Elhunyt Bodnár István rendező (1950 – 2008)

Sejthettem volna, hogy valami baj van, hiszen a Heti Hetes stáblistáján jó ideje az övén kívül más neve is szerepelt rendezőként. Sejthettük volna, csak hát miért? Ezt a műsort mindig adás-szerűen vették föl és a videómixeren saját kezűleg Pista vágott. Szerette kézben tartani a műsorokat, már rendező-asszisztensként is. Különleges orgánuma átdörgött a stúdióduruzson, a Felvétel! szóra elindult a VTR…

Szitányi Andrist tartotta mesterének, az ő párosuk munkamódszerét sokan próbálták ellesni. (Andris tavalyment el.) De a televíziós szakma átfogó ismeretét nem minden rendező ambicionálta. Inkább képzelte magát „Nagy Művésznek”, akitől ezért távol állnak holmi technikai ismeretek. Nekik természetes volt mindez, alapnak tekintették, ahogy a vízipólózó jól úszik, a jéghokizó jól korcsolyázik.

Sok műsorban dolgoztunk együtt, nem sorolom.

Élete a televíziózás volt. 40 évet töltött benne. 58 évet élt.

 

Nagy Lajos

Sharp gyártás a Kameyama II gyárban – Az első 8. generációs LCD gyár

Kevesebb, mint egy évvel az építés után, az eredeti terveknél két hónappal korábban a Sharp 2006. augusztusban megindítja az anyaüvegek termelését az LCD panelekhez a világ első 8. generációs LCD gyárában Kameyama-ban, Japánban. Az LCD terén a világon úttörő Sharp a Kameyama II gyárában 2,16 x 2,46 méter méretű LCD anyaüvegeket gyárt.

Kameyama-ban jártunk, részletes beszámoló a Médiatechnika júniusi számában.

A NAB útjára indította a www.nab365.com -ot

WASHINGTON DC-ben a NAB bejelentette, hogy hivatalosan is elindítja a „NAB365” nevű, egész évben üzemelő online média portálját, melyet kifejezetten arra terveztek, hogy kiszolgálja a broadcast ipart és a szakmában tevékenykedőket, azokat akik minden évben anyagot gyűjtenek a NAB-ről. A tartalom előállítóktól a tartalom szétosztókig a NAB365 ellátja a teljes szakmát a saját intuitív keresőmotorján keresztül. „A felhasználó-barát platform a NAB Kiállítás ügyfeleinek és résztvevőinek interaktív lehetőséget biztosít egész éven át.” Mondotta Chris Brown, a NAB adminisztratív alelnöke. A NAB365 felbecsülhetetlen forrás az elektronikus média minden szereplőjének, ugyanis összeköti a vásárlókat és eladókat az év folyamán.



A lényeg, hogy a NAB365 segíteni fog a szakembereknek a termékek és szolgáltatások azonosításában. A webes felület napi híreket is fog közölni, kutatási projektekről, kép és hang tartalmakról számol be, valamint állásbörze is működni fog rajta. A site televízióval is büszkélkedhet majd, amely platformot biztosít a vállalatoknak, gyártóknak. Ebben az internetes televízióban számos új bejelentés, termékbemutató lesz programon. A NAB365 alkotó csapatában benne van a Baltimore-i BDMetrics Társaság is, az ő szellemi termékük az un. „You-Based™” technológia, amely a kereskedelmi vásárok igen hatékony eszköze. A NAB az elsődleges kereskedelmi vásár a broadcasterek számára, „Mi azon dolgozunk, hogy ezt a vásárt megalkossuk online formában.” Mondta, a BDMetrics vezérigazgatója, Rick Geritz. Ez a virtuális információ-gyűjtést kiegészíti a tényleges NAB látogatók további igényeit.

sgy

CINE GEAR EXPO 2008

Június 20-21-én, több mint 8000 résztvevővel zajlik majd a rendezvény a nyugat Los Angelesben található Wadsworth színházban és a körülötte található külső területen. A kiállító cégek érkeznek: a film, videó, digitalis media, a broadcast és Internet iparból. Az esemény három, jól elhatárolható részre tagozódik: Cine Gear Expo és Premier szemináriumok, Mester Kurzus szemináriumok és Filmsorozatok versenye.

