Bartók SACD-je nyert Cannes-ban

A franciaországi Cannes-ban a közel múltban megrendezett MIDEM Classical Awards díjátadó gáláján, a nemzetközi sajtó figyelmének kereszttüzében a Hungaroton kiadó SACD-hibrid lemeze nyerte el a legjobb szimfonikus zenekari felvételért járó díjat.

A MIDEM Classical Awards zsűrijét Európa legrangosabb zenei szaklapjainak szerkesztői alkotják. Ők választották ki több tucat európai és tengerentúli kiadó több száz kiadványa közül a tizenhat kategória győzteseit.  A Hungaroton felvételén Bartók műveinek, a Kossuth-szimfóniának és a Fából faragott királyfi című táncjátéknak a felvétele szerepel – a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényli.
A díjátadón a Hungaroton lemezkiadó ügyvezető igazgatója, Hollós Máté képviselte a felvételt, és vette át a neki ítélt díjat. Kocsis Zoltán zenekari próbái miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, így videó-üzenetben köszöntötte a jelenlévőket.

A Nemzeti Filharmonikusok felvétele olyan, nemzetközi szinten elismert zenekarok felvételeit hagyta maga mögött, mint a Lucerni Fesztiválzenekar Claudio Abbado vezényletével, valamint a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar Michael Tilson Thomas vezényletével.

A Bartók Új Sorozat keretében gondozott felvétel nem sokkal megjelenése után nagy visszhangot keltett a nemzetközi szaksajtóban. A tekintélyes ConcertoNet.com és az SA-CD.net internetes komolyzenei portálok mellett a német Klassik Heute, valamint egy másik jelentős európai komolyzenei magazin, a Pizzicato dicsérte lelkesen a Kocsis Zoltán vezényelte felvételt. A francia Diapason zenei szaklap 2007. októberi számában Diapason d’or (Arany hangvilla) díjjal jutalmazták az albumot. Az internetes classicstoday.com értékelésében a legmagasabb pontszámmal jutalmazta mind az előadói, mind a hangzásbeli minőséget.

A kiadvány technikai hátteréről a következőket érdemes tudni:

A felvételtől a soksávos vágáson keresztül az SACD-maszter-ig PYRAMIX rendszeren készült a zenei anyag. A masztering során a Pyramixon futó CEDAR és Algorithmix zajeltávolító pluginek alkalmazására is sor került. A végső, DSD formátumú Surround- és Stereo maszter lehallgatása a Merging Sphynx2 DA-konverterével történt.

-e-

HSC sajtótájékoztató a Mammutban

Bemutatták az iskola tanárait és a 80 hallgatót. A HSC és a Stábiskola munkájáról, terveiről Kende János a HSC elnöke és Novák Emil a Stábiskola vezetője beszélt.

-e-

Magyar Televízió – átállás HD technikára

Vigh Zoltán, a digitális átállás koordinátora a technikai részletekbe avatta be a „Küszöbön a HDTV”címmel megtartott háttérbeszélgetés résztvevőit. Megtudtuk, hogy melyik HD szabványt választotta a köztévé, milyen fejlesztési fázisokon keresztül jutnak el egy korszerű, IT alapú HD televíziós bázishoz. A pekingi olimpiai közvetítés rejtelmeibe is betekinthettünk.

Minderről részletesen a Médiatechnika márciusi számában olvashatnak.

 
-e-

Elhunyt Zánkay Dénes (1927-2008)

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának elvégzése után 1950-től 1957-ig, a magyar televíziózás beindulásáig a Magyar Rádióban dolgozott. Eleinte különféle csoportvezetői (mikrohullámú, közvetítő kocsi, stúdió) munkákat végzett, majd a Műszaki Üzemviteli Főosztálynak megalakulásától vezetője volt 1987-es nyugdíjba vonulásáig. Ehhez a főosztályhoz tartozott valamennyi közvetítő kocsi, stúdiók, filmes és mágneses kép- és hangrögzítők, valamint az MTV1 és az MTV2 műsorának lebonyolító stúdiói.

Munkássága alatt öt nyári- és két téli olimpián, valamint két labdarúgó vb-n a helyszínen felügyelte a közvetítések megfelelő műszaki lebonyolítását és a kiküldött riporterek eszközellátását. Az INTERVÍZIÓ Műszaki Bizottságának tagja volt.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1969-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, majd 1986-ban az arany fokozatot is. 1972-ben a nemzetközi sportesemények sikeres közvetítéséért Sport Érdemérem kitüntetésben részesült.

2000-ben Arany Villamosmérnöki Diplomát kapott a Budapesti Műszaki Egyetemtől.

Zánkay Dénes emlékét megőrizzük.

nl

Emlékszobát avattak

A HSC a Róna utcai filmgyárban Illés György Emlékszobát avatott január 25-én, hogy   Papira, érdemeire, szellemére ezúton is emlékezzünk. A szoba falát filmjei jeleneteinek fotói borítják, filmkamerák, egy csapó, a fénymérője és a monitoron futó filmek idézik alakját. A vitrinekben a két Kossuth-díj mellett rengeteg magas kitüntetés mutatja, hogy a filmes világ megbecsülése és szeretete mellett a Hivatal elismerése sem maradt el. Felesége úgy gondolta, ezek is itt lesznek a legjobb helyen. Az Emlékszobán egy ablak van, mely nem az utcára néz, hanem a HSC szomszéd szobájára. Mintha egy vetítő gépházának ablaka lenne, olyan.. Oda látni bentről, ahol Papi oly sok időt töltött.


Az avatón felesége és családja mellett sok-sok operatőr, megannyi tanítvány, filmes munkatárs, barát és tisztelő jelenlétében Koltai Lajos operatőr-rendező szólt Papiról meleg szavakkal. „Talán emlékeztek, amikor a temetésen azt mondtam, el sem tudom képzelni, hogy benyitok ide, és a Papi nem ül ott. Most itt van. Létrejött a Papi szoba, és ha idejövünk, találkozhatunk vele. Szeressétek!”

 

(NL)                                                                               

Tíz éves a Médiatechnika – Soltész Rezső a kiadó

Egy kis visszatekintés eddigi karrierjére: 1963-tól amatőr zenész, elsőként a Rangers együttes vezetője, majd 1968 után megalakítója és vezetője a Corvina együttesnek. 1972-ben elnyeri a Táncdalfesztivál egyik első díját. 1979-től szóló énekes. A legnagyobb sikert a Szóljon hangosan az ének című, dalával aratja mind a mai napig. Vállalkozói tevékenységét az énekléssel párhuzamosan fokozatosan alakította ki.


Hogyan is történt a váltás a lapkiadói tevékenységre?

Ne is nevezzük még váltásnak, egyébként abban az időben, amikor a hanglemez piacot – úgy 15-20 éve, – elérte a válság, szerettem volna a napi életemet és tevékenységemet biztosabbá tenni. Sőt olyat csinálni, ami több annál, minthogy kimegyek a színpadra, elénekelek néhány dalt, elteszem a gázsit és kész.

A Zenészmagazin volt az első vállalkozásom, amit egy külföldi ötletből átalakítva kezdtem el szerkeszteni. Azzal a céllal egyébként, hogy a hazai zenepiacnak legyen egy olyan lapja, amelyik részint róla szól, másrészt olyan hangszereket mutat be, amelyek eladásra várnak. Ez a kombináció – hírek és a reklám együtt – kerek egészet mutatott gazdaságilag is. Erre az első ötletre épült rá szinte párhuzamosan az úgynevezett Sky Magazin, amit később, éppen 10 évvel ezelőtt Médiatechnika névre kereszteltünk át. Ez is lényegében egy külföldi ötlet hazai meghonosítása volt, de azzal a nem elhanyagolható plusszal, hogy én a családi vállalkozásba a filmes és televíziós szakmai múlttal érkezetem, és mint előadónak állandó kapcsolatom volt ezzel a területtel.

