Földi Tamás színművészt, szinkronrendezőt, egyben a stúdió tulajdonosát annak működéséről. Kérdezzük őt a múltról, a jelenről, és ha van okunk rá, akkor a jövőről is! Elsőként tekintsük át a stúdió múltját! „Szellemes” kérdéssel kezdem: Hogyan kezdődött?

1997 körül Janovits Sándor kollégámmal vidéki rádiók részére reklámokat készítettünk. Úgy gondoltuk, „háztájiban” is meg tudjuk oldani ezek felvételét, ezért beszereztünk egy számítógépet a hozzávaló programokkal, egy kis keverőpulttal, és egy mikrofonnal együtt. A mikrofont lámpával és egy kis állvánnyal betettük egy beépített szekrénybe, kiszigeteltük, és már készen is volt  a „műtermünk”, meséli Tamás.

 Jó nevű színészekkel dolgoztunk együtt, például Kautzky Armand és Bot András rendszeresen szerepeltek velünk. Első nagy sikerünket a helyi pizzéria reklámjával arattuk! Így indult. Aztán a színészházban alakítottunk ki egy kis kuckót a hangfelvételekhez, vettünk egy DAT magnót is, és szalagon szállítottuk a „késztermékeket”. Később Kozma Attila színész barátommal, és Kis István hangmérnökkel fogtunk össze, és évekig, akkorra már komolyabb berendezések birtokában, együtt működtettük az Active Stúdiót.

Aztán valahogy külön utakra tévedtünk. Mindhárman másként képzeltük a jövőnket, így én maradtam az Active Stúdióban, és egyedül üzemeltettem tovább a vállalkozást.

Jelenleg Pro Tools rendszerű felvevő szoftvereket használok a műtermi munkákhoz és a keverésekhez egyaránt. A hangmérnöki munkát a felvételek során a műteremben egy Digi 003-as pult segíti. A lehallgatásom JBL, a mikrofonok a műteremben pedig Neumann U87-esek. Igyekszem a lehetőségekhez képest fejlesztéseket is végrehajtani, így idén környezetbarátabbak lettünk, már kimaradhat a papír a munkafolyamatokból. A fordítóktól Word-ben érkező szöveget nem szükséges kinyomtatni, az elektronikus formában jelenik meg a színészek és a rendező előtti képernyőkön. A szöveg továbbításáról, görgetéséről a felvételek alatt a rendező gondoskodik.

A gyártásvezetés sem papíralapú, egy saját fejlesztésű szoftver segítségével működik. Szinte az egész folyamat automatizálttá vált, csak a szereposztás és a diszponálás művelete marad a rendezőre, illetve a gyártásvezetőre. A keverés folyamatát, mely lehet mono, sztereó, vagy 5.1-es is, 24 csatornás midi rendszerű pult, valamint a Pro Tools számtalan plug-in-je segíti. A lehallgatás a keverőben is JBL, és a minősége minden igényt kielégít. 

Megrendelőink az Universal Pictures, a Viasat, a Budapest Film, és sok más kisebb cég. Tudják, hogy igyekszünk munkánk során a maximumot nyújtani, és igényesek vagyunk a minőségre, ezért a viharos időkben sem fordultak el tőlünk. Készült nálunk számos tévé-, és mozifilm is. Jelenleg épp egy televíziós sorozat forgatása folyik.

A büszkeségeink között szívesen említeném a Halálsoron-t, Kusturica Macskajaj-át, a Chicago-t, vagy az Agyament Harry című filmet Woody Allennel.

Ennek a filmnek külön érdekessége volt, hogy a megrendelő pénzügyi okokból elvetette Kern Andrást, mint az egyetlen lehetőséget Woody Allen magyar hangjaként. Ránk hárult a hálátlan feladat, sőt elvárták, hogy mi oldjuk meg a problémát. Úgy érzem sikerült! Pálfai Péterrel készítettük el a film szinkron-változatát, ami, azt hiszem, maradéktalanul megfelelt az elvárásoknak. A dolog pikantériája, hogy a film DVD-n való megjelenésekor a forgalmazó, aki nem volt azonos a megrendelővel, úgy döntött, hogy szán rá pénzt és Kern Andrással is újra szinkronizáltatja a filmet. A DVD-n mindkét verziót megjelenítették, de azt hiszem, mindkettőre egyaránt büszkék lehetünk, mondja Tamás.

Jellemző a cég igényességére, hogy az Active Stúdióban ma még a rendezőasszisztens kihalóban lévő intézményét is megtalálhatjuk. Ezt a feladatot Kemendi Balázs látja el. A gyártási feladatokat Tamás lánya, Földi Gabriella végzi, a rendezői székben sokszor Tamás maga ül, de a megrendelő kérésére abban rendszeresen más-más rendezők is helyet foglalhatnak. Természetesen a vágó feladata sem a hangmérnöké, ezt Wünsch Attila vágó és rendszergazda végzi.

És hogy van-e munka a műteremben? Van-e igény az igényes, míves munkára?