Ez a meghatározó esemény minden bizonnyal összehozza majd a film, videó, HD, elektronikus filmezés, digitális mozi szegmensek képviselőit. Kamerák, lencsék, kiegészítő berendezések, dollyk, fahrt kocsik, távvezérlők, színházi kellékek, díszletek, filmnyersanyagok, világítástechnika, áramfejlesztők, utómunka megoldások, számítógép hardver – szoftver lesz látható. És persze jelen lesznek hírességek, producerek, rendezők, filmoperatőrök, stúdióvezetők, produkciós társaságok, utómunka házak, kameramanok, világosítók, írók, hangmérnökök.

 

BaSys Pro Partnernap

Bartha Sándor ügyvezető igazgató bevezetőjében elmondta, hogy a Partnernap rendezvényeket ezen túl nagyobb gyakorisággal fogják megtartani, a jobb és hatékonyabb üzletmenet érdekében. Az általuk elsősorban forgalmazott márkák a következők:

          Pioneer DJ

          Behringer

          Neutrik

          Cordial

          Studer

          Amex

          Audioprof

          Bose Pro.

A Sennheiser és Neumann termékeket a jövőben már nem forgalmazzák, de a raktárkészlet erejéig még értékesítik ezeket a márkákat.

A termékismertetők a Frankfurtban megrendezett Musikmesse-én bemutatott újdonságokat mutatták be.

Itt volt a Neutrik, Cordial, Apart, Behringer és a Pioneer a legújabb terméksorukkal.

A rendezvény végén egy rózsaszín nyuszifej rejtegetett meglepetést.

 
-e-

Sony PSE Pre NAB

Kamerák és magnók, új médiák, monitorok és számos szoftver upgrade fog új munkafolyamatokat kínálni a legkülönbözőbb felhasználási célokra. A filmes világ megismerheti az F35-ös digitális filmkamerát, mindezt a kiállítás déli csarnokában, 2400 m2-en. Ismertetésre került a Sony új finanszírozási modellje is, ami a korábbiakhoz képest még rugalmasabb támogatást tesz lehetővé.

 
-e-

Solid State Logic bemutató

A bemutatón elsődlegesen a MATRIX 16 csatornás/40 bemenetű keverőpult/controller, a Duende PCIe és a MADI EXTREME PCIe kártyák, az ALPHALINK AD/DA konverterek, valamint az XLogic termékek lesznek láthatóak.

A bemutató időpontja:

2008. április 4. Péntek 14.00 óra

Az előadás helyszíne: Pannónia Stúdió
II. ker. HŰVÖSVÖLGYI ÚT 64.
(A volt Pannónia Szinkronstúdió épülete)
 
 

Audiomonde Kft.

Az I-Movix bemutatja a SprintCam Live V2.0 lassító kameráját

A SprintCam a PHOTRON cég SA-1.1-es nagysebességű kamerájára épül, amely kiváló fényérzékenységgel és valódi 12 bites teljesítménnyel büszkélkedhet. SMPTE üvegszál optikai kapcsolat, új OCP és lassító távvezérlő tartozik hozzá. Részletes bemutató a Médiatechnika májusi számában olvasható.


 
-e-

A Harris megvásárolta a Zandart

A dublini Zandart 1993-ban alapították azzal a céllal, hogy megvalósítsák a sokképes (multiimage) videódisplay processzort, és így egy integrált megjelenési felületet, virtuális monitorfalat hozzanak létre olyan sokforrásos alkalmazásokhoz, mint amilyenek a tévéstúdiók, közvetítő kocsik, vagy utómunka stúdiók. Termékeiket olyan neves felhasználók alkalmazzák, mint a BBC, a BskyB, az Alfacam, az ESPN/STAR Sports (Szingapur) és olyan nem-televíziós hivatal, mint az FBI.