Mondjuk el, hogy édesapja révén is volt kötődése a műfajhoz.

Édesapám filmes szakember, sőt már a nagypapám is producer volt. Nevéhez fűződik az első magyar hangos filmek jó néhány darabja, közülük több meg is jelent DVD-én is, amiket ma is őrzünk. A családban színészek is voltak, a nagyapám által készített filmekben olykor szerepeltek is, tehát van kötődésem őseim által is a filmekhez, tévéhez, előadó-művészethez, ma már így mondjuk a színpadhoz. Az apu pedig a Hunniában kezdett, majd átkerült a MOKÉP-hez és onnan ment nyugdíjba, mint filmforgalmazási szakember. Utolsó, aktív éveiben,  nyugdíjasként még a Duna Televíziónál tevékenykedett sokáig.

Van tehát bőven családi indíttatása is a jelenlegi főtevékenységeihez. Azt már említette, hogy a Zenészmagazin volt az első, de említsük meg a többi testvér magazint is.

Jelenleg összesen hét szakmai lapot gondozunk. A Zenészmagazin volt az első, ebből nőtt ki mára egy gitárosoknak szóló újság, és itt van a FotoVideo Magazin is, amelynek Black and White változatát is létrehoztuk, de meg kell említenem a Sztereó és a Digitális Házimozi című lapokat is. Nem utolsó sorban beszélnünk kell a hetedik, az éppen most 10 éves Médiatechnikáról, amely általában ötezer szakmabelihez jut el, de ennél sokkal többen olvassák. Számomra a Médiatechnika, és elődje a Sky Magazin témája a gyakorlatból ismert terület volt, személyesen ismertem azokat a kiemelkedő szakmai személyiségeket, akik ezekben a műfajokban tevékenykedtek.

 Például Horváth Domonkost, aki a Pannónia Filmstúdió műszaki igazgatója volt, vagy Illés Gyuri bácsit, az operatőrök mesterét, aki a Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) elnöke volt, gyerekkori apai jó barátomnak is nevezhettem őket. De rajtuk kívül még sokan vannak, akik segítettek az ötlet megvalósításában. Az ő segítségükkel nőtt és erősödött meg ez a szakmai havi lap. És lett belőle mára az ország, sőt Közép Európa egyetlen professzionális broadcast magazinja.

Magasra tette a mércét, a mai napig nincs vetélytársa e témában. Egyébként bárkinek megmutatom, megtekintése, átlapozása után az első megjegyzése: ”ez igen színvonalas lap”.

Ez már nem az én érdemem, ha összehasonlítom azokkal a lapszámokkal, amelyeket tényleg én írtam, én kerestem meg az interjúalanyokat, kollégákat, az a szint igen populáris színvonal volt. A korszakos váltás mondhatom úgy tíz évvel ezelőtt következett be, amikor összefutottam Nagy Lajossal, aki akkor a közszolgálati Duna Televízió műszaki vezetője volt…

Korábban pedig a Magyar Televízióé…

Ő volt, aki egy furcsa fordulat kapcsán, átszervezés miatt, hogy is szokták mondani ”Ég és Föld közé került”, és egy rendezvényen elmondta bánatát.  Abban a pillanatban ott helyben egymás tenyerébe csaptunk, ő lett az én emberem, ő volt az, aki ebből az újságból szakmailag olyan színvonalú lapot csinált főszerkesztőként, amire ma is büszkék lehetünk. Nemcsak az én igyekezetem volt már benne, hanem komoly szakmai tudás is. Amikor Nagy Lajos nyugdíjba ment, folytatója is olyan szakember lett Seiler György személyében, aki ugyancsak eltöltött sok évet a Magyar Televízióban, és magas színvonalon tudja ellátni a főszerkesztői munkát, hacsak nem még magasabb szinten. Annak pedig külön örülök, hogy Nagy Lajos nyugdíjasként is munkatársa, konzultánsa maradt lapunknak.

Hozzáteszem, hogy mindketten nemcsak a technikához értenek, hanem írni is tudnak.

Minden lapunknál kötelező elvárás, hogy a szerkesztőnek nem elég csak műszakilag tájékozottnak lenni, hanem tudni kell, ezt továbbadni is. Ehhez külön tehetség szükségeltetik. Nagy szerencse a lap szempontjából, de az én vállalkozásomban is, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok.

Az is látszik a lapon, hogy egyre nagyobb a kitekintése a világra, egyre többet utaznak szerkesztői. Hány olyan nemzetközi kiállítás van, amelyen illik személyesen ott lenni? Szinte minden lapszámban találunk már beszámolót nagy technikai bemutatókról.

Évente két olyan nagy esemény van, amiről nem illik lemaradni, nemcsak megismerni a technikai újdonságokat, hanem ápolni és szélesíteni kell a személyes kapcsolatokat is: az egyik és a legfontosabb minden év áprilisában van az Egyesült Államokban, Las Vegasban, ez a NAB (National Association of Broadcasters), míg a másik az IBC, (International Broadcasting Convention), ősszel kerül megrendezésre Amszterdamban. Belgium is szervez kétévente egy hasonló jelentőségű médiatechnikai kiállítást ACF (Audiovisual Creative Fair) néven, és vannak itthon is szakmai bemutatók, de az is előfordul, hogy egy külföldi cég hív meg bennünket bemutatójára.

És ezek a meghívások teljes vendéglátással is járnak?

No, nem egészen. Ritka kivétel volt egy tavaly decemberi eset, egy magyar származású, filmkamera és broadcast termékek értékesítésével foglalkozó, szinte az egész világot lefedő vállalat elnöke, a magyar gyökerek miatt keresett meg bennünket. Emlékszem, itt dolgoztam az irodámban az egyik este, amikor megszólalt a telefon Los Angelesből és kiderült, hogy Amnon Band elnök úr a Médiatechnika című lapot keresi. Új kapcsolat született, és, ahogy Seiler Gyuri elmondta, – mert ő járt kint – lapunk óriási sikert aratott Amerikában az ott megjelent szakmai világ előtt. Látták, hogy egy kis ország lapja up to date beszámol az aktuális érdekességekről, újdonságokról és olykor a világ számára is hírértékkel bíró magyar szakmai eseményekről. Ilyen volt például Zsigmond Vilmos Oscar-díjas filmoperatőr születésnapi partija… A lényeg az, hogy nem mérnöki lapot akarunk készíteni, de tartalmi szempontból, az általunk nyújtott információ azért a népszerű tájékoztatásnál jóval magasabb szintű. Azt tippelem, hogy itthon körülbelül ötezer ember tevékenykedik ebben a szakmában, a hazai médiaiparban. Közülük nem mindenki beszéli a műszaki idegen nyelvet, és tudjuk, hogy az ő számukra a Médiatechnika az alapinformáció. Erre nagyon jó példa a következő eset: a közelmúltban Szarvason jártam egy fellépésen, ahol az egyik ottani televíziós elmondta, hogy számukra ez a lap olyan, mint a Biblia, mivel nem beszélik az angol szaknyelvet így minden új információ, ami a broadcast szakmában történik, csak ebből az újságból tudható meg számukra. Ezért a Médiatechnika kötelező olvasmány az ottani helyi televíziósoknak.

Egy szerkesztőségvezető, aki vidéken él, és maga is kamerázik, ugyancsak ezt mondta, megrendeli a lapot, mert a médiatechnikában ez az egyetlen hazai újság. Egyébként hány emberhez jut el a Médiatechnika?