A válasz, hogy sajnos nincs annyi, mint kellene! Nagyon sok a stúdió, az árakkal együtt a minőség is csökkent. De talán a helyzet javul majd egyszer… 

A kereskedelmi tévék létrejötte óta, az egymás alá ígérgetések során kialakult helyzetben a tudás, a szakértelem, a tapasztalat, az igényesség és a hasonló fogalmak leértékelődtek.

A pénz beszél… Ezért sajnos a munka is kevesebb lett, de ha az ember lejjebb adja, bizonyára sikerülne kínos argentín, vagy indiai tucat-sorozatokat is szinkronizálni aprópénzért az éjszakai adások idősávjának kitöltésére. Bár bevételnek azok sem rosszak az ínséges időkben…

Itt tartunk ma, de reméljük, eljön majd annak az ideje, mikor a szinkron ismét művészi rangra emelkedik, és nem csupán a filmipar része, nem csak egy pénzkereseti forrás lesz!

Az Active Stúdió látványos, és információkban gazdag weblapja a  www.activestudio.hu címen érhető el.

A Mistika mostantól CineForm™-kompatibilis

Ez az iparban vezető Digital Intermediate (DI) és sztereo-3D utómunka-rendszer, a Mistika miatt lehetséges. Úgy tervezték, hogy támogassa a CineForm RAW™ digitális intermediate kodeket, mely erőteljes 12 bites kodek az egyszenzoros Silicon Imaging kamerákból származó RAW Bayer adatok kódolására. Ezután kodekszinten megőrzi a RAW adatokat, amíg az információ a végső kimenet számára elsimításra nem kerül. A Silicon Imaging SI-2K kamera ötvözi a digitálisfilm kategóriájú 2048×1152 felbontású kamerafejet a CineForm RAW™ erejével, így egyenesen a lemezre rögzíti a nyers formátumot, eddig sosem látott képminőséggel és gyártási rugalmassággal.

A Mistika előnye, hogy a belső felhasználás során tömörítetlen marad, mivel a tömörítés igénye mindig is kompromisszumot jelentett más rendszereknél, melyek nem tudják kezelni a natív adatokat. A Mistika erőteljes color grading, kompozitáló- és szerkesztőfelülete az SI-2K kamerák CineForm RAW™ formátumának közvetlen natív támogatásával kiegészítve – melyek hordozható kialakításuknál fogva ideálisak sztereo 3D projektekre – erős, támadhatatlan kombinációt alkotnak, ezzel tovább fokozott észvesztő sebességet, lenyűgöző munkafolyamati hatékonyságot és a kreatív szabadság létező legmagasabb minőségét érik el. A CineForm RAW™ most csatlakozott a Mistika által támogatott formátumok egyre fejlődő listájához, melyben szerepel a RED One, RED EPIC, Phantom, Weisscam, ARRI ALEXA RAW adatai, és más adatformátumok.

David Taylor, a CineForm elnöke szerint a CineForm RAW gyorsan a gyártási- és utómunkálatokat végző közösség választott formátumává nőtte ki magát világszerte, és a cég mindig is küldetésének tekintette a kamerától az utómunkálatokig vezető munkafolyamat egyszerűsítését, és a  használt rendszerek széleskörű támogatását, a kompatibilitás elősegítését.  A CineForm RAW-támogatásával a Mistika vásárlók a hatékonyság és minőség új szintjét tapasztalhatják meg a gyártás minden aspektusában a HD-től a napjainkban virágzó sztereó 3D gyártási munkamenetig.

Az SI-2K teljes felbontású 2K és 1920 x 1080 felbontású, progresszíven szkennelt, 12 bites nyers képeket készít, melyek egyaránt használatosak digitálisfilm vetítésnél és HD televíziós, vagy optikai lemezes környezeben is. A Silicon Imaging saját, 48 bites digitális feldolgozó algoritmusait használva adaptív, pixelenkénti fekete-kalibrációt és színerősítést valósít meg. A kamera szenzorából származó RAW digitális információt egyenesen a CineForm RAW™ formátumban rögzíti, mely a CineForm közkedvelt Visually Perfect™ wavelet technológiáját használja. A CineForm RAW™ formátumban való rögzítés egy „digitális negatívot” hoz létre közvetlenül a lemezen, ezzel megőrzi a komplett dinamikus tartományt és a pixelenkénti szenzoros adatokat a kodekben. Ez a technológia további rugalmasságot biztosít a rendezőnek a „digitális negatívok” utómunkálatok során történő előhívásában, nem kényszeríti őket visszavonhatatlan döntésekre, és a kamera helyszínen történő precíz beállítására. Ezen felül a legtöbb 3 chipes kamerán kiiktatja a YUV konverzió lépéseit, melyek szükségtelenül növelik meg 300%-kal az adatokat a kódolás előtt. A nyers (raw) szenzoros adatok rögzítése nagyobb részletgazdagságot és dinamikus tartományt eredményez azonos, vagy kisebb fájlméret mellett.