„Tudjuk, hogy a Zandar nagyon jó, és nagy megbecsülésnek örvendenek gyártmányai.” – mondta Tim Thorsteinson, a Harris Broadcast Communications elnöke. „ Termékeik a mi eszközkínálatunkkal egyesítve azonnali új lehetőségeket kínál számunkra, és segít az egyre szélesedő piac vezető pozíciójának megszerzéséhez. „

 
nl

Az Avid erősíti online ügyfélszolgálatát

Az AVID bejelentette, hogy jelentős fejlesztéseket hajtott végre online ügyfélszolgálati portálján (http://support.avid.com), amely eddig is segítségére volt a vállalat film- és videó szakmában dolgozó ügyfeleinek. Az újratervezett weboldal nagymértékben kiszélesíti az Avid® ügyfelei számára elérhető technikai és információs forrásokat, lehetővé téve a pontosabb keresést és éjjel-nappal személyre szabott válaszokat ad a felhasználók termékkel, vagy szervizzel kapcsolatos kérdéseire.

 
-e-

ProLight + Sound

A frankfurti Messe Centrum összes pavilonja megtelt kiállítókkal. A broadcasterek és azon belül is a hanggal foglalkozó szakemberek a 8, 9-es csarnokban merülhettek el az újdonságok tengerében.

Részletes beszámoló a Médiatechnika áprilisi számában.
 
-e-

A Reuters P2 technológiát választott ENG megoldásként

A szabványosítás alapját a Panasonic AJ HPX2100 kamerák képezik; a Reuters hírügynökségei a félvezetős, szalagmentes, P2-alapú működésre 2008. második negyedévétől térnek át.

 

„A Panasonic kameráival és a P2 technológiával gyorsabban és könnyebben kerül minden anyag adásba.” – állítja Robert Kernot, a Vizuális Fejlesztések Globális Vezetője. „Mivel ezután a szalagok helyett csak fájlokat mozgatunk, a munkafolyamatok rugalmasabban kezelhetőek. Tekintettel mindezen előnyökre, valamint a többformátumú felvételi lehetőségekre és a berendezés által kínált hatékony, kompakt megoldásokra, a Reuters rendkívül vonzó, új lehetőségekkel ismerkedett meg.”


 

A Reuters több mint 100 darab, a P2 technológiát alkalmazó HPX2100 kamerát állít üzembe globális hírügynökségi hálózatában a legkülönfélébb munkafolyamatok kiszolgálására, illetve az egyes ügynökségek eltérő igényeinek a kezelésére. A nagyobb irodákban az anyagok az Avid infrastruktúrára kerülnek szerkesztés céljából, míg a korlátozottabb kiterjedésű műveletekben a P2 médiát közvetlenül a riporterek laptopjaira töltik fel, és ott szerkesztik. Az operatőrök és terepen dolgozó újságírók az Interneten keresztül is feltölthetik az anyagokat az ügynökség hálózatára, azaz fizikai adathordozókat sem kell átadniuk.

 
-e-

A Panasonic megduplázta a felvételi kapacitást

A bejelentéssel a népszerű P2 média tároló kapacitása a duplájára nőtt, a korábbi 32GB-hoz képest. Ez a képesség lényegesen erősebb mint a szalagos, vagy a diszk alapú megoldások. A 64 gigás modell, AJ-P2C064 tervezett bevezetése 2008 harmadik negyedévében várható.