Pontos számot nem tudok mondani. Hiszen a szakmában a legtöbb emberhez ingyen juttatjuk el, ami jelentős postaköltséggel jár, de ott vagyunk a nagyobb újságstandokon is. Meg is vásárolható, elő is fizethető. Persze azért nem adunk el belőle sokat, de a szakmában mindenhol ott van. Ingyenesen kétezer lapot küldünk szét havonta szerte az országban, de ennél sokkal több ember olvassa a Médiatechnikát. Most azon gondolkodunk, hogyan lehetne a lap ingyenes postázása miatti, milliós nagyságrendű éves költséget csökkenteni. Olyan megoldáson gondolkodunk, ami még populárisabbá tenné az újságot, hogy még több emberhez juthatna el. Most azon dolgozunk, hogy felkerüljünk az Internetre, mert, hisszük, hogy, aki valamilyen kommunikációs igényszinttel bír, rendelkezik internetes kapcsolattal. Tehát azon vagyunk, hogy a lapot még szélesebb körben elérhetővé tegyük. Terveink szerint minden érdeklődőnek csupán regisztráltatnia kell magát az oldalon, és máris olvashatja a Médiatechnikát.

Túljutottak-e már a hazai vállalkozások azon a gazdasági, anyagi krízisen, amit úgy neveznek, hogy körbetartozások, a fizetésképtelenné válás veszélyén? Emlékszem tavalyról olyan időszakra, amikor fél évet kellett várnom egy honoráriumra.

Ez az ön személyes érintettsége ebben a helyzetben, és be kell vallanom, hogy nincs egyedül. Sajnos volt ilyen, és még nem vagyunk túl ezen a problémán. Ez a fajta kisvállalkozási rendszer likviditási gondokkal küzd, és dacára kintlévőségeinknek bizony előfordul néhányszor, hogy az APEH azonnal bekasszírozza az aktuális követeléseit. Ilyenkor gondban vagyunk. A vállalkozói szférának nincsenek meg a megfelelő eszközei a drasztikus pénzbehajtásra, mert ezzel tönkretenné a saját üzleti körét.

Csak a toleráns üzleti magatartás az, ami ebben a helyzetben segít. Leben und leben lassen – Élni és élni hagyni. Ez az egyetlen alkalmazható megoldás, és ez a jelen időszakban oda-vissza kötelező. Azokat a munkatársakat, akiknek a munkája értéket képvisel a lapban természetesen meg kell, hogy fizessük, még ha olykor bizonyos késéssel is, de nem maradhatnak fizetés nélkül. Hogy mikor és mi lesz a kiút, még nem tudom, de az tény, hogyha nem kapnánk támogatást, sokkal nehezebb lenne a helyzetünk. Legnagyobb örömünkre tavaly éppen a Médiatechnika kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, pontosabban a Film Művészeti Kollégiumtól, ami nagy segítség volt a számunkra.

Örömmel láttam, hogy új hirdetők jelentek meg, és a lap okosan már él a pekingi olimpia népszerűsítésének lehetőségével.

Barter üzlet. Bevallom megjelennek olyan hirdetések is, amely mögött közvetlenül nincs pénz, de segíti a lap a népszerűsítését olyan közegben, ami a megítélés szempontjából fontos. Vannak ilyen üzleti bűvészmutatványok, amik jelzik, hogy éppen nem jó a gazdasági helyzet, de a kapcsolatépítés így is fontos.    

Úgy látom, hogy nehézségeivel, veszélyeivel együtt szívesen végzi ezt a tevékenységet, életeleme lett ez a vállalkozói munka.

Hát, hogyne, pluszt adott az életemhez.

 

Vannak, akik ismert slágerénekesként, vagy egyéb tehetséggel nem kevés pénzhez jutnak, de nem tudnak vele bánni, egyik kezükkel elveszik, a másikból már kifolyik. A vállalkozáshoz, a mások számára is munkalehetőséget teremtő feladatokhoz külön adottság kell. Aki ide belép, – én ritkán, mert saját számítógépemen otthon dolgozom, telefonon és e-mailen tartom a kapcsolatot a főszerkesztővel, – szóval valahányszor jövök, azt látom: kulturált körülmények között, szorgosan dolgozik mindenki, rendet, fegyelmet tart a főnök, és szinte mindig nyitva áll az irodája ajtaja.

A nyitott ajtók elvét vallom valóban, ha csak nincs bizalmas tárgyalásom, az ajtót nyitva hagyom, hozzám egyébként bármikor bejöhet bárki a munkatársak közül, feladataiból adódó problémájával. A vállalkozás nagyságrendileg sem akkora, hogy távolságot kellene tartani a főnök és beosztottjai között.

Mikor érzi jobban magát, már itt a megszokott munkatársai körében, vagy, ha kimehet a színpadra énekelni, mert látom, hogy előfordul még ez is.

Az, az igazság, hogy alapvetően exhibicionista ember vagyok. A színpad, az éneklés még ma is valamifajta plusz energiát ad. A vállalkozás folyamatosan problémákkal terhelt, szinte állandó stresszes helyzetet jelent. A színpadon énekelni könnyebb, és ráadásul örömet szerez, tapsolnak és meghajolok és befejeződött egy fellépés. A színpadi éneklés, televíziós fellépés még ma is olyan szinten ad nekem önbizalmat, nekem szóló személyes visszaigazolást, ami még pótolhatatlan.

Megjelent egyébként a napokban egy lemezem, amelyik a múlt század legnagyobb slágereit tartalmazza. Olyan dalokat, amelyeken több generáció szocializálódott, ez nekik is, de nekem is nagyon fontos, hiszen új energiákat kapok tőlük. A lapkiadás és a lapkészítés nagyon szép munka. Amikor az új lapszámot kézbe veszem, érzem a papír és a festék friss illatát, az is nagyszerű érzés. Ennek az értéke, eredménye inkább megmarad, sőt nem múlik el, mint egy fellépés egy színpadon. Másfajta feladat, másfajta élmény, tehát én már mind a kettőhöz ragaszkodom. Hobbiból énekelek, ezt meg hivatásszerűen végzem. Egyik a másikat erősíti. A közéleti jelenlét újságkiadói haszonnal is jár. Az, hogy a partnerek ismernek, mint előadót, nagyobb üzleti bizalmat jelent. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy kialakuljon végre Magyarországon egy stabil gazdasági környezet, egy igazán jól működő gazdaság, ami a vállalkozók számára megbízhatóbb közgazdasági környezetet jelent. Ha ez megvalósul, akkor ezen a téren is elindulhat egy értékesítési növekedés, ami az ilyenfajta lapoknak, mint a mieink is több esélyt ad majd. Például a Médiatechnikának is vannak még kihasználatlan lehetőségei, bár alapvetően csak a médiumokban dolgozóknak szól, azért eljuthatna még több emberhez. Anyagilag azonban egyelőre nem nyújtózkodhatunk tovább nagy kockázat nélkül.

Elkezdődött az Új Esztendő, ilyenkor mindenki kíván valamit! Mi az Ön kívánsága?

Jöjjön el minél előbb az a kedvező gazdasági környezet, amelyben ilyen újságokat, köztük a Médiatechnikát könnyebb szerkeszteni, megjelentetni.

Gál Jolán

Panasonic DVCPRO P2 HD a 2008-as pekingi olimpián

A Panasonic DVCPRO HD megoldását 2006. májusában fogadták el a 2008-as pekingi olimpia hivatalos képfelvételi formátumaként. A 2008 júniusában, Pekingben készülő, és a Nemzetközi Közvetítő Központból (NKK) a jogtulajdonos műsorszórók felé leadott, összes nemzetközi képanyag 1080/50i teljes nagyfelbontású (HD) formátumban készül, illetve kerül továbbításra.

A 2006. évi, torinói téli olimpiai játékok már szintén használtak HD berendezéseket, bár csak korlátozott mértékben, azaz a gyártási tevékenységek mintegy 40% történt ebben a formátumban. A 2008-as pekingi olimpiai játékokon – az olimpiák történetében először – a felvételek és a műsorszórás már teljes mértékben HD rendszereken történik majd. Az 1992-es barcelonai játékoktól kezdve immár nyolc olimpián keresztül a Panasonic oroszlánrészt vállalt a közvetítések lebonyolításából. Az idén 250 rekordert, 100 kamkordert és 1500 monitort szállít a 2008-as pekingi nyári olimpiai játékokhoz.