3D tévé – Beindultak a kínaiak

Konka_LED__110x75.jpgA Konka kibocsátotta 72-inches 3D intelligens LED tévéjét, és ezzel átvette a vezető szerepet a piacon, ahol eddig a 45- és az 55-inches 3D tévék domináltak. Stratégiájuk része, hogy még idén 26-72-inch közé szorítsák a választékot, amiben más kínai gyártók is várhatóan követni fogják. Nehéz megmondani, hogy ez a fejlesztés pozitívan gerjeszti, vagy megijeszti a nyugati gyártókat, forgalmazókat, mivel bizonyos, hogy a nyilvánosság számára gyártott készülékek olcsók lesznek, és ez segíthet a 3D piacnak a nagyarányú eladásban. 

Világelső az LG 3D-s okostelefonja

LG_Optimus_3D__450x253.jpgA 3D tartalmat HDMI 1.4 interfésszel lehet 3D TV-re , vagy monitorra küldeni, esetleg a YouTube 3D csatornájára küldeni közvetlenül a telefonról. 

A 3D és 2D élményt fokozására szolgál a 4,3 inches WVGA display, amelyen a telefon 3D-s felületeként egy gyorsbillentyűvel navigálni is lehet a kamera, a galéria, a játékok a YouTube 3D és a 3D útmutató útvesztői között. 

Az Optimus 3D az LG különleges dual-core-t, dual-channelt,és dual-memoryt magába foglaló „Tri-Dual „ technológiáját használja. 

Az okostelefon 2011 második negyedévében kezdik árulni.

Panasonicé a legnagyobb HD videofal

fal_450x253.jpgMájusban rendezték meg a NASCAR Sprint All-Star, majd nem sokkal utána a Coca Cola 600 versenyét.

A közel 61 méter széles, 25 méter magas videofal 33 méteres magasságból kínálta a látnivalókat, a versenyek izgalmasabb részeinek azonnali ismétlését, a nehezebben belátható kanyarok eseményeit, a versenyek aktuális állását mutató táblákat  – mindezt 720p HD minőségben.

Az összeszerelés következő fázisában 158 panelt, (1486 négyzetméter felületen) tettek egymás mellé, miközben 13 kiegészítő elektromos panel szolgáltatta a működéshez a feszültséget. Az acélváz 227 tonna súlyú, de kell is ilyen erősnek lennie, hiszen a HD videofal súlya 75 tonna. 

Több mint 9 millió LED világított a Panasonic óriás videofalán.  

Az első élő 3D közvetítés – RTS/TELEX

A technikai innovációt a Telegenic, a BSkyB által megbízott közvetítési szolgáltató tette lehetővé. A Telegenic világelső 3D közvetítőkamionjának berendezése között szerepelt egy 128 portos ADAM mátrix RTS MADI kártyával, illetve különböző gombsorok a KP sorozatból (KP32 és KP12).

A Telegenic munkatársai szerint a barátságtalan időjárás mellett a kamionok összekötése jelentette a fő problémát. Három RTS/TELEX-termék került kulcspozícióba: a Tribus Digital Audio Interface Card, mely összekötötte a két 3D közvetítőkamiont, a TM-2000 Trunkmaster, mely a 2D és a hoszt-kamionok közötti kapcsolatot jelentette, és az új RTS/TELEX MADI kártya, mely a 2D és a 3D kamionok összeköttetéséért volt felelős.

A megbízhatóságon és könnyű kezelhetőségen felül az RTS/TELEX felszerelések a teljesítményükkel és rugalmasságukkal nyerték el a stáb tetszését. A MADI számos négyeres kapcsolatot biztosított két koaxiális kábelen keresztül a két kamion között, valamint növelte a két keret portszámát is. Az egyik közvetítőkamion ezen felül egy RTS Trunkmaster rendszerrel is összeköttetésben állt a hoszttal, ez szintén meggyőző eredményeket nyújtott. A TBX kártyák még jobbnak bizonyultak a korábban használt, és megbízható DBX kártyáknál is, mivel üvegszálas összekapcsolhatóságot biztosítottak, és lehetőséget adtak több kamion összekötésére.

Quantel – Enterprise sQ rendszert vásárol a BBC

A Quantel vezérigazgatója szerint az egyedi FrameMagic technológia nagy szerepet játszott abban, hogy végül ők nyerték meg a BBC által kiírt tendert.

A gyártási rendszer minden vonatkozásában nagynak számít. Az Enterprise sQ HD rendszer 2600 órányi HD-tárhellyel rendelkezik 12 sQ szerveren elosztva. 158 Quantel szerkesztőt és 16 Final Cut Pro szerkesztőt támogat, melyek teljesen integrálva vannak a Quantel munkafolyamatba.  Ezen felül, a több mint 500 Quantel asztali szerkesztőkkel ellátott újságírói munkaállomás is kapcsolódik a BBC saját Jupiter adatkezelő rendszerébe. A kimagaslóan rugalmas működés érdekében, a rendszer két tükrözött zónára van osztva 

Az adásrendszer 10 sQ szervert foglal magába összesen 300 óra HD tárhellyel. Ugyanazon technológia használata a gyártáshoz és a sugárzáshoz jelentős előnyöket biztosít a munkafolyamatban, és további bővítési lehetőséget biztosít.