-e-

Panasonic AG-HMC71 – AVCHD memóriakártyás vállkamkorder

Az AG-HMC71 kamkorder egy költséghatékony HD kamera, mely memóriakártyás rögzítése révén sok új lehetőséget nyújt a videózás terén. Valódi „high-quality” HD optika, 3CCD-s képérzékelő rendszer, XLR hang bemenetek, BNC csatlakozások és vállkamera kialakítása által alkalmas professzionális alkalmazásokban a legjobb minőségű HD felvétel készítésre. Mivel SD vagy SDHC kártyára rögzít, így rázkódástűrése a legkiválóbb, ütődés vagy hőmérséklet-változás kevésbé okoz problémát, mint a szalagos, DVD-s vagy HDD-s kamerák esetében. Egy 16GB-os SDHC kártyára akár 360 perc rögzíthető. Összességében e kamera jó lehetőség a felhasználók számára a „tapeless”, azaz szalag-nélküli, vagy másnéven mozgóalkatrész-nélküli HD videózásba való induláshoz.


Részletes bemutató a Médiatechnika áprilisi számában.

-e-

Ipera Pixel Magic™ – Képvarázsló mobil eszközökre

Az Ipera standján első kézből láthatták az érdeklődők, a Pixel Magic és TI DaVinci processzorának együttműködését, melynek eredménye a jelentősen feljavított képminőség, rendkívül alacsony teljesítmény-felvétel mellett.


A fejlesztés egyesíti a hálózatba integrált kódereket és dekódereket a résztvevő eszközök szükséglete szerint. A DM6446 nagy teljesítménye és a Pixel Magic ideális megoldást kínál sokforrású videó és felvételi rendszerek építéséhez, – DVD rekorderektől kezdve, a digitális rekordereken át, a személyi média lejátszókig, felügyeleti rendszerekben és Internet streaming környezetben.

Az Ipera új, törvényesen védett mag technológiája megoldja a minőségi problémákat a videó alkalmazásokban, azáltal, hogy csökkenti és/vagy teljesen kiküszöböli a különböző kodekek által okozott torzításokat, valamint a zajt és a szenzorok és LCD-kkel együtt járó hiányosságokat. Sajátos módon a „Pixel Varázsló” rendelkezik kontraszt és világosság kiemelési képességgel, bőrtónus és szín korrektorral, az élek és részletek javításának lehetőségével, de fokozza a videojelek teljesítményét is, kifejezetten az LCD-hez igazítva. Hatékonysága és nagyfokú rugalmassága révén nagyon könnyű integrálni. Futhat, ARM-en, vagy DSP-n, melyek a DM6446 processzorban találhatók. Amikor a TMS320C64x DSP-n fut a rendszer, akkor D1 (720X480) bontásban nyerjük a videót, 30 fps mellett. Hamarosan lehetséges lesz HD tartalmak kezelése is, 600MHz-en. Ha a ARM926EJ-S magon fut az alkalmazás, akkor képes a negyed, vagyis a QVGA felbontásra, 150 MHz-et használva.


Mind ezekkel együtt jár a kivételesen élethű, pixelről pixelre kidolgozott videó minőség, extrém alacsony áramfelvétellel, gyakorlatilag bármilyen kodek és videó alkalmazás esetében. A Pixel Magic könnyedén adoptálható a jövő formátumaiba és más processzor platformokba. A videó streaming szolgáltatók, a mobil OEM és IC terjesztők, tapasztalni fogják, hogy a videó tartalom lényegesen jobb minőségben fog megjelenni a szórakoztató és kommunikációs eszközök képernyőjén, anélkül, hogy a költségek emelkednének.

Az Ipera képpont varázslója kompatibilis az összes videó kodek formátummal: H.264, VC1, DivX, MPEG-1/2/4, H.263, WMV, FLV, RAW.

Jelenleg a DaVinci, ARM és X86 struktúrán fut, de könnyedén kiterjeszthető más architektúrára is.

A működéshez 100 Kb-os tárhely szükséges, a rendszer képes LInux, Windows CE, XP és Vista rendszereken futni. Az Ipera biztosítja, hogy a mag technológia PC és hordozható konzumer eszközök beágyazott szoftvereként dolgozzon DSP, vagy mikroprocesszoros környezetben és SoC megoldásként IC társaságoknak.