Leginkább a P2HD AJ-HPX2100 és 3000 sorozat készülékei fognak Pekingben debütálni.

„A 2008-as pekingi játékok lesz az első olimpia, ahol minden helyszínről az összes eseményt HD-ben fogjuk közvetíteni.” – mondja Manolo Romero, a Beijing Olympic Broadcasting Vezérigazgatója.

„A háztartások 20–25 százaléka rendelkezik nagyfelbontású vagy 16:9-es képarányú készülékekkel, ami azt jelenti, hogy bár a rendelkezésre álló lehető legmagasabb műszaki színvonalon készíthetünk televíziós adásokat, az emberek többsége a világon még mindig 4:3 formátumú televíziókészülékeken tekinti meg azokat. Viszont a fejlettebb készülékekkel rendelkezők most igazán nagy előnyt élveznek a képminőségben.”

A DVCPRO P2 HD sorozat védjegye a kiváló energiatakarékosság is. A szalagnélküli monkafolyamatokban, a P2 kártyák alkalmazásával minden egyes közvetítőállomás 1,5 tonnával csökkentheti CO2-kibocsátását. A meghajtók nélküli, mechanikus elemeket nem tartalmazó struktúra további 0,5 tonna csökkenést eredményez, ami így összesen 2 tonna. A P2 környezetbarát működése hozzájárul ahhoz, hogy a 2008-as pekingi játékok egy tudatosan környezetbarát olimpiai legyen.

 

A Panasonic büszke arra, hogy az audiovizuális berendezések kategóriájában immár több mint húsz esztendeje hivatalos globális olimpiai partnerként támogathatja az olimpiai mozgalmat. Ez az olimpiai partner program az 1988-as calgary-i téli olimpiai játékokkal kezdődött. A „Sharing the Passion” szlogen üzenetének megfelelően a Panasonic technológiai megoldásaival járul hozzá az olimpiai játékok sikeréhez. A Panasonic nemrégiben további nyolc évre, 2016-ig újította meg partneri kapcsolatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal.

 
-e-

DIGI-SZEM

Ez évben is szakmai rendezvényt tartunk a Magyar Operatőrök Társasága (H.S.C.) tagjai részére. Meghívást kapnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr hallgatói, mint reménybeli kollégák,az IMAGO(European Society of Cinematographers) meghívottjai.  Számos külföldi előadóval és termékbemutatóval képviselteti magát: ARRI, CANON, FUJI, KODAK, SONY, PANASONIC, PANAVISION. A hazai cégek közül a MAGYAR FILMLABORATÓRIUM Kft., a SPARK’S, és a Panasonic már jelezte, hogy részt vesz rendezvényünkön.

Megvan a lehetősége, mint korábban, hogy cége a rendezvényen képviseltesse magát, akár előadással, árubemutatóval vagy mindkettővel. Jelentkezését megteheti a HSC irodájában telefonon a 06-30-279-5132 – es számon, vagy E-mailen a hsc@hscmot.hu címen.

A rendezvény helyszíne: Magyar Filmlaboratórium Kft.
(1021. Budapest, Budakeszi 51.)
Időpontja: 2008. március 5-6-7. Mindennap 10. 00-tól 16. 00-ig.

Band Pro – One World on HD 2007 – Média Fórum és Kiállítás

A többnapos Média Fórum célja, hogy broadcast újságírók segítségével tájékoztassa a szakmát a legújabb HD és filmes fejlesztésekről és trendekről. A 2007-es év rendezvénye is igen gazdag programmal várta a világ szinte minden tájáról érkezett, közel száz újságírót. Az „Open House” pedig több mint 50 broadcast és filmes gyártó cég kiállítása volt, amely szinte megkoronázta az eseményt, vagy ha úgy tetszik feltette az i-re a pontot.

 
A Média Fórum

A Band Pro Csoport Los Angeles-ben lévő főhadiszállásán kívül, még három másik bázist tart fenn. Ezek New Yorkban, Münchenben és Tel Avivban találhatók. A kaliforniai Burbankban található forgalmazó bázis kifejezetten a Hollywood és környékén működő filmes produkciókat vette célba a legkorszerűbb digitális filmes és HD eszközökkel és kiegészítőkkel, tudtuk meg a Band Pro elnökétől, Amnon Bandtől.

A digitális filmes szegmensben a legfontosabb partner a Sony és a Zeiss. A Band Pro mindig is hitt abban, hogy a filmet mint nyersanyagot fel fogja váltani a digitális technika. Meg kell ezzel a gondolattal barátkozni, Hogy ez mennyire így van, annak legékesebb bizonyítéka, hogy a Sony az F900 CineAlta kamera után megalkotta az F23-at.

„A Sony 15 éves, igen közeli és produktív kapcsolatot tart fenn a Band Pro vállalattal”, kezdte előadását Rob Willox, a Sony mérnöke. Mindkét vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy a digitális filmgyártás elinduljon szerte a világban. A Sony számára a legfontosabb érték a Band Pro szaktudása, támogatása és folyamatos visszajelzései, melyeket a vásárlóikon keresztül kapnak. Ez a gyümölcsöző együttműködés azt eredményezte, hogy a Digital Betacamtól kezdve a HD Cam, HD Cam SR CineAlta kamerákig és rekorderekig a terméksor tökéletesen lett felépítve és terítve a négy irodán keresztül szinte az egész világon. Ez a Média Fórum évről-évre az egész világra kiterjedő lehetőséget ad a Sonynak, hogy bemutassa legújabb CineAlta kameráit. Két éve az F900-at, tavaly ilyenkor pedig az F23-at jelenthettem be itt. Idén a CineAlta terméksor egy jelentős kiterjesztését hoztam el, valamint betekinthetünk a Sony új, High End kamera rendszerébe. A filmoperatőrök kézikamerákkal szemben megfogalmazott igényeik a legjobb képminősére és a minél könnyebb súlyra irányulnak. Az igény tehát egy kisméretű kamera, amely képes a teljes, 1920X1080-as bontásra. Sok szenzor a piacon ennek a felét vagy a negyedét kínálja. A vásárlói igények a teljes HD bontásra és ennek felvételére irányulnak.

Van egy másik kérés is nevezetesen: gondoljuk újra a beépített lencsére vonatkozó koncepciónkat. Az operatőrök szinte könyörögnek, hogy csináljunk olyan lencsét amely mechanikusan valósítja meg a fókusz, a zoom és az írisz állítását. Mi eleget tettünk ezeknek az igényeknek és pontosan oda tettük ezeket gyűrűket ahova kell. Végezetül a felhasználók utolsó kérése volt, hogy egy IT alapú workflow-t fejlesszünk ki. Mindezen kérések eredménye, hogy megszületett a CineAlta sorozat új üdvöskéje az XDCAM EX kamkorder. Az új, félvezető alapú médiára rögzítő kamera az önálló vállalkozásban dolgozó filmgyártók eszköze. Ára igen kedvező, médiakártyával együtt 8000 USD alatt van. Alapos nyúzópróbának vetettük alá: betettük egy műrepülőgépbe és 10 g gyorsulás mellett vizsgáltuk, amit minden elváltozás és funkciókiesés nélkül viselt. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kamerákat a legextrémebb helyekre viszik az operatőrök és ott megismételhetetlen felvételeket készítenek velük. Ez a rémálma a mérnökeinknek, de igyekszünk megfelelni ezeknek a kihívásoknak is. Így jutottak el kameráink a Titanic-ra, vagy a Mount Everest-re, elszenvedték Tunézia forróságát és Costa Rica esőerdeinek páratartalmát. Fejlesztéseinkben törekedtünk arra, hogy az átmenet – az egyik kameráról a másikra – zökkenőmentes legyen. Ennek a koncepciónak a megtestesítője az F23, melynek fogadtatása reményt keltő. Mióta a kamera kint van a piacon egyetlen kérdéssel bombáznak minket, nevezetesen: Mikor fogjátok bemutatni a nagyobb képalkotó szenzort? Jövő év vége felé, ugyanis akkor fog megjelenni a 35 mm-es CineAlta sorozat legújabb tagja az F35. Sok részlet még nincs köbe vésve, de a folyamatos visszajelzésekből építkezünk.

Következzen most egy rövid áttekintés az F35-ről!

Az F35 az F23 platformjára épül, amelynek középpontjában a super 35 mm-es, több mint 10 megapixelt teljesítő szenzor áll. A kamera PL lencsefelfogással lesz ellátva, valamint támogatni fogja a HD CAM SR alapokon álló munkafolyamatot, 1920X1080-as bontásban. Képességeit és ergonómiáját tekintve hasonló lesz az F23-hoz. Éppen a napokban adtunk ki gyártás előtti készülékeket tesztelésre Japánban. Így a mérnökeinknek lehetőségük nyílik a gyors változtatásokra. Csak mindezek után megyünk ki a nemzetközi piacra. Az F35 tovább növeli a CineAlta termékskálát, nem váltja le az F23-at. Mi tudjuk, hogy számos felhasználó elkötelezett híve a 2/3 collos lencséknek, míg mások a 35 mm-eseket kedvelik jobban. Nyilvánvaló különbség a méret, a súly és az optikai teljesítmény. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az F23 és az F35 más-más követelményeknek felel meg és így békés egymás mellett élésben fognak nekünk nagyon színvonalas programokat fotografálni. A közelgő NAB Kiállításon még több részlet lesz ismert az új kameráról, mely 2008 vége felé lesz kapható. Ára lencse nélkül, közel negyed millió dollár lesz.

Az új kamerák után térjünk át a 4K felvétel módok problematikájára! Tavaly ezen az eseményen jelentette be a Sony, hogy feltett szándékuk a 4K  SXRD digitális moziprojektorok mellé kifejleszteni 4K-s kamerákat és rekordereket. Ezt a tényt megerősítették és folytatják a mérnöki tervező munkát ebbe az irányba. Azonban a 4K sokkal többet jelent a felbontásnál, a kihívás ezeknél a készülékeknél a gazdasági megalapozottság. Az eredmények az elkövetkezendő néhány éven belül fognak jelentkezni.


Az új fejlesztések után Jeffrey Cree a Band Pro HD videó rendszerek menedzsere tartott előadást. Rávilágított, hogy a Sony CineAlta sorozata tovább bővült, természetesen továbbra is forgalomban vannak az úgynevezett gold kategóriában a HDC -1500-as és HDC – 1000-es stúdió és közvetítő kocsikban használatos kamerák.

Az ezüst (silver) kategóriába tartozik a XDCAM család és most már az MW-EPX1 XDCAM-EX kompakt kamkorder is. Az EX kártyás kamera minden bizonnyal átmenet  a HDV és a komolyabb kategóriák között. Az arany kategória igáslova az F900, a filmes produkcióké, úgy mint reklám és folytatásos produkciók az F23 a megfelelő választás. Az F23-hoz Amerikában mindenképpen, de sok más országban is, csak és kizárólag Zeiss optikákat használnak, a Digiprime és Digizoom családokból, de javasolják a Fujinon E sorozatú lencséit is. Felvételi technika HDCAM SR, vagy Codex. Számos reklám és promó anyagot forgattak az F23-al Amerikában, pl: Apple, Nike, IBM, UPS, HP, Hummer. Játékfilmek között a „The Mutant Chronicles”, “Speed Racer” a legismertebbek. A Speed Racer operatőre David Tattersall, aki a Csillagok háborúja 3. részét is fotografálta, rendezte, Larry and Andy Wachowski. A film 2008 májusában lesz látható a mozikban.
A 150 millió dolláros filmprojekt a következő technikával forgatott: hat F23 kamera SRW-1 rögzítővel, SRW-5500 stúdió felvevő, Codex digitalis felvevő. Az összes lencse Zeiss DigiWide 6-24, DigiZoom 17-112 és DigiPrime.

Ha már a lencséknél tartunk, természetesen megszólalt és előadást tartott a sajtótájékoztatón, Christian Bannert a Carl Zeiss Kameralencse Divíziójának fejlesztési igazgatója is, aki egyrészt bemutatta a patinás, német optikus vállalatot, másrészt trendekről és újdonságokról számolt be. Tudta Ön, hogy számos Hollywood-i produkció, mint a Szerelmes Shakespeare, A gyűrűk ura, vagy a Miami Vice is Carl Zeiss lencséket használt? És azt tudta, hogy a világ legnagyobb teleobjektívjei, -melyek a polgári életben teljesítenek szolgálatot, 15 lencsetagból állnak és súlyuk meghaladja a 250 kg-ot, – is Zeiss gyártmányok? Tudta, hogy amikor 80 millió embertársával együtt elmegy egy planetáriumba a világ különböző pontjain, az ott kapott látványról szintén a Carl Zeiss gondoskodik? Forma 1 rajongóknak mondom, hogy a legtöbb versenyistálló a Zeiss rendszereit használja méréseihez. A szemüveges társadalomban minden másodpercben két ember ügy dönt, hogy Zeiss lencsével fogja javítani látását. A 2005/2006-os üzleti évben a vállalat jövedelme meghaladta a 2,4 milliárd eurót. A 2/3 collos filmes lencsék között a Digi Prime családból 2003-ban jelentős mennyiség fogyott, majd stagnálás után 2006 közepétől ismét egy jelentős növekedés következett a Digi Prime és Digi Zoom lencsék eladási adataiban. Az a növekedés egyértelműen a Sony F23 megjelenésének köszönhető. Napjainkban közelítőleg 2000 Digi lencse dolgozik szerte a világban. Természetesen a 35 mm-es formátumokat is fejlesztik és már nagyon várják az F35 megjelenését, -fejezte be előadását Christian Bannert.

 

S, ha már Németországban járunk szinte kötelező, hogy a Band Pro müncheni irodájának vezetője, Gerhard Baier is előadást tartson. A prezentáció a HD Európában címet kapta. 2005-ben 5, 2006-ban 23 és 2007-ben 46 HD televíziós csatorna működött Európa szerte. Az állomások száma nagyon dinamikusan emelkedik, csakúgy mint a készülékek száma. 2008 elejére 20 millió háztartásban lesz HD ready készülék. Előrejelzések szerint 2010-re a HD adások száma megnégyszereződik, a műholdas HD adások száma pedig eléri 2015-ig a 240-et. A jelenlegi HD adásokat a fogyasztók 50%-ban kábelről, 45%-ban műholdról, 5%-ban földi sugárzásból és 0%-ban Internetről kapják. A műholdas platform jelentősen nő és 2011-re szinte minden mást kiszorít majd a sugárzási körből. A HD jelentős támogatását élvezi számos új, pozitív trendnek. A HD megjelenítők egyre nagyobbak és egyre olcsóbbak, a videojátékok egyre jobb felbontást követelnek, a 2007-es futball világbajnokság jelentősen növelte a HD létjogosultságát, végül de nem utolsó sorban a teljes HD produkciós eszközkészlet elérhető. Ezen eszközpark leglényegesebb eleme a felvételi, vagyis a kamera oldal. Ebben a környezetben a következő készülékek találhatók: F 900R, Arri D20, Genesis, Red, Arricam, Arri 416, HDC 1500/950/F950, F23. Természetesen igen sok produkció választja az F23-at, spanyol, francia, angol és német produkciókhoz. Az európai piac nyitott az új digitális filmgyártás felé. Ez a nyitás minden bizonnyal az F23-nak köszönhető. De kanyarodjunk vissza a HDTV elkövetkezendő fejlesztéseit meghatározó tényezőkhöz! Figyelembe kell venni a felhasználók igényeit, együtt kell működni a hozzáadott értéket létrehozó minden résztvevővel, csökkenteni kell a készülékek árát, HD tartalommal kell feltölteni a tárolókat, növelni kell a tartalom és a munkafolyamatok digitalizációját, következetes adás és felvételi szabványokat kell kidolgozni. Mi ma a HD képes technológia? A HD ready. Szabványok terén nyilvánvaló, hogy a cél az 1080p lenne, a Német Közszolgálati Televízió a 720p, MPEG4-et tervezi bevezetni.