Az Ipera Technology-ról érdemes tudni, hogy a Szilícium Völgyben alapították a múlt évezred végén, irodát tart fenn a kaliforniai Redwood City-ben és Kínában Shanghai-ban. Kutatásaikat az optimális videó minőség elérése érdekében végzik. Jelenleg értékesítő irodákat és ellátó bázisokat hoznak létre Angliában, Koreában, Taiwanon és Japánban.

 
sgy

Különleges hanglemezek, lemezjátszók bemutatója

Február 16-án a hanglemez különlegességek  szerelmesei három előadást és sok-sok remek zenét hallgathattak meg egy nem mindennapi hanglánc segítségével. Szalai László a mono hangszedők  és lemezjátszók történetét ismertette, Bodor István lemezgyűjtő mono  hanglemez különlegességeket mutatott be, valamint a lemezgyújtés  titkaiba avatta be a hallgatókat. Godina István a bemutatóra összeállított különleges hanglánc erősítőinek tervezője a csöves  technológia előnyeit ismertette.

A hanglánc: MicroSeiki direct drive  lemezjátszó, EMT hangkar és hangszedők, Godina Audio phono-, elő- és végfokok, Red Rose Music hangsugárzók.

 
-e-

Új médiák a Verbatimtól

A Verbatim piacra dobja az új Blu-ray lemezét. A 25 gigabájtos Verbatim BD-R teleírása mindössze 23 percet vesz igénybe. A nagyobb teljesítményű BD-R lemez nemcsak nagy felbontású videók rögzítésére alkalmas, hanem egyéb adatrögzítésre, fotógyűjtemény archiválására is. A nyomtatható felületű új Verbatim BD-R februárban kerül a szaküzletek polcaira.

Az új blu-ray lemez a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelően készül a Verbatim anyavállalata, a Mitsubishi Kagaku Media (MKM) optikai lemez gyárában Mizushimában, Japánban. A BD-R-hez használt innovatív felületnek köszönhetőn kivételesen szélesek a rögzítési határai. „Pontosan ettől lesz a termék a legjobb választás a kritikus alkalmazásokhoz, mert a lemez teljes területen biztosítja a minőségi rögzítést, függetlenül az író sugár energiaingadozásától, vagy a lemez felületén található esetleges szennyeződésektől – jegyezte meg Torsten Leye, a Verbatim optikai ágazatának EUMEA marketing menedzsere.

A 4-szeres írási sebesség eléréséhez az MKM továbbfejlesztette az első generációs BD-R-ekhez kifejlesztett szabadalmát, a Metal Ablative Recording Layer (MABL) technológiát. „Úgy alakítottuk ki a lemezt, hogy az elég széles energiahatárt biztosítson a biztonságos rögzítés érdekében. Továbbá növeltük az MABL érzékenységét a nagyobb sebességű rögzítés elérése érdekében, így a lemez kiváló másolási kompatibilitást és hosszú távú tárolást tesz lehetővé” – mondta Leye.


A lemez nyomtatható felülete könnyen személyessé tehető feliratokkal és tetszés szerinti motívumokkal. A nyomtatási felület a lemez közepétől számítva 40 és 118 mm között van.

A Verbatim BD-R 4x lemez egyedi szabadalmú, keményborítású felülete védelmet biztosít a karcolások, ujjlenyomatok és szennyeződések ellen, amelyek a mindennapi használat során jelentkezhetnek. Ez a védőfelület elengedhetetlen a BD lemez esetében, ugyanis a BD adatréteg közel helyezkedik el a lemez felszínéhez, és nem védi olyan műanyag réteg, mint a DVD lemezt. Az MKM által szabadalmaztatott rögzítő réteg és a speciálisan kiképzett, kemény védőréteg kombinációjának köszönhetően egy igen strapabíró lemezt vehetünk használatba.

 

A Verbatim/MKM a Blu-ray Disc Association (BDA) tagja és így nagy szerepet játszott az írható és újraírható CD és DVD lemezek fejlesztésében, rendkívül jó kapcsolatot ápol a vezető optikai hardvergyártókkal valamint benchmark lemezekkel látja el őket a jobb teljesítmény és magasabb kompatibilitás elérése érdekében.