Az utolsó előadó Carlos Acosta a Solid Desing mérnöke volt. A Band Pro támogatásával létrejött tartozék és felfogató rendszert mutatta be, ami a Sony F23-hoz lett tervezve. Az összesen 25 tagból álló kiegészítő csomagot végfelhasználók, vagyis aktív operatőrök tervezték, melyek felszereléséhez nem szükséges semmi egyéb szerszám, ezen túl más gyártók termékeivel teljesen kompatibilis. A rendszer szíve a „Waffle”, ez a beszédes elnevezés igen találó, mert a gofri süteményre hasonlító eszköz egy univerzális felfogó tányér. A speciális talp segítségével, könnyedén felfoghatók a hosszabb optikák, a keresőt bal vagy jobb oldalra installálhatjuk, vállpadra helyezhetjük, Steadicam csatlakozási pontok, tápszétosztás, optikavezérlés és még sok más igen hasznos kiegészítés teszi még használhatóbbá az F23-at.


A „One World on HD 2007” következő programja a Sunset – Gower Stúdiók filmes és televíziós utómunka bázisának látogatása volt. A filmes technikát a Technicolor jegyzi, Brian Gaffney alelnök ismertette a DP Lights produkciós rendszert, amely Thomson fejlesztés. A DP Light segítségével a felhasználók valós időben korrigálhatják és fényelhetik anyagaikat. Így elkészülhet a napi digitális muszter, amely megnyugtatja az idegeket, hogy valóban azt forgattuk amit szerettünk volna forgatni. A rendszer legfőbb képességei a következők: HDCAM SR, vagy tömörítetlen master felvétel, tömörítetlen klónozás, valós időben fényelt kocka pontos másolatok, lekonvertálás szerkesztési munkákhoz, hangszinkronizálás valós időben, a színmegadások változtatása a napi muszteron, vagy a DI-on, csatlakozás editor hálózatokhoz, metadata és produkciós jegyzetek együttműködése, frame store osztott képernyővel összehasonlításhoz, TC pontosság minden médián, rendező és producer távvezérlő panel, gyors XDCAM napi kópiák a stáb részére, tömörítetlen archiválás. A rendszer elérhető mobil változatban is, a kamionba épített változatot kifejezetten kritikus helyzetekben érdemes igénybe venni. A tökéletes mozi élményről a beépített Christie CP2000 2K projektor gondoskodik.


Az utómunka ház másik része kifejezetten HD televíziós produkciók editálásával, befejező munkálataival foglalkozik, Apple és Avid non-lineáris rendszereken.

Természetesen a teljes filmes technika is rendelkezésre áll, úgy mint ARRI Laser és szkenner, Spirit HD, 2K telecine.

Szerintem mindenki számára akkor hiteles egy információ ha azt egy hiteles ember állítja. Nos így gondolta ezt a Band Pro is, ennek érdekében kötetlen panel – beszélgetést szerveztek a Nemzetközi Filmoperatőrök Egyesületében (ICG). A téma a digitális filmezés és az F23-ról megszerzett tapasztalatok kiértékelése volt. A panelban a következő szakértők ültek:

Michael Bonvillain ASC, a napokban fejezte be a Cloverfield című filmet, melyet 5 Hd kamerával forgatott, melyek közt volt F23 is.

Geoff Boyle FBKS, ő volt az első operatőr aki reklámfilmet forgatott az F23-al, ez egy Rolex film volt.


Rufus Burnham, kamera és filmes utómunka ház igazgató, a közelmúltban indította el DI alapokra épített munkafolyamatát, melyben 4K-s vetítőterem is található. Az F23-at elsőként ő tette elérhetővé a produkciók számára a kaliforniai térségben.

Denny Clairmont 1964 óta a kamera és optika bérleti piacon mozog, Hollywood-tól, Torontóig képes a piacot lefedni.

Michele de Lorimier, az egyetlen hölgy a vizuál effektek (VFX) világában kezdett dolgozni, majd átnyergelt a digitális mozi reklámokra és videoklipekre, számos ilyen zenei anyagot forgatott F23-al.

Chad Martin, a szakmában nőtt fel, nagyapja operatőr, apja pedig asszisztens volt, ő jelenleg műszaki igazgató egy kamera bérbeadó cégnél.

Fred Meyers, közreműködött előkészíteni az F23-hoz szükséges workflow-t a Speed Racer című filmhez, valamint ő fejlesztette a 24P HD munkafolyamatot, ami lehetővé tette a Csillagok háborúja 2. részének technikai feltételeit. Foglalkozott 3D rendszerekkel is, jelenleg vezető mérnök a Kerner Optical’s vállalatnál.

Vince Pace, vezető operatőr és úttörő a 3D és HD alkalmazásokban. Cége a Pace, látja el F23 kamerákkal a Speed Racer produkciót. Találékonysága révén több, forradalmian új kamera rendszert tervezett, melyeket James Cameron filmekben vetettek be.

Robert Primes ASC, leginkább televíziós munkássága révén ismert, többszörös Emmy és ASC-díjas.

Nick Theodorakis, digitális képminőség főellenőre a Cloverfield című produkciónak és a Nike reklámfilmnek, melyek F23-al forogtak. 2007-ben Emmy-díjra jelölték.

A panelvita és a szakemberek is egybehangzóan állították, hogy a digitális filmgyártásnak igenis van jövője, sőt már jelene is, hiszen a DI éppen ennek az erősödő tendenciának a reprezentánsa. Az, hogy a felvevőgépben film, vagy szalag, vagy merevlemez van már kezdi elveszíteni jelentőségét. Viszont továbbra is nagyon fontos a világítás és a gépmozgás. Sokáig idegenkedtek a filmoperatőrök a digitális kameráktól, mert nem tudták az a dinamika átfogást amit a film. Az F23 tűnik az első digitális filmkamerának, ami gyakorlatilag tudja a film átfogását. Ezt a tényt megerősítette Michael Bonvillain és Geoff Boyle is. A rental házak vezetői pedig konkrét számadatokkal támasztották alá, hogy mennyire keresettek a digitális filmkamerák. Rufus Burnham kiemelte, hogy aki olyan workflow-t alakít ki, amelynek az elején digitális kamera van, az megspórolhatja a szkenner, vagy a telecine árát, ami nem kis összeg.

Az egész „One World on HD 2007” Média Fórum arról szólt, hogy a HD-nek milyen irányai vannak Amerikában. Ami azért fontos mert onnan jönnek a legújabb vizuális trendek, a leglátványosabb filmek stb. Sok broadcastert foglalkoztat a kérdés, vajon a HD itt megáll, ahol tart? 1080p a maximum, vagy esetleg vannak további lehetőségek? Jó hírem van, vannak új irányok a HD-ben és ezek egyértelműen a 3D felé konvergálnak. Bizonyára a Kedves Olvasók közül is sokan láttak már 3D vetítést. Jómagam az elsőt 1998-ban a Naganoban a téli olimpián. Ott egy hokimeccset adtak, hm – hm valami térhatás volt, de inkább csak rábeszéltük egymást arra, hogy volt harmadik dimenziója a képnek. A közelmúltban a 2007-es IBC-n a Sony sajtótájékoztatóján is vetítettek 3D-ben. Ez már meggyőző volt, valóban volt mélysége a képeknek. Érdekes volt, hogy a térhatás képtartalom függő volt, pl. a víz alatti felvételeknél szinte kifolytak a buborékok a vászon síkjából, oly élethűen, hogy többen fel is szisszentek. A harmadik és egyben a legmeggyőzőbb találkozásomat a 3D-vel itt a HD Média Fórumon éltem meg, a 3ality Digital Systems prezentációján. Ez a bemutató a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, bevezettek minket egy vetítőbe, az üléseken ott volt a már jól ismert szemüveg, felvettük és elindult a csoda. Egy rock koncertet vetítettek, hatalmas színpad, zsúfolt stadion. A küzdőtéren olyan tömeg, hogy egy gyufaszálat se lehetett volna leejteni. Megszólalt a zene, na ekkor többen egymásra néztünk a félhomályban azzal az arckifejezéssel, hogy te már hallottál ilyet? Olyan hangminőség volt amilyet én még életemben nem hallottam, egyszerűen csodás. Na erre jött és rátett a vizualitás, a valódi 3D élmény. A színpadnak olyan mélysége volt, hogy szinte ott éreztem magam ródként, a felszerelések szépen különváltak a térben. Amikor a szólista előrejött énekelni kinyújtott kezét „meg lehetett volna fogni”. A hullámzó tömeg felett száguldó flycam is fantasztikus 3D képeket közvetített. A 15 perces vetítés után úgy jött ki az újságíró csapat a vetítésről mint akiket agyonvertek. A látvány és a hangminőség lenyűgöző, egyenesen a non-plusz ultra volt. Majd ez után jött az újabb meglepetés, – meg is mutatták, hogy milyen kamerákkal készítették a felvételeket.

A titokba a 3ality Digital Systems vezérigazgatója, Steve Schklair avatott be. A rendszer lényege, hogy a térhatást két, egymástól 90 fokban elhelyezkedő kamera produkálja. Egy vízszintes és egy függőleges. A függőleges kamera a kompendiumba épített tükrön keresztül látja a képet, míg a vízszintes direktben. Távvezérlő és szervómotor segítségével mindkét kamera képes oldalirányba elmozdulni, ezzel az elmozdulással egyenes arányban áll a térhatás.

A rendszer tökéletes működéséhez nagyon precíz mechanika és digitális követő és együttfutást biztosító (tracking) áramkörök szükségesek, melyeket a 3ality Digital Systems mérnökei fejlesztettek, csakúgy mint a speciális keresőt. Az optikák mozgatása és a 3D hatás mélységének beállítása is távvezérléssel történik. Nagy feladat hárul, tehát a segédoperatőrre. A kamerákról annyit lehetett tudni, hogy a Sony HD boksz kameráinak sorozatából származtak, a lencsék DigiZoom 6-24mm, T1,9  Carl Zeiss gyártmányok voltak.

 

Az „Open House” Kiállítás

Minden bizonnyal a kiállítás adta meg a végső arcát a „One World on HD 2007” rendezvény sorozatnak. A Band Pro szervezésében felépült kiállítás tökéletes lenyomatát adta annak, hogy mely gyártók, milyen termékekkel vannak jelen Californiában, a világ film és televíziós fővárosában. Az itt kiállított legtöbb gyártó természetesen jelen van az európai piacon is, azonban voltak kisebb cégek, amelyek kifejezetten amerikai területre koncentrálnak.

Astro, filmes és broadcast termékeket állított ki. LCD-k hullámalak és vektorszkóp funkciókkal, hard diszk rekorder, konverterek, mátrixok szerepeltek kínálatukban.

Az Oppenheimer Fujinon optikákhoz gyárt hordozó fogantyúkat, zoom motor közgyűrűket, valamint flat monitorokhoz állványokat.

A 16X9 kamerára szerelhető fejlámpáival, HDV kamerákhoz használható nagylátszög előtét és halszem lencséivel szerepelt.

De itt volt a Tiffen is, aki igen ismert szűrőrendszereiről, szűrőtáskáiról, de kiállított HDV kamkorderekhez kamera stabilizátorokat is.

A Petrol táskáival hívta fel magára a figyelmet, kamerákhoz, monitorhoz, fotós készlethez, laptophoz, ENG hangkeverőhöz gyárt igen strapabíró megoldásokat.

A Sachtlert nem kell bemutatni, elhozta a teljes SteadiCam rendszerét és statív választékát, de itt volt a kamera talpba épített akkumulátoruk is.

A Vinten szintén jelen volt Los Angelesben, stúdió-pedesztáljait és ENG statívjait állította ki, számos referencia munka publikálása mellett. Házuk tájáról a legnagyobb újdonság a Radamec robotfej vezérlő rendszer volt.

Az Innovision Optics „Madárfej” megoldásáról már írtunk a Médiatechnika hasábjain, van már pan/tilt fejük is HDV kamerához, valamint kirukkoltak egy HDV kamerákhoz fejlesztett un. tubusoptikával, amely élesebb képet, tágabb mélységélességet és szórásmentes eredményt ad.

A Lowel talán kevéssé ismert hazánkban, de óriási lámpaválasztékával lenyűgözte a kiállítás látogatóit. Fénycsöves, izzószálas, valamint fémhalogén lámpák garmadát mutatták be. Természetesen a szűrők, fényterelő lapok, speciális csipeszek, kábelek és állványok, derítőlapok sem hiányoztak.

K-Tek a mikrofonosok álma a szénszállal erősített teleszkópos, belső kábelezéssel ellátott Boom bot, itt volt még az új fejlesztésű sztereó mikrofon kábelük és az állatszőrből készült új szélvédő sapka család is.

Litepanels, a LED lámpáiról ismert gyártó bemutatta a legújabb DMX vezérelhető paneljét, valamint egy dimmer kimenettel ellátott LED lámpáihoz fejlesztett tápegységet.

A Manfrotto szintén ismert Magyarországon, az évről évre javuló minőség, a kedvező ár és az egyre bővülő választék komoly fejfájást okoz a „nagyobb cápáknak”. Az állványok és felek teljes palettája terítékre került.

A Bogen Imaging elsősorban lámpáival szerepelt, de elhozta a Metz, Gitzo, IFF, Kata, Formatt Filters termékeit is.

A Marshall Electronics, – ami nem azonos a gitár erősítőiről híres hasonló nevű vállalattal – LCD monitor rendszereit, optikai megoldásait, hangrendszereit, valamint kábeleit és csatlakozóit vonultatta fel.

A Canon megint nem igényel bemutatást, az összes ENG és EFP sorozatú lencséiket elhozták.

Az Oconnor nem terjedt el hazánkban, azonban Amerikában nagyon népszerű a folyadékfejes, elsősorban filmkamerákhoz fejlesztett statív család, egyes modellek 54 kg-ig, a nehézsúlyú kategória 108 kg-ig használható.

Az Iconix nem kevesebbet állít magáról, mint azt, hogy az övé a világ legkisebb HD kamerája, amelynek képe igen meggyőző volt. A 720p-t teljesítő 3 CCD-s eszközt elsősorban remote fejes alkalmazásokhoz fejlesztették.


Lectrosonics, az 1971 ben alakult amerikai gyártó, elsősorban adástechnikai berendezéseket fejleszt. De készít vezeték nélküli mikrofonrendszereket is. Távvezérelhető antenna megoldásai és RF erősítői jelentős mértékben vannak jelen az amerikai piacon.

Az Ecinema LCD monitorait mutatta be. A DPX osztály valóban a CRT monitorokat helyettesítheti, míg a DCM osztály kiértékelésre, editálásra ajánlott.

Cmotion Film Technologies lencse és kamera vezérlő megoldásaival mutatkozott be. Kínálnak vezetékes és vezeték nélküli alkalmazásokat, melyeket egy, vagy akár több kezelő is működtethet.

AJA a tipikusan Californiai, konvertereiről és gyorsító kártyáiról nevezetes cég, bemutatta Kona és Xena családjait, melyek a non-lineáris editálást segítik.

Anton Bauer fő csapásként továbbra is az igen nagy megbízhatóságú akkumulátoraival és töltőivel teríti a piacot. Ultralight kamera fejlámpái széles igényeket elégítenek ki, a hagyományostól egészen a dimmerelhető változatokig. Természetesen bemutatták díjnyertes Elipz akku és lámpa rendszerüket is.