 

Külső HDD-k

A szükséglet az egyszerű és gyors tárolási megoldások iránt, illetve az adatok és multimédiás fájlok hordozhatóságára világszerte folyamatosan nő. A GfK piackutató legfrissebb kutatása szerint 2007-ben 10 millió darab külső merevlemezmeghajtót értékesítettek Nyugat-Európában, ami majd 90%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi 5,2 millió értékesített darabhoz képest. 2008-ra a GfK 14 millió eladott külső merevlemezt prognosztizál Nyugat-Európában.

 

Az új 2,5 inches hordozható merevlemez sorozat segítségével a számítógép tárolókapacitása egy mozdulattal növelhető 120, 160, 250, vagy akár 320 gigabájttal. A tenyér méretű IT eszköz optimális megoldás mind a Windows, mind a Mac felhasználók számára.

A sorozat sokoldalúságát növeli, hogy különböző USB csatlakozással, valamint Combo USB/FireWire csatolással is hozzáférhetők. A drive-ok 5400 percenkénti fordulatszámmal pörögnek, USB 2.0 csatolás esetén másodpercenként akár 480 megabájtnyi adat mozgatására képesek, de a FireWire csatolóval is 400 megabájt/sec-ot tudnak. A SATA rendszerű meghajtók – a mára kissé elavult külső áramforrás helyett – USB-n, vagy FireWire-en keresztül veszik fel a működéshez szükséges elektromos áramot.

Amint a hordozható HDD csatlakozik a számítógéphez, azonnal hozzáférhető, a fix merevlemezzel egyenrangú meghajtóként jelenik meg. A fájlok, folderek mozgatása egyszerű, egérrel való áthúzással is történhet. A meghajtók kompatibilisek a legújabb Windows Vista és Mac Leopard operációs rendszerekkel. Az új HDD együttműködik a Leopard „Time Machine” back-up szoftverével, így kiváló eszköz a Mac használók számára. Az USB-s modellekhez a cég a Nero „BackITUp 2 Essentials” alkalmazását adja 26 nyelven, amely szoftverrel személyes beállítások alapján backup-olhatunk.

Az új merevlemezek már kint vannak a boltok polcain, 100-200 eurós áron.

 
 
-e-

IMAX Mozi Magyarországon – Képek a maximumon

Az Aréna Plázában megépült, 23 teremből álló komplexum egyik terme az IMAX háromdimenziós vetítésre specializálódott. A beruházó, CCI (Cinema City International) nem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen 1997 óta folyamatosan létesít multiplex filmszínházakat Magyarországon. Az első beruházás a Csepel Pláza volt, majd a magyarországi megyeszékhelyeken országos hálózattá bővítette mozi érdekeltségeit, így napjainkig 13 helyszínen, összesen 86 termet üzemeltet a CCI itthoni leányvállalata, tudtuk meg Moshe Greidingertől, az CCI elnök-vezérigazgatójától. Ehhez a jelentős számhoz most hozzá adódik újabb 23 terem. A 13000 négyzetméteren kialakított mozi főváros, 17 hagyományos, 5 un. VIP és 1 IMAX 3D termet foglal magába. Teljes ház esetén 3888 néző szórakozhat a három büfével és egy kávézóval is megerősített létesítményben. A Cinema City Aréna mozi komplexum méreteivel és számos újdonságot kínáló, minőségi szolgáltatásaival egyedülálló a magyarországi és egyúttal a térség mozi piacán.

Az IMAX, Image Maximum rövidítése a világ számos pontján a legkeresettebb és legsikeresebb mozi manapság, hiszen oda betérve magas minőségű megjelenítéssel háromdimenziós (3D) látványban és „személyre szabott” térhatású élményben részesül a közönség.