A Fujinon igen ismert és közkedvelt az amerikai piacon, azonban inkább televíziós berkekben használják szívesen a japán gyártó optikáit, pedig jelentős számú filmes lencse is szerepel a kínálatukban.


IDX, az akkumulátor és töltő Endura családot és V lock akku megoldásait mutatta be. A jó ár/érték mutató miatt sok kis és közepes filmes vállalkozás vásárol belőlük.

Az Evertz is belépett a komplett megoldások szállítói közé, konverterek, routerek, képosztók, optikai interfészek szerepeltek a palettán.

Leader, mint a méréstechnika vezetője volt jelen a kiállításon, oszcilloszkópokat, spektrum analizátort, mérőgenerátort és hangcsatorna elemző szoftvert mutattak be.

For-A, a kedvező árú digitális mixereit prezentálta, melyek jelentős versenytársai nagyobb gyártók hasonló termékeinek.

Autoscript, a súgógépeiről ismert, gyakorlatilag az általuk gyártott rendszerek az ipar szabványát testesítik meg.

Carl Zeiss Optics, kompromisszum nélkül a csúcsra törnek a filmes szegmensben. DigiPrime és DigiZoom lencséik használata szinte kötelező az amerikai filmgyártásban.

JVC, a japán gyártó elsősorban a ProHD sorozatú kameráit és monitorait tette közszemlére. Sajátos összeállításban volt látható egy GY-HD250-es kamera és egy Fujinon 87X stúdió boksz zoom.

A házigazda Band Pro Film and Digital Sony termékeket állított ki. Teljes pompával itt volt az F23 és itt volt a Solid Desing által fejlesztett tartozék csomag is. A referencia és broadcast monitorok tették a dolgukat.

De tették a dolgukat azok is akik részt vettek a 2007-es „One World on HD” rendezvényen. Az esemény végére megfogalmazódott az üzenet: a HD-t el kell kezdeni Európában minél hamarabb, csak úgy mint a digitális filmgyártást.

 
Seiler György

Esküvői menetben a Sony új HVR-HD1000-es kamkordere

A meglehetősen kedvező árú képalkotó eszközt, elsősorban rendezvényekre, esküvőkre, oktatási anyagok forgatásához ajánlja a gyártó, – tudtuk meg Várai -Jeges Attila termékmenedzsertől. A termék részletes bemutatása a Médiatechnika Magazin decemberi számában, a Videotechnika rovatban olvasható.

 
-e-

Panasonic – Roadshow a javából

Az idei „száguldó bemutató” szakított az egy helyszínes, szokványos bemutatók forgatókönyvével, így Budapesten idén négy helyszínen találkozhatott a szakma a Panasonic újdonságaival. A „TV by IT European Tour” hivatalos néven futó show a Hír Televízióban, az Echo Televízióban, a Színház és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Panaudio Kft. Oktatóbázisán volt megtekinthető. A Panasonic elkötelezte magát a P2 technológia mellett, új kamerákat, képmixert, broadcast LCD monitorokat, távvezérelt pan/tilt fejes mozgatást, adattároló eszközöket, hordozható P2 táska editort és számos P2 kártyát feldolgozni képes, más gyártók non-lineáris editor megoldásait mutatták be.

Részletes beszámoló a Médiatechnika Magazin 2008. január-februári számában.

 
-e-

Solid State Logic bemutató a Magyar Rádióban

A bemutató helyszíne a Magyar Rádió 1-es stúdiójában lesz november 12 és 13-án (esetleg 14-én) délelőtt 10-től 18 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük, akik részletes termékbemutatót szeretnének, (amelynek időtartama kb fél óra) előre jelezzék időpont egyeztetés miatt az office@audiopoint.hu email cimen, vagy a 20/966 5901 telefonszámon!

Mindenkit szeretettel várunk!

Anthony Gofton és Csillag Péter

Harris HD workflow Szaud Arábiában

A mostani megrendelés és szerződés már a harmadik nagyobb volumenű együttműködés a Harris és a Szaudi Televízió között.Az eddigi HD fejlesztési projektek Madinah-ban és Qassim-ban realizálódtak. Jelen fejlesztés a Riyadh-ban lévő három HD studio vezérlőre vonatkozik. Ezek sport, hír és egyéb produkciók lebonyolítását végzik majd, kiszolgálva így az összes Riyadh-ban lévő szaudi csatornát.

Valamennyi vezérlő tartalmaz NEXIO video szervereket, Platinium routereket, CENTRIO sokmonitoros megjelenítőket, Inscriber G3 grafikai megoldásokat, Videotek TVM-950 multiformátumú HD/SD-SDI jel analizátorokat, valamint kép és hangfeldolgozó és szétosztó berendezéseket.

 
-e-

Omnibus bemutató a Media Networks-nél

Az elméleti előadást Rob Gibney, az Omnibus kereskedelmi igazgatója tartotta. A mintegy 30 perces prezentációból megtudhattuk, hogy az iTX a teljes adásláncot képes reprodukálni, vagyis az ingest, a play out, a szerkesztő és a tartalom – menedzselő folyamatokat. Ez a rendszer számos hardver és szoftver elemet helyettesít: videó szervert, grafikai programokat, logo generátort. A rendszer Gibabit hálózaton fut. Az iTX mintegy 15 éves fejlesztés eredménye, rugalmas felépítése révén jelentősen csökkennek az adás – lebonyolítás költségei a hasonló megoldásokhoz képest. Alacsony üzemeltetési, karbantartási és betanítási kiadások jellemzik. Alkalmazható szabványos IT szerver és tároló környezetbe. A skálázhatósági képesség akár 1000 csatornáig terjedhet. SD és HD jeleket szerepeltethetünk egyazon playout listában, ebből következik, hogy a rendszer formátum független. A rendszer folyamatosan tovább fejleszthető szoftverek segítségével, így egy igen gazdaságos, időálló megoldáshoz juthatunk megfizethető áron. S, hogy mindez mennyire igaz: év végére ígéri az Omnibus az iTX 1.2-es verzióját, amely már alcsatornákat is fog tudni vezérelni.

A prezentáció végén Ed Calverley, az iTX terjesztéséért felelős vezető tartott gyakorlati ismertetést, melyből kiderült, hogy az iTX kezelőfelülete tulajdonképpen egy non-lineáris editor és egy tartalom – menedzselő rendszer házasításából született. A kezelés tiszta és világos felhasználó – barát környezetben valósul meg.

 
Sgy

IBC 2007

A legizgalmasabb témák: IPTV, D-Cinema, Mobil TV, Digital Signage voltak, de természetesen a kamerák, közvetítőkocsik, vezetéknélküli jeltovábbító rendszerek is bővelkedtek újdonságokban. Részletes beszámolók a Médiatechnika októberi és novemberi számában következnek.

 
-e-

Moziünnep Jiri Menzellel

A cseh újhullám egyik szellemi vezérének új filmje, az „Őfelsége pincére voltam”, melynek premier előtti díszbemutatójára érkezik a rendező. A történet Bohumil Hrabal regényének képi adaptációja. A Moziünnepen 44 város 86 filmszínháza vesz részt, melyekben augusztus 30. és szeptember 2-a között, négy napon át a közönség számos kiegészítő programon túl mintegy 200 filmet nézhet meg. Idén hat premier film kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba.



Premier előtt a Menzel filmen kívül további három külföldi alkotás kerül a mozikba: Derek Jarman-tól a Caravaggio, Terry Gilliam új filmje, a Tideland, valamint a Tini nindzsa teknőcök. A fiesta alatt négy magyar alkotás is bemutatkozik: Kamondi Zoltán új filmje, a Dolina, Tóth Tamás filmje, a Farkas, Novák Eriktől a Zuhanórepülés, valamint Fligauf Benedek Tejút című új rendezése.

sgy