Mindez egyedileg alkalmazott filmezési és vetítési technikát és technológiát igényel. A filmezéshez speciális – mintegy 113 kilogramm súlyú – kamerát kell használni, ennek két lencséje olyan távol esik egymástól, mint átlagban az emberi szemek, nagyjából 60-65 milliméterre.

A vetítéshez pedig szintén speciálisan kialakított moziterem, illetve gépterem nyújthatja az ideális és minőségi látványt, a 3D-s filmélményt. Ilyen a 400 fő befogadására alkalmas budapesti IMAX-mozi, melynek nézőtere csaknem 19 méter magas, hogy a 24 méter széles és 18 méter magas, ugyancsak speciálisan felületkezelt és elhelyezett mozivászon is elférjen. Az egész nézőtér az ókori arénákat idézi.

Az IMAX-rendszerű 3D-s film 70 milliméter széles a jelentős méretnövekedéssel érték el, hogy a felbontás a 35 mm-es filmhez képest jelentősen javuljon. Az IMAX technológia során két filmtekercset hoznak létre, egyet a bal, egyet pedig a jobb szemhez. A mintegy másfél tonnás vetítőgépbe a malomkerék nagyságú tekercseket egy speciális daru segítségével emelik be a gépészek. Egy 40 perces IMAX filmtekercs kb. 250 kilógrammot nyom. A két hatalmas tekercs vízszintesen, egymás fölött helyezkedik el. A tökéletes megvilágításról két, egyenként 15000 Wattos Xenonlámpa gondoskodik, bennük 25 atm. nyomás található, a lámpacsere csak speciális védőruházat igénybevételével lehetséges. A lámpák élettartama kb. száz óra, fényerejük akkora, hogy a Holdról is lehetne látni őket. A Kanadában fejlesztett és épített projektornak nem kis kihívásnak kell megfelelnie. Biztosítani kell a több száz kilogramm súlyú tekercsek szinkronban futását. A hatalmas készülék gyakorlatilag egy ikervetítő, mely egy időben vetít a bal és a jobb szemünknek, a speciális szemüveg segítségével az agyunkban áll össze a háromdimenziós kép. A sajtóvetítésen a T-REX-ek a Krétakorban című filmet vetítették. A dinoszauruszok döbbenetes élethűséggel nyújtogatták nyakukat, nedves orrukat homlokomon éreztem.

A tökéletes nézőtéri látványt kiegészítő hangélmény megvalósításáról is feltétlenül szólni kell. A hangsávot nem a filmtekercsen, hanem egy szeparált merevlemezen tárolják, azért, hogy a képkocka teljes mérete a maximális képminőséget szolgálja. Az IMAX filmek minden esetben szinkronizáltak, elsősorban azért, hogy a felirat ne zavarja a 3D képi hatást és ne ossza meg a néző figyelmét. A szinkronhang és az un. nemzetközi hang kevert változata egy hatcsatornás, 44 hangszóróból és 16 erősítőből álló rendszert hajt meg, melynek összteljesítménye 12000 Watt.

A 3D tartalom két féle módon hozható létre, vagy a megfelelő, speciális kamerával forgatjuk a filmet, vagy a már meglévő 35 mm-es tartalmat konvertáljuk át IMAX formátumra. Az eljárás neve DMR (Digital Re-Mastering), költséges és időigényes technológia, öt éve használatos. A DMR során a 35 mm-es filmet zajmentesíteni és élesíteni is kell, nem beszélve az optikai konverzióról.

Például a Harry Potter egy húsz perces epizódjának digitalizálásához mintegy két hónapra volt szükség, az animációs filmek esetében ennél rövidebb idő is elegendő a 3D átalakításhoz.

A CCI ebben az évben újabb multiplex mozitermek nyitását tervezi, főleg Lengyelországban és Bulgáriában, valamint Romániában, ahol először jelenik meg befektetőként. Budapesten várhatóan 2009-ben újabb mozi komplexumot nyit a Budai Skála helyén épülő bevásárló és szórakoztató központban.

 

Seiler György